A fenti idézet utolsó sorát csak megerősíteni tudom. Ám a teljes őszinteség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy nekem kellett néhány oldal, amíg igazán "beléptem" ebbe a világba. Az írótól ez az első könyvem, és mint minden ilyen esetben, most is hozzá kellett szokni a stílushoz, a fejezetek felépítéséhez.

Backman esetében ez számomra azért nem ment egyből, mert szoktatnom kellett magam a gyors nézőpont változtatásaihoz. Előfordul, hogy akár két-három bekezdésenként is vált, amit valaki vagy tud tolerálni, vagy nem, mindenesetre nekem sikerült, és a végén már felismertem, hogy ez miért is jó az olvasónak. Az elején talán lassan, túlmagyarázóan indul a sztori, de aztán könnyű rájönni, hogy ezeknek köszönhető, hogy a váratlan esemény után - ami ugye minden történetben bekövetkezik - melyik karakter miért reagál úgy, ahogy. Behatóan meg kell ismerned őket, hogy aztán megértsd a tetteiket, gondolataikat, érzéseiket. És mivel egy kis városról van szó, mindenkinek jut valami szerep - ami logikusan sok szemszögöt eredményez. A kezdeti kavarodást hamar meg lehet bocsátani az írónak, mert a végén szó szerint vágysz rá, hogy mindenkivel kapcsolatban képben legyél, ismerd a város minden pontján történő eseményeket, halld az összes, mindig gyorsan terjedő pletykákat.

A történet felépítése helyett most inkább a fejezetek felépítéséről írnék. Backman minden fejezetet egy indító gondolattal nyit. Egy olyannal, amit aztán abban a részben a különböző szereplőknek köszönhetően hol megerősít, hol megcáfol, de mindenképpen belehelyezi különböző kontextusokba. Ez nekem azért volt kifejezetten szimpatikus, mert könnyen össze tudtam egyeztetni a saját nézőpontommal is, miszerint el kell fogadnunk, hogy mindenkinek meg van a maga gondolata MINDENRŐL, nem a miénk az egyetlen "jó" szempont. Ráadásul mi vagy ki határozza meg azt, hogy valami "jó"? Az aktuális környezetünk, az adott szituációk, a minket körülvevő, befolyásoló személyek mind-mind hatással vannak ránk, és mi akarva-akaratlanul is ezek irányításával formáljuk gondolatainkat, amikről aztán nagy hanggal kijelentjük, hogy az a miénk, a sajátunk, így tehát ez a helyes, mindenki másé pedig kizárásos alapon a helytelen.

Ez a történet is részben erre épül, csak itt kiegészül azzal a ténnyel, hogy itt majdnem egy egész városnyi ember van ugyanazon a véleményen. Ettől ők már egy közösség, csapat. Aki nem velük van, az kívülálló, így tehát bizonyára ellenség, gátló, hátráltató tényező, akit a többség könnyen bedarál, eltapos vagy egész egyszerűen csak elnyom. Mindezt teszik olyan természetességgel és könnyedséggel, hogy igazán csak maga az elnyomott van tisztában azzal, hogy el van nyomva. Ez persze egy darabig működik. Egy ideig mindig működik.

Aztán történik egy olyan esemény, ami megosztja ezt az egységet, felrántja a leplet és hirtelen már mindenki látja, hogy ki milyen szerepet töltött be eddig: elnyomottat vagy elnyomót. Van, aki teljesen jól érzi magát az adott szerepében és köszöni szépen, nem kíván változtatni rajta. Van, aki elszégyelli magát, van aki lázad, van aki támad és van, aki soha nem tudja abbahagyni a védekezést. Hirtelen az életet jelenti az, hogy mit mond rólad a tömeg: lojális vagy áruló.

Az ilyen váratlan eseményeket hívják sorsfordítónak. Miért? Mert ezekben a helyzetekben mutatkozik meg igazán, hogy kinek mit jelent barátnak, szülőnek, gyereknek, csapattársnak, főnöknek és beosztottnak lenni. Ekkor derül ki, kinek mit jelent embernek lenni. Mert az nem jelenti automatikusan azt is, hogy valaki emberséges.

