Pergamen Helyett

 - Arastoo Vaziri

Az idézet a Dr. Csont című sorozat nyolcadik évadának hatodik részéből való. Arastoo Vaziri karakterét Pej Vahdat színész játsza. Azért választottam ezt, mert a sorozat az egyik kedvencem (kiválóságát szerintem az is ékesen bizonyítja, hogy tizenkét évadot készítettek belőle, ami a sorozatokat tekintve nagy szó), és ez a rész volt számomra a legmegindítóbb. Többször láttam már, de egyszersem bírtam ki könnyen nélkül. Érdemes megnézni, tanulságos.

Már nagyon régóta tervezem ezt a bejegyzést, de eddig akárhányszor eszembe jutott, inkább félretoltam, mondván, hogy majd máskor. Ám most az élet egy olyan meglepő, de csodálatos eseményt produkált, ami miatt ez a poszt nagyon időszerű lett. Így tehát: szeretném nektek bemutatni a nagymamámat.

Forrás:Pinterest

Egész életemben tudtam, hogy a családban rá hasonlítok a leginkább. Nem a külsőségekre gondolok, hanem a személyiségünkre. Mind a ketten igazi kis könyvmolyok vagyunk - és bár a családom többi tagja is néha napján kezébe vesz egy-egy könyvet, molyoknak azért nem nevezném őket. Ő még a Harry Pottert is hajlandó volt elolvasni, pedig hatvan is elmúlt már akkor, de kíváncsivá tette, hogy én miért rajongok ennyire. Tavaly karácsonykor egy dedikált könyvvel leptük meg a kedvenc írójától, Lőrincz L. Lászlótól, és ő majd' kiugrott a bőréből, annyira boldog volt.

Mindig képes őszintén kacagni, és észreveszi a mindennapok szürkesége mögött megbújó apróságokat, amik akaratlanul is mosolyt csalnak az arcára. Gondolok itt akárcsak egy szép virágra, ami áttört a kemény betonon és a járda közepén tündököl, mert ő bizony ott akar lenni és kész - mamám imádja az ilyeneket! Gyerekként egy faluban nőtt fel, házi állatok között. A természet és az állatok iránti szeretet valószínűleg már akkor a részévé vált, és az évek során mindez csak fokozódott.

Büszkeség tölt el, akárhányszor arra emlékeztetnek, hogy bizony, mi le sem tagadhatnánk a rokoni szálat. Miért? Mert minden pozitív tulajdonsága mellett, ő az egyik legerősebb nő, akit ismerek. Nem volt könnyű élete, sok mindenen keresztül ment, sok mindenkit elveszített, de ő még a mai napig az egyik legvidámabb ember ezen a  bolygón. Felállt, akárhányszor lökte az élet a padlóra. Minden alkalommal leporolta piros nadrágját, megigazította divatosan rövidre vágatott, hullámos fürtjeit, élénk tekintetét a rámeredő kegyetlen Sorsa szegezte, elvigyorodott, majd kiöltötte a nyelvét (oké, esetleg bemutatott neki xD), majd szépen továbbsétált.

Fiatal felnőtt életét egy romantikus lányregényként tudom elképzelni. Miután megismerkedett a papámmal, nagy szerelem gyúlt mindkettőjükben. Ám a vallási különbségek miatt (amit akkoriban nagyon szigúran vettek) ezt a kapcsolatot, pláne a szóba kerülő házasságot a szülők nem támogatták. Így a mamám fogta magát és megszökött a szerelmével, akivel végül mégis csak pap elé álltak. Mintha csak Shakespeare találta volna ki, nem igaz? Két gyermekük született, melyek közül a fiatalabb az édesanyám. Persze az unokák miatt végül a szigorú szülők szíve is meglágyult, így úgy tűnt, minden a legjobban alakul. Ám mivel ez most nem egy tündérmese, hanem a való élet, ezért itt még nem fejezhetem be a történetet a happy end felirattal.

