Pergamen Helyett

"Sokféleképpen lehet edzeni. Fontos szempont, hogy élvezzük!

Ami ezen túl van, amikor már megvan a szeretett sportág, edzésfajta, fontos a tudatosság.

Sokáig nem értettem, hogy mi is van emögött... olyan divatos tudatosan enni, vásárolni, szemetet szortírozni. Mi van a tudatos edzés mögött - az én fejemben? Hogy tudom mit, miért, hogyan, hasznosan, helyesen, preventíven. Talán ennyi."

- Dancs Éva, edző

A fenti sorok az edőzőmtől származnak. Facebook oldalán osztotta meg gondolatait egy bejegyzésben, és mivel ezen a héten fontos kérdések tisztázódtak velem és a sportolási szokásaimmal kapcsolatban, ezért úgy gondoltam, hogy illik tőle idéznem ezen a héten.

Édesanyámmal régóta anya-lánya program, hogy eljárunk Évihez zumbára. Higgyétek el, a mozgáskoordinációm nekem is gyalázatos, de minden ügyetlenségünk ellenére elképesztően jól szórakozunk anyukámmal. Aztán Évi eléggé kinőtte magát, ma már nem csak zumbával, de gerinctréninggel és személyi edzésekkel is foglalkozik.

Így aztán, amikor egy magánorvos térdfájásos panaszom alapján azt diagnosztizálta, hogy "lazák a szalagjaim, ezért néha nem teljesen ott van a térdkalácsom, ahol annak lennie kéne", egyből Évihez fordultam, hogy ugyan mit tudok én ezzel kezdeni.

Ez egy örökletes dolog az esetemben, a szalagok változni nem fognak, azonban tartó munkájukban tudok segíteni, ha erősítem ilyen-olyan izomcsoportjaimat. Szerencsémre ő tud segíteni a megfelelő gyakorlatok pontos elsajátításában.

Elképesztően bízom benne, mint szakemberben, imádom a mindig vidám, néha kissé kelekótya, de kivétel nélkül hiperaktív viselkedését. Biztosra veszem, hogy kezdetben elég kínosan fogom érezni magam, amikor minden figyelme rám irányul majd, de nagyon izgatott vagyok a közös óráink miatt.

Ti milyen sportra esküsztök?

Az első fejezetben azonban már visszatér a "szokott rend" és ismét Cassy kerül a fókuszba. Az első rész és a mostani között öt év telt el. Ahhoz pont elég hosszú idő, hogy a húsz éves kis fruska érett nővé cseperedjen. A kérdés már csak az, hogy az eltelt évek alatt mennyire változott meg főhősnőnk élete?

1. FEJEZET

ÖT ÉVVEL KÉSŐBB

"Együtt hajtunk, együtt halunk.

Rosszfiúk egy életre."

- Bad Boys

A Bad Boys volt az egyik kedvenc közös filmünk az öcsémmel tinédzser korunkban. Talán nem sokan osztoznak a rajongásomban, de nekem már csak ezért is sokat jelent. Ezért voltam nagyon izgatott, amikor kiderült, hogy tizenhét (!!!) év után jön a folytatás. 

Nincs túl sok pozitív tapasztalatom ezekkel a több részes filmsorozatokkal kapcsolatban, de ez nem okozott csalódást. Pont annyira volt szórakoztató, laza, de mégis ütős, hogy méltó legyen az első két részhez.

Az öcsémmel nehéz volt közös pontot találni. Eltérő nemhez tartozunk teljesen más érdeklődési körrel, barátokkal, ám valami mégis közös volt bennünk: a családi múltunk. Ezen osztozunk a mai napig csendben. Cipeljük a gyerekkorban kapott bőröndöket, amelyek közül van, ami ugyanúgy néz ki az ő kezében, mint az enyémben. Mégis nehéz volt olyan dolgot találnunk tinédzserként, ami igazán csak a kettőnké volt. Aztán jöttek a filmek, amiket együtt láttunk és amiket mind a ketten idézhettünk. Mintha ezek lettek volna a mi kis belsős poénjaink. 

Nektek is van olyan film, ami kapcsolódási pontot jelent szeretteid egyikével?

