"A világ tele van olyan magányos emberekkel, akik félnek megtenni az első lépést."
- Zöld könyv - Útmutató az élethez c. film
Mostanában sokan, sok időt töltünk otthon. Meglepően nagy hülyeségekre tudja rávenni az embereket a bezártság- ez számos vicces videóból kiderül, ám aki ennél egy fokkal hasznosabban szeretné tölteni ezeket a napokat, neki mindenképpen ajánlanám a Zöld könyv című filmet.
Aki még nem látta, annak azért ajánlom, aki pedig már igen, nyugodtan ismételje csak meg, mert ezt a filmet megéri többször megnézni.
Forrás: Pinterest |
"Ebihalból nem lesz más, csak béka,
még ha bálnává válni volna is szándéka."
- Romhányi József
És a bolhából se csináljunk elefántot. A jelenleg kialakult helyzetben fontos, hogy figyeljünk önmagunkra, a szeretteinkre és mindenkire, akivel kapcsolatba kerülünk. Nem szabad semmibe vennünk azt, ami körülöttünk történik, de pánikot kelteni talán még ennél is nagyobb felelőtlenség. Nem kell világ végét kiáltani, de vigyázzunk egymásra!
Forrás: Pinterest |
Sziasztok!
Egy kicsit megkésve, de elhoztam nektek a Sagittarius következő fejezetét, amit remélemmel örömmel fogadtok majd. :)
Jó szórakozást! Ne felejtsétek el elmondani véleményeteket a fejezet végén.
3. fejezet
Vodkát!
Forrás: Pinterest |
A hely tényleg csodás volt, bár
Cassy ízlésének egy kissé túl kifinomult. Mindenesetre arra hamar rájött, hogy
jó döntés volt ennél a ruhánál maradni. Farmerben és pólóban valószínűleg be
sem engedték volna.
Kevin is igazán kitett magáért.
Sötétkék öltönyt viselt, fehér inget és elegánsan megkötött nyakkendőt. Cassy
tudta, hogy ez számít az iskolában az „ünneplőjének”. Ritkán látta így, de
ilyenkor újra és újra megállapította magában, hogy a férfi nagyon is jóképű.
Még fekete keretes szemüvege is jól illett az imidzséhez, ami mögött sötétkék
szeme izgatottan csillogott. Méz szőke, félhosszú haját is gondosan hátrafésülte,
ami Cassy szerint professzoros külsőt kölcsönzött neki. Nem volt túl magas, csak
fél fejjel nőtt Cassy fölé, de kiöltözve mintha nőtt volna néhány centit.
A fehér abroszos asztalnál
egymással szemben ültették le őket, majd egyből meg is gyújtották az asztal
közepére kihelyezett gyertyákat. Lágy fény töltött be az egész termet, amihez
hozzáadva épp a gyertyák lángja adta meg azt a plusz világosságot, ami az
étkezéshez kényelmes volt és a romantikus hangulatot sem rontotta el. Nem volt
nagy a helyiség – nyilvánvalóan kevesen engedhették meg maguknak ezt a luxust
Pandorában -, csak négy asztalt raktak ki középre, bár a falaknál beépített
boxok adtak még lehetőséget több vendég fogadására. Nem mintha aznap este
szükség lett volna több helyre. Amikor körbenézett, Cassynek feltűnt, hogy csak
néhány pár van ott rajtuk kívül. Kétségtelenül meghitt volt a hely és a
hangulat, de Cassy gyomra olyan apróra zsugorodott, hogy úgy érezte, egy falat sem
megy majd le a torkán.
A kezdeti sokk után próbált
feltűnésmentesen mély levegőket venni, hogy lenyugtassa magát. Inaya, Sasha és
az anyja telebeszélték a fejét, ezért most mindenféle ostobaságra gondolt. Mire
többé-kevésbé összeszedte magát, már túl voltak az ételrendelésen és Kevin épp
egy történet közepén tartott, ami az egyik tanítványáról, egy mászókáról és egy
arra tévedt denevérről szólt. Kevin rengeteg hasonló sztorit tudott, ami a
munkáját tekintve nyilván nem meglepő. Cassy kezdetben kedvesnek és viccesnek
gondolta ezeket, de egy idő után mindegyik történet ugyanolyannak tűnt és
elvesztették a bájukat. Ettől függetlenül Cassy próbált odafigyelni, néha
feltett egy kérdést, vagy épp válaszolt a kelléktárában fellelhető „de jó” vagy
„azt a mindenit” kifejezések egyikével.
- Nagyon csendes vagy ma este.
Minden rendben? – tette fel a kérdést Kevin, miután a főételt is
elfogyasztották, és Cassy őszintén csodálkozott, hogy erre miért nincs egy
szavasnál hosszabb, kész válasza.
- Igen, ne haragudj – mondta
végül őszintén szabadkozva. – Itt ez a szép hely, te és a finom ételek, én
pedig csak hangulatrombolóként vagyok jelen. Tudom, hogy vártad ezt az estét,
bocsánat.
- Nincs miért haragudnom Cassy! –
Kevin előrenyúlt és két tenyere közé fogta a lány kezét. – Csak mondd el, mi a
baj.
- Rosszul indult a reggel, aztán
az egész napom egy nagy rohanás volt és azt hiszem, elfáradtam. – „Nem beszélve arról, hogy Lionel szabályosan
péppé vert.”
- Te minden nap rohansz valahová
– mutatott rá a tényre Kevin.
Cassy tudta, hogy sokszor jön
ezzel a kifogással, és bár nem állított teljesen valótlant, arra soha nem
térhetett ki részletesen, hogy pontosan mit is csinál egy nap. Nem mesélhetett
arról, hogy éjszakánként járőrözik, maximum négy órát alszik, és azután rohan
előadást tartani, majd a délutáni edzésre Lionellel. Így azonban Kevin csak
annyit tudott, hogy a részmunkaidőben dolgozó barátnőjének mindig nagyon sok a
dolga valahol, valakivel, aki éppen nem ő. Cassy igazából azon csodálkozott, hogy
Kevin még mindig kitart mellette.
- Sajnálom. – Csak ennyit tudott
mondani és Kevin, mint mindig, most sem firtatta a dolgot és ez volt az a pont,
amikor Cassy rádöbbent, hogy tulajdonképpen ez zavarja a leginkább.
A férfi soha, semmit nem kért
számon rajta, pusztán csak érdeklődött. Nem vitázott vele, még a hangját sem
emelt fel. És ami a legszörnyűbb volt, hogy nem állt ki önmagáért és a
véleményéért. Ez volt a valódi oka, amiért unalmasnak tartotta őt, és ez igazi
megvilágosodást jelentett Cassynek. A lány erős, gyakran heves jelleme elnyomta
Kevin higgadtságát és a legrosszabb az volt, hogy a férfi ezt hagyta. Behódolt
neki, ahelyett, hogy harcba szállt volna azzal a lánnyal, akinek a küzdelem volt
a lételeme.
- Tudod, nem az étterem miatt
vártam annyira ezt az estét – szólt Kevin, aki mit sem sejtett Cassy új
felismeréséről. - Tulajdonképpen szerettem volna beszélni veled valamiről, de
ha ennyire fáradt vagy, akkor talán jobb, ha elhalasztjuk. Gyere, hazaviszlek.
- Ne, Kevin várj! – Cassy Kevin
karja után kapott, megakadályozva, hogy a férfi felálljon az asztaltól. Nem
engedhette, hogy ismét elfusson. Adnia kellett neki egy utolsó esélyt arra,
hogy végre a sarkára álljon. – Nem zárhatjuk le így az estét! Ha azért vagyunk
itt, mert mondani akarsz valamit, akkor mondd ki. Itt vagyok, meghallgatlak.
- Szerintem, már magadtól is
kitaláltad, hogy mit akarok. - Cassy egyszerre hallotta fejében édesanyja „Esküvő!” felkiáltását, Inaya „Ne legyél dög!” figyelmeztetését és
Sasha „Vodkát!” segélykérését.
Hajlott rá, hogy az utolsót mondja ki hangosan, de végül inkább csendben
maradt. - Már egyszer említettem, de akkor elterelődött róla a szó, viszont
Cassy, én komolyan gondoltam mindent: szeretném, ha hozzám költöznél. Nem egy
palota, te is tudod, de nagyobb, mint a te lakásod. Nem kéne folyton átutazni
az egész városon, ha látni szeretnénk egymást, vagy azon matekozni, hogy éppen
kinél töltjük az éjszakát.
Annyira logikus! – Ez volt Cassy első gondolata, de szerencsére
ennél sokkal összetettebb mondatok is kijöttek a száján.
- Nehéz ilyen érvekkel vitázni –
mondta idegesen nevetve, de látta, hogy Kevin ezúttal nem hagyja, hogy
elviccelje. – Nézd, nem könnyű ez nekem, oké? Tudod, hogy nehezen jöttem el
otthonról és ezért nagyon sokat jelent, hogy most önálló lehetek. Épp csak
megszoktam a lakást, és már jöjjek is el?
- Rendben van – mondta nagy sokára,
egy sóhaj kíséretében Kevin. – Hagyok neked időt, ha azt szeretnéd.
Cassy már tudta, hogy azt
remélte, a férfi nem éri be az időhúzással, kiakad és faképnél hagyja őt. Arra
várt, hogy dühöngjön, ordítson vele, mert ő pontosan ezt érdemelte. „Igen, egy dög vagyok.”
Gyáva volt, ezért arra várt, hogy
a nehéz döntést meghozza helyette Kevin. Nem akarta kimondani a fájdalmas
szavakat, sokkal jobban elfogadta volna, ha ő az, aki hallja őket, ám be
kellett látnia, hogy Kevin ezt soha nem fogja megtenni. A férfi még nála is
gyávábbnak bizonyult, ami rendkívül kiábrándító volt Cassy számára. Undorodott
magától, mert gyávasága egyben gyengeséget is jelentett. Márpedig ő, Cassandra Gale,
Pandora egyik Harcosa nem lehetett gyenge. Emellett pedig dög sem lehetett
tovább; Kevin nem érdemelte meg, hogy Cassy több fájdalmat okozzon neki.
Ketten megettek egy csokoládés
pohárkrémet, majd csendben megvárták a számlát. Úgy tűnt, aznap estére
kifogytak a szavakból. Cassy gyanította, hogy Kevin hallgatásának nagy része a
sértettségéből fakad, amiért nem adott egyenes választ a kérdésére és ezért még
csak nem is hibáztathatta őt.
Miután fizettek és kiléptek az
étteremből egy taxi már ott várt rájuk a bejárati ajtóval szemben, ám egyikük
sem nyúlt a kilincs felé. Egymásra néztek, majd Cassy megszólalt:
- Nézd, Kevin…
- Azt hiszem…
Egyszerre kezdtek el beszélni és
bár nem jutottak a mondatuk végére, egymás tekintetéből ügyesen rájöttek, hogy
mit akar mondani a másik. Cassy először megkönnyebbült, amiért szavakra
szükségük sem volt, ám Kevin bánatos tekintete sokkal jobban szíven ütötte. A
férfi felemelte a kezét, óvatosan, finoman végig simított a lány arcán, majd
lehajolt és nagyon gyengéden csókot lehelt Cassy ajkaira.
- Örülök, hogy megismertelek
Cassandra Gale – suttogta, majd elengedte a lányt, beült a taxiba és elment.
Nem volt több búcsúszó, de
szükség sem volt rá. Nem maradt semmi, amit mondhattak volna egymásnak, a
korábban kimondott szavakat pedig kár lett volna elismételni. Kevin mindig is
konfliktuskerülő volt, de Cassy ezúttal nem bánta. Úgy gondolta, a lehető legtisztességesebben
vett búcsút egy kedves férfi egy dög nőtől. Tőle. Abban a pillanatban, amikor
egyedül állt csodás ruhájában az elegáns étterem előtt és a távolodó, sárga
autót figyelte, nagyon utálta magát.
Virágillatú, friss, tavaszi
levegő lengte be a várost, úgyhogy a lány gyalog indult el a lakása felé. Bár a
gondolataival kettesben maradni nem mindig volt a legjobb ötlet, Cassy ezúttal
mégis örült a lehetőségnek. Ki akarta szellőztetni a fejét. A hazafelé tartó
úton számtalan boldog, nevetéssel teli, szép emlék eszébe jutott Kevinről; pont
elég ahhoz, hogy apró fájdalmat érezzen amiatt, amiért elveszítette egy jó
ember társaságát. Talán egyszer, egy másik életben barátok lehettek volna, ám
ennek lehetősége már elúszott.
Cassy a kapcsolatuk elején is
ódzkodott, de úgy gondolta, az addig őt ért csalódás és fájdalom az oka a
tartózkodásának. Ennyi idő elteltével azonban már látta, hogy mindez intő jel
volt arra, hogy Kevin nem az, aki mellett lennie kellett.
Mire a háztömbje mögé ért, már kellő
mélységű depresszióba űzte magát és elhitte, hogy ő bizony magányosan fogja
leélni az életét. Ilyen hangulatban közelítette meg a sikátort. Az étteremben
rendelt egy plusz adag tésztát, amit át akart adni Martynak, a szószátyár
hajléktalannak.
A szűk utca elején járt, a szemét
intenzív szaga szinte arcul vágta és keményen elnyomta a kezében cipelt
dobozban pihenő paradicsomszósz fűszeres illatát. Épp eszébe jutott Kevin
legutóbbi monológja arról, hogy az emberiség abnormális mennyiségű szemetet
termel, amikor ismét végig futott rajta a libabőr.
Éles látásának köszönhetően
feltűnt neki, hogy Marty karton dobozokból és lyukas plédekből összehajtogatott
fekhelyénél két alak magasodik egy rongykupac fölé - ami minden bizonnyal a
szegény hajléktalan volt. Cassy érezte, ahogy az adrenalin szétárad a testében
és minden, addig sajgó izma új életre kel. Ezüst Sárkányt ismét hidegnek érezte
a meleg bőrén, mintha a tőr így jelezné, hogy nem kell félnie, ott van vele.
