Már többször megemlítettem, hogy márciusban "megtámadjuk" a szigetország központját: Londont! Jelentem, a műveletet sikeresen végrehajtottuk az elmúlt héten! Élményekkel, tapasztalatokkal gazdagabban és soványabb pénztárcával tértem haza. Talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy minden percét élveztem, hiszen tudjátok, hogy engem már önmagában az utazás is feldob, de London ezen felül is annyi csodával és meglepetéssel várt minket, hogy sohaelnemfelejtős emlékek garmadáját gyűjthettük be. Ezeket szeretném most veletek is megosztani! :)

Kezdjük a legelején. Baráti társasággal mentem, összesen négyen voltunk. Régóta ismerjük már egymást, szoros barátság fűz össze minket, így különösebben nem kellett váratlan konfliktusok miatt aggódni. Tudtuk, hogy kinek, mit kell tolerálnia a másikkal szemben annak érdekében, hogy mindenki túlélje ezt a négy napot. A hangulat miatt egyetlen másodpercnyi félelem sem volt bennem.

Miért pont London? Számtalan válasz létezhet erre a kérdésre, minket mégis gyakorlatias okok vezéreltek kezdetben. A társaság egyik tagjának wizzair pontjainak köszönhetően kedvezményes áron juthattunk hozzá bizonyos repülőjegyekhez. Azért választottuk mindközül a Londonba vezetőt, mert él kint egy ismerős, aki biztosítani tudott számunkra három éjszakára ingyen szállást az általa bérelt lakásban. A tökéletes feltételek adottak voltak! Talán túl tökéletesek is voltak...

Az utazást megelőzően több minden is történt, ami az utazók rémálmaiban szokott csak előfordulni. Egyrészt a wizzair módosított a repülőre felvihető poggyász méreteken, ami szerencsére csak rövid ideig okozott nekünk sokkot, mert mint kiderült, a változtatás előtt megvásárolt jegyek esetében a nagyobb bőröndöt ingyen feladhattuk. Fellélegzés, néhány hétnyi nyugi, aztán a következő krach: sztrájk lesz! Természetesen pont annál a légitársaságnál, pont abban az időszakban és pont azon a repülőtéren, ami minket érintett. Egy teljes napig görcsben volt a gyomrunk, mert attól féltünk, törlik a járatunkat. Lehet, hogy valamilyen formában kaptunk volna kompenzációt, de ez akkor sem nyugtatott meg minket teljesen, hiszen mi LONDONBA KÉSZÜLTÜNK! Szerencsére nem sokára jött az email: mindenki nyugodjon le, a sztrájkot törölték. Hurrá utazunk!

Nem, még sajnos ezek után is áradt a balszerencsénk, ugyanis a következő sokkoló hírt kaptuk: buktuk a szállást. Az ismerős lakótársa, aki kénytelen lett volna három éjszakán és négy napon keresztül osztozni kis birodalmán velünk, kitalálta, hogy ez neki annyira mégsem szimpatikus megoldás. A legnagyobb probléma ezzel csak az volt, hogy mindezt az utazás előtt öt nappal közölte velünk. SOS csapatgyűlés vasárnap este és gőzerővel kutattunk megfelelő hely után. Végül az airbnb lett a megmentőnk, egész konkrétan Yvonne háza, ahol egy szobát foglalhattunk. Bár az eredeti költségvetésbe ezt nem kalkuláltuk bele, már nem volt mit tenni.

Mindezek után olyan "apró" híreket kaptunk folyamatosan, mint például az, hogy a budapesti repülőtéren leszakadt az állmennyezet egy darabja és egy szegény britt személyt talált el. Vagy az, hogy megszaporodtak a késelések a szigetországban. És a többi hasonló "finomság", amiktől akarva-akaratlanul is úgy éreztük, hogy az univerzum azt üzeni: maradjatok itthon!

Erősek voltunk, nem tettük, és végül a csütörtöki munkanapunk után, este felszállt velünk a repülőgép, ami a London Luton uticél felé tartott. A szállás megtalálása talán másfél órába is beletelt, még úgy is, hogy a tömegközlekedésnek köszönhetően a vonat - kis túlzással - a ház ajtajánál tett le minket. A szállásadónk nagyon kedvesen fogadott minket a kései óra ellenére is. Megmutatta, hol találjuk a szobánkat, illetve a fürdőt, amit csak mi használhattunk. Ezek után a lehető leghamarabb ágyba bújtunk, mert tudtuk, hogy másnap meghatározott időpontban kell odaérnünk egy nagyon exkluzív buliba.

