10+1 titok a Sagittariusról

február 23, 2019

Sziasztok!

A héten indított szavazás alkalmával dönthettetek, hogy milyen témájú legyen a mai bejegyzés. A nyertes a 4-es téma volt: "Érdekességek az egyik blogregényről." Ígéretemhez hűen tehát íme néhány érdekesség. ;) 

Régen esett már szó a Sagittariusról, és őszintén megvallom: nekem már nagyon hiányzott! Éppen ezért úgy gondoltam, hogy most megleplek benneteket, és egy igazi "csemegét" hozok.

Forrás: saját készítés a Canva.com segítségével
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádom, amikor egy író a történet kialakulásáról, a karakterek megalkotásáról vagy a különböző miértek megmagyarázásáról mesél. Némi háttérinfó az általad kedvelt világról. Ezért szoktam kiegészítő novellákat is írni, mert sok esemény, amit a fő történetben lehet csak pár szóval említek, valójában ad annyi ihletet, hogy részletesebben is elmeséljem őket.

Most azonban nem novellát hoztam nektek, hanem nem kevesebb, mint TÍZ+EGY titkot, amit eddig csak én tudtam a Sagittariusról. Sok tervezgetéssel járt ennek a világnak a megalkotása, és persze ez sok elvetett tervet is jelent. Ezek közül is megosztok most veletek néhányat. Kíváncsian várom a véleményeteket, hogy melyik ötletet volt okos dolog elvetni és melyiket tarthattam volna meg. ;)

1.

Mielőtt még belefogtam volna a fejezetek megírásába, több napot szántam háttérkutatásra. Ez első sorban csillagászati információk begyűjtését jelentette, így több órát ültem a gép előtt és jegyzeteltem ki a számomra érdekes információkat. Persze a történetbe végül nem került bele a csillagképek fejlődésének története, a csoportosításuk vagy olyan szavak, mint például az ekvatoriális koordináta rendszer vagy az, hogy cirkumpoláris (csak hogy a két kedvencemet említsem xD), de ennek köszönhetően én sokkal közelebb éreztem magamhoz a témát.

Forrás: Canva
2.

A legelső vázlataim szerint fejezetenként váltakozott volna Cassy és Nate szemszöge. Sajnos Nate még olyan kevesett tudott az elején, hogy féltem, a történet túlságosan elhúzódna, ellaposodna, így ezt az ötletet elvetettem, de megtartottam Az Elhagyotthoz. Ettől függetlenül néhány rövidebb novellát tervezek még, amelyekben Nate szólalna meg.

3.

Az előszót egy Penna feladatra írtam, az ihletett meg. Ebből indult ki a teljes történet a fejemben. Természetesen erről szóltam az oldal vezetőjének, Szattinak is, amikor már elhatároztam, hogy nyilvánosságra hozom Cassy életét. Mindenképpen biztosra akartam menni, hogy ezzel nem okozok bármilyen gondot, de szerencsére nem volt semmilyen akadálya a publikálásnak. Pár apró részletet átírtam a Pennára beadott pályázatban, majd közzétettem, mint a Sagittarius előszavát. 

4.

Aki követte a Csillagtörténetek blogomat, ő talán még emlékszik rá, hogy több, a Sagittariushoz  köthető kvízt is csináltam. (A legnépszerűbb a "Ki mondta?" kvíz volt!) Ám én akkoriban terveztem egy, a korábbiaknál nehezebb kvíz játékot is, amiből - egylőre - nem lett semmi. A korábbiakban úgy gondolom, hogy viszonylag egyszerűbb kérdéseket tettem fel, de ez tényleg azoknak szólna, akik a legapróbb részleteket is megjegyzik. Nem tudom, hogy lenne-e elég érdeklődő, ezért nem foglalkoztam vele még komolyabban, de teljesen azért nincs elvetve az ötlet.

Forrás: saját készítés a Canva.com segítségével
5. 

Több novellát is tervezek, ami a történet mellékszereplőiről szólna, azonban a fejemben halványan, de azért kirajzolódni látszik egy másik regény hosszúságú történet, ami ugyancsak a Sagittarius világában játszódna, csak más szereplőkkel. Ebben az esetben a Gale-farmtól nem messze élő Cooper családot helyezném előtérbe, akikről eddig csak néhány mondatot ejtettem el.

6. 

A karakteralkotásnál nagy hangsúlyt fektettem a születési időpontokra. Fontosnak tartottam, hogy egy ilyen témájú történetnél a főbb szereplőknek meghatározzam a horoszkópját. Kis eltérésekkel, de ezeknek megfelelően alakítottam ki a személyiségjegyeiket is. Most összegyűjtöttem nektek ezeket az információkat:

  • Cassy - szabadszellemű, nyughatatlan és szétszórt nyilas
  • Nate - öntudatos, zárkózott, de önzetlen oroszlán
  • Terry és Sasha - fejjel a falnak típusú kos
  • Theo - nyílt természetű, találékony és álmodozó vízöntő
  • Patrick - a megfontolt, logikus gondolkodású, szabálykövető szűz
  • Lionel - bátor, szenvedélyes, makacs skorpió
  • Inaya - jóságos, nemeslelkű, családcentrikus rák
  • Penelopé - elragadó, kissé hiú, tudja, hogy mit akar típusú mérleg
  • Ethan - sokoldalú, nyugtalan, mindig tudja, mit mondjon típusú ikrek
7. 