Annyira sötét volt a kivilágítatlan
sikátorban, hogy még neki is nehéz volt kiszúrnia, hogy kik is állhatnak vele
szemben, de az ösztönei semmi jót nem ígértek. Csak annyit tudott biztosan
kivenni, hogy mindketten férfiak, és az egyik kezében egy hatalmas, nehéznek
tűnő tárgy van. „Jesszusom, az egy
fejsze?” – futott át az agyán a felismerés, majd egyből arra gondolt, hogy
legközelebb megemlíti Lionelnek, hogy bővíteni kellene a Központ fegyvertárát.
Az ismeretlenek bizonyára arra
számítottak, hogy az idetévedt fiatal fruska riadtan elszalad majd, ám amikor
látták, hogy Cassy megindul feléjük, a lány érezte egyikük felől a düh erős,
csípős illatát, a másik felől pedig a tiszta izgatottságot. Cassy pechjére a
fejszés fazon volt a boldogabb a váratlan helyzettől.
- Intézd el őt, enyém a lány –
hallotta meg a halk szavú utasításokat Cassy a fegyverestől. Nyilvánvalóan a
másik férfihoz beszélt, de az nem mozdult.
Ahogy közelebb ért hozzá, az
ellenséges fickó egyre nagyobbnak tűnt. Egy combja volt akkora, mint a lány
törzse. A tapasztalt Harcos már a másik mozgásából is felismerte, hogy egy
Árnylénnyel áll szemben, és csillogó tekintete alapján Cassy arra
következtetett, hogy a lény róla is tudta, melyik faj tagja. Cassy eldobta az
ételt, majd felhajtotta a szoknyáját, amire egy hangos füttyentést és néhány
obszcén kifejezést kapott válaszul. Amikor azonban előhúzta Ezüst Sárkányt, a
fütty vicsorgássá torzult, amit talán csatakiáltásnak gondolt a támadó.
- Olyan vagy, mint egy nyáladzó
bulldog – mondta őszinte undorral Cassy.
- Vigyázz drágám, mert ez a kutya
nagyot harap – vetette oda a lánynak a fejszés, majd hosszúra nyújtott,
határozott lépésekkel megindult felé. Meglóbálta tekintélyes méretű fejszéjét,
aminek az éléről már csöpögött valami.
Cassy hagyta, hadd jöjjön olyan
közel, amennyire csak lehetséges volt. Egyrészt így kellő távolságban maradt a
második idegentől és kisebb volt az esélye annak, hogy váratlanul száll majd be
a küzdelembe, másrészt volt néhány másodperce felkészülni a behemót támadására.
Amikor látta, hogy az Árnylény megfeszíti karját, hogy kellő erővel lendíthesse
meg fegyverét, gyorsan, jobbra fordulva kitért az első csapás elől. Azt rögtön
követte a másik, de Cassy kisebb termetének és lényegesen könnyebb
fegyverzetének köszönhetően úgy mozgott a férfihoz képest, mint egy kolibri.
Sikerült a háta mögé kerülni egy pillanatra, ám mivel a magasságukból adódó
különbség miatt esélytelen volt, hogy átkarolja a nyakát és fojtogatni kezdje,
ezért inkább más módszert választott. Sagittarius erejét kihasználva felugrott
a talajról, az ellensége hátát falnak használva lábával annak gerincoszlopára
lépett, majd erősen megrúgva őt elrugaszkodott és kecses szaltóval újra
stabilan földet ért. A mozdulat közben kezében tartott tőrét kinyújtotta és a
levegőben végzett forgásnak köszönhetően Ezüst Sárkány élét végighúzta a
fejszés hátán. Nem volt elég precíz és erős, az ugrás több figyelmét elvette,
mint kellett volna és elegáns öltözete sem segítette a mozgását, így nem ejtett
elég mély sebet ahhoz, hogy támadóját egyből megfutamítsa. Ettől függetlenül
megsebesítette annyira, hogy a bulldog megtántorodjon, és valami furcsa, hörgő
hangot produkáljon.
A hirtelen ért fájdalomtól a
férfi hátrafeszítette a hátát, ám a következő pillanatban a fejszét
meglendítette és félfordulatot tett a súlyos fegyverrel. Cassy elismerően
nézte, ahogy a nyáladzó fenevad olyan könnyedén mozgatja szokatlan
támadóeszközét, mintha egy botot tartana a kezében, de közben ügyelt arra is,
hogy a lehető leggyorsabban leguggoljon és így elkerülje, hogy a fejsze levágja
a fejét a nyakáról.
A lánynak azonban arra már nem
volt elég ideje, hogy kellő távolságba guruljon támadójától, aki azonnal
kihasználta, hogy Cassy a lábai előtt guggol és erősen belérúgott. Cassy tudta,
hogy ezt nem ússza meg, de arról azért gondoskodott, hogy a bulldog jobb lába
ne az arcába, hanem a gyomrába érkezzen, ami így sem volt kellemes, de legalább
nem szédült meg annyira, mintha a fejével kötött volna közelebbi ismertséget a
fejszés térde. Ösztönösen összegörnyedt, de Lionelnek köszönhetően tudta,
hogyan fordítsa a javára ezeket a helyzeteket. A támadó arra számított, hogy
Cassy kiegyenesedve támad majd újból, de a lány meggörnyedve, fejjel előre
rohant neki a férfinak. Szorosan tartotta kezében a tőrt, amivel sikerült
egyszer megvágnia az ellenségét valahol az oldalán. Ennél pontosabban nem tudta
megállapítani, hogy hol, mert a férfi könyökkel a gerincére ütött, amitől Cassy
hasra esett. A legutóbbi mély vágás miatt a férfi nem tudta elég erővel a
magasba emelni a fejszét a végső csapáshoz és egy-két lépést hátratántorodott.
Ezt kihasználva Cassy szemmel alig követhető gyorsasággal kirántott a bulldog
lábát. A férfi hanyatt esett, de a fejszével továbbra is veszélyes közelségben
hadonászott.
- Segíts már! – Kiáltotta a
támadó, és ez emlékezette Cassyt arra, hogy nem ketten vívják ezt a csatát.
Miközben felállt és megfordult, a
fejszés elmebeteg is felkecmergett, így Cassy végül a két támadó között találta
magát. A másik még messze volt, közel Martyhoz, aki továbbra sem mozdult. Cassy
ekkor nézett ismét arra a piszoknak vélt valamire, ami beszennyezte a fejszét.
Vér volt.
- Megölted őt! – kiáltotta a lány
és szemére az a vörös köd ereszkedett le, amit Lionel csak halálködnek
nevezett. „A pillanat, amikor a fájdalom
és a vak gyűlölet vezeti többé a mozdulataidat
egyben halálod pillanata is.”
– Cassy hallotta elméjében a Harcos Mester bölcs tanítását, de mégsem tudott
eszerint cselekedni.
Megindult ismét a nagydarab férfi
felé, aki ugyan két lábon állt, de a hónalja alatti sebből szinte patakokban
folyt a vére és ez láthatóan erejét vette. Cassy feljebb szúrta meg, mint
gondolta és valószínűleg átvágta az ottani verőeret. A férfi kezében már csak
lógott a fejsze, látszott, hogy képtelen lesz vele többször lecsapni.
Cassy a diadal ízét érezte a
szájában, amikor valami hangosan durrant mögötte. Összerezzent, mintha bomba
robbant volna mellette, de megfordulva látta, hogy a másik férfi tart magasba
egy fegyvert. A szűk sikátor rettenetesen felhangosította a zajt; látni
lehetett, ahogy lámpák gyúlnak a két szomszédos épületben. Cassy nem engedhette
meg magának, hogy a Kívülállók meglássák, ezért azonnal el kellett volna
rohannia, de úgy érezte, földbe gyökerezett a lába.
A kiáramló lámpafényeknek
köszönhetően most már tisztán kivehető volt a vele szemben álló férfi arca.
Azé, aki a fejszés bulldoggal együtt megölte az ártatlan Martyt.
Magas volt, legalább két fejjel
magasabb Cassynél. Sötét farmert és bőrdzsekit viselt. Haja katonásan rövidre
volt nyírva, de még így is látszott, hogy fekete színű. A szeme pedig barna
volt. Csokoládébarna.
„Nate!”
Kezét leeresztette, a lőfegyvert
gyorsan elrejtette a háta mögött az övébe dugva, majd ráhúzta kissé bő pólóját.
Végig Cassyt figyelte, ám ő gyorsabban összeszedte magát, mint amire a lány
képes volt. Körbenézve felmérte a terepet, majd miután megállapította, hogy túl
sok a fény és így túl sok lehet a kíváncsi szempár is, újra a lányra emelte a
tekintetét.
- Cassy, haza kell menned – adta
ki az utasítást tisztán és érthetően. Cassy jobban örült volna, ha suttogna,
vagy visszhangozna a hangja, mert akkor azt hihetné, hogy ez csak egy rossz
álom. – A többit én majd elintézem, azzal ne törődj, te csak menj biztos
helyre. - Mikor kimondta, hogy „a többit” társa élettelen teste felé
biccentett. A bulldog csendben elvérzett és összeesett Cassy háta mögött, de a
lányt ez egy kicsit sem érdekelte.
-
Marty? – Cassy hangjával együtt dühe is visszatért és a kettő együtt
újabb adrenalin bombát robbantott a testében. – Mi lesz Martyval? Csak így itt
hagyod, mintha ő is kidobott szemét lenne?
- Te meg kiről beszélsz? – nézett
rá értetlenül Nate.
- A barátomról! – üvöltötte a
lány, miközben Marty koszos kupaca felé mutatott.
- Nem halt meg, csak kapott egy
nagy pofont, amitől elájult, de már félig eszméleténél is van– kapta meg a
választ a lány, de láthatóan Nate bosszankodott, amiért ilyen aprócseprő
problémákkal megy az idő. – Cassy, menj haza!
- Hogyan…? Te…? Miért…? – A
lányban annyi kérdés kavargott, hogy képtelen volt egyet is feltenni.
Végül a pár utcával arrébb járó
rendőrautók szirénájának hangja döntötte el, hogy Cassy mit fog tenni: pontosan
azt, amit Nate mondott neki.
✰
"Egy korlát ledöntésében az a legjobb,
hogy már soha nem kell még egyszer ledönteni."
- Margot Lee Shetterly: A számolás joga
Az idézet a könyvből származik, amit még nem volt alkalmam olvasni, de az ebből készült filmet láttam és mindenki másnak is meg kell néznie, legalább egyszer, mert egészen elképesztő. A történelem egy olyan részéről mesél jó hangosan, amiről csak suttogni volt szokás, ám e nélkül mégsem lennénk ott, ahol most.
A történet egyik szereplője Katherine Johnson, aki 102 éves korában, múlt hét hétfőn hunyt el. Előtte szeretnék tisztelegni ezzel az idézettel. 🙏
Forrás: Pinterest |
"Isten megnyomja a tavasz-gombot,
s a régi verkli pattogva beindul,
a rigó kiköpi a téli szutykot,
csőrt csücsörít s fütyül bolondul,
a rügyek apró rajzfilmgyárak:
megrajzolják a millió levelet,
szuszog, dohog a vakondjárat,
megindul a forgalom odalent,
a nárcisz kis pöckét kinyomja,
a kapkodva vetkőző égre mereszti,
a vadrózsának tavalyi a rongya,
hullna már, de még nem ereszti,
dagad az akác nyakán az ér,
az éltető nedv lüktetve kering,
bámulok a kertben ösztövér
apadó hitemel, s megtelek megint
együgyű csodával, éltető nedvvel,
s kinövök a földből, mint a bokrok,
s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel:
jól van, isten, kapsz egy libacombot!"
- Csukás István: Isten megnyomja a tavasz gombot
🙏
Forrás: Pinterest |
Sziasztok!
Az évet egy olyan könyvvel indítottam, aminek az elolvasása közel két éve be volt tervezve. Bár nagyon kíváncsi voltam rá, valamiért mégsem ehhez a kötethez nyúltam, amikor a könyvespolcom előtt álltam és feltettem a megunhatatlan kérdést: Mit olvassak most?
Bevallom, olvastam ellentmondásos véleményeket erről a könyvről, így volt bennem némi félelem. Talán ez volt az oka, amiért más könyveket kaptam le a zsúfolt polcomról: berezeltem a kígyótól. Nos, elmondom az őszinte véleményemet róla bővebben is, de engedjétek meg, hogy így az elején csak annyit mondjak: félelmem nem volt alaptalan.
Sarah Perry - Az essexi kígyó
Forrás: Pinterest |
Belátom, régen szenvedtem már ennyit egy könyv elolvasásával. Talán emlékeztek, hogy tavaly elmeséltem nektek egy hasonló, átélt "tortúrát" J.R.R.Tolkien A gyűrű szövetsége kapcsán. Azt sem sorolhattam a könnyű olvasmányok közé, de ott legalább segítségemre volt, hogy a fő történetszálat már ismertem és tudtam előre, hogy lesznek részek, amik nagyon érdekelnek. Sarah Perry regényénél nem volt ilyen támasztékom.
Talán azért is tartott aránylag sokáig elolvasnom a könyvet, mert valósággal meg kellett erőszakolnom magam, hogy álljak neki és olvassak. Tudom, tudom, szörnyű ilyet még csak mondani is, de hát lássuk be, van ilyen. Előfordul, hogy az ember félbehagy egy könyvet, mert az éppen nem abban a hangulatában találta meg őt, túl sok, vagy éppen túl kevés neki. Ilyenkor sem mondom azt, hogy rossz, csupán azt, hogy a mostani hangulatomhoz nem passzol. Tavaly így jártam a Bird Boxal (túl sötét volt az akkor amúgy is túl sötét hangulatomhoz) és a Szederborral (akkor épp sokkal több izgalomra vágytam) is. Viszont simán lehet, hogy legközelebb mind a kettőt imádni fogom.