Pénteken máris nyakunkba vettük a várost és szintén a tömegközlekedésnek hála viszonylag hamar eljutotton célunkhoz, a Madame Tussauds Múzeumba. Még itthon, online megvettük a jegyet, ami konkrét időpontra szólt (10:45). Ennek köszönhetően körülbelül "csak" húsz percet kellet sorban állnunk. Több, mint tíz évvel ezelőtt már jártam Londonban, sőt, konkrétan ebben a múzeumban is, de a folyamatosan változó kiállításnak köszönhetően most teljesen máshogy festett, mint akkor. A kiállított viaszbábuk között láttunk olyat, ami már-már kísértetiesen jól sikerült (szerintem a legjobb Helen Mirren volt) és olyat is, amiről azért könnyen megmondtuk, hogy valami félresikerült (például Emma Watsonnál). Mindenesetre ötletesen kitalálták, hogy kit milyen pózban mutassanak meg. Az abszolút kedvencem a "kisvasút" volt. Egy taxi formára kialakított székbe kellett párosával beülnünk, és az végig vitt minket London történelmén. Ez pont annyi pluszt adott hozzá a kiállításhoz, amitől azt mondtam, hogy tényleg megérte az árát.

Még a viaszbábukkal történő közös fotózkodások előtt egy szomszédos étterembe beültünk, hogy megkóstolhassuk a híres angol reggelit, ami többnyire tojásból, kolbászból, sonkából és abból a fura babból áll, ami szerintem igazán csak Angliában finom. :D Nyilván a mindenmentességem miatt eszközölni kellett némi módosítást, de tojás nélkül, gombával vagy éppen paradicsommal is nagyon finom és laktató volt. Ha minden nap ilyen tartalmas reggelit fogyasztanék, akkor a koleszterin szintem miatt sokat aggódhatnék, viszont az is biztos, hogy délután háromig nem kívánsz ebédet. A bevitt kalóriák miatt érzett nagyon (nagyon-nagyon) enyhe bűntudatot egy rövid sétával nyomtuk el. A Madam Tussaudshoz közeli Regent's Parkba mentünk, és bár arra nem jutott időnk, hogy az egészet bejárjuk, azért egy apró kört tehettünk. Több kacsát, hattyút, mókust és még sok ismeretlen állatot láttunk. Számomra olyan volt, mintha a park kapuján át beléptünk volna egy mesevilágba. A nyüzsgő város zaját ugyan nem nyomták el teljesen a fák, de mégis úgy érezhettük magunkat, hogy nem London belváros részében vagyunk, hanem egy nyugodt kis tisztáson. Szinte már vártam, mikor kezd el énekelni az egyik madár.

A sztárokkal való kalandos találkozásunk után utazásunk egyik legfőbb állomását vettük célba: a Természettudományi Múzeumot. A Hyde Parkon át, napsütésben sétálgatva, életem legfinomabb tej- és tojásmentes vaníliás fánkját majszolgatva eljutottunk csodaországba. Nem viccelek, én tényleg úgy éreztem magam, pedig "csak" az ingyenesen megtekinthető kiállítást jártuk körbe. Elképesztően fantasztikus az a hely! Interaktív, ami izgalmassá tud tenni egy egyébként könnyen ellaposodó múzeumi látogatást. Ja és a lényeg: vannak dínók és delfinek! :O Igaz, hogy csontvázakat láttunk és nem Jurrasic Parkosan életrekeltett dínókat - még jó xD -, de annyira érdekes és informatív volt az egész, hogy szerintem végig tátott szájjal jártuk körbe a kiállítást. Ezt csak tetézte az a pillanat, amikor beléptünk abba a terembe, ahol életnagyságú bálnák és delfinek voltak kiállítva. Néhányan talán már tudjátok, hogy a delfin a kedvenc állatom, így számomra ez különösen szívmelengető élmény volt.

