Pergamen Helyett

Az olvasás nem csak kellemes, megnyugtató, de hasznos unaloműző tevékenység is. Miért? Megismerhetsz új embereket, szokásokat, tájakat, sőt egész világokat. Az, hogy ezek néha nem valóságosak, elég mellékes, aprócska részlet.

Azonban úgy gondolom, hogy vannak bizonyos terjedelmek, amik még a legelvakultabb könyvmolyokat is elbizonytalanítják néha. Egy ezer oldalas regénynek nem csak a hossza, de már a súlya is elég figyelemreméltó, és nagyon jó történetnek kell lennie, ha végig le akarja kötni az olvasóját.

Én magam kisebb sokkot kaptam, amikor megláttam, hogy Diana Gabaldon Outlander kötetei hány oldalból is állnak, de aztán történt valami. Valami varázslatos.

Nem túlzás azt állítanom, hogy elvakult fanatikus lettem. Igaz, a könyvmolyok által nem annyira támogatott sorrendet követtem az Outlander kapcsán, ugyanis először láttam a sorozatot, és csak utána faltam fel a könyveket, de azt hiszem, a végeredmény szempontjából ez jelenleg teljesen mindegy. Szerencsés helyzetbe kerültem, mert a kötetek elolvasása után sem kellett csalódottan visszaemlékeznem a sorozatra. Kivételesen úgy sikerült az alkotóknak elkészíteni egy könyvadaptációt, hogy az élvezhető, látványos, izgalmas legyen és még hűen kövesse is a könyv által kijelölt utat. A legtöbb esetben ezt úgy sikerül elérniük, hogy nagyban eltérnek az írott szavaktól, most azonban azt hiszem, közel 80% az egyezőség a forrással.

Szóval igen, tessék a tévé elé ülni, és megnénzni a sorozatot, mert szerintem nagyon megéri. Ám azért egy több kilós könyvnek nekiesni már nem ennyire egyszerű eset. Ennek ellenére, én erre szeretnék buzdítani titeket, mert szerintem ebből a varázslatból mindenki megérdemel egy csipetnyit. Emiatt döntöttem úgy, hogy összeszedem nektek azt a néhány okot, amiért engem bizony ujja köré csavart az elismert írónő. Persze ennél sokkal több indokot is felhozhattam volna, de úgy gondoltam, ezek a legfontosabbak. Lássuk, hát!

Ugyan nem sorolnám a regényt egy az egyben a történelmi kategóriába, azért mégsem vetném meg teljesen azt, aki mégis megtenné. Miért? Mert az, ami folyamatosan feszültségben tartja a szereplőket és velük együtt az olvasót, valós, megtörtént esemény. Ez főként az első két részt követi végig. Azt hinné az ember, hogy ha a történelem könyvekből (vagy a wikipédiából) már tudja, hogy hová vezetnek az események, akkor unalmas lesz a sztori. Diana Gabaldon azonban remekül az olvasó gondolatai közé csalja az örök kérdést: Mi van, ha most máshogy történik? A kitalált szereplők cselekedeteikkel vajon képesek lesznek megváltoztatni a kőbe vésettnek titulált múltat? És ha igen, akkor helyes lépés az idő kereke által szőtt sorsba belekontárkodni? Ezek nagyon izgalmas kérdések, és sok könyv vagy film épül ezekre.

Persze, sokan klisének gondolhatják, de az írónő szerencsés korszakot választott. A Skócia és Anglia közti feszült viszonyból sok rendező és író meggazdagodott már, így az ezeket feldolgozók meglehetősen biztosak lehetnek benne, hogy egy mindenki által ismert, "népszerű" viszálynak köszönhetően, szép bevételt hozó mű kerül majd ki a kezei közül. Ám mennyire ismerjük valójában a két fél közös múltját? Valljuk be, első sorban a Rettenthetetlenre, esetleg a Rob Royra támaszkodunk a legtöbben. Gabaldon azonban egy kevésbé közismert (tekintve, hogy ezidáig nem készítettek belőle hollywoodi sikersztorit), mégis sorsdöntő időszakot választott: az 1700-as éveket. A skót hagyományok halálának időszakát, a legvégső nagy csatát, ami eldöntötte egy egész nép sorsát. Ezzel elérte, hogy az olvasó tudja, hogy mekkora tét forog kockán. Nálam egyúttal azt is sikerült elérnie, hogy Skócián belül a Culloden Moor meglátogatását is felvegyem a bakancslistámra.