Miért nem hagytam félbe akkor Az essexi kígyót is? Hát, erre én sem tudom a választ. Hajtott valami dac, ami nem engedte ezt tennem. Ha Szabados Ági módszerét követem és a könyv első száz oldala után döntöttem volna el, hogy folytatom e vagy sem, akkor ugyanolyan sorsra jutott volna, mint a madarak és bor. Ám megmagyarázhatatlan módon kitartottam és nagyjából a százötvenedik oldal után éreztem azt a bizonyos "bumm" érzést. Minden könyvmoly ismeri ezt a bummot. A pillanat: amikor érzed, hogy a regény elkapott. Az író megvett a sztorival és bizony, te azt szereted is.
Sokat kellett várnom rá, de megjött és onnantól kezdve fel is gyorsultak az események. Nem hazudok, nem mondom, hogy a végén úgy éreztem, ez életem legjobb könyve. Sőt, megkockáztatom, hogy talán soha nem fogom újra elolvasni (igen, ekkora trauma volt nekem az eleje). Mégis volt a történetnek egy olyan hangulata, ami egy misztikus, ködös lápra emlékeztetett és kalandvágyó énem nagyon is beakart menni a mocsárba, hogy megnézze, mi lapul annak mélyén.
Az egyetlen dolog, ami átsegített a regény elején, azaz a szokatlan anya-fiú kapcsolat volt, amit Sarah Perry felvázolt. Szívesen megkérdezném tőle, hogy jött neki az ötlet, hogy ilyen különleges viszonyt alakítson ki a két szereplő között. Sokszor egyenesen helytelenítettem az anya fiáról alkotott gondolatait, de aztán rájöttem, hogy egy anya is lehet fáradt és igenis meg van a joga, hogy néha meneküljön a fia által rárótt teher alól. Azonban... Miközben ezeket a szavakat is írom újra felébred bennem egy kis ellenállás: nem, nincs joga a gyerekét elhanyagolni, csak mert az nehéz eset. Ezek az ellentmondásos érzések kavarogtak bennem és ezek keltettek bennem olyan gondolatokat és persze mindenekelőtt kíváncsiságot, hogy ne tegyem vissza a regényt a könyvespolcra.
Aztán persze kibontakozott a történet, beindultak az események - no meg a szereplők -, és addigra már kirajzolódott előttem a nagyobb mondanivaló is. Ráadásul sokféle mondanivalót akart az írónő belesűríteni a regényébe. Mindről azt mondom, hogy fontos és érdekes, tehát igenis beszéljünk róla, de néha nekem túlságosan nyakatekertek lettek a szálak. Mint amikor úgy összetekeredik egy kígyó, hogy hirtelen azt sem tudja az ember, melyik a feje és melyik farka. Na, pontosan így éreztem.
A fő téma, az essexi kígyó rejtélye igazából azt mutatja be nekünk, hogy mit képes tenni a félelem az emberekkel, sőt egy egész közösséggel. Az, hogy ennek egyik oldalát egy pap szemén át követhetjük végig még érdekessebbé tette a sztorit. Az emberek a félelem idején a vallásban keresnek megnuygvást. A hitükben, hogy ha ők maguk képtelen vigyázni önmagukra és egymásra, hát majd valaki odafent megteszi helyettük. Ám a pap mindvégig szkeptikus és nem engedi, hogy holmi démoni teremtményekben higgyen a nyája. Nem vagyok vallásos, ezt is sokszor leírtam már, de azért érzek ebben némi ironiát: hiszen a keresztény vallás is tele van mítikusnak mondható lényekkel, nem? Miért lenne hát olyan elképzelhetetlen egyetlen kígyó?
És igazából ez a kérdés nem hagyja nyugodni végig az olvasót: valós a félelem vagy csak ostoba fantáziálgatás? A félelem irányítja a gondolatokat? Esetleg merjünk hinni az szemünknek akkor is, ha olyat látunk, ami ép ésszel alig felfogható? Azt el kell ismernem, hogy ezekkel a kérdésekkel Sarah Perry tökéletesen képes volt fenntartani a feszültséget bennem.
A tömeg ereje olyan sok könyvben szerepet kap! Csak hogy egy példát hozzak fel, tavalyi kedvencemben, a Mi vagyunk a medvékben is erre helyezte Fredrik Backman a hangsúlyt. Az írónő is ezt a témát feszegeti, hiszen végigkövetjük, hogy az emberek miképpen gerjesztik egymásban a félelmet. Mennyire képesek felhergelni egymást és tehetetlen rettegésük milyen meggondolatlan cselekedetekre vesz rá egyeseket, akik aztán valamiért, valahogyan képesek meggyőzni igazukról minden többi rettegőt. Innentől kezdve szinte lényegtelenné is válik, hogy igaz e a kígyóról szóló szóbeszéd vagy sem, hiszen csak az a lényeg, hogy sokan annak hiszik. Így aztán történjék bármi, tulajdonképpen azzá is válik. Ez szerintem borzasztóan érdekes és ez volt az, amivel a regény a közepénél igazán megfogott.
Sarah Perry azonban nem érte be ennyivel. Behozott a háttérben még pár kemény témát: a nők tehetetlen helyzetét és szegények elnyomását. Enciklopédiákat lehetne megtölteni külön-külön mind a két tematikáról, de az írónőnek nem ez volt a célja, hiszen mindkettőnek a felszínét simogatta csak. Az egyik mellékszereplő történetszálán lett ezeknek fontosabb szerepük, amik természetesen főhőseinkre is kihatással voltak, de egyéb apróságokban is megmutatkoztak ezek a témakörök. Vegyük például főhősnőnket, aki akkor érezte magát igazán szabadnak, amikor özvegy lett. Hiszen így már nem volt rajta olyan nagy a társadalmi nyomás, hogy megházasodjon, mosolyogjon, szép legyen és illedelmes. Aztán ott van egy másik szereplő, aki kerek-perec kijelentette, hogy soha nem fog megházasodni, mert azt egy börtönnek érezné, még akkor is, ha szeretné azt, akihez hozzá megy. A nők és az ő szabadságuk még manapság is elég kardinális kérdés - mondhatni, örökérvényű. Ugyanez igaz a szegények és gazdagok között húzódó mély szakadékra, mely fölött még nem sikerült igazán stabil hidat építeni.
Látjátok, annak ellenére, hogy sokat szenvedtem a regénnyel, igenis elismerem annak előnyeit és fontos mondanivalóit. Csak ki kellett várnom, hogy ezek megmutassák magukat.
Ami azt illeti, van még egy fontos kapcsolati szál ebben a történetben, amit direkt a bejegyzés végére hagytam, mert túl hosszan lehetetlenség lenne erről beszélnem a nélkül, hogy eláruljak valami titkot, de mégsem hagyhatom teljesen figyelmen kívül. Talán már ki is találtátok, hiszen ez minden történetben megfodul: a párkapcsolatok. Sarah Perry ebben is valami különlegeset hozott. Nem példanélküli, de kétségkívül ritka szálakat fűzött össze. Szó van arról a fajta vonzalomról, ami hirtelen perzseli fel az ember minden csontját és egész lelkét és arról is, amellyen békésen leélsz egy életet, mintha csak a kandalló mellett ücsörögnél minden nap. Szó van féltékenységről és annak hiányáról, viszonzatlan és titkon viszonzott szerelmekről. Tulajdonképpen minden megtalálható a regényben, ami szem-szájnak ingere, szóval a nagyon válogatósak is biztosan találnak valami kedvükre valót ezen a téren is.
Ugyanez a sokszínűség jellemzi a szülő-gyerek kapcsolatokat is. Van itt óvatos és határtalan szeretet, de létezik gondoskodó és elhanyagolt is. Számomra talán ezek voltak a legérdekesebbek.
Összességében tehát igenis van miért elolvasni Sarah Perry Az essexi kígyó regényét. Lehet, hogy valaki napokon belül felfalja, nekem sok kitartás és türelem kellett hozzá, de úgy tűnik a múló idővel ebből is egyre több ragad rám.
Zárásként pedig néhány személyes adat a két könyvről:
Könyv elkezdésének ideje: 2020.01.02.
Könyv befejezésének ideje: 2020.01.30.
Így jutott hozzám: 2018 karácsonyán kaptam ajándékba.
Így jutott hozzám: 2018 karácsonyán kaptam ajándékba.
Kedvenc főszereplőm: William Ransom. Engem is meglepett, hogy pont a pap szerepe nyerte el a tetszésemet. Ő volt a szilárd talaj az őrületben, egészen addig, amíg ő is megbillent. Szimpatikus volt a kezdeti makacssága, ahogy az is, amikor kiderült, hogy minden hite ellenére ő is csak egy ember és ő is járhat tévúton. Voltak ellentmondásos pillanatai - de úgy érzem, ebben a történetben mindenkinek.
Kedvenc mellékszereplőm: Stella Ransom. Komolyan, szerintem nem is létezik még egy olyan nő, mint amilyennek Stellát festette le az elején az írónő. Néha nem tudtam, hogy tényleg vak az eseményekre, vagy csak annak tettette magát. Mindenesetre a végkimenetel ellenére is belopta magát a szívembe.
Aki a legnagyobb meglepetés volt: Martha. A történet kezdetén nem is sejtettem, hogy milyen komoly témákba fog minket, az olvasókat belevinni az ő karaktere.
Kedvenc idézeteim:
"Ami megtévesztésre épül, még ha jó szándékból is, az első ütésre menten összeomlik."
"Eddig ostobának gondoltam, de most már azt hiszem, hogy csak barátságos."
"Elképzelhetőnek tartom, hogy valaki testtel ruházza fel a rettegéseit."
"... minél többet tud, annál több az, ami viszont nem tud."
"Ő nem csak teszi a jót - ... - Ő maga a jó."
"-Ez óhatatlan, ha élni akarunk - folytatta. - Úgy értem, az ártás. Hogyan kerülhetnénk el, hacsak el nem zárkózunk a világ elől, és nem beszélünk, nem cselekszünk többé."
"Azt szoktam mondani, hogy rejtélyek nincsenek, csak a mi tudásunk hiányos, de kezdem azt hinni, hogy még a tudás sem képes megszabadítani a világot az összes furcsaságától."
"... lényünktől elválaszthatatlan, hogy hibázzunk."
"Nem szabad magukra hagynod a barátaidat a betegségben, hiszen olyankor van a legnagyobb szükségük rád!"
"Ha a szerelem nyilas, akkor valaki kinyomta a szemét, s most vakon botorkálva lődöz, és egyszer sem találja el a célt."
"Azt szoktam mondani, hogy rejtélyek nincsenek, csak a mi tudásunk hiányos,
de kezdem azt hinni, hogy még a tudás sem képes megszabadítani
a világot az összes furcsaságától."
- Sarah Perry: Az essexi kígyó
Őszintén szólva én pont a furcsaságai és rejtélyei miatt imádom ezt a világot. Ám ezzel idézettel nem teljesen ezt szerettem volna közölni veletek. Nevezzük a heti idézetet a heti bejegyzés előfutárának.
Lessetek majd az oldalra a következő napokban, ha tudni akarjátok, hogy miről is locsogok itt. :D
Forrás: Pinterest |
"Az igazi szerelem felemel és mindig többre sarkall.
Lángra lobbantja a szívünket és békét teremt az elménkben."
- Szerelmünk lapjai című film
Úgy gondoltam ezen a héten megengedem magamnak és elcsábulok a klisés valentin napi idézetekkel kapcsolatban. És ha már romantika, akkor ez a film volt az első, ami beugrott. Gondolom, nem kell magyarázni, hogy miért. :D
Nektek mi az első romantikus film, ami eszetekbe jut?
Forrás: Pinterest |
Sziasztok!
Az ebéd látszólag jól zárult, de Cassy egész délután nem tudta kiverni a fejéből Sasha szavait. Utálta, hogy így van, de a lánynak igaza volt. Az ilyen helyzet mindig nagyon bosszantotta, de most különösen telibe találtak azok a mondatok.
Közel két éve alkottak egy párt. Egy pár. Cassyt a hideg is kirázta ettől. Ő nem érezte magát félnek akkor, ha Kevin nem volt jelen, és nem sírta tele a kispárnáját, ha nem találkoztak néhány napig. Köszönte szépen, egy egésznek érezte magát tőle függetlenül is. Kevin szerencsére nem várta el, hogy piócaként csüngjenek egymáson, bár az utóbbi időben Cassynek feltűnt, hogy a férfi egyre sűrűbben szervez kettejüknek különböző programokat. Aznap este is vacsorázni vitte abba a puccos étterembe az Orion tértől nem messze, a Pheonexbe. Ha ezt elmondta volna Sashának, tuti a torkán akad a spagetti – hogy a nevetéstől vagy az irigységtől, arra Cassy inkább nem akarta tudni a választ.
Minden olyan szépen alakult köztük – legalábbis Cassy így gondolta. Számára kényelmes volt, hogy néha találkoznak, sokat tudtak beszélni tudományokról, a gyerekekről és a tanításról. Mind a ketten szerették a természetet. Mikor Cassy hosszas gondolkodás után elvitte Kevint a Gale farmra, a férfi órákig mondta lelkesen, hogy milyen jó lehetett neki, hogy itt tölthette a gyerekkorát. Édesapja teljesen elolvadt a férfitól, miután órákon át folytattak eszmecserét a mezőgazdaságról és a lovakról, édesanyjánál pedig még azt is sikerült elérnie, hogy elpiruljon, mikor a süteményét dicsérte - Kevin ezt nem tudhatta, de egy Sagittariusból sokkal nehezebb volt kicsalni ezt a reakciót, mint egy Kívülállóból.