Forrás: saját fotó

Télen kifejezetten igénylem a hófedte tájakon játszódó történeteket. Ha már az udvarunkat nem lepi el a hó, legalább az általunk forgatott könyv lapjain tegye meg. Ám ezúttal hatalmas szerencsém volt. Keresztszüleim meghívásából a két ünnep között elmehettem egyik legkedvesebb városomba, Zakopaneba, ahol három napon keresztül megállás nélkül szállingóztak a hópelyhek. Így igazán hangulatos volt olvasni Katherine Arden Az Északi Erdő legendája könyvsorozatának első két részét, amely a következőkből áll:

Forrás: saját fotó

Forrás: saját fotó

Az írónő egy egészen különleges világba kalauzol minket, amiről meg kellett állapítanom, hogy a részemről eddig teljesen méltatlan módon nem kapott elég figyelmet. Ez pedig nem más, mint az orosz mesék világa.

Közismert tény, hogy azokban az országokban, ahol a tél hosszúra nyúlik, koromsötét és rettentő hideg, az emberek szerették elütni az időt történetmeséléssel és persze alkohollal. Én inkább az előbbiről szeretnék véleményt formálni. Pont ilyen világvégi kis faluban játszódik Arden kitalált regéje, ami azonban valós mendemondákra épült. Az Oroszországban is tanuló írónő elsőkézből hallhatta ezeket a történeteket, amik aztán képzeletében szárnyra kaptak, megcsűrte-csavarta őket, és végül elénk tárta Vaszilisza Petrovnát.

Főhősnőnk rendelkezik minden kötelező tulajdonsággal: makacs, hajthatatlan, bátor és nem igazán kedveli a szabályokat. Mindez azonban a réges régi Oroszországban történik, ahol a kereszténység legyűri a régi hiedelmeket, így minden nő, aki túl vad és engedetlen boszorkánnyá válik a hívők szemében. A nők ekkor vagy férjhez mentek vagy zárdába vonultak vagy meghaltak. Más opció még csak meg sem fordulhatott a fejükben. És nyilván pont ezért, Vaszilisza egyetlen parancsolót sem fogad el magának. Sem férjet, sem Istent, sem a Halált. A maga útját akarja járni, szabadon. Ilyenkor azért átértékeljük mi, olvasó nők is a tényt, hogy mennyivel jobban jártunk, amiért a jelenben élhetünk.

Kicsit előreszaladtam. Ugyanis az írónő Vaszilisza életének nem csak egy bizonyos pillanatát tartja elég fontosnak ahhoz, hogy írjon róla, hanem az egész életét. Így az első regény első fejezétben még csak ott tartunk, hogy Vaszilisza édesanyja elmondja férjének, hogy terhes a lánnyal. Nyugalom, semmi egyébről nem szeretném lerántani a leplet a sztori kapcsán! Annyi viszont ebből is leszűrhető, hogy főhősnőnk életén is túl mutat az ő saját jelentősége. Születése előtti események is kihatnak majd rá, a személyiségére és ezzel együtt persze a tetteire is, amikkel azonban másokat befolyásol.

Bevallom, emiatt egy kicsit úgy éreztem, lassan indul be a sztori. Vártam valamire, amiről tudtam, hogy benne rejlik a könyvben, ám ez a valami később jött el, mint gondoltam. Ám amikor eljött, ráébredtem, hogy nem ütött volna akkorát, ha nem ismertem volna az előzményeket is ilyen részletesen. Viszont talán pont ennek köszönhető az is, hogy a könyvsorozat második részét már jobban kedveltem.

Na, de mi is számított igazi nagy bonyodalomnak ebben a történetben? Pontosan mik vagy kik között húzódott az az ellentét, amire épül a regény? Egészen egyszerű: a vallások között. A régi hiedelem és a kereszténység feszül egymásnak az egész történetben, csak különböző formákban. Vaszilisza a régi hagyományokat képviseli és ezzel együtt minden olyan lényt, amiket a keresztény papok a Sátán ivadékainak tekintenek. Holott ezek a lények védelmezik a házakat, az istállókat, a tavakat és a fákat - tehát mindent. Ám ahogy egy jó fellépésű és meggyőző beszédeket mondó pap kerül Vaszilisza falujába, az addig megszokott rend felborul. A szokások hirtelen pogányságnak, a védelmező lények démonoknak tűnnek. Felborul a rend, ezzel együtt a béke és a bőség is, ami egy mindentől elzárt, északi faluban komoly problémákat vet fel.