Mikor már úgy éreztük, hogy annyi csodát láttunk, amennyit az agyunk szinte befogadni is képtelen, nem mellesleg lejártuk a lábunkat is, beültünk egy hangulatos olasz pizzázóba. Érdekesség, hogy nagyjából minden étkezésnél ugyanannyit fizettünk, nem számított, hogy reggeliről vagy kései ebédről van szó. Itt jegyezném meg, hogy London nem olcsó. Étkezésenként négyen összesen nagyjából húsz ezer forintot költöttünk, pedig direkt nem a puccos helyekre mentünk. Valószínűleg ennél olcsóbban is kivitelezhető lett volna az étkezés a különböző utcai árusoknak köszönhetően, ám sajnos a különböző étel érzékenységem ezt a helyzetet nem könnyíti meg. Szerencsére erre azért fel voltunk készülve, így annyira nem ütött szíven minket. És pontosan ez az oka annak, hogy ezt is elmeséltem nektek, így fel tudtok rá készülni. Ha valaha is Londonba mentek, akkor előtte azért próbáljatok meg spórolni.

Ami viszont fantasztikus megoldás az országban: mindenhol lehet kártyával fizetni! Egy fontnyit sem váltottunk az utazásunk előtt. A tömegközlekedésnél mindenhol elég a paypassos kártyát a megfelelő helyre tartani, és mehetsz is tovább. Napi szinten összesen 7,8 fontot vonnak le - amennyiben az információink helyesek -, ha ennél többet utazol, azt már ingyen teheted. Tekintve, hogy rövid időre mentünk és sok mindent akartunk megnézni, nekünk tökéletes megoldást nyújtott a tömegközlekedés. Viszonylag sűrűn közlekednek buszok (igen, a híres emeletes buszok is! :D), és gyakorlatilag bárhová mehetsz velük. A tapasztalatunk szerint mindegy, hogy hol vagy, biztos, hogy 10-15 percnyi sétára van tőled valamilyen megálló.

És ha már tömegközlekedés és London, akkor egyértelműen KING'S CORSS PÁLYAUDVAR! Harry Potter fanatikus énemnek ez valóban kihagyhatatlan program volt, és ha már a Warner Bross stúdiójába nem jutottunk el, akkor minimum, hogy megnéztük a 9 és 3/4-ik vágányt. Ha rákerestek erre az interneten, akkor láthatjátok, hogy a pályaudvaron csináltak egy "szobrot", ami egy olyan bőröndökkel és bagoly kalitkával megpakolt kocsit ábrázol, ami már félig átjutott a Roxfort Express kiindulópontjára. Ám amit ezeken a képeken nem látni, hogy iiiiiiiirdatlanul hosszú sor áll ott azért, hogy pár fotó készülhessen az említett járgánnyal. Ezt mi nem vártuk ki, de cserébe a szomszédos Harry Potter boltban sok időt töltöttünk még a tömeg ellenére is. Hát, hogyan is írjam le nektek? Ha azt mondom, hogy ott MINDEN volt, akkor cseppet sem túlzok. A híres karakterek által használt varázspálcák műanyag és fa változatban is. Cikesz, ami egy cseles trükknek köszönhetően olyan, mintha tényleg körülötted repkedne addig, amíg el nem kapod. Ezek mellett a hűtőmágnesek, füzetek, tollak, sapkák, sálak szinte eltörpültek. Mind a négy ház színeiben ott pompáztak ezek a tárgyak, de voltak "extra" kiadások is, mint például a Dobbyt mintázó termékek. Ezen felül a Harry Potter könyvek különkiadásai is ott sorakoztak a polcon. Klisé, hogy azt mondom erre, varázslatos, de esküszöm, hogy ez a legjobb szó rá. Nyilván csillagászati összegekért mindenből be lehet szerezni egy-egy saját példányt - én beértem egy szolíd hűtőmágnessel, ami azonban örökké emlékeztetni fog rá, hogy fél órára én is Roxfortos diáknak érezhettem magam.