Cassynek be kellett ismernie, hogy Kevin Kívülálló mivolta miatt ezerszer rosszabb fogadtatásra számított a szülei részéről. Bár látszólag korábbi legjobb barátnőjét, Terryt is elfogadták, a lány biztos volt benne, hogy mégis megkönnyebbültek, amikor hallották, hogy már nem tartják a kapcsolatot. Cassy azonban belátta, hogy ezúttal ő érezte volna azt a bizonyos megkönnyebbülést, ha Kevint elutasítóan fogadták volna szülei. Erre akkor döbbent rá, amikor édesanyja vigyorogva közölte a férfival, hogy alig várja, hogy újra találkozzanak, és emiatt a felismerés miatt kínzó bűntudat mardosta a lelkét. Hiszen minden tökéletes volt, nem? „De, tökéletesen dögunalmas.” Cassy Sasha gunyoros hanglejtésével hallotta fejében a szavakat.
Ám annak ellenére, hogy egyet értett a vörös ciklonnal, voltak pillanatok, amikor Cassy kifejezetten elégedett volt ezzel az unalommal. Épp elég izgalom volt az életében, a kapcsolata miért ne lehetne nyugodt? A nagy lánggal égő, perzselő, elsöprő, ám fájdalmas szerelmet már kipipálhatta. És arra a pipára gondolni sem volt hajlandó. Most annak a személynek kell jönnie az életében, akihez akár hozzá is tudna menni.
Megriadt a saját gondolatától. „Házasság? Te jó ég!”
Azon túl, hogy Kevin semmit nem tudott Cassy valódi kilétéről és ezért a lánynak rendszeresen trükkös hazugságokat kellett kreálnia, legutóbb még attól is pánik rohamot kapott, amikor a férfi megemlítette neki az összeköltözést. Tudta, hogy annak kell következnie. Hiszen az a logikus lépés, nem igaz? Ezt várja tőle Kevin, a szülei, az egész társadalom. Még Roger, a biztonsági őr is azt mondta, amikor egyszer látta kettejüket együtt az egyetemen, hogy Kevinnek szüljön gyerekeket. Ám amikor megpróbálta maga elé képzelni, hogyan nézne ki a közös életük, akkor Cassy nem látott mást, csak feketeséget. Nagy, sötét semmit.
Persze, tudta ő jól, hogy ez mit jelent, és milyen lépést kellene megtennie. Inaya, aki félelmetesen jól ráérzett Cassy hangulataira már sokszor figyelmeztette, hogy csak bántja azt a szegény fiút, szedje végre össze a bátorságát és mondja el, hogy neki ez nem megy. Ám Cassy úgy érezte, ha ellöki magától Kevint, azzal búcsút mond utolsó esélyének is a boldogságra. A Központ Gyógyító Mestere szerint a látszatboldogság nem boldogság, de Cassy egyelőre megkérdőjelezte mindezt. „Inaya és Lionel házassága is kemény időszakon megy át, mégsem fordul meg egyikük fejében sem, hogy elválnak” – gondolta nem egyszer. Még tinédzser korában megkérdezte az édesanyját, így tudta, hogy bár Sagittariusként rendkívül ritka és pont ezért borzasztóan bonyodalmas procedúra a válás, de azért lehetséges.
Minden dac és a jogtalan dühe ellenére Cassy úgy érezte, az egész világ összeomolna, ha a két Mester feladná az egymásért folytatott küzdelmet és elválnának útjaik. Ez annyira elképzelhetetlen volt a számára, mint az, hogy Kheirón a semmiből előtte terem az utcán és jól fejbe kólintja, amiért felesleges hülyeségeken aggódik. Bár mostanság Lionelt valóban nehezen viselte el mindenki maga körül, azt senki nem mondhatta, hogy oktalan a változás. A tudat, hogy a saját embere, Ethan elárulta és a lánya életére tört, ő pedig nem volt ott, hogy megvédje azt, akit a legjobban szeretett, teljesen kifordította önmagából. Komor lett és savanyú. Cassy már alig tudott visszaemlékezni azokra az időkre, amikor látta őszintén nevetni Mesterét.
- Cassy, végre! Már megint késtél! – Cassyt borús gondolatai közül Lionel dühös megszólítása rángatta ki. Mivel pont rajta járt az esze, kissé össze is rezzent a meglepetéstől, amiért a férfi hirtelen élő nagyságban ott állt előtte. Persze, ha odafigyel arra, hogy merre viszi a lába, akkor nem csodálkozott volna azon, hogy a Központ területén összefut vele.
- Bocs, gyalog jöttem a belvárosból – szabadkozott, majd gyorsan besietett a házba, odaköszönt a konyhában tevékenykedő Inayának és leszaladt az edzőterembe. Az öltözőben felvette fekete, rásimuló nadrágját és egy szürke trikót, majd szorosan lófarokba fogta az épp vállig érő haját.
Mire végzett, Lionel már a terem közepén várt rá néhány egymás mellé kihelyezett, kemény tornaszőnyegen. Akárcsak a lány, ő is mezítláb volt és sötét tréningruha volt rajta.
- Elkészültél, hercegnő? – gúnyolódott, ami nem sokat javított Cassy hangulatán. A lány érezte a benne felgyülemlő rossz érzések súlyát és előre tudta, hogy ez egy nagyon kimerítő, de piszok jó edzés lesz.
Nem tévedett. Sagittarius létére is rendkívül fáradt volt és izzadt. Lionel soha nem bánt vele kesztyűs kézzel, de mióta Ethan elárulta, még feszítettebbé váltak az edzések. A Harcos Mester személyes kudarcként élte meg azt, hogy társa átpártolt az Árnylények közé. Mondhatta neki bárki, hogy ehhez neki semmi köze nem volt és feleslegesen hibáztatja magát, Lionelnél ezek a szavak mind süket fülekre találtak. Sokkal eltökéltebb volt, aminek az edzéseken Sasha és Cassy, a magánéletben pedig Inaya itta meg a levét. Szokásává vált a lányokat a végkimerülésig hajszolni, felesége pedig egyre távolságtartóbbként jellemezte őt. Úgy, hogy Lionel minden erejét, idejét és energiáját az edzésekre vagy a járőrözésekre fordította, kevesebb jutott a családjára.
Kényelmetlen helyzet volt, amikor Cassy véletlenül fültanúja volt egy vitának a Hunter házaspár között. Mikor Inaya számon kérte a férjét, amiért hosszú ideje nincs jelen az életükben, Lionel azzal védekezett, hogy a biztonságuk érdekében szán több figyelmet a Harcos Mester feladataira. Akkor Cassy tisztán értette, hogy Inaya mit ért azon, hogy „nem lehet szót érteni vele”. Azon túl, hogy kínos, rendkívül nyugtalanító is volt ezt a szócsatát hallani. Mióta távolabb élt a szüleitől, Inaya és Lionel testesítette meg a szemében mindazt, amit mások családi idillként jellemeznének. Amit ő maga is el tudott képzelni valakivel, akit arra érdemesnek gondolt – valakivel, akivel csak hiú ábrándokat kergetett, mégis azok voltak élete eddigi legszebb ábrándjai.
Mindez már évekkel ezelőtt történt, de a házaspár hangulatából ítélve a helyzet nem sokat változott. Cassy megköszönte Lionelnek, hogy megmutatta neki, hogyan érezheti magát még fáradtabbnak, mint a legutóbbi edzés végén, majd elment az öltözőbe zuhanyozni. Miután visszavette utcai ruháját és megmosott haját is megszárította, Lionelt még mindig az edzőteremben találta. Csak állt némán, mozdulatlanul és bámulta az előtte földön heverő bokszzsákot. Cassy el tudta képzelni, hogy mi történt; az a zsák már tőle is elszenvedett néhány erős ütést. Lépett egyet a Mester felé, de Lionel abban a pillanatban megrázta magát, majd felvette a bokszzsákot és elindult vele a terem hátsó részébe. Újabb nap, amikor Lionel nem kér más segítségéből. Cassy mélyet sóhajtott, majd felment a házba.
Inaya épp betolt a sütőbe egy nagy tálca csokis kekszet, amikor Cassy lehuppant a konyhaszigethez tolt székre. Muszáj volt hangosan feljajdulnia, miután úgy érezte, minden csontja eltörött és az izmai sem hagyják abba soha többé a remegést.
- Egy újabb kemény nap? – kérdezte Inaya és óvatosan megpaskolta Cassy pulton pihentetett kezét. – Szívesen segítek, ha gondolod.
Inaya nem csak kivételes tehetségű Gyógyító volt, de a mágia bizonyos szintű erejével is büszkélkedhetett. Képességének köszönhetően saját energiájából át tudott adni valamennyit a betegeknek, akik így még gyorsabban gyógyultak, mint amire Sagittarius mivoltukból adódóan képesek voltak. Cassy tudta, hogy ez a folyamat nagyon legyengíti Inayát, úgyhogy bár kétségtelenül jól jött volna, ha nem egy nap, hanem egy óra alatt múlnak el az izomfájdalmai, nem élt a lehetőséggel.
- Penelopé rendben megérkezett? – terelte inkább a szót saját fájdalmáról a Hunter házaspár gyermekére.
Penelopé ismerkedésükkor egy nagyon cserfes, aktív és ellenállhatatlanul aranyos kislány volt, ám mostanra már őt is elérte a kamaszkor sötét felhője. A lány a Központban tanult Patrick útmutatásával, és mivel Pandorában nem élt más, vele egykorú Sagittarius, ezért nem nagyon mozdult ki az épületből. Szülei tudták, hogy ez hosszú távon nem vezet jóra, ezért felvették a kapcsolatot a Gale farm szomszédságában élő Cooper családdal, ahol élt egy hasonló korú lány. Alexis Cooper és Penelopé végül jó barátnők lettek, ám ez azzal együtt járt, hogy amint beköszöntött a jó idő, Penelopé gyakorlatilag leköltözött a farmra. Cassy nagyon hiányolta őt, de jól tudta, hogy milyen bezárva érezni magad a saját otthonodban, úgyhogy nem kérlelte, hogy töltsön több időt a Központban, ahol sűrűbben találkozhattak volna.
Miután Cassy megtudta, hogy Penelopé – nem túl meglepő módon – még pár napot kiharcolt magának, amit barátnőjével tölthet, Inaya Cassyről kezdett el faggatózni. A Harcos Sagittariusnak ilyenkor általában halaszthatatlan teendője szokott lenni valahol messze a Központtól és mindenekelőtt Inaya kérdéseitől, de abban a pillanatban úgy érezte, hogy még képtelen mozgásra bírni a testét. Csapdába esett.
- Szóval a Pheonex? – kérdezte sokat sejtetően Inaya, mikor Cassy nagy nehezen bevallotta neki, hogy mi az esti program Kevinnel. – Lionellel csak egyszer voltunk ott… a házassági évfordulónkon.
- Inaya – sóhajtott Cassy, aki pontosan értette, hogy mire akar kilyukadni a Gyógyító Mester -, kérlek, ne kezd te is. Mást sem hallok anyámtól, csak azt, hogy már gyűrűt akar látni az ujjamon, meg milyen jó lenne nézni, ahogy az unokák szaladgálnak a ház körül. Utána meg csodálkozik, ha ritkábban hívom fel!
- Ne aggódj, tudom, mi a véleményed az ilyen kérdésekről, te pedig azt tudhatnád, hogy mi az enyém az egész kapcsolatotokról. Most már csak Kevinnek kéne megtudnia.
- Akárhányszor itt járok és veled beszélgetek, úgy megyek haza, hogy egy szemét dögnek érzem magam. Azt tudod, hogy minden alkalommal kedvem lenne az első fára felakasztani magam? Nem is értem, Sasha hogy lehet még életben itt.
- Úgy, hogy ő pontosan tudja, hogy egy szemét dög, csak veled ellentétben, ő ezt élvezi.
- Szuper, kösz a biztatást. Jobb, ha megyek, mert ez a dög – mutatott magára - épp most készül enni egy nagyon jót egy nagyon drága helyen egy nagyon jó pasival. Szurkolj, hogy hazafelé ne csábítson el egy fa.
Inaya egyszerre nevetett és rosszallóan ingatta a fejét. Cassy mindig is csodálta, hogyan képes egyszerre több érzelmet kimutatni. Tudta, hogy kirohanása túlzó volt, ahogy a Gyógyító is pontosan tisztában volt azzal, hogy hagynia kell egy kicsit Cassyt tombolnia. Inkább előtte tegye, mint szegény, ártatlan Kevin előtt.
Végül a fák vesztettek: aznap estére lógó Sagittarius nélkül maradtak – legalábbis egyelőre. Cassy hazasietett, és nem kevés bűntudattal együtt kezdett el készülődni az estéhez. A ruhát már előre kikészítette, most mégis túl elegánsnak gondolta. A kitervelt, egy netes videóról ellesett frizurát túl bonyolultnak, a sminkkészletének nagyságát pedig már egyenesen indokolatlannak vélte. Semmi sem volt jó, vagy minden túl jó volt – Cassy nem tudta eldönteni, de abban biztos volt, hogy a legbölcsebb az lenne, ha lemondaná az egészet.
Fehérneműben állt a nappalija közepén, kezében a mobiltelefonnal és az ablakon át nézte, ahogy a lemenő nap fénye rózsaszínbe öltözteti a várost. Egy pillanatig mozdulatlanul gyönyörködött a látványban. Ez volt a kedvenc napszaka. A pillanat, amikor az erős, meleg fény búcsúzik, mielőtt a hideg éjszaka átvenné a hatalmat. Egy utolsó, csodás képet mutat magáról ilyenkor a természet, hogy legyen mire visszaemlékezni a sötétség idején. Az égitestnek épp csak a feje búbja látszott a horizonton, amikor Cassy hátán végig futott a hideg. Karján égnek álltak a szőrszálak és tarkóján legördült egyetlen izzadságcsepp. Érezte, hogy figyelik. Átkozta magát, amiért fehérneműben flangált a lakásban anélkül, hogy behúzta volna a sötétítő függönyt, de most már késő volt, így nem mozdult. Próbált ugyanolyan mozdulatlan lenni, mint addig, hogy a külső megfigyelőnek ne tűnjön fel, hogy lebukott. Tekintetét azonban elfordította az égboltról az ablakon át látható utcaszakaszra. Bízott benne, hogy így észreveszi a leskelődőt, de nem volt ott senki.