A történetről nehéz mesélni úgy, hogy semmi lényeges információt ne áruljak el róla. Előre is bocsánat, ha rébuszokban írok, de próbálom megóvni azokat az olvasókat, akiknek szándékukban áll elolvasni a könyvet. Éppen ezért nevek nélkül, de beszélni szeretnék a könyv szerelmi száláról is. Mert hát az mindenhol ott bujkál, akár akarják a szereplők, akár nem. Elég szürreális viszonyról van szó ezúttal, aminek a megfogalmazásába meglehetősen könnyű belebukni. Katherine Arden azonban úgy ír, hogy a valótlan is valóságnak tűnik és néha elfelejti az olvasó, hogy ki ember és ki nem. Egy lehetetlen szerelemért szurkoltam végig, aminek a végét nyilván még nem láthatom, hiszen ahhoz még várom a sorozat harmadik részét.

Ám azt már így is meg tudtam állapítani, hogy mint olyan sok másik történetben, a szerelmesek közti legnagyobb gátat itt is a nyílt és őszinte beszélgetéstől való félelem jelenti. Néha olyan dühítő, amikor az olvasó látja azt, amit a szereplő még nem láthat. Amikor ő már érti mind a két karakter miértjei, de nem kiabálhat rájuk, hogy "Hé, te buta, hát ezt azért mondta, mert...!". Nyilván hol a tapasztalatlansággal, hol a bátortalansággal meg van magyarázva a szerelmesek balgasága, ami érthetővé is teszi tetteiket, ám az olvasó néha megengedheti magának, hogy ne értsen egyet a karakterek tetteivel, szavaival.

Arden mindeközben azt is képes érzékeltetni, hogy mit jelent a család a régesrégi Oroszországban. Milyenek a szülő-gyerek és a testvérek közti kapcsolatok. Ma már elképzelhetetlen akadályok elé állítja a karaktereket, többször is belekényszerítve őket olyan helyzetbe, amikor választaniuk kell családtagjuk vagy önmaguk, esetleg családtagjuk vagy saját becsületük között. A szereplők döntése sokszor megindító, de van, hogy meglepő.

Valahogy az volt az érzésem, főként a második rész olvasása közben, hogy az egész sztori mögött húzódik egy másik. Van egy olyan háttértörténet, amit még nem tárt fel előttünk az írónő, mégis az lehet az oka mindennek. Ez olyan feszült, mégis izgalommal teli várakozást keltett bennem, amitől nehéz volt letenni az olvasmányt, és amitől nem könnyű most is várni a folytatást.

Nem hazudok, voltak nehézségeim a könyvvel. Ezekbe az orosz nevekbe, becézésekbe és kifejezésekbe elképesztően könnyű belekavarodni, ha az ember nem jártas bennük. Ám ebben az esetben az olvasó nyugodtan fordulhat a könyv végén található szószedetbe, amiért én is nagyon hálás vagyok.

Azoknak tudom ajánlani a könyvet, akik szeretik a képtelen történeteket, amik keverednek evilági dolgokkal, ám el akarják kerülni a tipikusat és hagyományosat. Szerintem azoknak fog tetszeni, akik nem rettennek vissza a rémtörténetektől, a sötétségtől és a hideg téltől.

Forrás: saját fotó

Zárásként pedig néhány személyes adat a két könyvről:

"Az emberek ritkán érnek el sikert abban,

amit nem élvezettel csinálnak."

- Johann Wolfgang Von Goethe

Bár nem példanélküli, de tény, hogy sokkal nagyobb az esélyed sikert elérni abban, amit szívesen csinálsz.

Az öcsém miatt jutott eszembe ez az idézet. Múlt hétvégén egy családi szülinapozás alkalmával pont arról beszélgettünk anyukámmal, hogy a testvérem milyen sok minden iránt érdeklődik a világban. Sajnos ennek a sok mindennek pont az iskolához nincs sok köze. Amire kíváncsi, amiről szívesen tanul, annak mindig utánaolvas és lelkesen beszél róla. Ám a száraz, iskolai kötelező anyag azért nem megy neki, mert kicsit sem érdekli.