A legtöbb múltba visszanyúló regény (vagy film) szerintem akkor követi el a legnagyobb hibát, ha nem követi az akkori kor hagyományait megfelelően. Ám ezúttal nem csak az ünnepi szokásokra kell gondolni, hanem az egyszerűbb, hétköznapi eseményekre, az akkor gyakori betegségekre és ismert gyógyfüvekre, gyógymódokra. Nem beszélve arról, hogy milyen ruhát hordtak a hölgyek és a férfiak, hogyan mosakodtak, mit ettek vagy ittak, sőt, ha már itt tartunk, az akkori társadalmi normáknak bizony befolyással kell lennie a szereplők jellemére is. Elvégre egy átlagos beszélgetés menetére is hatást gyakorol a kor felfogása a nemek közti egyenlőségről. (Példának okáért bizonyos korban elég ritka, hogy egy nő beleszól a férfiak beszélgetésébe, vagy úgy egyáltalán, hangot ad a véleményének.) Egy szóval, ebben az esetben gondolni kell MINDENRE! Ez nagyjából lehetetlen. Eddig azt hittem, tökéletesen csak az képes ezt betartani, aki tényleg élt is akkor. Én személy szerint ezért nem merek egyenlőre ilyen témájú írásokkal foglalkozni. Inkább utópikus világot alkotok, ahol azok a szabályok vannak, amiket én fektetek le. (Bár ez sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.)

Ám Diana Gabaldon már több elismerést is bezsebelhetett azért, mert megcsinálta. Bizony, ő mindenre figyelt! Szívesen megkérdezném tőle, hogyan és mégis mennyi időbe tellett ennyi adatot összeszednie?! Megdöbbentő és elismerésre méltó. És csak azért, hogy a sorozat készítői mellett se menjek el szó nélkül: a tévében megjelenített környezet, a kosztümök, a helyszínek mind-mind hűek az adott korhoz, és ezt bizony nagyon jó látni. Persze sokat segíthetett az írónőnek, hogy egy modern felfogású nőt helyezett a múltba, így a főhősnő attól is olyan izgalmas, mert többet enged meg magának, mint az 1700-as években élő hölgyek nagy része.

Mivel nem szeretnék én magam is egy ezer oldalas összefoglalót írni nektek, ezért "csak" a két főszereplőről mondanék néhány szót.

Claire a legbátrabb, legmakacsabb, legvagányabb női főszereplő, akiről mostanában olvastam. Nincs felesleges picsogás, szájhúzás, finnyáskodás vagy hiszti. Nem. Ha valaki tényleg képes lenne kétszáz évet visszautazni az időben, majd megállni ott a saját lábán, hát az egészen biztosan ő lenne. A legjobban mégis azt szeretem benne, hogy közel sem tökéletes. Hibázik, téved, néha túl hamar ítélkezik és előbb jár a szája, mint kéne. Viszont kiáll magáért, a véleményét soha nem rejti véka alá és azért, aki fontos számára, egy zokszó nélkül tűzbe menne. Mondjuk azt el kell ismernem, hogy már-már elképzelhetetlen, hogy valaki valóban ilyen gyorsan alkalmazkodni tudjon egy másik kor szokásaihoz, illetve az, hogy ekkora lelkierővel és higgadtsággal kezelje a tényt, hogy utazott az időben. Ennek ellenére Gabaldon szerintem meglehetősen trükkösen alkotta meg Claire hátterét, ugyanis sikerült vele eloszlatnia az olvasóban az előbb általam is megfogalmazott kétkedést. A hölgy ugyanis (és ezzel semmilyen poént nem lövök le) egész gyerekkorát régész nagybátyjával töltötte. Sátrakban aludt, bunkerekben, piramisokban. Továbbá, remek csel volt, hogy nem a 2000-es évekből utaztatta vissza, hanem 1945-ből. Így azért valamivel hihetőbb, hogy nem akad ki annyira, ha sebesült harcost lát vagy ha áram nélkül marad.