Forrás: Pinterest

A papám hosszú távon sajnos nem bizonyult a legmegfelelőbb választásnak. Sem a férj, sem pedig az apa szerepben nem alakított megfelelően. Számomra nem nehéz erről beszélnem, mert egy kezemen meg tudom számolni, hogy életem során hányszor találkoztam vele, így tehát ő soha nem volt az életem része. Ám nagymamámé és anyukámé igen, és biztos vagyok benne, hogy bár helyes lépésnek vélik azt, ami ezután történt, de semmiképpen sem könnyűnek. A nagymamám - szerintem - második legbátrabb lépése volt, hogy végül elhagyta a nagyapámat a két kisgyermekkel együtt és bevállalta, hogy egyedülálló anyuka lesz egy olyan világban, amely ezt még igencsak ferde szemmel nézte.

Ezt követően a Sors egy szerető férjjel jutalmazta, aki édesanyám kamaszkorában élt velük, és akiről mindig szeretettel a hangjukban meséltek azok, akik ismerték. Azonban sajnos soha nem találkozhattam vele. A mamám egyszer azt mondta nekem, hogy ő his abban, hogy több életünk van, és mindegyikben tanulnunk kell valami újat. Az egyikben lehetünk szentek, de a következőban akár ördögök is. Állítja, hogy mivel a jelenlegi életében olyan sok megpróbáltatáson ment már át, az előző egészen biztosan felhőtlen volt és gondtalan. Kell egy bizonyos hit, hogy az ember ebbe bele tudjon gondolni, de én értettem, mit akart mondani. Második férjét elvesztette, amennyire helyesek az emlékeim, egy betegség miatt. Kiskoromban, halottak napján minden évben vittünk neki egy virágot a temetőbe, és akkor több történetet is elmeséltek róla nosztalgiázó rokonaim.

Ha belegondolok, hogy a mamám életrajzának ezen szakaszához érve már két szerelmét is elvesztette - igaz, más-más módon -, de ennek ellenére megállta a helyét mind anyaként, mind szorgalmasan dolgozó nőként, akkor csak tisztelettel tudok adózni az ereje előtt.

Néhány évvel később ismerte meg végül azt a férfit, akire én mindig anyai nagypapámként fogok visszagondolni. Egy barátnője mutatta be őket egymásnak, és a kezdeti néhány óvatos randevú több évnyi szerelemhez vezetett. A papám imádta a nagymamámat, az anyukámat és az unokáit is. Szegény, ha belegondolok mennyit nyúztuk kiskorunkban, de soha egyetlen rossz szava sem volt! Pedig igencsak benne volt a korban, amikor mi a hátára másztunk fel folyton. :D

Már én voltam tinédzser, amikor a borzasztó rák miatt őt is elveszítettük. Ekkor már láttam, min ment keresztül a mamám. Láttam, milyen fájdalmas volt számára és láttam, mennyi erejébe telt újra felépíteni az életét. Ráadásul nem először kellett megtennie, amitől számomra az egész még hihetetlenebbnek tűnt.

Sok év eltelt már azóta, hogy a papámtól elköszöntünk. Tudtam, hogy a mamám magányos; szerencsére soha nem volt probléma az, hogy nyíltan beszéljünk egymásnak az érzéseinkről és a vágyainkról. Tudtam, hogy a mamám, bár már nem fiatal tinédzser, aki bármelyik nap elszökne szerelmével, ám még mindig ugyanannyira vágyott az igaz szerelemre. Nem adta fel. "Ő még él, ő még itt van" - ez az álláspontja, és te jó ég, mennyire fantasztikus, hogy így gondolkodik!

Kétségem sincs afelől, hogy ennek a "mottónak" köszönhető, hogy nem zárkózott el a szerelemtől, ami újra bekopogtatott az ajtaján. Ennek nagyjából öt éve, az eredménye pedig elképesztő és csodálatos egyszerre: az idén hetvenedik életévét betöltött nagymamám kezét megkérték. Úgy mesélt róla, mintha valóban tinédzser lenne. Azt mondta, hogy végre azt kapja valakitől, amit eddig ő csak adott: feltétlen gondoskodást és szeretetet.

Forrás: Pinterest

Felemelő és megdöbbentő volt hallgatni őt, ahogy erről mesélt. Újra és újra csak arra tudtam gondolni, hogy szentséges ég, itt ez a nő, aki rengeteg fájdalmat és veszteséget megélt már, és mégis képes volt megtalálni a boldogságát.