Persze az iskolai szokásokra, tanítási módszerekre is kitérhetnék itt, de ennél finomabb kérdésem van csak: nektek melyik volt az a tantárgy, amivel szívesen töltöttetek plusz időt, és melyik az, aminek még a tankönyvét is inkább a szoba sarkába hajítottátok volna?

A szülihét lezárásaként egy várva várt meglepetéssel készültem nektek. Bizony, elérkezett az idő. Újra lehullnak a csillagok az oldalon és magukkal hozzák Cassyt, Nathenielt és mindenkit, akit csak kell!

A jelenlegi terv az, hogy két hetente fog új fejezet érkezni a Sagittariusból, de mint tudjuk, váratlan események mindig közbe jöhetnek, szóval a változtatás jogát fenntartom. Most azonban nem is húznám tovább az időt!

ELŐSZÓ

A Bukott

- Találkozunk még.

Sajnos a technika ördögének köszönhetően a tegnapi szülihetes bejegyzés elmaradt, de ezt ma pótolom is. Így a mai napon rögtön két újdonsággal is találkozhattok az oldalon. A mostanit még tavaly év végén írtam, így bár kissé megkésve mutatom meg nektek, de azért fogadjátok szeretettel. 

Az év vége akarva akaratlanul is egyfajta számvetéssel telik nálam. Belegondolok, hogy milyen érzés volt január elején rátekinteni az akkor még végtelennek tűnő évre, aztán keresem a tolvajt, aki azt a sok időt elrabolta tőlem. Akkor: nagy tervek, hatalmas lendület és motiváció! Most? Nem értem, hogy az "Elvégzendő Teendők" listám miért lett hosszabb, amikor határozottan emlékszem, hogy az eredeti elképzelés szerint ennek egyre rövidebbnek kellett volna lennie.

Amikor ráébredtem, hogy a új évi elhatározások megvalósításáról sincs még fogalmam, akkor elgondolkodtam azon, hogy vajon milyen egyéb események "áldozata" lettem, amiket könnyen elkerülhettem volna, ha meglenne az a hasznos képességem, miszerint tanulok a hibáimból. Ezeket szedtem most össze öt pontban. Ez részben önszidalmazás, részben viszont rendkívül nagyvonalúnak tartom magam, amiért csak ötöt tűztem ki célul.

1. Hogyan legyen több időm olvasni?

Valamiért azt képzeltem, hogy idén könyveket fogok enni reggelire. Sőt, ebédre, uzsonnára és még vacsorára is. Nem értem, hogyan sikerült ennyi regényt felhalmoznom, azt pedig már végképp nem, hogy még most sem jönnék ki üres kézzel egy könyvesboltból, ha betévednék egybe. 2018 év végén kapott el az olvasási láz, ezért mindenkitől könyveket kértem a karácsonyfa alá. Megkaptam. Hát, egyem meg, amit főztem. Továbbra sem tudom, hogyan fogyhatna az olvasandó listám. Vannak időszakok, amikor egyszerűen nem tudok olvasni. A szellemi kimerültség leginkább az őszi időszakban ütközött ki rajtam 2019-ben, és ez bizony azzal járt, hogy a munkából hazaérve inkább néztem egy filmet vagy sorozatot. Szégyellem is magam. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem olvastam volna szuper köteteket, de úgy érzem, nem eleget. Bár, kezdem gyanítani, hogy ettől az érzéstől sosem fogok szabadulni.

2. Ó, Halál, időmenedzsment a neved!

Minden évben a munkahelyemen, a teljesítményértékelésemkor fejlesztendő területként jelölöm be saját magamnak az időmenedzsmentet. Nem akarok szakmázni, de ez sajnos a magánéletemre is igaz. Imádom a barátaimat, a családomat és sok időt szeretnék együtt tölteni velük - ám nem tudok egyszerre több helyen lenni. 2019 januárban megfogadtam, hogy megpróbálom egyenlő arányban elosztani az időmet, hogy senki hiányát ne érezzem, illetve senki ne érezze magát elhanyagolva. Csak nekem hangzik ez lehetetlen küldetésnek? Most, visszagondolva év eleji ábrándomra, nevetnem kell. Természetesen most is voltak személyek, akikre sajnos kevesebb időt szántam, mint amennyit igazán akartam volna és ezt bánom. Fontos különbség, hogy nem azt sajnálom, ami megtörtént, nem azok miatt a személyek miatt bánkódom, akikkel együtt töltöttem az évem nagy részét. Csak kár, hogy mindemellett nem jutott több energiám/időm/lehetőségem másokra is.