És hát persze egy erős női karakter mellé nem kerülhet akárki. Diana nevét imába kéne foglalni, amiért megalkotta a hálás olvasóinak James Alexander Malcolm McKenzie Frasert. Tudom, ez nyálas és csöpögős, de hát könyörgöm! :D Egy "átkozott skót" a makacsságával, elhivatottságával és bátorságával. Ám mégsem ezek a tulajdonságai azok, amik miatt szeretem az ő karakterét. Hű, nem csak a feleségéhez, de az elveihez is. Ő akkor érzi magát igazán gazdagnak, ha a becsülete sértetlen, a lelke tiszta. Ha egyszer megígér valakinek valamit, azt betartja, akár saját kárára is. Még legádázabb ellenségével is képes emberségesen bánni. Ám ennek ellenére persze nem egy irgalmas szamaritánus.  Neki is túl tud csordulni az a bizonyos pohár, és igazán sajnálom azt, aki olyankor az öklének a célpontja. Harcias, de mégsem kegyetlen. Továbbá az, hogy képes volt elfogadni Claire történetét arról, hogy ő egy jövőből jött idegen számomra szintén a hihetetlen kategóriába esik, viszont mégis remekül illik kettejük kapcsolatához.

És igen, ha már beszéltem róluk külön-külön, akkor nem mehetek el szó nélkül a kapcsolatuk mellett sem. Az elv, amire építenek az, hogy lehetnek titkaik, de az egymásnak kimondott szavak mind igazak legyenek. Mikor erre először rájöttem, letettem a könyvet pár pillanatra, mert annyira megdöbbentett, hogy egy, az én saját meggyőződésemmel teljesen azonosat olvasok vissza. Mindent megadnának egymásért - bár ez egy tipikus romantikus regényhez lenne csak elég. Ami igazán "élővé" teszi a házasságukat számomra az a folyamatos veszekedésük. A tény, hogy lehetnek nézeteltéréseik, de mindig arra koncentrálnak, hogyan jussanak közös megegyezésre. Az pedig, hogy két teljesen eltérő korból származnak nagyon sok vicces jelenetnek és párbeszédnek az alapja, ami szórakoztatóvá is teszi az egészet.

Bár sokan mondják, hogy fantasy, elvégre az egész történet az időutazással kezdődik. És ez az, ami szerintem igazán kiemelte a történetet a társai közül. Én elfogult vagyok a skótokkal szemben, mert engem mindig lenyűgöztek a hozzájuk köthető dolgok vagy művek, de ezzel a húzással az írónő elérte azt, hogy azok is odafigyeljenek a regényére, akik alapvetően közömbösek a nép iránt. Hiszen nagyon izgalmas ellentét bontakozik ki: Claire "modern" kori, felvilágosult énje a durva, hideg és sötét 1700-as években. Bár nem minden az időutazás ténye körül forog, mert a múlt gyors eseményei hamar magával rántják a főszereplőnket, mégis ez az alapja mindennek.

Az idő egy olyan izgalmas dolog, amit a képzeletünkkel bárhogyan és bármelyik irányban meghajlíthatunk. A tudósokat is régóta mozgatja ez a kérdés, nem csak a filmrendezőket és regényírókat. Így hát nem csoda, hogy az időutazás gondolatával már legalább egyszer mindenki eljátszadozott. Emiatt nehezen nyúlhat mellé az, aki ezzel a témakörrel foglalkozik.

Ez csupán négy egyszerű gondolat a Gabaldon varázslatról, de remélem ez is elegendő volt ahhoz, hogy meghozzam a kedveteket.

Higgyétek el, erre az ezer oldalra érdemes időt szakítani. ;)

A bejegyzésben látható képek forrása: https://www.pinterest.co.uk/

Sziasztok csillagok!

Emlékeztek még a 43 napos kihívásra? Bizony, már szinte én is elfelejtettem, azonban a napokban ismét felelevenítettem az érdekes írástechnika fejlesztését szolgáló feladatokat.

Ismét egy nagyon kreatív, és véleményem szerint meglehetősen mókás kihívást kellett teljesíteni. A feladat a következő volt:

HETEDIK NAP:

Válassz egy háztartási tárgyat, és írj le egy dialógust, ami közted és a tárgy között zajlik!

Egyre csak szaporodnak a teljesítetlen kihívások a virtuális polcomon, úgyhogy ismét elérkezettnek láttam az időt, hogy egyet levegyek a helyéről, leporoljam és az "elvégzett" kupachoz tegyem.

Ezt a taget - mint ahogy azt a legtöbb esetben :D - Morotól kaptam, aki immáron Hana névvel háborúzik tovább Nessával a híres tag-háborúban! Ennek egyik következménye a Writer's book tag, ami nagyon ötletes kérdéseket tartalmaz. Olvassátok el Hana válaszait is IDE kattintva.