Inspiráló élettörténet, magával ragadó személyiség. Így talán már érthető, amiért büszkén nevezem őt a példaképemnek. 

 - Les Brown

Az "Így írok én" címmel ellátott bejegyzések az írással kapcsolatos saját tapasztalataimról, módszereimről fognak szólni. A cím nem véletlen. Szeretném most, a legelején kihangsúlyozni, hogy mindez csak az én véleményem, így teljesen természetes, ha valakinek ettől eltérő nézetei vannak, esetleg nem ért egyet a módszereimmel, vagy egész egyszerűen számára azok nem elég hatékonyak. Nem vagyok tanult, profi író, mindent, amit jelenleg írás címszó alatt csinálok az az évek alatt ragadt rám. Ezt figyelembe véve olvassátok a bejegyzéseket. Remélem, ettől függetlenül érdekesnek, esetleg hasznosnak is fogjátok találni. :)

Forrás: Pinterest

Egy teljesen kerek történet felépítése nagyon strapás meló. Az ember egy kósza ötlet miatt belefog, tudja honnan indul el és jobb esetben azt is, hová szeretne kilyukadni. Talán még egy vagy két szereplő neve, kinézete is kezd kirajzolódni a lelki szemei előtt. Aztán nekiáll.

Mivel 2019-et írunk nagyobb valószínűséggel nyit meg egy üres word fájlt, mint vesz elő egy füzetet és tollat. Felírja, hogy "Cím" azzal a gondolattal együtt, hogy: Ide majd valami tömör, de jelentőségteljes és hangzatos címet fogok kitalálni. Aztán belefog az első bekezdésbe. Rendszerint ez nagyjából annak a homályos gondolatnak a leírása, ami megfogalmazódott a fejünkben. Ennek köszönhetően persze kicsiben kezdünk: kis tér (egy szoba, egy terem), kevés szereplő (többnyire csak a főszereplőnk gondolatai, esetleg felbukkan egy legjobb barát/barátnő vagy szülő/testvér). Mivel még a főhősünk is épphogy csak körvonalazódik a fejünkben, valamilyen trükköt bevetve igyekszünk leírni a külsejét (például úgy, hogy tükörbe néz) korlátozva azt a szem és haj színére, a frizurára, a magasságra és esetleg megemlítünk valamilyen hibát, amit a szereplőnk nem szeret önmagán: szeplős arc, széles ajkak, túl  vastag szemöldök, akármi más. Mondván, hogy valami tökéletlenség kell, hiszen senki sem lehet hibátlan. Néhány bekezdés pipa.

Ha merészebbek vagyunk esetleg belecsempészünk valamilyen párbeszédet, vagy tágítjuk a teret azzal, hogy a főhősünk kilép a szobából vagy teremből, ahol eddig dekkolt. Ha romantikus lelkek vagyunk, akkor gyorsan utalást teszünk az aktuális Rómeónkra. Ha borzongatás a cél, akkor jöhet egy apró részlet valamilyen régen történt gyilkosságról egy újságcikknek vagy a híradónak hála. Ha kalandos lelkek vagyunk, akkor pedig főhősünk álmodozhat egy régen várt nagy utazásról. Tökéletes, még néhány bekezdés pipa.

Forrás: Pinterest

Akkor jöhet a lezárás. Tudunk mindent a főhősről, ismerjük a barátait, a legnagyobb vágyait. Már csak egy váratlan kopogás a bejárati ajtón vagy esetleg egy cikis párbeszéd az iskola folyosóján hiányzik a történet végéről. Egy-két adok-kapok egy újonnan felbukkanó szereplővel, aki rendszerint az egyik - ha nem a legfőbb - negatív karakterünk. Szócsata, vagy pusztán főhősünk gonosz leégetése, jobb esetben egy fontosabb vagy váratlan hír közlése. Függővég, bumm! Nesztek mézesmadzag, kész.

Az ilyen néhány oldal rögtönzött írások rendszerint folytatás nélkül végzik valamelyik mappánk almappájának az almappájában és a "Vázlat 1." címet kapja a fájl.