3. Szerelem, szerelem, te átkozott szerelem!

Hát igen, nem titok, hogy párkapcsolati analfabéta vagyok és bár megérdemelném, hogy erről legyen szó, most mégsem így lesz. Legalábbis nem teljesen. Az van, hogy az elmúlt nagyjából tíz évben újra és újra beleestem ugyanabba a hibába: nem olyan embert szerettem, akit kellett volna. Nem, nem a családom esküdt ellenségébe szerettem bele, ennyire nem drámai az életem. Egyszerűen csak azt kell újra és újra észrevennem magamon, hogy nekem az a személy kell, akinek én nem. Hallottatok már mazochistább dolgot? És igen, valóban azt gondoltam, hogy a korábbi nem egy és nem is csak két esetből tanultam már. Határozottan hittem, hogy többé ilyen nem fordulhat velem elő, mert érettebb, bölcsebb, tapasztaltabb és magabiztosabb vagyok. Ja, ez mind igaz is lehet, csak a szívemnek nem szólt erről senki. Szóval ismét megtaláltam az egy évtizede kiásott gödröt, aminek a pontos helyét úgy látszik, még nem jegyeztem meg, ezért újra és újra sikerül belelépnem. Ez azért szívás, mert fél év a "bele" és fél a "kifele" állapot, szóval helló 2019! Bár, azt hiszem, túl szigorú vagyok magammal, mert régebben ez nem csak hat hónapba telt. Egyik szakasz sem. Szóval tulajdonképpen fejlődöm.

4. A tested egy templom!

Oké, oké ezt eddig is tudtam. Viszont ezzel a csatakiáltással gyakran elhatározok olyan dolgokat, mint hogy többet sportolok, kevesebb húst eszem, eljárok masszőrhöz és ha fáj valami, akkor nem hosszú hetekig gyógyszereket kapkodok be, hanem fogom magam és elmegyek orvoshoz. Jelenleg egy hónapja fáj az egyik térdem, Bengay a legjobb barátom, ám orvoshoz még csak holnap megyek. És ezzel az egyhónappal gyanús, hogy megdöntöm a saját rekordomat. Tény, hogy ez a problémám jelenleg pont kihatással van a sportolásra is, de előtte is sokkal aktívabbnak kellett volna lennem idén. Pláne, hogy pont ezt ígértem meg magamnak. Nem szépítem: lehetőségem, időm és ha nagyon akarom energiám is lett volna hozzá. Elszántság és motiváltság - ez a kettő hiányzott a legtöbb esetben, ami azonban csak rajtam múlt, szóval bármennyire is örülnék, ha mást is hibáztathatnék, nem tehetem. Az étkezési szokásaim sokat változtak az elmúlt években, és arra tényleg próbáltam odafigyelni idén is, hogy egészségesebben egyek. Sokat főzök, mert élvezem is csinálni. Azonban a húst nehéz kiszeparálnom az étrendemből. Nem szeretnék vegetáriánus lenni, mert nincs meg bennem az ahhoz kellő elhivatottság, azonban arra jobban figyelnem kéne, hogy az elfogyasztott hús mennyiségét csökkentsem. Ebben sajnos 2019-ben is megbuktam.

5. Helgának Hennának lenni

Mielőtt bármit mondanék, tisztáznék valamit a biztonság kedvéért: Helga az igazi nevem, a Henna pedig az, amivel vezetem ezt a blogot, vagy amit használok, ha más oldalakra írok.