És akkor lássuk, én milyen válaszokat adtam:

Egy élet nem lenne elég, hogy felsoroljam azokat a könyveket, amiket el szeretnék még olvasni, és azokat a sorozatokat, amiket meg szeretnék még nézni. Komolyan. Nagyon hosszú lista lenne, és komoly kihívás ezt most lerövidíteni, de azért megpróbálom.

Mivel nem szeretek több könyvet egyszerre olvasni, ezért meglehetősen lassan szoktam haladni a könyvlistámmal, mert mostanában hajlamos vagyok ezer oldalas olvasmányokat választani. Ennek ellenére, amit már előre kitűztem magamnak az Agatha Christie Gyilkosság az Orient Expresszen, Jason Matthews Vörös veréb és Margaret Atwood A Szolgálólány meséje című könyv. Célom, hogy ezeket még idén kiolvassam.

Sorozat tekintetében pedig a többek által ajánlott Frontiert, Britanniát és szintén A Szolgálólány meséjét szeretném elkezdeni, de ez abszolút attól függ majd, hogy éppen milyen kedvem lesz. Jelenleg a több, mint tízéves Robin Hoodot nézem, mert hiányzik az erdő. -.- :D 

Talán könnyebb lenne arra válaszolnom, hogy melyik az, ami második elolvasásra megtetszett. Én szeretek többször olvasni egy könyvet. Mindig új, apró, de érdekes vagy vicces részleteket találok bennük, és ezekért szerintem megéri. Viszont általában olyan könyveket veszek ismét a kezembe, amik nagyon megfogtak elsőre és ezekben utólag sem szoktam csalódni. Tényleg nem jut most eszembe egy ilyen könyv sem.

Sorozatok közül kettő ugrott be, amit már kétszer elkezdtem, pár évadot megint megnéztem belőle, de aztán ismét félbehagytam: Rejtjelek és a Feketelista. Valahogy nem tetszett amilyen irányba haladtak a dolgok, és ahelyett, hogy kivártam volna, hogy mi lesz, inkább mást néztem.

Én rendkívül hajlamos vagyok fellángolni egy-egy történetért, teljesen belészeretni és másról sem beszélni hetekig, aztán persze szép lassan kihuny a láng. Ennek ellenére egy olyan történetet sem felejtettem el, ami tényleg nagy hatással volt rám. Erre a kérdésre azonban egyből a Harry Potter könyvsorozat jutott eszembe, bár tudom, hogy ez klisének számít már. Viszont ha belegondolok, hogy tizenegy-tizenkét évesen Harry varázsolt el először annyira, hogy órákig a könyv mögé szegezzen, és a mai napig képes vagyok újra és újra elolvasni, akkor igenis megérdemli, hogy ő legyen a válaszom. Össze sem tudom már számolni melyik részét hányszor olvastam.

Sorozatból talán a legrégebbi amit szeretek az a Bones. Megunhatatlan.

Ide is beírhatnám Harry Pottert, mert Sirius halálán a mai napig képes vagyok elsírni magam, de a változatosabb válaszok miatt kerestem egy másik könyvet is, ez pedig az Eat Pray Love. Tudom, ez is kissé klisé, de nekem határozottan lélekmasszírozó könyv, úgyhogy általában akkor veszem elő, amikor úgy érzem, hogy nagyon a padlón vagyok. (Szerencsére már jó pár éve, hogy utoljára elolvastam.) Nyilván ennek az egyik oka, hogy elsírtam magam a könyvön az első elolvasásakor. Nem is igazán a sztorin, inkább azon, hogy mennyire igaza van az írónőnek, és össze kéne kapni magam. xD 

Sorozatoknál? Ez könnyű: bármiben, bármilyen módon és bárki halt meg, én tuti, hogy pityeregtem rajta. Ez van, elég szentimentális vagyok.

Ellis Henican, Naveed Jamali könyve a Hogyan lettem orosz kém. Megfogott a hangzatos cím, még a fülszöveg is egész csábító volt, de ahogy haladt előre a történet úgy éreztem, hogy alig-alig történik valami. Félbehagytam, azóta sem kezdtem el újra. Furcsán hangzik, de nekem túl nyugis könyv volt, pedig épp az ellenkezőjére számítottam.