Igazán nem akarok mások nevében beszélni, így nem mondhatom azt, hogy mindenki így kezdi. Ezért csak annyit mondok: én így kezdtem. Gondolom, ez természetes. Ha nem tanítja meg senki, hogyan kell ezt rendezettebben kezelni, akkor magadtól nyilván ennyit fogsz megtenni. Sok időbe és sok felejtés mélyébe zuhanó "Vázlat 1" fájlba került nekem is, hogy rájöjjek: ezt sokkal jobban is lehet csinálni.

Mindig minden egy kósza ötlettel kezdődik. Az egyik legjobb érzés, amikor valamilyen kiváltó oknak köszönhetően felvillan a fejed fölött a villanykörte és megszületik pár baba gondolat egy karakterről, történetről, környezetről. Az alkotás kezdete. A TE alkotásod kezdete. Csodálatos. Ezt meg kell ragadnunk, semmiképpen se hagyjuk elveszni! Ám a ló túloldalára sem szabad esni. A baba gondolatok után ne essünk neki egyből az első fejezet megírásának. Ha mégis így tettünk, akkor se csüggedjünk, ha a fent levezetett - vagy ahhoz hasonló - folyamat végeztével elfogy a lendület, kifogy az ihlet és úgy érezzük, a múzsánk örökre elbúcsúzott tőlünk.

Forrás: Pinterest

Képzeljétek el, hogy az ihlet megérkezésének pillanata olyan, mint amikor egy domb tetején ülünk a szánkónkon és óvatosan egyensúlyozunk vele. Csak egy apró mozdulat, kicsit kell csak előre dőlni, de még hagyod, hogy a dombról utoljára megcsodáld a tájat, majd szembe nézel a rád váró hosszú lejtővel. A hirtelen jött ötlet utáni gyors fejezet írás maga a száguldás lefelé. Élvezed, felpörget az adrenalin, szinte sebezhetetlennek érzed magad. Aztán egy szemvillanásnyi idő alatt már le is értél a lejtő aljára. Nevetsz, az arcodat kicsípte a szél, izgatott vagy még néhány pillanatig. Aztán felállsz a szánkóról és felpillantasz a dombra, majd azt gondolod: A francba, most húzhatom fel ezt a dögnehéz szánkót. Nincs olyan gyerek, tinédzser, felnőtt vagy akár idős ember aki ennek ellenére ne húzná fel mégis legalább egyszer azt a szánkót, és ne csúszna le újra.

Az írásban azonban felmászni a dombra tényleg dögnehéz. Senkit nem szeretnék elbátortalanítani, de nem szokásom zsákba macskát árulni, úgyhogy őszinte leszek minden olvasómmal és bizony, ez az igazság. Viszont utána tudjátok mi következik: újra repülhetsz a szánkóval! Teljesen megéri, bármennyire strapás.

A baba gondolatokkal kapcsolatos tanácsom tehát végtelenül egyszerű: írd le! Nem kell, hogy egy szépen megfogalmazott körmondat legyen belőle, tele hasonlatokkal és különböző szóvirágokkal. Egyszerűen csak írd le a gondolatot nyers valójában. Pl.: Van egy lány, aki új iskolába kerül. Ez talán az egyik legtipikusabb, ezért használom ezt a példát, de itt tényleg bármi szóba jöhet!

Szerintem ez a legszebb az egészben: egyedül a képzeleted szabhat határt, semmi és senki más. A szabadság érzését nyújtja, méhozzá a lelked szabadságáét, ami az egyik legfontosabb dolog. Szóval csak bíztatni tudlak bennetek erre.

Forrás: Pinterest

Természetesen - ahogy a címben is láthatjátok - ez csak a kezdet. Ebből az apró gondolatból fognak megszületni a hatalmas, az átütő gondolatok. Ám ehhez alaposan szét kell cincálnunk a történetünk minden részletét. A következő Így írok én bejegyzésben erről fogok nektek bővebben mesélni.

Írjátok meg saját tapasztalataitokat, gondolataitokat, én nagyon kíváncsi vagyok rájuk. ;)

- Henna

Sziasztok!