Cassy gyorsan mozdult, először felkapta a kanapéra ledobott skót kockás plédet és miközben odalépett az ablakhoz, maga köré csavarta. Feltolta az üveget, majd kilesett. Egy fiatal, tinédzserkorú lány sétáltatott egy közepes termetű kutyát. Fülében hangszóró volt - olyan hangosan hallgatta a technot, hogy Cassy Sagittarius hallásának köszönhetően tisztán ki tudta venni a távolság ellenére is. Látásból ismerte őt, de a neve hirtelen nem ugrott be neki. Az alsószomszéd lánya – talán Karen vagy Carol? Annak az ebnek köszönhette, hogy aznap nem késett el még csúfosabban az előadásáról. Némán köszönetet mondott neki, miközben tovább kémlelte a járdát.
Csendes környéken lakott, a város egyik beton dzsungelének szélén egy négyemeletes, öt tömbből álló sorház legszélső épületének legfelső emeletén. Innen északra is ellátott, egészen a Pictor utca végéig és keletre is, a Carina kereszteződésig. Túl messze volt a belvárosi résztől ahhoz, hogy tömegek sétáljanak arra, de ahhoz túl közel, hogy egy lélek se mászkáljon ebben az órában. Cassy látott még egy hajlott hátú, lassan és nehezen mozgó urat, akinek hosszú ballonkabátja majdnem súrolta a koszos járdát, sötétbarna kalapja pedig árnyékot vetett az arcára. Vele szemben, a közeli kisbolt emblémájával ellátott szatyrokkal a kezében jött egy harmincas évei végén járó, alacsony, köpcös hölgy, akivel Cassy párszor már összefutott a környéken. Ha nem csalt az emlékezete, akkor négy gyermek édesanyja. „Nem csoda, hogy ilyen sok kaját visz haza” – gondolta egyből a lány. A nő biccentett az idős férfinak, aki válaszként szintén bólintott egyet. Látásból talán ők is ismerték egymást.
Tudta, hogy a ház másik oldalánál van egy szűk sikátor, amire ugyan a lakásából nem volt rálátása, de az emeleti folyosó másik végéből igen, köszönhetően egy odatervezett ablaknak. Nem törődve azzal, hogy csak egy pléd takarja, kinyitotta a bejárati ajtót, végig szaladt a néhány méter hosszú folyosón és kinézett a foltos üvegen. Nagy volt a mocsok; a kukások csak másnap érkeznek majd és ilyenkor mindig lehetett érezni a kuka mellé hajított szemetek rothadó, édes bűzét. Kiszúrt néhány patkányt, akik kihasználták a nagy lakomát, és észrevette, hogy Marty is ott kucorog a sikátor közepére épített kartonházában.
Martyval, a hajléktalannal már első itt töltött estéjén megismerkedett. Szerette volna felmérni, hogy jelent e bármilyen veszélyt, de mint kiderült, tökéletes információforrás volt. Cassy néhány naponta vitt neki ételt valamelyik környékbeli étteremből vagy a boltban vásárolt neki ezt-azt, amiért cserébe Marty elárulta, hogy mik az aktuális hírek. Cassy így annak ellenére lehetett tisztában azzal, hogy kik laknak erre, az illetők mit csinálnak és nem utolsó sorban, hogy mennyire smucigok, hogy nem kellett huszonnégy órában a lakásban ücsörögnie és megfigyelnie őket.
Tehát nem volt semmi gyanús, csak a szokásos arcok a szokásos helyeken. Szerencsére más nem alkalmatlankodott a folyosón, így Cassy nem hozott zavarba senkit plédbe csavart testével. Bár a libabőr elmúlt, a furcsa érzés, hogy valaki figyeli, nem. Emiatt kissé zavartan és szétszórtan készülődött az estére. Sajnos a sikertelen felderítő akciójával elment annyi idő, hogy már kellőképpen illetlen húzásnak tartsa, hogy lemondja a vacsorát. Tudta, hogy Kevin a város másik végében lakik, és biztos volt benne, hogy elindult már érte. Bár nem szívesen, de végül az előre kikészített ruhát vette fel. Méregzöld, finom anyaga a bokájáig ért, de hosszáért kárpótolta a férfi szemeket a mély dekoltázs. A melle alatt szorosra volt húzva az anyag, ami után lágyan a testéhez simulva omlott le a ruha. Nem volt véletlen, hogy majdnem földig érő ruhát vett fel: amikor nyilvános helyekre ment apja régi tanácsát mindig megfogadta, és Ezüst Sárkányt próbálta kéznél tartani. Tekintve, hogy a retikül sem méretét tekintve, sem pedig praktikusság szempontjából nem volt jó fegyvertároló (elvégre a táskába sokszor, sok mindenért nyúl bele az ember, így a tőrt bármikor megláthatták volna), ezért Cassy a combjához erősítette a kés tokját. Az ezüst először hideg volt, de hamar átvette a test hőjét, és ő egyébként is hozzá volt már szokva. Épp az utolsó hajcsatot tűzte bele a rögtönzött, „romantikus konty” kreálmányába, ami tulajdonképpen a zilált konty szebb megnevezése volt, amikor meghallotta a csengőt.
Úgy egyeztek meg, hogy Cassy lesiet, miután Kevin a csengővel jelzi, hogy megérkezett és egyből mennek tovább az étterembe. Kevin precíz ember volt és utált késni, így az éttermi asztalfoglalást is szigorúan vette. Cassy már ismerte, tudta, hogy ha nem érnek oda legalább tíz perccel előbb, akkor az első fél óra arról fog szólni, hogy próbálja jobb kedvre deríteni a férfit. Sasha már attól idegrohamot kapott, ha Cassy ilyen dolgokat mesélt róla, de a lány kedvelte Kevinnek ezt a tulajdonságát. Tekintve, hogy ő mindig épp rohant valahová, mert rendszerint késésben volt, ösztönzőleg hatott rá ez a pontosság.
- A lélegzetem is eláll tőled – mondta üdvözlésképpen Kevin, miután Cassy kilépett a házból. – Gyönyörű vagy.
- Köszönöm – válaszolta Cassy és zavarában ösztönösen felnyúlt kezével, hogy hátra tűrjön egy tincset, amikor érzékelte, hogy rögtönzött frizurája ezt most nem engedi. Azért, hogy leplezze az esetlen mozdulatot, gyorsan tett néhány lépést Kevin felé. A férfi kihasználta a közeledését, a derekára helyezte a tenyerét, magához húzta, majd finom csókot adott Cassynek. A szokásos, gyors, köszönő-puszinál ez jóval bensőségesebb volt. Cassy néhány pillanat után lágyan eltolta magától Kevint. – Nem fogunk elkésni?
- Erre mindig van idő – kacsintott a férfi, de amikor beültek egy taxiba, megkérte a sofőrt, hogy a lehető legrövidebb úton, a lehető leggyorsabban érjenek az étteremhez. – Fázol? – kérdezte a lánytól útközben, mikor észrevette, hogy Cassy karja teljesen libabőrös lett.
Cassy csak a fejét rázta és közben próbálta elfojtani magában a csók közben újra fellobbanó érzést, miszerint valaki őt figyeli az árnyékból.
Két héttel ezelőtt, az első fejezetből kiderült, hogy milyen sok idő telt el Cassy és Nate elválása óta. Szomorú, de az élet ezzel mit sem törődve megy tovább, és épp itt az ideje, hogy megismerjük kedvenc Sagittarius Harcosunk szemszögéből az új férfit az életében: Kevint. Az új szereplőn kívül azonban néhány régi ismerőssel is találkozhattok majd. 😉
Jó szórakozást! Ne felejtsétek el elmondani véleményeteket a fejezet végén.
2. fejezet
Mr. Tökéletesen Dögunalmas Kevin
Forrás: Pinterest |
Az ebéd látszólag jól zárult, de Cassy egész délután nem tudta kiverni a fejéből Sasha szavait. Utálta, hogy így van, de a lánynak igaza volt. Az ilyen helyzet mindig nagyon bosszantotta, de most különösen telibe találtak azok a mondatok.
Mr. Tökéletesen Dögunalmas Kevin
hivatalos neve Kevin Graham volt, akivel a munkája kapcsán ismerkedett meg. A
férfi általános iskolai tanárként hozott Cassy előadására egy osztályt közel
három évvel ezelőtt. Sokáig csak kerülgették egymást, ami nagyon zavarba hozta
Cassyt. Épp elköltözött a Központból, úgy érezte, hogy végre képes magában
annyi lelkierőt találni, hogy rendbe tegye az életét, erre betoppant Kevin. Ő
valószínűleg érezte, hogy erős ellenállásba ütközik Cassy részéről, ezért
rendkívül lassan és óvatosan „cserkészte be” (ez Sasha kedvenc szava járása
volt mostanában). Végül a türelem és kitartás eredményhez vezetett: Kevin – és
Sasha – unszolására Cassy igent mondott egy randevúra. A többi, ahogy mondani
szokás, már történelem.
Közel két éve alkottak egy párt. Egy pár. Cassyt a hideg is kirázta ettől. Ő nem érezte magát félnek akkor, ha Kevin nem volt jelen, és nem sírta tele a kispárnáját, ha nem találkoztak néhány napig. Köszönte szépen, egy egésznek érezte magát tőle függetlenül is. Kevin szerencsére nem várta el, hogy piócaként csüngjenek egymáson, bár az utóbbi időben Cassynek feltűnt, hogy a férfi egyre sűrűbben szervez kettejüknek különböző programokat. Aznap este is vacsorázni vitte abba a puccos étterembe az Orion tértől nem messze, a Pheonexbe. Ha ezt elmondta volna Sashának, tuti a torkán akad a spagetti – hogy a nevetéstől vagy az irigységtől, arra Cassy inkább nem akarta tudni a választ.
Minden olyan szépen alakult köztük – legalábbis Cassy így gondolta. Számára kényelmes volt, hogy néha találkoznak, sokat tudtak beszélni tudományokról, a gyerekekről és a tanításról. Mind a ketten szerették a természetet. Mikor Cassy hosszas gondolkodás után elvitte Kevint a Gale farmra, a férfi órákig mondta lelkesen, hogy milyen jó lehetett neki, hogy itt tölthette a gyerekkorát. Édesapja teljesen elolvadt a férfitól, miután órákon át folytattak eszmecserét a mezőgazdaságról és a lovakról, édesanyjánál pedig még azt is sikerült elérnie, hogy elpiruljon, mikor a süteményét dicsérte - Kevin ezt nem tudhatta, de egy Sagittariusból sokkal nehezebb volt kicsalni ezt a reakciót, mint egy Kívülállóból.
Cassynek be kellett ismernie, hogy Kevin Kívülálló mivolta miatt ezerszer rosszabb fogadtatásra számított a szülei részéről. Bár látszólag korábbi legjobb barátnőjét, Terryt is elfogadták, a lány biztos volt benne, hogy mégis megkönnyebbültek, amikor hallották, hogy már nem tartják a kapcsolatot. Cassy azonban belátta, hogy ezúttal ő érezte volna azt a bizonyos megkönnyebbülést, ha Kevint elutasítóan fogadták volna szülei. Erre akkor döbbent rá, amikor édesanyja vigyorogva közölte a férfival, hogy alig várja, hogy újra találkozzanak, és emiatt a felismerés miatt kínzó bűntudat mardosta a lelkét. Hiszen minden tökéletes volt, nem? „De, tökéletesen dögunalmas.” Cassy Sasha gunyoros hanglejtésével hallotta fejében a szavakat.
Ám annak ellenére, hogy egyet értett a vörös ciklonnal, voltak pillanatok, amikor Cassy kifejezetten elégedett volt ezzel az unalommal. Épp elég izgalom volt az életében, a kapcsolata miért ne lehetne nyugodt? A nagy lánggal égő, perzselő, elsöprő, ám fájdalmas szerelmet már kipipálhatta. És arra a pipára gondolni sem volt hajlandó. Most annak a személynek kell jönnie az életében, akihez akár hozzá is tudna menni.
Megriadt a saját gondolatától. „Házasság? Te jó ég!”
Azon túl, hogy Kevin semmit nem tudott Cassy valódi kilétéről és ezért a lánynak rendszeresen trükkös hazugságokat kellett kreálnia, legutóbb még attól is pánik rohamot kapott, amikor a férfi megemlítette neki az összeköltözést. Tudta, hogy annak kell következnie. Hiszen az a logikus lépés, nem igaz? Ezt várja tőle Kevin, a szülei, az egész társadalom. Még Roger, a biztonsági őr is azt mondta, amikor egyszer látta kettejüket együtt az egyetemen, hogy Kevinnek szüljön gyerekeket. Ám amikor megpróbálta maga elé képzelni, hogyan nézne ki a közös életük, akkor Cassy nem látott mást, csak feketeséget. Nagy, sötét semmit.
Persze, tudta ő jól, hogy ez mit jelent, és milyen lépést kellene megtennie. Inaya, aki félelmetesen jól ráérzett Cassy hangulataira már sokszor figyelmeztette, hogy csak bántja azt a szegény fiút, szedje végre össze a bátorságát és mondja el, hogy neki ez nem megy. Ám Cassy úgy érezte, ha ellöki magától Kevint, azzal búcsút mond utolsó esélyének is a boldogságra. A Központ Gyógyító Mestere szerint a látszatboldogság nem boldogság, de Cassy egyelőre megkérdőjelezte mindezt. „Inaya és Lionel házassága is kemény időszakon megy át, mégsem fordul meg egyikük fejében sem, hogy elválnak” – gondolta nem egyszer. Még tinédzser korában megkérdezte az édesanyját, így tudta, hogy bár Sagittariusként rendkívül ritka és pont ezért borzasztóan bonyodalmas procedúra a válás, de azért lehetséges.