Amiben határozottan csalódtam, pedig nagy reményeket fűztem hozzá, az a Szex és New York sorozat. Nézem, értem, szórakoztató, de pont elég belőle annyi, hogy szól a háttérben, miközben mosogatok. Arra tökéletes.

Ha-ha. Ismét írhatnám a fent említett regényt, de most is előszedek valami mást az emlékezetemből. Könyvek közül elkezdtem, de nem jutott túl messzire az Across the Universe című könyvvel. Bár nem ilyen történetre számítottam, igazából ezen még túl is tudom tenni magam. Viszont közbeszólt Diana Gabaldon, úgyhogy azóta sem folytattam. Majd valamikor megint nekiveselkedem.

Sorozatok közül rengeteg van nálam függőben. Mindig belekezdek valami újba, ami miatt a korábbiakat felfüggesztem egy kis időre. Amit már szeretnék tényleg befejezni az a Westworld és a Gyilkos elmék. Jelenleg ezek állnak a lista élén, de mind a kettőhöz szükséges egyfajta lelkiállapot.

Jelenleg abszolút kedvencemet bátran ajánlom mindenkinek. Ami azt illeti, pont a mai napon dolgoztam egy bejegyzésen, ami pontosan erről fog szólni. Ráadásul ebben az esetben félelem nélkül mondom bárkinek, hogy olvassa el a könyvet ÉS nézze meg a sorozatot is. Nem fog csalódni. Ó és miről is van szó? Diana Gabaldon Outlander című "rövid" írásáról. Nem is ragozom tovább, mert ezt megteszem majd egy másik alkalommal. ;)

Ismét hálával tartozom Hana, amiért gondoltál rám a kihíváskor. Elnézésedet kérem, amiért ennyire későn teljesítettem azt, de próbáltalak kárpótolni hosszabb válaszokkal. :)

Úgy tűnik az utóbbi időben megszaporodtak a különböző kihívások. Ennek én nagyon-nagyon örülök, bár tény, hogy még mindig el vagyok maradva néhány teljesítésével. Viszont ezek szórakoztató játékok, amik nagyon kreatívak szoktak lenni, továbbá elősegítik, hogy egy kicsit még jobban megismerjük egymást ebben a bloggervilágban.

A mostanában kapott kihívások az írásról, olvasási szokásokról, nyaralási élményekről, könyvekről szóltak, azonban úgy gondoltam, hogy egy témakör számomra még hiányzik. Nem pánikoltam túl sokáig, arra jutottam, hogy ha nincs, hát csinálok én!

Szóval szeretném minden kedves Fecnikukkolónak bemutatni a Henna Traveller Tag-et!

Nem is szeretném tovább húzni az időt, úgyhogy útnak is indítom a kihívást! Kattintsatok tovább a szabályokért! ;)

1. Mi az az egy dolog, amit kivétel nélkül, minden utazásra magaddal viszel?

2. Melyik az a lakhelyedtől legtávolabb eső hely, ahol eddig valaha jártál?

3. Ha csak egy helyet választhatnál, hová utaznál el? Miért pont oda?

4. Mi a legkedvesebb és a legrosszabb emléked, amely egy utazásodhoz köthető?

5. Utaztál már egyedül külföldre? Ha nem, megtennéd?

6. Gyűjtesz valamilyen emléktárgyakat az utazásaidról?

+1. Mi a legőrültebb dolog, amit meg szeretnél tenni valamelyik utazásod alkalmával?

Válaszok:







Rengeteg őrült dolgot szeretnék csinálni, és a legtöbbet akkor szeretném elkövetni, amikor lakókocsival beutazom Európát. Szerintem nincs ennél jobb terv a világon, ám pont ezért elég nehéz a kivitelezése - és persze elég költséges is. Fogalmam sincs mikor, hogyan és kikkel fogom megvalósítani ezt az álmot, de egy percig sem kétlem, hogy valóra fog válni. :)

Jelöltjeim:



Remélem, nektek is tetszeni fognak a kérdések, és a megválaszolásuk során sok szép emlékről nosztalgiáztok majd. ^^
(Ha szeretnétek elkérni a kérdésekről elkészített képeket szóljatok, és küldöm a megadott email címetekre. ;) )

El kellett búcsúznunk a nyártól, és vele együtt az oldal egyik fő történetétől, a Sagittariustól is - legalábbis egy időre. ;) Cassyék szerencsére nem örökre tűntek el, de tény, hogy szükségük van némi pihenésre. A legutóbbi események után ez aligha meglepő. :D

Bár a változtatás jogát szeretném fenntartani, előreláthatóan a folytatás 2019-ben érkezik majd hozzátok. Ne essetek kétségbe, nincs olyan messze az új év, és a blog csillagai addig is ragyogni fognak.