Tinédzserkoromban gyűjtöttem a féldrágaköveket. Egyik barátnőmmel volt ez a közös mániánk. Külön füzetbe felírtuk, hogy melyik kőnek milyen a kinézete, régen mire használták fel vagy épp milyen erőt tulajdonítottak neki. Minden horoszkópnak megvan a saját féldrágaköve, innen jött az ötlet, hogy minden Sagittariusnak lesz a birtokában egy tárgy, amelyben megtalálható az ő saját drágaköve. Nem mindegyik tűnt fel a történetben, de most elárulom nektek, hogy kihez, milyen tárgyat, illetve féldrágakövet társítottam:

  • Cassy nyakláncán az ametiszt medál
  • Nate nyakláncán a kör alakúra csiszolt borostyán
  • Sasha tőrén a vörös gránit
  • Theo barna bőr karkötője, amiben egy ovális alakú zafír van
  • Patrick jeggyűrűje, amiben egy apró jáspis van
  • Lionel egész jeggyűrűje hematitból készült
  • Inaya gyűrűjét pedig egy holdkő díszíti
  • Penelopé apró turmalin kövekből fűzött karkötője
  • Ethan fekete, bőr nyaklánca, amelyen egy durva szélű szürke achát lóg
Forrás: Pinterest
8. 

Kezdetben öt Ős lett volna, de úgy gondoltam, túl sok lenne a szereplő, így lecsökkentettem a számukat háromra. Nem bántam meg, ha ennél több karaktert hoztam volna be ebbe a szerepbe, túlságosan szétaprózodott volna minden, így viszont lehetőségem van mind a három Ős karakterét kicsit részletesebben bemutatni.

9.

A Sagittarius nép hierarchiája viszonylag hamar kibontakozott a fejemben, azonban többféle ellenség variációt találtam ki, és egy ideig nem tudtam eldönteni, hogy melyik verziót kellene felhasználnom. Az Árnylények lehettek volna démonok, alvilági teremtmények is, azonban ezt egy kissé elcsépeltnek tartottam, valami eredetibbel szerettem volna előrukkolni. Végül eszembe jutott, hogy nem lehet mindenki, akinek csillagfény van a lelkében jó. Elvégre minden társadalomnak megvannak a pozitív és negatív szereplői. Így jött hát a végleges ötlet, miszerint bármelyik Sagittariusból lehet Árnylény.

10.

A Bukott eredetileg Bukott Angyal lett volna, de úgy gondoltam, ez nem állná meg a helyét, hiszen nem angyalokról van szó. Nem mellesleg már ez is kezd lerágott csont lenni. Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen névvel kellene ezt helyettesíteni, de aztán maradtam a legegyszerűbb variációnál. Úgy gondoltam, hogy a Bukott szó önmagában rosszat sejtett, és ezzel érzékeltethetem azt, hogy egyik Bukott élete sem fenékig tejfel. Ugyanakkor érdekes ellentét marad, hogy a negatív hang ellenére mégis egy olyan személyről van szó, akinek a léte biztosítja a Sagittarius társadalom fennmaradását.

10+1

Még a kezdetek kezdetén, amikor a történet nagyon gyerekcipőben járt, úgy terveztem, hogy Nate nem lesz árva. Az elképzelés szerint Alaszkában élt volna a családja, egykeként nőtt volna fel egy olyan fiú testében, aki mindenképpen a világra jött volna, azonban a lehullt csillag lelke "beléköltözött" és így jutott hozzá a különleges képességekhez, illetve így vált volna Sagittariusá. Ennél azonban egyszerűbb és a történet szempontjából jobb megoldásnak is bizonyult a végső, miszerint szegény Nate-et megfosztom a szüleitől és árvaházban kell felnőnie.



Mit gondoltok, a felsorolt titkokról? Melyiken lepődtetek meg a legjobban? Van esetleg olyan ötlet, amit a helyemben inkább megtartottatok volna? 

Ezek is tetszeni fognak:

2 megjegyzés

  1. 'hoooy ^^

    Ezt nagyon érdekes volt olvasni, mondjuk mindig érdekeltek a háttérinformációk. :3
    Remélem hamarosam lesz a második rész belőle, már hiányzik a társaságuk. ^^

    Hana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Hanaaaa! :D

      Igen-igen, ez a bejegyzés bennem is csak fokozta a hiányukat. Ez viszont azt jelenti, hogy még nagyobb fókuszt kap a sztori a részemről, így remélhetőleg nem kell sokáig hiányoltok őket! :)

      Henna

      Törlés

Írásaimmal itt is találkoztok

Ha kihívásra vágysz

Világdarabok játék