Minden dac és a jogtalan dühe ellenére Cassy úgy érezte, az egész világ összeomolna, ha a két Mester feladná az egymásért folytatott küzdelmet és elválnának útjaik. Ez annyira elképzelhetetlen volt a számára, mint az, hogy Kheirón a semmiből előtte terem az utcán és jól fejbe kólintja, amiért felesleges hülyeségeken aggódik. Bár mostanság Lionelt valóban nehezen viselte el mindenki maga körül, azt senki nem mondhatta, hogy oktalan a változás. A tudat, hogy a saját embere, Ethan elárulta és a lánya életére tört, ő pedig nem volt ott, hogy megvédje azt, akit a legjobban szeretett, teljesen kifordította önmagából. Komor lett és savanyú. Cassy már alig tudott visszaemlékezni azokra az időkre, amikor látta őszintén nevetni Mesterét.
- Cassy, végre! Már megint késtél! – Cassyt borús gondolatai közül Lionel dühös megszólítása rángatta ki. Mivel pont rajta járt az esze, kissé össze is rezzent a meglepetéstől, amiért a férfi hirtelen élő nagyságban ott állt előtte. Persze, ha odafigyel arra, hogy merre viszi a lába, akkor nem csodálkozott volna azon, hogy a Központ területén összefut vele.
- Bocs, gyalog jöttem a belvárosból – szabadkozott, majd gyorsan besietett a házba, odaköszönt a konyhában tevékenykedő Inayának és leszaladt az edzőterembe. Az öltözőben felvette fekete, rásimuló nadrágját és egy szürke trikót, majd szorosan lófarokba fogta az épp vállig érő haját.
Mire végzett, Lionel már a terem közepén várt rá néhány egymás mellé kihelyezett, kemény tornaszőnyegen. Akárcsak a lány, ő is mezítláb volt és sötét tréningruha volt rajta.
- Elkészültél, hercegnő? – gúnyolódott, ami nem sokat javított Cassy hangulatán. A lány érezte a benne felgyülemlő rossz érzések súlyát és előre tudta, hogy ez egy nagyon kimerítő, de piszok jó edzés lesz.
Nem tévedett. Sagittarius létére is rendkívül fáradt volt és izzadt. Lionel soha nem bánt vele kesztyűs kézzel, de mióta Ethan elárulta, még feszítettebbé váltak az edzések. A Harcos Mester személyes kudarcként élte meg azt, hogy társa átpártolt az Árnylények közé. Mondhatta neki bárki, hogy ehhez neki semmi köze nem volt és feleslegesen hibáztatja magát, Lionelnél ezek a szavak mind süket fülekre találtak. Sokkal eltökéltebb volt, aminek az edzéseken Sasha és Cassy, a magánéletben pedig Inaya itta meg a levét. Szokásává vált a lányokat a végkimerülésig hajszolni, felesége pedig egyre távolságtartóbbként jellemezte őt. Úgy, hogy Lionel minden erejét, idejét és energiáját az edzésekre vagy a járőrözésekre fordította, kevesebb jutott a családjára.
Kényelmetlen helyzet volt, amikor Cassy véletlenül fültanúja volt egy vitának a Hunter házaspár között. Mikor Inaya számon kérte a férjét, amiért hosszú ideje nincs jelen az életükben, Lionel azzal védekezett, hogy a biztonságuk érdekében szán több figyelmet a Harcos Mester feladataira. Akkor Cassy tisztán értette, hogy Inaya mit ért azon, hogy „nem lehet szót érteni vele”. Azon túl, hogy kínos, rendkívül nyugtalanító is volt ezt a szócsatát hallani. Mióta távolabb élt a szüleitől, Inaya és Lionel testesítette meg a szemében mindazt, amit mások családi idillként jellemeznének. Amit ő maga is el tudott képzelni valakivel, akit arra érdemesnek gondolt – valakivel, akivel csak hiú ábrándokat kergetett, mégis azok voltak élete eddigi legszebb ábrándjai.
Mindez már évekkel ezelőtt történt, de a házaspár hangulatából ítélve a helyzet nem sokat változott. Cassy megköszönte Lionelnek, hogy megmutatta neki, hogyan érezheti magát még fáradtabbnak, mint a legutóbbi edzés végén, majd elment az öltözőbe zuhanyozni. Miután visszavette utcai ruháját és megmosott haját is megszárította, Lionelt még mindig az edzőteremben találta. Csak állt némán, mozdulatlanul és bámulta az előtte földön heverő bokszzsákot. Cassy el tudta képzelni, hogy mi történt; az a zsák már tőle is elszenvedett néhány erős ütést. Lépett egyet a Mester felé, de Lionel abban a pillanatban megrázta magát, majd felvette a bokszzsákot és elindult vele a terem hátsó részébe. Újabb nap, amikor Lionel nem kér más segítségéből. Cassy mélyet sóhajtott, majd felment a házba.
Inaya épp betolt a sütőbe egy nagy tálca csokis kekszet, amikor Cassy lehuppant a konyhaszigethez tolt székre. Muszáj volt hangosan feljajdulnia, miután úgy érezte, minden csontja eltörött és az izmai sem hagyják abba soha többé a remegést.
- Egy újabb kemény nap? – kérdezte Inaya és óvatosan megpaskolta Cassy pulton pihentetett kezét. – Szívesen segítek, ha gondolod.
Inaya nem csak kivételes tehetségű Gyógyító volt, de a mágia bizonyos szintű erejével is büszkélkedhetett. Képességének köszönhetően saját energiájából át tudott adni valamennyit a betegeknek, akik így még gyorsabban gyógyultak, mint amire Sagittarius mivoltukból adódóan képesek voltak. Cassy tudta, hogy ez a folyamat nagyon legyengíti Inayát, úgyhogy bár kétségtelenül jól jött volna, ha nem egy nap, hanem egy óra alatt múlnak el az izomfájdalmai, nem élt a lehetőséggel.
- Penelopé rendben megérkezett? – terelte inkább a szót saját fájdalmáról a Hunter házaspár gyermekére.
Penelopé ismerkedésükkor egy nagyon cserfes, aktív és ellenállhatatlanul aranyos kislány volt, ám mostanra már őt is elérte a kamaszkor sötét felhője. A lány a Központban tanult Patrick útmutatásával, és mivel Pandorában nem élt más, vele egykorú Sagittarius, ezért nem nagyon mozdult ki az épületből. Szülei tudták, hogy ez hosszú távon nem vezet jóra, ezért felvették a kapcsolatot a Gale farm szomszédságában élő Cooper családdal, ahol élt egy hasonló korú lány. Alexis Cooper és Penelopé végül jó barátnők lettek, ám ez azzal együtt járt, hogy amint beköszöntött a jó idő, Penelopé gyakorlatilag leköltözött a farmra. Cassy nagyon hiányolta őt, de jól tudta, hogy milyen bezárva érezni magad a saját otthonodban, úgyhogy nem kérlelte, hogy töltsön több időt a Központban, ahol sűrűbben találkozhattak volna.
Miután Cassy megtudta, hogy Penelopé – nem túl meglepő módon – még pár napot kiharcolt magának, amit barátnőjével tölthet, Inaya Cassyről kezdett el faggatózni. A Harcos Sagittariusnak ilyenkor általában halaszthatatlan teendője szokott lenni valahol messze a Központtól és mindenekelőtt Inaya kérdéseitől, de abban a pillanatban úgy érezte, hogy még képtelen mozgásra bírni a testét. Csapdába esett.
- Szóval a Pheonex? – kérdezte sokat sejtetően Inaya, mikor Cassy nagy nehezen bevallotta neki, hogy mi az esti program Kevinnel. – Lionellel csak egyszer voltunk ott… a házassági évfordulónkon.
- Inaya – sóhajtott Cassy, aki pontosan értette, hogy mire akar kilyukadni a Gyógyító Mester -, kérlek, ne kezd te is. Mást sem hallok anyámtól, csak azt, hogy már gyűrűt akar látni az ujjamon, meg milyen jó lenne nézni, ahogy az unokák szaladgálnak a ház körül. Utána meg csodálkozik, ha ritkábban hívom fel!
- Ne aggódj, tudom, mi a véleményed az ilyen kérdésekről, te pedig azt tudhatnád, hogy mi az enyém az egész kapcsolatotokról. Most már csak Kevinnek kéne megtudnia.
- Akárhányszor itt járok és veled beszélgetek, úgy megyek haza, hogy egy szemét dögnek érzem magam. Azt tudod, hogy minden alkalommal kedvem lenne az első fára felakasztani magam? Nem is értem, Sasha hogy lehet még életben itt.
- Úgy, hogy ő pontosan tudja, hogy egy szemét dög, csak veled ellentétben, ő ezt élvezi.
- Szuper, kösz a biztatást. Jobb, ha megyek, mert ez a dög – mutatott magára - épp most készül enni egy nagyon jót egy nagyon drága helyen egy nagyon jó pasival. Szurkolj, hogy hazafelé ne csábítson el egy fa.
Inaya egyszerre nevetett és rosszallóan ingatta a fejét. Cassy mindig is csodálta, hogyan képes egyszerre több érzelmet kimutatni. Tudta, hogy kirohanása túlzó volt, ahogy a Gyógyító is pontosan tisztában volt azzal, hogy hagynia kell egy kicsit Cassyt tombolnia. Inkább előtte tegye, mint szegény, ártatlan Kevin előtt.
Végül a fák vesztettek: aznap estére lógó Sagittarius nélkül maradtak – legalábbis egyelőre. Cassy hazasietett, és nem kevés bűntudattal együtt kezdett el készülődni az estéhez. A ruhát már előre kikészítette, most mégis túl elegánsnak gondolta. A kitervelt, egy netes videóról ellesett frizurát túl bonyolultnak, a sminkkészletének nagyságát pedig már egyenesen indokolatlannak vélte. Semmi sem volt jó, vagy minden túl jó volt – Cassy nem tudta eldönteni, de abban biztos volt, hogy a legbölcsebb az lenne, ha lemondaná az egészet.
Fehérneműben állt a nappalija közepén, kezében a mobiltelefonnal és az ablakon át nézte, ahogy a lemenő nap fénye rózsaszínbe öltözteti a várost. Egy pillanatig mozdulatlanul gyönyörködött a látványban. Ez volt a kedvenc napszaka. A pillanat, amikor az erős, meleg fény búcsúzik, mielőtt a hideg éjszaka átvenné a hatalmat. Egy utolsó, csodás képet mutat magáról ilyenkor a természet, hogy legyen mire visszaemlékezni a sötétség idején. Az égitestnek épp csak a feje búbja látszott a horizonton, amikor Cassy hátán végig futott a hideg. Karján égnek álltak a szőrszálak és tarkóján legördült egyetlen izzadságcsepp. Érezte, hogy figyelik. Átkozta magát, amiért fehérneműben flangált a lakásban anélkül, hogy behúzta volna a sötétítő függönyt, de most már késő volt, így nem mozdult. Próbált ugyanolyan mozdulatlan lenni, mint addig, hogy a külső megfigyelőnek ne tűnjön fel, hogy lebukott. Tekintetét azonban elfordította az égboltról az ablakon át látható utcaszakaszra. Bízott benne, hogy így észreveszi a leskelődőt, de nem volt ott senki.
Cassy gyorsan mozdult, először felkapta a kanapéra ledobott skót kockás plédet és miközben odalépett az ablakhoz, maga köré csavarta. Feltolta az üveget, majd kilesett. Egy fiatal, tinédzserkorú lány sétáltatott egy közepes termetű kutyát. Fülében hangszóró volt - olyan hangosan hallgatta a technot, hogy Cassy Sagittarius hallásának köszönhetően tisztán ki tudta venni a távolság ellenére is. Látásból ismerte őt, de a neve hirtelen nem ugrott be neki. Az alsószomszéd lánya – talán Karen vagy Carol? Annak az ebnek köszönhette, hogy aznap nem késett el még csúfosabban az előadásáról. Némán köszönetet mondott neki, miközben tovább kémlelte a járdát.
Csendes környéken lakott, a város egyik beton dzsungelének szélén egy négyemeletes, öt tömbből álló sorház legszélső épületének legfelső emeletén. Innen északra is ellátott, egészen a Pictor utca végéig és keletre is, a Carina kereszteződésig. Túl messze volt a belvárosi résztől ahhoz, hogy tömegek sétáljanak arra, de ahhoz túl közel, hogy egy lélek se mászkáljon ebben az órában. Cassy látott még egy hajlott hátú, lassan és nehezen mozgó urat, akinek hosszú ballonkabátja majdnem súrolta a koszos járdát, sötétbarna kalapja pedig árnyékot vetett az arcára. Vele szemben, a közeli kisbolt emblémájával ellátott szatyrokkal a kezében jött egy harmincas évei végén járó, alacsony, köpcös hölgy, akivel Cassy párszor már összefutott a környéken. Ha nem csalt az emlékezete, akkor négy gyermek édesanyja. „Nem csoda, hogy ilyen sok kaját visz haza” – gondolta egyből a lány. A nő biccentett az idős férfinak, aki válaszként szintén bólintott egyet. Látásból talán ők is ismerték egymást.
Tudta, hogy a ház másik oldalánál van egy szűk sikátor, amire ugyan a lakásából nem volt rálátása, de az emeleti folyosó másik végéből igen, köszönhetően egy odatervezett ablaknak. Nem törődve azzal, hogy csak egy pléd takarja, kinyitotta a bejárati ajtót, végig szaladt a néhány méter hosszú folyosón és kinézett a foltos üvegen. Nagy volt a mocsok; a kukások csak másnap érkeznek majd és ilyenkor mindig lehetett érezni a kuka mellé hajított szemetek rothadó, édes bűzét. Kiszúrt néhány patkányt, akik kihasználták a nagy lakomát, és észrevette, hogy Marty is ott kucorog a sikátor közepére épített kartonházában.
Martyval, a hajléktalannal már első itt töltött estéjén megismerkedett. Szerette volna felmérni, hogy jelent e bármilyen veszélyt, de mint kiderült, tökéletes információforrás volt. Cassy néhány naponta vitt neki ételt valamelyik környékbeli étteremből vagy a boltban vásárolt neki ezt-azt, amiért cserébe Marty elárulta, hogy mik az aktuális hírek. Cassy így annak ellenére lehetett tisztában azzal, hogy kik laknak erre, az illetők mit csinálnak és nem utolsó sorban, hogy mennyire smucigok, hogy nem kellett huszonnégy órában a lakásban ücsörögnie és megfigyelnie őket.