Az évből hátramaradt hónapokat szeretném részben az írástechnikai tudásom fejlesztésével tölteni, hogy a lehető legjobb minőségű írásokkal árasszalak el benneteket. Ehhez hozzátartozik - terveim szerint - rövidebb novellák írása, kihívások, feladatok teljesítése is. Ezekkel természetesen mind találkozhattok majd az oldalon, tehát attól nem kell tartani, hogy friss bejegyzések nélkül fog eltelni az ősz.

Ezen felül fontosnak tartom, hogy kellő időt szánjak a Sagittarius második részének dramaturgiájának kidolgozásra, annak érdekében, hogy izgalmas, gördülékeny, jól felépített történetet mutathassak majd be nektek.

Hasonló indokok vezérelnek, amikor azt a szomorú hírt is közlöm veletek, hogy Az Elhagyott címmel ellátott írásomat is szüneteltetnem kell, így az a weboldal egy ideig nem lesz elérhető. Bár elsőre lehet nem úgy tűnik, ennek azért van pozitív oldala is: olyan sok ötletem van még hozzá, hogy a történet, a környezet és a szereplők kidolgozása hosszabb időt vesz igénybe annál, mint amire elsőre számítottam. Továbbá - mivel szeretem megnehezíteni a saját dolgomat xD - változtatnom is szükséges az eddigi írásokon, mert néhány jellemzőt a további történet zavartalanabb folyása miatt muszáj módosítanom. Ennek ellenére most már olyan magaslatokban szárnyal a fantáziám, hogy a kiépített világba egyszerre több, összefüggő és különálló sztorit is berakhatok, szóval tényleg komoly terveket dédelgetek. Remélem, a tőletek most kért türelmet megháláljátok majd, ha elolvassátok Az Elhagyott végleges fejezeteit. :)

A másik általam vezetett blog, a Papírfecnik Hennától továbbra is az eddigiek szerint fog működni. Az ottani személyesebb hangvételű bejegyzések függetlenek a Sagittariustól és Az Elhagyottól is, így az utazási élményeimről, véleményeimről, kihívások teljesítéséről és egyéb, reményeim szerint érdekes témákról változatlanul olvashattok ott. Terveim szerint a következő hónapokban sűrűbbek lesznek az írásról, történet alkotásáról, karakterépítésről szóló írások, amik a saját tapasztalataimat tükrözik majd, úgyhogy érdemes lesz bizonyos időközönként meglesni az oldalt. ;)

Bármilyen kérdésetek van akár a változásokkal, akár a változatlan dolgokkal kapcsolatban, ne féljetek feltenni azt a bejegyzés végén kommentben, esetleg emailen vagy a blog chat felületén. Igyekszem minél hamarabb megválaszolni őket! :)

Csillagos estét kívánok nektek! 

✩

Mostanában - szerencsére - kissé nagyobb hangsúlyt kaptak az utazással kapcsolatos bejegyzések. Azért írtam, hogy ez jó dolog, hiszen ez azt jelenti, hogy az utóbbi időben ismét lehetőségem volt eljutni csodás helyekre.

Sokszor mondom, hogy egy utazás alkalmával az ember koncentráljon a jó dolgokra, legyenek bármilyen aprók is azok, mert akkor ezeket a szép emlékeket raktározza el. Márpedig sokkal jobb, ha egy ilyen kalandra pozitív élményként tudunk visszagondolni. Elvégre azok a problémák, amik az út során felmerültek, az időtől megkopnak, majd teljesen el is tűnnek, ha igazán úgy akarjuk.

Ám a jelenben, amikor ott gubbasztunk a szállodai szobánkban, ami közelébe sem ér a foglaláskor látott képek mutatta pompának, akkor azért lefelé konyul a szánk. Márpedig ilyen és ehhez hasonló negatív tényezők is az utazás velejárói. NINCSEN olyan, hogy "hibátlan" vagy "tökéletes", a kérdés csupán az, hogy képesek vagyunk-e felülkerekedni ezeken, és már csak azért is jól érezni magunkat!