Nagyon úgy tűnik, hogy 2019-ben sem kell attól félnem, hogy kihívások nélkül maradok. Nem olyan régen két személy is jelölt az úgy nevezett Blogger Tagre. Hana és Szatti ezúton is nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltatok rám! :) A nevükre kattintva bátran elolvashatjátok az ő válaszaikat is; higgyétek el, érdemes! ;) Az eredeti taget eléritek Franciska oldalán, ha IDE kattintotok. :)

Nagyon sok kihívás kering az éterben, több közülük elég egysíkú, de hálás lehetek, mert valamiért mindig jókat kapok! :D Ebben a Blogger Tagben nagyon tetszik, hogy azt szolgálja, hogy még több weboldalt és általuk persze több bloggert megismerjünk, illetve feleleteinkkel segítsük kicsit azok népszerűsítését. Amolyan összefogásnak érzem ezt, és az ilyesmi mindig meghat.

Forrás: Pinterest

Mostani válaszaimban törekedtem arra, hogy minden kérdésnél csak egy blogot említsek meg. Ha nem így tettem volna, akkor az összes általam követett blogot mindenhol felsoroltam volna és jövő ilyenkorra sem végzek a bejegyzéssel. :D Ezért sajnos van, amelyik oldalt nem tudtam megemlíteni, de bízom benne, hogy amikről írok, azok a ti figyelmeteket is felkeltik majd. Mindegyik válaszban eléritek az említett oldalt, ha a címére kattintotok. ;)

SZABÁLYOK:

1. Kérlek, jelöld meg ezt a bejegyzést, vagy tüntesd fel a nevem a kitöltésnél (nem kattintáshajhászásból, csak fáj, hogy sosem kreditelik a munkámat)

2. Kommentben köszönd meg annak, aki jelölt (mert igenis, szokjunk vissza a komment szekció használatára, ha már van)

3. Töltsd ki a kérdéseket :) Lehetőleg igyekezz mindre különböző blogot hozni. Pörgesd végig, mikre vagy feliratkozva, nézd meg a többi kitöltő által javasolt blogokat, ha az épp eszedbe jutók nem elegek.

A kérdések megválaszolásánál mindig linkeld be a blogot, amivel megválaszoltad a kérdést, hogy ha valaki kedvet kap az olvasásához, akkor könnyen megtalálhassa!

És bár nincs minden kérdés végére odaírva, hogy miért?, vedd úgy, hogy láthatatlanul ott lebeg, és pár mondatban röviden indokold meg a választásaidat!

4. Küldd tovább X embernek (ahol X egy tetszőleges pozitív egész szám) (nem muszáj azokat jelölni, akikről a bejegyzésed szól, de nem is tilos)

 - Cyrill Conolly

Ha ez az idézet ismerős, elképzelhető, hogy a Gyilkos elmék című sorozatban hallottad. ;)

Arról kár is mesélnem - hiszen megtettem már párszor -, hogy az olvasás szeretetét egy gyerekkori könyvmoly barátnőmnek és a Harry Potter sorozatnak köszönhetem. Ám a történet rendszerint itt véget is ért. Most azonban szeretném megmutatni nektek, hogy milyen egyéb könyveket szerettem fiatalkoromban. Nem hazudok, a regények keresésekor erős nosztalgia tört rám - tudjátok, az a pozitív fajta, amikor mosolyogva belemerülsz a gondtalan gyerekkor szép emlékeibe. Remélem, ti is éreztek majd hasonlót néhány könyv megemlítésénél.

Amikor eszembe jutott, hogy írok egy bejegyzést erről a témáról, egyből a Fiúk kizárva könyvsorozat ugrott be Thomas Brezinától. Nyilván "tipikus" lányos tini-regény, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy sokan ismeritek. Mint akkoriban az összes többi könyvemet, ezt is valamilyen alkalomból (szülinap, karácsony stb.) kaphattam szüleimtől - szánom-bánom, de ennél több részletre már nem emlékszem arról, hogyan jutottam hozzá. Tinka és Lizi története nem csak a szellemes cím miatt ragadta meg a figyelmemet, hanem nyilván azért is, mert a két szeleburdi naná, hogy ifjú boszorkány volt. Így utólag be kell ismernem, hogy a könyv nem feltétlenül a varázslatok miatt volt rám hatással, hanem azért, mert a két lány mostohatestvér, akik kezdetben ki nem állhatják egymást, mert teljesen eltérő a személyiségük. Nyilván a történet előrehaladtával a kapcsolatuk megváltozik, míg végül valóban testvérekké válnak. Elvált szülők gyerekeként több mostohatestvérem is volt az évek alatt, és így könnyebben azonosulhattam Tinka és Lizi élethelyzetével.

