Több ilyen dolog is van: telefon, füzet és íróeszköz, olvasnivaló. Ezek biztos, hogy mindig nálam vannak, még akkor is, hacsak egy hosszú hétvégéről van szó. Papír és toll több okból is kellhet: ha szeretném azonnal leírni, hogy mit látok és az milyen érzéseket kelt bennem, akkor semmi sem akadályoz meg ebben, továbbá ha unalmasnak bizonyulna az út és több íróeszközöm is van, akkor könnyű az útitársaimmal közös játékot kitalálni. Ország-város örök klasszikus. Amit a legtöbbször elfelejtek vinni magammal az sampon, és a fogkefém. Az utóbbira találtam egy remek megoldást: a neszeszeremben tartok egy utazófogkefét, amit mivel soha nem veszek elő otthon, ezért nem is felejthetem ott.

Ennek a kérdésnek a megválaszolásához igénybe kellett vennem a google maps útvonaltervezőjének segítségét. Még így is holtverseny alakult ki, ugyanis ha azt nézzük, autóval hány kilométeres távolságra van Székesfehérvártól Amalfi és Horsens, akkor csupán két kilométernyi különbséget kapunk a két útvonal között. Amalfiban (Olaszország) valóban autóval jártam több, mint tíz éve a családommal. Azóta is a legemlékezetesebb nyaralásunkként tartjuk számon. Horsensben (Dánia) pedig repülővel mentem - akkor repültem életemben először egyedül. Úgy persze sokkal rövidebbnek tűnt ez a "csöppnyi" 1408 km-es távolság.

Jelenleg minden kétséget kizáróan Skóciát mondanám, konkrétabban a skót felföldet. Ezen belül felőlem bárhol lehetek, csak lennék már ott! :D Az a vidék egyszerűen annyira elképzelhetetlenül szép, hogy addig nem is vagyok hajlandó elhinni, hogy ilyen csoda létezik, amíg a saját szememmel nem látom. (Hasonló érzéseim vannak Izland és Új-Zéland iránt is.) Szívem szerint az egész vidéket , az összes túraútvonalával együtt bejárnám! Félő, hogy ha egyszer kijutok, haza sem jövök többé. :D 

Nehéz a sok emlék közül a legkedvesebbet kiválasztani. Amikor kimondom magamban a szót, hogy "kedves", akkor egyből Görögország jut eszembe. Pargán jártunk ott egy kimerítő, nyűgös 24 órán át tartó buszos utazáskor. Mindenki annyira szélesen mosolygott ránk és olyan figyelmesek voltak, hogy az teljesen lekenyerezte a flegma kiszolgáláshoz szokott magyar lelkemet.

A legrosszabb emlékemen viszont egy percig sem kell gondolkodnom: szintén egy buszos utazás alkalmával Párizsban kirabolták a buszunkat. Én megúsztam, nem vittem magammal jelentősebb értékeket, plusz a busz leghátuljában, a legszélén ültem, vagyis az volt a legnehezebben megközelíthető hely. Persze akkor léptek akcióba a rablók, amikor mi épp a Szajnán hajókáztunk, és sajnos a két sofőrünk is úgy gondolta, hogy magára hagyhatják a járgányt. Ezt követően hosszú órákon keresztül vártunk a párizsi rendőrség előtt, hogy azok az utasok, akiknek ellopták valamilyüket (pl.: ékszereket, laptopot) vallomást tehessenek. A nyelvi akadályok miatt érthetően ez nagyon sokáig elhúzódott. Ám - csak mert ide is szeretnék beszúrni egy pozitívumot - ennek köszönhető, hogy láttam kivilágítva is az Eiffel-tornyot. E nélkül még világosban hagytuk volna el a francia fővárost, tehát erre nem lett volna lehetőségem. 

Repülővel utaztam már egyedül, ám akkor is egy ismerőshöz, tehát a kint eltöltött idő alatt mégsem voltam egyedül. Őszintén szólva felnézek azokra a nőkre, akik elég bátrak ahhoz, hogy minden félelmüket és aggályukat félre dobják és neki vágnak különböző országok rejtette kalandoknak. Sok helyre el szeretnék jutni, és biztos vagyok benne, hogy ha lesz lehetőségem az utazásra, akkor az nem fog visszatartani, hogy van-e útitársam vagy nincs. Lehet, hogy Európán kívül már kétszer meggondolnám, de Európán belül (Skóciába, Szardíniára, a svédekhez vagy a norvégokhoz) biztosan ki szeretném egyszer próbálni. Olyan sokszor olvasni, hogy annyi pluszt ad, és nem csak az utazáshoz, hanem az ember életéhez is, hogy nem szeretném kihagyni ezt az élményt. 

Igen, és talán már szó is volt róla. Képeslapokat gyűjtök, bár ez a gyűjteményem egy kicsit más, mint ahogy elsőre elképzelnétek. Ugyanis nem csak a saját útjaimról vannak képeslapjaim, hanem minden ismerősömtől kapok, aki valamikor elutazik valahová. Ezt kérem tőlük már egy-két éve, így a gyűjteményem meglehetősen nagyra nőtt már. Miért tartok meg onnan lapokat, ahol nem is jártam? Mert ezek is arra emlékeztetnek, hogy mennyi gyönyörű hely van a világon, milyen sok helyre el lehet még jutni, és néha felvidít, hogy a sok rossz esemény ellenére a Föld fantasztikus dolgokat  is hordoz a hátán. Nagyjából egy éve a képeslapok mellé gyűjteni kezdtem a kisebb/nagyobb füzeteket is. Mindig veszek, ha új helyen járok. Még egyikbe sem írtam, de ami késik, nem múlik. :D