Én igyekszem minden esetben e szerint hozzáállni a dolgokhoz, viszont úgy gondoltam, hogy akkor vagyok hozzátok teljesen őszinte, ha egy kicsit mesélek nektek a kellemetlen dolgokról is.

Az ihletet a múlt hétvégém adta. A szeptemberrel meglehetősen viharosan indult a kapcsolata sok embernek, ám abban tényleg nagy mázlim volt, hogy úti célomon, azaz Miskolctapolcán a korábbi aggasztó időjárásjelentések ellenére egész hétvégén olyan erővel sütött a nap, hogy én játszi könnyedséggel égtem le - ismét. (Látjátok, ennek egy kritikus bejegyzésnek kellene lennie, de még így sem tudom megállni, hogy ne egy pozitívummal indítsak! xD)

Az egyik legjobb barátnőm jött el velem erre a mini nyaralásra. Még tavasz végén fejembe vettem, hogy nekem minél messzebb kell mennem a lakhelyemtől - és persze a problémáimtól -, mert szükségem van egy kis kikapcsolódásra. Hát, nem siettem el az biztos. Úgy alakult, hogy erre most, az ősz beköszöntével volt lehetőségem. Célnak Miskolctapolcát tűztem ki, mert a híres Barlangfürdőjéről nagyon halvány emlékképeim voltak, és abban a hitben éltem, hogy legutóbbi látogatásom óta (ami szerintem simán lehetett vagy tizenöt éve) sokat újjítottak a helyen. Ezért hát nekivágtunk az autópályának - bocsánat, autópályáknak -, és egy irdatlan nagy dugó, no meg három óra zötykölődés után végre megérkeztünk a hotelbe.

Szó se róla, kuponos hétvége volt, így alapból nem indultam el hatalmas elvárásokkal - amúgy sem szoktak azok túl nagyok lenni a részemről. Ennek fényében az nem lepett meg, hogy egy tipikus "szocis" szálláson találtuk magunkat. Nem fényűzésre, hanem egy nyugis, pihentető, "semmit sem csinálunk csak a napon heverészünk egész nap" hétvégére vágytunk. Ezt egyébként meg is kaptuk, de a körülmények nagyon azon voltak, hogy elrontsák a kedvünket.

Annak érdekében, hogy egy kicsit összeszedettebben tárjam elétek a leggyakrabban előforduló, problémának megbélyegzett körülményeket, amik egy utazás során meglephetik az embert, katonás sorrendbe parancsoltam őket.

Amikor lefoglalsz magadnak egy szállást, akkor bármennyire is célod a költséghatékonyság, azért van egy bizonyos szint, ami alá nem akarod adni, mert az már az alapvető komfort érzetedet sérti. Márpedig egy relaxálós hétvégének ez nem túl jó alapja. A mi esetünkben a szoba meglehetősen szűk volt és sötét a magasan elhelyezett, az átlagosnál kisebb ablakok miatt. Ettől nyomasztó hangulatot árasztott magából az ideiglenes lakhelyünk, és ez minden belépéskor újra és újra képen vágott minket. Mivel a matracok kényelmesek , a zuhanyfülke pedig - a legtöbb szállodától eltérően - nagy volt és egyébként tiszta, ezért kibékültünk voln a kevés fénnyel és hellyel. Viszont nagyon sok zaj volt a szobában. Csöpögött a wc és zúgott a hűtő. Legalábbis ezt a két hangot tudtuk beazonosítani, a többiről a fene se tudja, honnan jött. Ezek még akkor is idegesítőek, ha az ember csak két éjszakát van a szállodában.

Viszont ne csak a mostani szállásunkat szapuljam: Krakkóban sem úgy nézett ki az apartman, mint a képeken. Kényelmetlen, kicsi ágyak voltak olyan szűk helyen, hogy az egyik hálószoba ajtót ki sem lehetett nyitni teljesen, mert az egyből beletüközött az egyik ágyba. Továbbá a beígért két fürdőszoba helyett egy volt, közös mosdóval. Felfrissítem mindenki emlékezetét: tizenhárman voltunk. El tudjátok képzelni a szitut? Kellemetlen. Enyhén szólva.