Aztán persze ott vannak Meg Cabot könyvei. Bár tudom, hogy a legnépszerűbb írása A neveletlen hercegnő naplója sorozat volt, de azt bevallom, soha nem olvastam. Számomra az írónő egészen más művei miatt lett tini korom nagy kedvence. Az egyik A Mediátor sorozat. A történetben itt is megtalálható a természetfeletti jelenség, hiszen a főszereplő lány gyakorlatilag a Szellemekkel suttogó fiatalabb kiadása. Látja, hallja a túlvilági lelkeket és feladata, hogy segítsen nekik átkelni a túlvilágra. Legalábbis ez lenne, de nem túl nagy lelkesedéssel látja ezt el. Ez az ellenállása egészen addig tart, amíg nem találkozik egy szívdöglesztő kísértettel (morbid szójáték, bocsi), akibe idővel beleszeret. A reménytelenül romantikus lelkemnek és az izgi túlvilági témákat faló énemnek több sem kellett, imádtam ezt a sorozatot. Ám azt csak most fedeztem fel, hogy sokkal több része van, mint amiről eddig tudtam. Lehet újra belefogok már csak a nosztalgia kedvéért is.

Az írónő könyvei közül a másik nagy kedvenvem az Egy igazi amerikai lány című regény volt, ami ugyan két részes, de a másodikról csak annyi maradt meg, hogy nem tetszett, így maradjunk az első résznél. Szerettem a főszereplő stílusát és azt a képtelen élethelyzetet, amibe belecsöppent. Mert hát elég nehéz másnak hívni azt, amikor valaki megmenti az USA elnökének fiát, és így a Fehér Házban vacsorázhat az elnökkel. Ó, és hát persze a kedvenc klisém: naná, hogy az elnök fia elképesztően jóképű és naná, hogy egyből rákattan a különc főhőslányra. Mondom: képtelenség, de azért imádnivaló.

Meg Cabottól említhetném még a Tinibálványt, amit legjobb barátnőmmel egy este alatt befaltunk úgy, hogy fejezetenként váltottuk, hogy ki olvas fel. Esetleg mesélhetnék a Heather Wells rejtélyes esetei könysorozatáról is - amiről szintén most tudtam meg, hogy néhány részéről teljesen lemaradtam. xD Viszont Meg Cabottról sem szeretnék tovább ódákat zengeni.

Végezetül csak egy apró, a témától kissé eltérő, ám mégis érdekes információt szeretnék veletek megosztani: amikor a google keresőbe beütöttem, hogy "tini könyvek", akkor azt reméltem, hogy felfrissíthetem az emlékezetemet azzal kapcsolatban, hogy régen miket is olvastam, ám végül Stephen King regényekbe botlottam. Csak annyit kérdezek: miért?!

Ti milyen könyveket szerettetek gyerekként vagy tiniként? Mi volt az első olyan könyvélményetek, amire úgy emlékeztek vissza, hogy az volt az a pillanat, ami elindított benneteket a könyvmolyok regény kupacokkal határolt, izgalmas útján?

- Henna

A tavalyi évben rengeteg különböző book tag, write tag és egyéb témákat érintő tagek szinte százával repkedtek felém. (Költői túlzás, engedjétek el.) Mivel azt már meggyóntam - bár elég feltűnő bűn volt, úgyhogy túl nagy titkot nem árultam el -, hogy 2018 második felében rettenetesen elhanyagoltam a blogjaimat, ezért az sem lesz számotokra túl meglepő, hogy ezzel együtt járt az is, hogy a különböző kihívások teljesítésével borzasztóan lemaradtam. Igyekeztem legalább a blogger társaim által küldött feladatokat megcsinálni és komolyan azt hittem, hogy az összeset sikerült lezárnom tavaly. Sajnos súlyos tévedés volt.