Az egész a 2-es pontból indul ki: fránya időmenedzsment. A blog kapcsán is azt hittem, hogy ez már jobban fog menni, aztán kiderült, hogy mégsem. Rengeteg nagy tervvel vágtam bele a Pergamen Helyettbe, és azok elhanyagolható része valósult csak meg. Senkit nem akarok megijeszteni (vagy megnyugtatni xD), az oldal továbbra is működni fog, de folyamatosan próbálom magam tréningelni azért, hogy jobban működhessen. A magánéletemet idén különösen nehéz volt összeegyeztetnem a blogolással, mivel rengeteg minden történt velem. Számtalan szuper helyre utazhattam, sok közös időt tölthettem barátaimmal, családtagjaimmal (kivel többett, kivel sajnos kevesebbet), ám ezzel és persze mindeközben a munkám elvégzésével nagyon kimerítettem saját magamat. Szellemileg és sokszor fizikailag is. Az íráshoz, egy blog vezetéséhez kreativitás kell, számomra nyugalom és nyilván ihlet, meg egyfajta hangulat. Ha ez a bizonyos hangulat eláraszt, akkor leülök és megírok egyből nyolc fejezetet a Sagittarius folytatásából. (Megtörtént eset!) Ám másnap, amikor elszáll az extázis, akkor marad a maximalista énem örök elégedetlenkedése, maradnak a "még nem elég jó", "ezt máshogy kéne" mondatok és az ezek által elindított, fejemben létező problémák, amik megoldásához már nem maradt elég adrenalin bennem. Így hát ülök rajta és várom a következő löketet, ám közben a magánéleti események sem lassulnak. Bíztam benne, hogy a Helga-idő és a Henna-idő között megtalálom a jó egyensúlyt. Biztos érzékeltétel, hogy ezt még most is keresem. Remélem, hogy némiképp megnyugtat benneteket az az ígéretem, hogy ennek a megtalálását nem fogom feladni.

Persze, már önmagában az szuper, hogy péntek van, ám én ezt még megfejelem egy nem akármilyen hírrel a szülihét alkalmából. Nagyon izgatottan vártam a pillanatot, hogy végre elmondhassam nektek: a Sagittarius blogregényem első része kiadásra került ebook formájában!

Forrás: Pinterest

Egy rendkívül nagylelkű felajánlásnak és az egyik barátnőm szemfülességének köszönhetem, hogy ez megtörtént. Az Underground Kiadó ugyanis december 25-30-a között felajánlotta oldalán, hogy a beküldött kéziratokat ingyen kiadja e-könyvként, majd segít is a további értékesítésben.  A hírt barátnőm fedezte fel és én örökké hálás leszek neki ezért.

(Az Underground Kiadó oldalán ide kattintva találjátok meg a cikket:
http://undergroundkiado.hu/ingyenes-e-konyv-kiadas?utm_source=index.hu&utm_medium=pr&utm_campaign=index-pr&utm_term=ekonyv)

Ha szeretnétek támogatni engem, a történetet és a blogot, akkor itt érhetitek el a könyvet:

https://undergroundbolt.hu/termek/sagittarius-e-konyv/

Azoknak pedig, akiket érdekelnek a "piszkos" részletek, elmesélem, hogyan is zajlott a folyamat.

Forrás: Pinterest

Tekintve, hogy eddig egy teljesen elkészült kéziratom létezik, ezért nem is volt kérdés, hogy a Sagittarius jöhet csak szóba a kiadás során. Ám rendkívül bizonytalan voltam az elején, aminek több oka is volt. Először is: a történet már egyszer nyilvánosságra került itt, a Pergamen Helyetten. Mi volt az ellenérv? A kiírásban nem szerepelt az a feltétel, hogy egy, eddig sehol sem publikált művet lehet csak beküldeni és így kétségkívül olyanokhoz is eljuthat a történet, akik nem látogatnak a blogra. Második félelmem azonban az volt, hogy a Sagittariust soha nem szántam kiadásra. Persze, eljátszik a gondolattal az ember, de mindenki, akit egy kicsit is érdekel a könyvkiadás az tudja, hogy ez mennyire macerás és még inkább költséges dolog. Amikor erre gondoltam, nyilván az ingyenes szó lebegett a szemem előtt. Ám még így is ott bujkált bennem a kínzó kérdés: van elég jó a Sagittarius ahhoz, hogy kiadásra kerüljön? Végül úgy döntöttem, hogy ez nem az én tisztem eldönteni. Hogyan is tehetném? Írójaként teljesen máshogy tekintek Cassyre és társaira, így tiszta fejjel nem válaszolhatok erre a kérdése. Ezt rábízom azokra, akik időt szánnak a történetre és elolvassák.