Bár az ételallergiáim miatt egy külső megfigyelőnek biztosan túl válogatósnak tűnök, ennek ellenére azaz igazság, hogy szeretem a finom ételeket, de mégsem vagyok annyira finnyás. Én akkor is hajlandó vagyok megenni egy tál ételt, ha az csak közepesen sikerült megfelelően. Ezúttal azonban mondhatom, hogy inkább éhen haltam volna, mint hogy harmadik nap is azt egyem, amit a  reggelinél és a svédasztalos vacsoránál tettek ki. A "választék" olyan szegényes volt, hogy nem igazán tudok tényleges választási lehetőségekről beszélni. Vagyis inkább nem merek, mert a végén még abba az illúzióba ringatnátok magatokat, hogy az alapvető étel lehetőségek fel voltak kínálva, pedig valójában nem. Talán szőrszálhasogatás, de eddig akárhol jártam, a reggelinél volt valamilyen gyümölcs kirakva. Vacsoránál pedig többnyire hosszabb szokott lenni a kínált ételek sora a rizs, krumpli, saláta, natúr és rántott hús kínálta menünél. Ja és a hőtartós edényekbe rakott ételek melegek voltak. Itt nem.

Kitehették volna ezt a feliratot, mert bár a fürdőszobára tényleg nem volt komolyabb panasz a félrecsúszó ülőke és a csöpögő mosdón kívül, a szálloda egyéb területeire ráfért volna egy alapos takarítás, de talán még egy szellemirtás is. Például az étkezőben a kávé gép mellett ott hevert egy döglött darázs. A földön ott gurult egy uborka szem, a pincér azonban ahelyett, hogy felvette volna és kidobta volna, inkább belerúgott egyet. Akár észre vette a mutatvány során azt a szerencsétlen kovászos uborka karikát, akár nem, nincs mentség. Szerintem az egyik legrosszabb dolog, ha a szállásadónk nem ad a tisztaságra. Ez a minimum, amit elvár a vendég, ha már egyszer azért fizet, hogy ott lakhasson néhány napig.

Na, ez a típusú hozzáállás hozza ki belőlem a támadó vadócot, aki képes az illető torkának ugrani. A nem törődöm, pofavágós recepciósoktól mentsen meg az Isten! Oké, a hétvége során három recepcióssal találkoztunk, és a leírás csupán az egyikükre volt igaz, de ettől függetlenül egy szállás értékéből nagyon sokat le tud vonni - vagy hozzá tud adni - az ott dolgozók munkamorálja és úgy általában a másik ember felé tanusított jómodoruk.

Akinek nem lenne ismerős a fenti idézet sürgősen nézze meg a Családi üzelmek című filmet! És miért pont ez jutott eszembe? Mert azt hiszem, bármilyen rossz szállást is sikerül kifognia valakinak, tulajdonképpen nem a hotel miatt utazott oda, hanem a látnivalókért. Azonban ha azok sem felelnek meg a vártaknak, akkor már komoly energiába telik, hogy tényleg pozitív gondolatokkal térj haza.

A mi esetünkban a Barlangfürdőre vonatkozik a kritika. Tévedés ne essék, a világ legjobb dolga volt szombaton délelőtt 11 órától délután 18 óráig a napon hesszelni és csak az idióta embereket bámulni, de azért ennél többet vártam a 3800 Ft-os belépőmért. (Persze, nem több idiótát, mert abból volt bőven...) Tény, a barlangon belül kialakított részen voltak igazán szép, meglepő és elképesztő részek. A fényjátékokkal nagyon ügyesen megoldották, hogy még varázslatosabbnak tűnjön a hely, mintha ömagában nem lenne elég az, hogy egy barlangban fürdesz. Ám sajnos az általam legjobban várt része, a Csillagterem (ki gondolta volna, hogy az érdekelt a leginkább? xD) nem üzemelt vagy elromlott. Akármelyik is legyen az igaz a lényeg ott és akkor nekem csak az volt, hogy nem látom a csillagokat. Ezt hatalmas csalódásként éltem meg sajnos.

Így tehát azzal az érzéssel távoztam a fürdőből, amit a filmben is olyan találóan, de mégis egyszerűen megfogalmaztak.

Úgy gondolom, hogy a fent említett problémákkal már mindenki találkozott, aki valaha elutazott valahová, vagy akár csak részt vett egy osztálykiránduláson. Azonban abban is biztos vagyok, hogy még számtalan dologgal ki lehet egészíteni ezt a listát! Nektek milyen negatív élményeitek voltak egy-egy utazásotok alkalmával? Megérte ezeket "elviselni" vagy rányomta a bélyegét az egész kalandra?