Ezúton is szeretnék sűrűn elnézést kérni kedves Liától, amiért az általa küldött Write Tag második felét elfelejtettem. Így igaz, hazudnom sem érdemes, sajnos teljesen kiment a fejemből. Talán valamennyivel enyhítem ezt a bűnt azzal, hogy bár későn, de észrevettem, és lemaradásomat azonnal szeretném behozni! Lia oldalán a kihívást IDE kattintva érhetitek el. Lia, nagyon hálás vagyok a jelölésért, köszönöm!

A Write Tag kihívás első részét IDE kattintva visszaolvashatjátok. :)

Forrás: Pinterest

Szabályok:

1. Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
2. (Ha másolásvédelem van az oldaladon, jelöltjeidet irányítsd a Kacatos dobozra, innen el tudják vinni a dolgokat.)
3. Linkeld annak a nevét, aki jelölt téged!
4. Válaszolj a kérdésekre!
5. Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! ;)
6. Jelölj te is bloggereket a játékra és linkeld az oldalukat!
7. Értesítsd őket a jelölésről!

Az idei évet nagy változtatással kezdtem, hiszen a korábban különálló oldalaimat, a Csillagtörténeteket, Az Elhagyottat és a Papírfecniket az egyszerűség kedvéért összevontam. Így született meg a Pergamen Helyett!

Bár az elnevezés és a dizájn megváltozott, a tartalom nem. Itt is megtaláltok minden korábbi bejegyzést és hozzászólást. Természetesen nem csak a múlt morzsáiból csemegézhettek, az idei évben is sok mindent szeretnék hozni nektek!

A naptáram szerencsére már most tele van utazási időpontokkal. Az idei első utazás a hagyományos, február első hétvégéjét érintő kiruccanás Kardosfára, majd márciusban egy kicsit messzebb hosszú hétvégézem, ugyanis barátaimmal Londont szemeltük ki. Nyáron két különböző társasággal is elmegyek Szlovéniába - érdekes lesz megfigyelni, hogy más személyekkel körülvéve ugyanaz a környék milyen különböző élményeket rejt. És persze nem hagyhatom ki a szintén hagyományos családi októberi utazást sem, ami szintén egy hosszú hétvégét érint, és ezúttal Bari lesz az úti cél. Szívem legnagyobb vágyát, Skóciát nem tudom, hogy mindezek mellett bele tudom e sűríteni az évbe, de ha nem, akkor sem bánkódom, hiszen 2020 is eljön majd egyszer.

A blogregényeket tekintve szeretném az idei évben elkezdeni a Sagittarius második részét, Az Elhagyott első részét és talán sikerül dűlőre jutnom a már korábban is említett, kissé komorabb hangulatú regényem dramaturgiájával kapcsolatban, amelynek A sötétség előszobája címet adtam - egyelőre. Emellett szeretném tavalyi ígéretemet is beváltani, és néhány Sagittarius kiegészítő novellát is publikálnék, továbbá ha a játék folytatódik, akkor természetesen érkeznek a Világépítős írások is.

Az idei évben szeretnék több általam olvasott regényt megismertetni veletek, így az adott olvasmányomról mindig meg fogom írni a véleményemet, kritikámat, ajánlásomat.

Több bejegyzéstervem várakozik már egy ideje a gépemen, hogy életre keltsem őket. Ezek mind az írással kapcsolatos tapasztalataimról szólnak, illetve arról, hogy hogyan építek fel egy regényt, milyen szempontok szerint alkotom meg a karaktereket, választom meg a helyszíneket. Remélem, ezeket is érdekesnek és hasznosnak fogjátok majd találni.

Nem fogok hazudni: ez a terv. Tavaly is hatalmas lendülettel és elképesztő ötletekkel vágtam neki az évnek, aztán sajnos a felére nem jutott elég időm. Tanultam az esetből, ígérgetni már nem merek semmi olyat, amiben nem vagyok száz százalékig biztos. Ennek ellenére, ahogy olvashattátok, a terv megszületett a fejemben, így az első lépéseket már megtettem. 

Vágjunk neki ennek az évnek!

- Henna