Az ebook tökéletes köztes megoldásnak tűnt. Egyfajta próbája a történetnek és önmagamnak is. Ráadásul jóval kötlséghatékonyabb megoldás nekem is, és a vásárlóknak is. 

Mikor végre valahára eldöntöttem, hogy belevágok, átolvastam a teendőket.

Az Underground Kiadó oldalán közzétettek egy letölthető, word típusú sablont, amely tartalmazta azokat a paramétereket, amik alapján a dokumentum szerkesztését meg kellett csinálni. Nagy szerencsém volt, hogy pár hónappal ezelőtt újra elolvastam a sztorit, átírtam pár elütési és fogalmazásbeli hibát. Tettem mindezt azért, mert ki akartam nyomtatni, hogy láthassam a Sagittariust "könyvként" a valóságban is, ne csak virtuálisan. (Persze itt abszolút házikészítésű könyvet kell elképzelni.)

Nem tudom, hogy az egyszerű véletlennek, a jó szerencsémnek, vagy valamilyen sugallattnak köszönhető, hogy akkor rászántam magam és elvégeztem ezeket a korrekciókat, de utólag nagyon hálás vagyok. Mivel tisztában voltam vele, hogy ezek megtörténtek, nyugodtabb szívvel fogtam bele a kiadásba. Ez is új lendületet és magabiztosságot adott, ami nagyon is rámfért.

Miután úgy ítéltem meg, hogy a Sagittarius részemről készen áll, regisztrálnom kellett szerzőként az Underground Kiadó oldalán. Ennek részleteiről nem adnék ki indormációkat, főként azért, mert rendkívül unalmasnak találnátok, hiszen egy általános regisztrációs folyamatot kell elképzelnetek. Ezt követte a dokumentum és az általam használni kívánt borító feltöltése.

A másik, számomra merész döntés az volt, hogy saját nevemen publikáltam a könyvet, nem pedig a blogon használt Henna néven. Őszintén szólva hirtelen elhatározás volt, de nem bántam meg. Itt is közzétettem már magamról fotót és elérhető többek között az instagram oldalam is, szóval akit nagyon érdekel szerény személyiségem, ő így is, úgyis megtalál. Ezért döntöttem végül a hivatalos nevem mellett. Ettől függetlenül itt továbbra is Hennaként leszek jelen; ez valahogy már összefonódott a bloggal, úgyhogy nem szeretnék változtatni.

Nem sokkal az adatok és a Sagittarius feltöltése után kaptam egy emailt, amelyben elküldték az első ebook változatot, amit jóvá kellett hagynom. Maximalizmusom itt is befigyelt és elég szőrszálhasogató voltam, szóval nyilván változtattam benne néhány helyen, de végül azért csak sikerült áldásomat adni rá. Mindez megtörtént december 30-án.

Január negyedikén este érkezett a következő üzenet, ami már azt a linket tartalmazta, ahol megtalálom a hivatalosan is megjelent könyvemet, és amit a bejegyzés elején most veletek is megosztottam.

Hivatalosan megjelent könyvem. Egyszerre fog el az örömujjongás és a libabőr.

Remélem, ti is velem tudtok örülni és boldogan fogadjátok a hírt.

Persze, mindez felvet egy kérdést: milyen változásokkal jár ez a blogon? A link, amelyen megvásárolható a könyv a blog oldalsávjában elérhető lesz nem sokára, ám ezen kívül egyelőre nem terveztem más módosítást. Tudom, butaságnak tűnhet a Pergamen Helyetten is fenthagyni a történet fejezeteit, ám a jelenlegi látogatottság nem akkora mértékű, hogy emiatt megfosszalak Titeket, a blog olvasóit az első résztől. Azonban nem véletlenül használtam az egyelőre kifejezést: a jövőben ez módosulhat.

Jó hír még, hogy természetesen a folytatás fejezeteit először itt fogom közzétenni, tehát nem kell várni, hogy egy újabb ingyenes könyvkiadás lehetősége szembejöjjön velem. 😄

És a folytatás talán közelebb van, mint gondolnátok... 😉