Tehát nem volt semmi gyanús, csak a szokásos arcok a szokásos helyeken. Szerencsére más nem alkalmatlankodott a folyosón, így Cassy nem hozott zavarba senkit plédbe csavart testével. Bár a libabőr elmúlt, a furcsa érzés, hogy valaki figyeli, nem. Emiatt kissé zavartan és szétszórtan készülődött az estére. Sajnos a sikertelen felderítő akciójával elment annyi idő, hogy már kellőképpen illetlen húzásnak tartsa, hogy lemondja a vacsorát. Tudta, hogy Kevin a város másik végében lakik, és biztos volt benne, hogy elindult már érte. Bár nem szívesen, de végül az előre kikészített ruhát vette fel. Méregzöld, finom anyaga a bokájáig ért, de hosszáért kárpótolta a férfi szemeket a mély dekoltázs. A melle alatt szorosra volt húzva az anyag, ami után lágyan a testéhez simulva omlott le a ruha. Nem volt véletlen, hogy majdnem földig érő ruhát vett fel: amikor nyilvános helyekre ment apja régi tanácsát mindig megfogadta, és Ezüst Sárkányt próbálta kéznél tartani. Tekintve, hogy a retikül sem méretét tekintve, sem pedig praktikusság szempontjából nem volt jó fegyvertároló (elvégre a táskába sokszor, sok mindenért nyúl bele az ember, így a tőrt bármikor megláthatták volna), ezért Cassy a combjához erősítette a kés tokját. Az ezüst először hideg volt, de hamar átvette a test hőjét, és ő egyébként is hozzá volt már szokva. Épp az utolsó hajcsatot tűzte bele a rögtönzött, „romantikus konty” kreálmányába, ami tulajdonképpen a zilált konty szebb megnevezése volt, amikor meghallotta a csengőt.
Úgy egyeztek meg, hogy Cassy lesiet, miután Kevin a csengővel jelzi, hogy megérkezett és egyből mennek tovább az étterembe. Kevin precíz ember volt és utált késni, így az éttermi asztalfoglalást is szigorúan vette. Cassy már ismerte, tudta, hogy ha nem érnek oda legalább tíz perccel előbb, akkor az első fél óra arról fog szólni, hogy próbálja jobb kedvre deríteni a férfit. Sasha már attól idegrohamot kapott, ha Cassy ilyen dolgokat mesélt róla, de a lány kedvelte Kevinnek ezt a tulajdonságát. Tekintve, hogy ő mindig épp rohant valahová, mert rendszerint késésben volt, ösztönzőleg hatott rá ez a pontosság.
- A lélegzetem is eláll tőled – mondta üdvözlésképpen Kevin, miután Cassy kilépett a házból. – Gyönyörű vagy.
- Köszönöm – válaszolta Cassy és zavarában ösztönösen felnyúlt kezével, hogy hátra tűrjön egy tincset, amikor érzékelte, hogy rögtönzött frizurája ezt most nem engedi. Azért, hogy leplezze az esetlen mozdulatot, gyorsan tett néhány lépést Kevin felé. A férfi kihasználta a közeledését, a derekára helyezte a tenyerét, magához húzta, majd finom csókot adott Cassynek. A szokásos, gyors, köszönő-puszinál ez jóval bensőségesebb volt. Cassy néhány pillanat után lágyan eltolta magától Kevint. – Nem fogunk elkésni?
- Erre mindig van idő – kacsintott a férfi, de amikor beültek egy taxiba, megkérte a sofőrt, hogy a lehető legrövidebb úton, a lehető leggyorsabban érjenek az étteremhez. – Fázol? – kérdezte a lánytól útközben, mikor észrevette, hogy Cassy karja teljesen libabőrös lett.
Cassy csak a fejét rázta és közben próbálta elfojtani magában a csók közben újra fellobbanó érzést, miszerint valaki őt figyeli az árnyékból.
✰
"Könnyebb száz világi vágyat meghódítani, mint egyről lemondani."
- Buddha
Rettenetes, hogy milyen kapzsik tudunk lenni! Soha nem elég, minden kell és mindent akarunk és nyilván nem kérdés, hogy azonnal!
Nem vagyok álszent, elismerem, hogy én is tudok ilyen lenni. Ha valamiről kitalálom, hogy én azt szeretném, akkor irtó türelmetlen vagyok és ha lehetne, másodperceken belül már birtokolni is akarnám. Nyilván vannak esetek, amikor ez anyagi okokból nem kivitelezhető (Értem én, hogy kell az a kanapé, de azt ki is kell fizetni!) és vannak, amikor idő hiányában vagyunk kénytelenek eltolni egy-egy vágyunk megvalósítását (Skócia, te áldott, remélem megvársz!).
Na de lemondani a vágyainkról? Az olyan, mintha kudarcot vallanánk, nem? Valójában nem, egyáltalán nem szükséges így megélnünk ezt, de hát csak emberek vagyunk.
Ti hogy vagytok ezzel?
"Sokféleképpen lehet edzeni. Fontos szempont, hogy élvezzük!
Ami ezen túl van, amikor már megvan a szeretett sportág, edzésfajta, fontos a tudatosság.
Sokáig nem értettem, hogy mi is van emögött... olyan divatos tudatosan enni, vásárolni, szemetet szortírozni. Mi van a tudatos edzés mögött - az én fejemben? Hogy tudom mit, miért, hogyan, hasznosan, helyesen, preventíven. Talán ennyi."
- Dancs Éva, edző
A fenti sorok az edőzőmtől származnak. Facebook oldalán osztotta meg gondolatait egy bejegyzésben, és mivel ezen a héten fontos kérdések tisztázódtak velem és a sportolási szokásaimmal kapcsolatban, ezért úgy gondoltam, hogy illik tőle idéznem ezen a héten.
Édesanyámmal régóta anya-lánya program, hogy eljárunk Évihez zumbára. Higgyétek el, a mozgáskoordinációm nekem is gyalázatos, de minden ügyetlenségünk ellenére elképesztően jól szórakozunk anyukámmal. Aztán Évi eléggé kinőtte magát, ma már nem csak zumbával, de gerinctréninggel és személyi edzésekkel is foglalkozik.
Így aztán, amikor egy magánorvos térdfájásos panaszom alapján azt diagnosztizálta, hogy "lazák a szalagjaim, ezért néha nem teljesen ott van a térdkalácsom, ahol annak lennie kéne", egyből Évihez fordultam, hogy ugyan mit tudok én ezzel kezdeni.
Ez egy örökletes dolog az esetemben, a szalagok változni nem fognak, azonban tartó munkájukban tudok segíteni, ha erősítem ilyen-olyan izomcsoportjaimat. Szerencsémre ő tud segíteni a megfelelő gyakorlatok pontos elsajátításában.
Elképesztően bízom benne, mint szakemberben, imádom a mindig vidám, néha kissé kelekótya, de kivétel nélkül hiperaktív viselkedését. Biztosra veszem, hogy kezdetben elég kínosan fogom érezni magam, amikor minden figyelme rám irányul majd, de nagyon izgatott vagyok a közös óráink miatt.
Ti milyen sportra esküsztök?
Forrás: Pinterest |
Sziasztok!
A Pergamen Helyett szülihetét a Sagittarius második részének előszavával zártuk, amit IDE kattintva bátran visszaolvashattok. Mindenképpen szerettem volna a folytatásba belecsempészni valamilyen formában Nate szemszögét is, így arra jutottam, ha az a legtisztább, ha egyből ezzel nyitok. Ezért lett az előszó olyan, amilyen.
Az első fejezetben azonban már visszatér a "szokott rend" és ismét Cassy kerül a fókuszba. Az első rész és a mostani között öt év telt el. Ahhoz pont elég hosszú idő, hogy a húsz éves kis fruska érett nővé cseperedjen. A kérdés már csak az, hogy az eltelt évek alatt mennyire változott meg főhősnőnk élete?
Az első fejezetben azonban már visszatér a "szokott rend" és ismét Cassy kerül a fókuszba. Az első rész és a mostani között öt év telt el. Ahhoz pont elég hosszú idő, hogy a húsz éves kis fruska érett nővé cseperedjen. A kérdés már csak az, hogy az eltelt évek alatt mennyire változott meg főhősnőnk élete?
1. FEJEZET
ÖT ÉVVEL KÉSŐBB
Forrás: Pinterest |
Kevesen értették, hogy miért is
csinálja annyira szívesen ezt a munkát. Jól teljesített, ez kétségtelen, de hát
mégis ki foglalkozna önként zsibongó gyerekekkel és modortalan tinédzserekkel?
Ráadásul minimálbérért. „Ekkora tudással professzor is lehetett volna
belőled! Annyira elpocsékolod az életedet, hogy szinte meg sem érdemled!” –
mondogatta az egyetem biztonsági őre, aki indokolatlanul nagy hangerővel,
kéretlenül osztogatta őszinte véleményét a gyanútlan arra járóknak. A Roger
Brunner név csillogott a mindig élére vasalt egyenruhájának mellrészén. Évek
óta hajtogatta, hogy közel a nyugdíj, de valójában már ő maga sem tudta, hogy
mennyi van még vissza. Épp annyira várta, hogy beszéljen róla, de pont annyira
rettegett tőle, hogy ne számolja a még szolgálatban töltött, hátralévő napokat.
Mióta Cassy az egyetemre járt
dolgozni, Roger minden reggel ott álldogált a főbejárat melletti irodájának
ajtajában. Aki volt annyira tapasztalatlan, figyelmetlen vagy éppen ostoba,
hogy elég közel merészkedjen hozzá, rövidesen megtudhatta, hogy Roger szerint
mit csinál rosszul az életben. Arról persze sosem regélt, hogy az ő karrierútja
miért pont a Pandora Egyetemnél látszott véget érni.
Akárhogy is, Cassy meg volt róla
győződve, hogy nincs iskola Roger nélkül és fordítva. Pontosan ezért torpant
meg a folyosó közepén, amikor munkába sietve, kávéval az egyik, szamárfüles
jegyzetekkel a másik kezében feltűnt neki, hogy aznap reggel nem kritizálta
senki. Pedig ha valamikor, most igazán megérdemelte volna. Az éjjel
elfelejtette töltőre tenni a telefonját, ami így teljesen lemerült. Ez az apró
feledékenység azonban kész káosz-lavinát indított el: nem csörgött az ébresztő,
így egyedül az alsó szomszéd kutyájának öblös ugatásának volt köszönhető, hogy
Cassy nem késett el teljesen. Mérlegelnie kellett, hogy a rutinos reggeli
folyamatok közül melyik halaszthatatlan és melyik nem. Túl nehéz döntés ez egy
frissen megébredt Sagittariusnak. Végül a fürdést és a kávét a „muszáj rá időt
szakítanom” listához írta, a reggelit és a sminkelést pedig a „most nem jön
össze” listához. Ám a kapkodva és összeszedetlenül indult nap a vártnál is
sokkal rosszabbra fordult, amikor Roger helyén egy fele olyan magas, de
háromszor olyan széles férfi állt, kezében egy rózsaszínű cukormázzal borított
fánkkal.
Cassy visszafordult a folyosón,
nyíltan megbámulta az új biztonsági őrt és ugyan tudta, hogy nem szabadna
engednie az előítéleteknek, mégis rögtön beskatulyázta a számára kellemetlen
emberek közé. Bár az is lehet, hogy csak korgó gyomra - ami azonnal felkiáltott
az édesség láttán - befolyásolta ítélőképességét. Furcsa módon Roger a maga
durva, de egyenes stílusával egészen más hatást ért el nála, mint ez a figura.
- Hol van Roger? – Bukott ki a
száján a kérdés és mivel bal lábbal kelt fel, az illetlensége miatt egy
cseppnyi megbánást sem érzett.
Az őr lenyelte az épp szájában
lévő hatalmas falatot, majd kuncogva próbálta letörölni az ajkai körül maradt
morzsákat. Miután végzett a mutatvánnyal szélesen mosolyogva tájékoztatta
Cassyt arról, hogy Roger testvére balesetet szenvedett, így hozzá kellett
elutaznia, hogy segédkezzen az ápolásában. Tekintve, hogy Roger hét lakat alatt
őrizte magánéletének minden részletét, Cassy nem lepődött meg, hogy nem tudott
a testvér létezéséről, azon pedig pláne nem, hogy az erkölcsösség mintapéldánya
azonnal rohant segíteni neki. Ettől függetlenül elhatározta, hogy számolni
fogja a Roger nélkül eltöltött napokat, és amikor újra látja, az orra alá
dörgöli majd, hogy milyen sokáig volt kénytelen rendes útmutatás nélkül élnie a
mindennapjait.
Nem volt sokkal több ideje rá,
hogy hiányolja Mr. Brunnert, mert tudta, hogy néhány perce már őt hiányolja egy
csapat türelmetlen általános iskolás. Sietve átvágott a kerthez vezető
folyosón, kilépett a tavasz illatot árasztó virágok közé, majd meg sem állt a
Pandora Egyetem csillagvizsgálójáig.
Hányszor hallotta már Lioneltől,
hogy mennyire feleslegesen pazarolja ezzel az energiáját! Néha eljátszott a
gondolattal, hogy miképpen hangozna egy párbeszéd Roger és Lionel között, de
még mindig nem jött rá, hogy ki nyerné meg a szócsatát. Az eredmény azonban
mindegy volt. Cassy a saját kénye-kedve szerint alakította ki az életét, és nem
hagyta, hogy bárki eltántorítsa elhatározásaitól. Ironikus, hogy a Harcos
Mester Lionel a terepen pont ezt a tulajdonságát szerette benne a legjobban.