A Mi vagyunk a medvék mindenről szól, amivel az élete alatt találkozhat az ember. Mindenki, nem csak azok, akik szeretik a hokit. Mert a hoki csak egy sport. De van, amikor valamiért mégis több annál. Sokkal több.

Fredrik Backman komoly témát feszeget a könyvben. Egy olyan témát, ami általában széthúzza az embereket, magányossá teszi a szereplőket. Mindezt belehelyezte egy csapatsportból élő apró kis városba. És mint tudjuk, az ilyen kis városokban mindenki ismer mindenkit, nincsenek titkok. Ebben a zárt kis közösségben a fordulópont után végül a barát barát ellen fordul. Inkább hibáztatják az elnyomottat, mintsem az elnyomót, ezzel remélve, hogy a teljes egész, a csoport épen fennmarad. A káosz közepén pedig vannak, akik csak játszani akarnak. Semmi mást, csak játszani. Mert imádják a hokit. Mert nem értenek máshoz. Mert ez számukra a mentőöv, a levegő, a fájdalom és az öröm, a család és a biztonság a legnagyobb bonyodalmak közepette is. Végül pedig ki kerülhet ki győztesen egy ilyen lehetetlen szituációból? Akiknél ott a mentőöv.

A könyv nem könnyű, de éppen ezért minden szava kincset ér. Mindenki tanulhat valamit belőle, szinte már önfejlesztőnek is mondhatnám. Gondolatébresztő mondatok tömkelege található benne - ezt mi bizonyítaná jobban mint az, hogy tizenhat idézetet gyűjtöttem ki belőle, holott én csak azokat írom ki, amik igazán komolyan megfognak?!

Mindez csak az első rész egy sorozatból; már alig várom, hogy kezembe vehessem a másodikat, ami az Egymás ellen címet viseli. Ez tovább szövi az eddigi szálakat, és rettentően kíváncsi vagyok, hogy pontosan hová is vezet majd minket, olvasókat Fredrik Backman.

Zárásként néhány személyes adat a könyvről:

Könyv elkezdésének ideje: 2019.02.06

Könyv befejezésének ideje: 2019.02.16

Így jutott hozzám: Az Elolvas-Lak blognak köszönhetően, amit a nevére kattintva meg is nézhettek. ;) 

Kedvenc főszereplőm: Mielőtt válaszolnék szeretném elmondani, hogy ez nagyon nehéz választás volt, mert igazán nem könnyű meghatározni, hogy a sok karakter közül ki is számít fő-, és ki mellékszereplőnek. Mindenesetre a válaszom: Amat - Kedvelem az olyan "jófiú" karaktereket, akik azért mégis meginognak. Akik nem tökéletesek, akik elbizonytalanodnak és néha belátják, hogy könnyebb lenne a "sötét úton" - aztán meghozzák a nehéz, jó döntést. 

Kedvenc mellékszereplőm: Ana - Szerettem, amit képvisel. Nem tökéletes, de a végsőkig kitartó, hűséges és szimpatikus, hogy könnyebbnek, biztonságosabbnak érzi az állatok és a fák közelségét, mint az emberekét.

Aki a legnagyobb meglepetés volt: Benji - Kezdetben ellenszenves karakternek gondoltam. Nem, bocsánat, ez talán kissé erős kifejezés. Inkább csak azt hittem, hogy ismerem az ő típusát és nem fog sok újat mutatni. Tévedtem. Nagyon.

Kedvenc idézeteim: (Borzasztó hosszú lenne mindet felsorolnom, így most csak párat mutatok meg nektek, a többivel pedig majd találkozhattok a heti idézetek alkalmával. ;) )

"A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt! Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet, mégis tégy jót! A jó, amit ma teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót. Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs!"

 "Akik azt gondolják, hogy jó edzők, sosem válnak azzá!"

 "Csak akkor hátrálok meg, amikor lendületet gyűjtök."