Így írok én - II. A történet
március 01, 2019Sziasztok!
Az Így írok én első részében a történetírás legelső szakaszáról, az alapgondolat megszületéséről írtam nektek. Ezt, ha szeretnétek visszaolvashatjátok IDE kattintva. Értelemszerűen ez a gondolat a legfontosabb, hiszen e nélkül nem beszélhetünk történetről. Ám mihez kezdjünk azzal a bizonyos baba gondolattal? Mi a következő mező a START után?
Forrás: Pinterest |
Ebből a kalamajkából segít kikeveredni a megfelelően megalkotott dramaturgia. A szó - mint a legtöbb irodalmi kifejezés - görög eredetű, és tulajdonképpen "az információk megjelenítésének művészete"*. Vagyis nem más, mint annak az esemény halmaznak a rendszerezett változata, ami a fejedben kavarog össze-vissza attól a pillanattól fogva, hogy a babagondolatok elkezdtek felcseperedni.
A legtöbb időt ezzel fogjátok eltölteni, és ha engem kérdeztek egy végeláthatatlan folyamatról van szó. Új ötletek bármikor jöhetnek, és azok az addig stabilnak és befejezettnek gondolt történetet máris felboríthatják. Kicsit olyan, mint a pillangóhatás elmélete: elég egyetlen apró változtatás, és egy rendszer hosszútávú működése máris megváltozik. Nyilván ettől függetlenül lehetetlen utálni az új ötleteket, viszont kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy azok bizony megnehezítik, de legalábbis meghosszabbítják az írást.
Rengeteg olyan számítógépes szoftver, alkalmazás létezik, amely abban segíti az írókat, hogy a szerteágazó gondolataikat kategorizálják. A legnépszerűbb például a Scrivener, vagy legalábbis én ezzel találkoztam a legtöbb helyen. Azon kívül, hogy sok dicsérő szót olvasni a programmal kapcsolatban, csak annyit tudok róla, hogy fizetős. Sajnos én magam még nem próbáltam ki, így nem is szeretném, hogy ennek a bejegyzésnek a témája ez, vagy a Scrivenerhez hasonló szoftverek legyenek. A magam részéről meg vagyok elégedve egy egyszerű excel táblázattal is. Oké, de mihez kezdek vele?
Forrás: Pinterest |
Azt már írtam, hogy a történetünkkel kapcsolatban tudnunk kell annak kezdetét és végét. Bár azt megsúgom, hogy én mindig fenntartom a végével kapcsolatos változtatások jogát. Elvégre elképzelhető, hogy egy előre még nem is sejthető esemény teljesen más irányba viszi majd a sztorit. Viszont egy kezdeti, alap elképzelés akkor is létezik. Az első lépés megvan, ezt követi a neheze. A starttól valahogyan el ell jutnunk a célig. És ezt a hogyant kell kitalálnunk a dramaturgia megalkotásánál.
Személy szerint jobban szeretek a nagytól a kicsiig haladni. Vagyis, előbb meghatározom a legfontosabb eseményeket, amik a történetben elő fognak forduli. Azokat a fordulópontokat, amik a cél irányába mutatnak. (A Sagittarius kapcsán ilyenek voltak például: Cassy elköltözik a nagyvárosba, majd talákozik Nate-tel, aztán az egyetemi buli és a többi.) Elhelyezem őket az időben, meghatározom, hogy melyik kanyar mikor következzen be, és balra vagy jobbra vigyen az ösvényen. Így kialakul egy sorrend: megvan a Start mező, majd az egyes, kettes, hármas stb. fordulópont, végül a Finish.
Jöhetnek azok az apróságok, amiktől igazán szerethető lesz egy történet. Mondhatjuk úgy is, hogy az ösvényt körbevevő környezet, sőt, magának az útnak a minősége és típusa. Erdei, sáros talaj vagy olaj foltos aszfalt? Tudjátok, a hatalom a tiétek, lehet bármi! Ilyenkor eltöprengek azon, hogy a kezdőmezőről hogyan fogok eljutni az első lényeges pontig, majd onnan az azt követőhöz. (Például Cassy miért fog a nagyvárosba költözni? Válasz: hát az egyetem miatt! Következő kérdés: Hogyan engedik el a szülei? Válasz: szerintük is biztonságos helyre kell költöznie! És így tovább.) Számomra fontos, hogy ilyen sorrendben haladjak, mert tudom, hogy ha csaponganék, akkor valami fölött elsiklanék, vagy egész egyszerűen logikai hibát vétenék.
Forrás: Pinterest |
Mindig szem előtt kell tartanunk azt, hogy a történetszál logikusan is fel legyen építve. A karaktereink cselekedeteinek értelme is kell, hogy legyen. Hiszen, az rendben van, hogy alkotóként mi magunk tudjuk, hogy az a titok, amire éppen rájött a főhősünk mire utal, vagy hová vezet, ám szegény szereplőnknek még fogalma sincsen. Bele kell bújnunk a bőrébe, fel kell mérnünk, mi az, amit már tud, és mi az, amit még nem. Nyilvánvaló, hogy ami számára még ismeretlen, az nem is befolyásolhatja a döntését. Úgy kell terelgetnünk abba az irányba, amelyikbe mi szeretnénk, hogy az közben érthető legyen olyanok számára is, akik előtt még homályos a végkimenetel. Ilyenkor jönnek a külső tényezők, mint mondjuk egy váratlan tipp az egyik mellékszereplőnktől.
Még akkor is, ha a történetünk felépítését véglegesnek hisszük, mindenképpen tanácsos többször elejétől a végéig átolvasni az egészet. Én ilyenkor rendszerint néhány napig parkolópályára lépek. Hagyom, hogy a korábban száguldó gondolataim lelassuljanak, a Múzsám kicsit megpihenjen. Ezután, ha újra átfutom a dramatrugiát, akkor olyan hibákat is észrevehetek, amit korábban nem. Lehet, hogy ami hirtelen felindulásból jó ötletnek tűnt, pár nap higgadt gondolkodás után már értelmetlennek vagy feleslegesnek tűnik. Ne féljünk változtatni a leírtakon! Ne felejtsük el, hogy semmit nem véstünk kőbe. Sokszor átkozom magam, amiért észreveszek egy hibát, mert tudom, hogy nagy munka lesz kijavítani, átírni a történetet. Ám ha mindenképpen írni akartok, akkor tegyétek azt igényesen. Becsüljétek meg az olvasóitokat - és egyben saját magatokat is - annyira, hogy olyan munkát adtok ki a kezeitek közül, amit nagy gonddal, odafigyeléssel és precizitással végeztetek.
Forrás: Pinterest |
Írjátok meg Ti is saját tapasztalataitokat, véleményeteket a történet megalkotásával kapcsolatban.
(* Forrás: https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Dramaturgia)
0 megjegyzés