Azt az ötletét viszont, miszerint elköltözik a Központból és saját lakást fog
bérelni a városban, egyenesen utálta. Már-már nagyobb vita alakult ki köztük,
mint Cassy és a szülei között, amikor a lány azt a tervét közölte, hogy
egyetemista lesz. Végül Patrick tett pontot az ügy végére, és Cassy döbbenetére
ezúttal neki kedvezett a végső döntés. Engedélyt kapott Pandora Központ
Vezetőjétől arra, hogy egyedül éljen, ám ezt önerőből kellett finanszíroznia és
hetente legalább háromszor személyesen kellett bejelentkeznie a Központban.
Cassy boldogan ment bele a feltételekbe, és nem egész fél évvel később a
részmunkaidős csillagászati előadó munkájának és az alanyi jogon neki járó
Sagittarius fizetésnek köszönhetően már az általa kiválasztott, bérelt lakás
kulcsát vehette át. Persze, egy kis lyuk volt, de számára felért egy valódi
palotával.
A „palotájának” legnagyobb előnye
az volt, hogy így közelebb lakott az egyetemhez. Ennek és a „most nem jön
össze” listának köszönhetően a harmadikosoknak nem kellett olyan sokáig várniuk
rá, hogy lázadás törjön ki. Cassy gyorsan orvosolta a kezdeti hibáját néhány
vicces és izgalmas történettel a csillagképekről, és alig fél órával később már
el is felejtette, hogyan indult a nap.
Az előadások alatt mindig úgy
érezte, hogy egy másik idősíkra kerül. Élvezte, hogy olyasmiről mesélhet a
gyerekeknek, amit imádott, és ez a lelkesedés érezhető volt a beszédén,
átragadt a hallgatóságra és a legtöbbször olyan jó volt a hangulat, hogy Cassy
teljesen meglepődött, hogy már el is telt a délelőtt. Ez aznap sem történt
máshogy. Az egyetem délnyugati óratornyából behallatszódott a dallamos zene a
planetárium besötétített termébe – bár Cassyn kívül senki más nem hallhatta meg
a hangot, neki ez pont jó figyelmeztető volt. Nem sokkal később elbúcsúzott a
csoporttól, összeszedte a holmiját, és miközben a délutáni órára érkező
egyetemisták rontottak be zajongva a terembe, ő a lehető leggyorsabban
kislisszolt mellettük.
Tudta, hogy ismét késésben van,
de ebédpartnerével szemben nem érzett nagy bűntudatot; várt már rá ő is
elégszer. Az egyetem épületét elhagyva a park felé ment tovább. Élvezte a
rügyező természet illatát, az új életre kelő, zöld színbe öltöző növényekét,
amiket szinte hallott fellélegezni a hosszúra nyúlt, hideg tél után. Elsietett
a kilátó mellett is, ám ő szinte észre sem vette – bár elkerülni nem tudta,
arra már régóta tudatosan figyelt, hogy lehetőség szerint rá se pillantson.
Egyszerre fájó és édes emlékek keveredtek össze benne, ha erre a helyre
gondolt, ezért jobbnak látta, ha nem vesz róla tudomást soha többet.
A parkot északnyugati irányba
hagyta el, majd a szemközt lévő, széles, szürke és bronz kövekkel kirakott
sétálóutcára tévedt, ahol számtalan étterem és bár várta az ebédelni
készülőket. Cassy nem állt meg vizsgálgatni a kirakott étlapokat, céltudatosan
ment előre az Orion tér felé, ahová több irányból futottak be a sétálóutcák. A
tér egy szeglete mindig olasz zenétől és szavaktól volt hangos, köszönhetően a
D’alia étteremnek, ami Cassy törzshelyévé vált az elmúlt évek alatt.
- Mia bella! – hallotta meg a jól
ismert kiáltást, ami az étterem bejáratából érkezett. Cassyt bár jó pár méter
választotta még el a fehér asztalokkal sűrűn telepakolt terasztól, Giuseppe
tárt karokkal ment elé, majd csontropogtatónak szánt ölelésben részesítette a
lányt, amit ő persze alig érzett meg Sagittarius erejének köszönhetően.
- Giuseppe, zavarba hozol –
mondta Cassy, de mosolya levakarhatatlan volt.
- Nagyon helyes, hát az lenni
dolgom!
- Várjunk csak egy percet. Ha te
itt vagy kint, akkor ki fog nekem isteni tésztát főzni a konyhán?
- Nem aggódni, mia bella!
Unokaöcsém majdnem olyan jó szakács lenni, mint én, de a te ebédedet nem hagyni
rá.
- Örömmel hallom – nyugtázta
Cassy. Miután leültették a szokásos asztalhoz, Giuseppe visszament a
felségterületére és nekilátott megfőzni az ebédet, anélkül, hogy a lánynak
bármit kellett volna rendelnie.
Amíg a nagyra nőtt, olasz csődör
bent dolgozott, a filigrán lánya, Alma kijött, hogy legalább az italrendelés
megtörténhessen a maga hagyományos módján. Cassy a nehéz reggelre való
tekintettel engedett a csábításnak és kért pár deci fehér bort – kedvenc
italának a gin tonic csábításának azért nem akart engedni fényes nappal.
Örömmel nyugtázta, hogy a sűrű
napjában mégis talált pár szabad percet, amikor egyedül lehet. Ki is akarta ezt
használni, úgyhogy táskájából előkapart egy tollat és egy jegyzetfüzetet, majd
ügyelve rá, hogy szépen olvasható legyen az írása lekörmölte az első két
szót: Drága Terry!
Bár régi barátnője soha nem
válaszolt a leveleire, ő rendületlenül küldte őket a lány szüleitől megkapott
címre. Mindig, amikor megkérdőjelezte tettének értelmét az a tény nyugtatta
meg, hogy a levelek soha nem jöttek vissza „Hibás cím” vagy „Nem kereste”
jelzéssel. Szerette abban a hitben ringatni magát, hogy Terry elolvassa a
sorait, így mindig képben lehet arról, hogy mi történik Cassyvel. Legalábbis a
lány publikus életében. A sok árnnyal és sötétséggel - ami minden éjjelét
beszennyezte - nem akarta terhelni barátnőjét. Már így is sokkal több rosszat
okozott neki az életben, mint amennyit valaha akart.
Megírta a rövid levelet, majd
figyelmesen összehajtotta a papírt és visszarakta a táskájába, ahol
biztonságosan elrejthette addig, amíg el nem jut a postára. Mindig mosolyognia
kellett, amikor eszébe jutott, milyen képet vághatott Terry, amikor megkapta az
első, hagyományosan kézzel írt és postai úton kiküldött levelet. A lány ugyanis
mindig korholta Cassyt a „régimódi” felfogása miatt.
Már épp hátradőlt volna, hogy egy
kicsit fellélegezzen, amikor megpillantotta a tér másik végéből közeledő
ebédpartnerét. Sasha hosszú lépteivel hamar átszelte a teret. Cassy mindig
érdeklődve figyelte, hány elismerő vagy épp féltékeny pillantást képes
bezsebelni a vörös hajú szépség. Úgy ismerte meg őt, mint aki kifejezetten
szomjazik mások figyelmére, ám az eltelt évek az ő jellemén is finomítottak
valamennyit. Bár Sasha továbbra is vonzott minden tekintetet, a lány már csak
nagyon kevés, arra érdemes személy figyelmét díjazta.
- Vodkát. Sokat. Tisztán. Most –
adta a tömör és lényegre törő utasításokat Almának, aki csak a fejét ingatta és
apró ajkait csücsörítette nem tetszése jeleként, de ennek ellenére tette a
dolgát és bement a bárpulthoz, hogy elkészítse a vendég rendelését.
- Szóval neked is nehéz reggeled
volt? – Érdeklődött Cassy, aki meg sem lepődött Sasha hangulatán. Ennél
nehezebb napokat is vészeltek már át együtt.
- Mondjuk inkább úgy, hogy
kutyaharapást szőrével.
Ha Sasha rekedtes hangja nem lett
volna ékes bizonyítéka annak, hogy a tegnap esti járőrözésük után hol kötött
ki, a csuklóján feketén csillogó pecsét világra kürtölte, hogy a Fekete Lyuk
vendégserege élvezhette a társaságát. Sötét napszemüvege mögé rejtette ugyan a
fél arcát, de Cassy azért el tudta képzelni, hogyan nézhet ki alatta. Testre
simuló, rövid, meghökkentően vörös ruhája és fekete magas sarkúja pedig azt
árulta el, hogy hol nem töltötte az éjszakát: otthon, a Központban.
- Ahogy látom, jól szórakoztál az
este. – Cassy hangjában nem volt nyoma megvetésnek, inkább valamennyi jókedv és
megértés bujkált benne. Öt évvel ezelőtt, nem sokkal Nate és Theo távozása,
illetve az egyetem otthagyása után úgy érezte, engednie kell Sasha unszolásának
és közösen a város számos klubját meglátogatták. Így pontosan tudta, hogy
barátnője min megy most keresztül. Vele ellentétben azonban Cassy hamar ráunt
az ilyen estékre – úgy ítélte meg, hogy nem éri meg az a sok szenvedés, ami
másnap következik. Így történt, hogy amíg Sasha bulikba járt elfelejteni élete
eddigi tragédiáinak sorozatát, Cassy Lionel nagy örömére a kemény edzésekbe
fektette minden energiáját.
Sasha nem kommentálta Cassy
megjegyzését, csak hálásan elvette Almától a kapott poharat és nagyot
belekortyolt. A folyadék azonban, amit épp meginni készült, félúton irányt
váltott Sashának köszönhetően, aki majdnem visszaköpte azt a pohárba.
- Ez víz! – mondta
felháborodottan.
- Hidd el nekem, hogy nem sokára
nagyon hálás leszel nekem ezért – mondta Alma, akivel voltak annyira jó
viszonyban, hogy legyen ennyire bátor Sashával szemben. Ennek ellenére ő és
Cassy is meglepődött, amikor Sasha rövid mérlegelés után bólintott és a
poharat, benne a vízzel letette az asztalra.
- Szóval halljam: Anonymusnál
voltál az éjjel? – kérdezte Cassy, miután Alma elment az asztaluk mellől.
- Ki másnál lettem volna? –
kérdezett vissza felháborodottan Sasha, de amikor Cassy sokat mondó tekintetébe
ütközött, csak bólintott egyet. – Jó, oké. Igen, nála voltam.
- Nocsak, nocsak. Hányadik
alkalom is? Vigyázz, mert a végén kapcsolatnak fogom hívni azt, ami köztetek
van.
- Pont nem érdekel, hogy te minek
hívod – felelte Sasha a szokásos modorában, de azért elfintorodott a szó hallatán.
Cassy már rég tudta, hogy a kemény páncél alatt ott lapul Sasha szíve, ami
lehet, hogy nem olyan hatalmas, de legalább van. Nem vette magára a lány szurkálódó
visszaszólásait, mert tapasztalata szerint minél durvább volt valakivel, az
illető annál közelebb állt hozzá. Ez alapján Cassyt például nagyon kedvelhette.
- Az viszont már érdekelni fog,
ha ő annak hívja?
- Nem beszélünk ilyesmikről.
Nincsenek címkék. Egyszerűen csak vagyunk és kész.
- És egyszer sem kérdezi meg,
hogy mivel foglalkozol, vagy milyen életet élsz nappal? Anonymust nem érdekli,
csak az éjszakai Sasha?
- Hogy érted azt, hogy „éjszakai
Sasha”? Talán máshogy viselkedem világosban?
- Hát, most még azt sem
mondhatnám, hogy máshogy nézel ki – jegyezte meg csípősen Cassy, amire Sasha
egy vigyorral és a felmutatott középsőujjával reagált. – Tudod, hogy értem,
Sasha. Nem hiszem el, hogy már egy éve képesek vagytok ezt csinálni.
- Szerintem meg csak féltékeny
vagy – vonta le a Cassy szerint rendkívül elhamarkodott következtetést a lány,
miközben hátradőlt, hogy Alma kényelmesen elé tehesse a nagy tányér carbonara
spagettit. Cassy is megkapta a garnélarákos gnocchiját, de nem nyúlt az
evőeszközökhöz, helyette azzal volt elfoglalva, hogy minél szúrósabban nézzen
Sasha szürkéskék szemeibe. Persze a Harcost ez egy cseppet sem zavarta és már
javában falta az ételt, mire Cassy végre ismét szóhoz jutott.
- Kérlek, világosíts fel, hogy
mégis mi a fészkes fenére kéne féltékenynek lennem?
Sasha lenyelte a falatot,
akkurátusan megtörölte a száját, ivott egy korty vizet, majd megadta végre a
választ.
- Anonymusra természetesen. Arra,
ami köztünk van. Arra, hogy nekünk nincs szükségünk rá, hogy mindenáron
felcímkézzük a dolgot, hanem simán jól érezzük magunkat és ennyi. Arra, hogy ő
nem faggat engem arról, hogy mit csinálok, mit szeretek, hova és kivel járok,
így tehát hazudnom sem kell neki. Még így is, hogy nem vagyok hajlandó elárulni
a nevét és ezért tudom, hogy te meg vagy győződve arról, hogy csak kitaláltam,
sokkal igazibb ez a kapcsolat, mint a tiéd Mr. Tökéletesen Dögunalmas Kevinnel.
Mint aki jól végezte dolgát,
Sasha a monológ után ismét nekilátott a tésztájának, majd villájával Cassy
garnélái felé bökött, jelezve, hogy ideje lenne neki is falatoznia. Cassy
néhány pillanatig csak ült és vakon bámult előre, miközben az ebéd helyett a
barátnője szavait ízlelgette.
- Megleptél – közölte végül
Sashával, majd kezébe vette az evőeszközét.
- Mivel? – kérdezte Sasha
értetlenkedő arckifejezéssel. – Eddig is tudtad, hogy ez a véleményem a pasidról.
- Igen, Kevinről eddig is
ismertem a véleményedet, de épp most használtad a címkézetlen viszonyodra azt a
szót, hogy „kapcsolat”. – Cassy vigyorogva fejezte be az ínycsiklandó gnocchit.
✰