Szombatra városnézést terveztünk, úgyhogy előre sejtettük, hogy a pénteki tizenegy kilométernyi sétánk után az aznapi sem lesz kevesebb. A "kötelezőket" néztük meg, de mindent "csak" kívülről. Ezt azért nem sajnáltam, mert a korábbi látogatásomkor voltam már a London Eye-on, a Tower-ben és a Westminster Apátságban is. Aznap egyetlen szerencsétlenség ért minket: a Big Ben és a Westminster Apátság is felújítás alatt állt, így sajnos azokat nem láthattuk rendesen. Ám cserébe az univerzum elkalauzolt minket az egyik leghangulatosabb reggeliző helyre, ami előtt nem véletlenül álltak sorba az emberek. Egy kis lyuk volt gyakorlatilag, zsúfolt, zajos, a falakon régi képek lógtak - szóval egyből tudtuk, hogy ez egy fantasztikus választás volt. Az éttermet keresve bukkantunk rá teljesen véletlenül a Borough piacra. Ha jártok Londonban, azt ne hagyjátok ki! Az ott terjengő illatok tényleg leírhatatlanok! Hatalmas, friss zöldségek és gyümölcsök, ezerféle tengeri herkentyű, sohanemishallottamróluk típusú fűszerek, szekérkeréknyi sajtok és persze a híres Guinness. Ezt ajánlom annak is, aki nem szereti a sört! Bár keserű, de nem szénsavas, így könnyebben iható és nem is annyira "bántó" az ital fanyarsága.

Azon a napon sem vetettük meg a "rendes" ebédet. Miután megnéztük a Szent Pál-székesegyházat, a Trafalgar teret, a Buckingham palotát és a Green Parkot, úgy döntöttünk, hogy kezdünk éhenhalni, ezért beültünk egy hamburgerezőbe (ahol volt gluténmentes verzió is). Azon túl, hogy maga a hamburger is isteni volt, a hozzájáró sültkrumpli rozmaringgal volt fűszerezve, és ez olyan jó ízt adott hozzá, hogy addig enni tudtam volna, ameddig úgy fel nem puffadok, mint Marge néni a Harry Potterben.

Szombaton sem kellett altatódalt hallgatnunk az elalvásnál, de sajnos akár akartuk, akár nem, a vendéglátóink mégis szolgáltattak nekünk. Igen, a következő sorok az airbnb hátrányairól fognak szólni. Ne értsetek félre, szerintem ez egy klassz lehetőség, és ennek köszönhető, hogy emberi árat fizethettünk három éjszakáért és nem is kellett napi több órát utazni csak azért, hogy elérjük a belvárost. Ám sikerült olyan családnál megszállni, akik teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy mi ott most éppen megszállunk. Valahol érthető, hiszen ők élik a hétköznapjaikat, mi pedig csupán ideiglenes vendégek vagyunk az otthonunkban. Ám hajnali kettőkor nem voltam ennyire megértő, amikor a szomszéd szobában a kilenc éves fiú épp halomra ölt valakiket/valamiket egy játékban, amit hangos kiabálások és csapkodások közepette tett meg. Ilyenkor nincs rá lehetőség, hogy rá szólj, hogy holnap indul a gépünk, korán kellene felkelni, szeretnénk pihenni, mert amúgy meg tizennégy kilométer van a lábunkban. Csak a fejedre húzhatod a takarót és reméled, hogy valaki más elküldi végre aludni. 

Vasárnap kissé kialvatlanul, bőröndjeink társaságában elindultunk az utolsó állomás felé: Shoreditchbe. A gépünk csak 17:30-kor indult, így volt időnk ezt a programot beiktatni, és hát muszáj is volt, ugyanis azt az információt kaptuk, hogy a város legfinomabb sózott marhás beigelje ott kapható. Egyedül azon a helyen nem tudtunk kártyával fizetni, de egy közelben található automata megmentette a napot és végül mi is csatlakozhattunk azokhoz, akik állítják, hogy bizony, ez a legfinomabb. Még a torma és a mustár sem zavart, pedig nem szeretem a csípős ételeket, de az mégis ezekkel együtt volt igazán kerek. A kirándulásunkat pedig maga a környék tette igazán kerekké. Egészen addig az "elit" negyedben járkáltunk, és el is voltunk ámulva attól, hogy alig találni kukát, a város mégis tiszta. Shoreditch megmutatta nekünk - és talán egy kicsit meg is nyugtatott minket -, hogy itt sem kolbászból van a kerítés. Koszos, lepukkant, büdös, veszélyes környéknek tűnt, a falakon mégis művészi graffiti alkotásokat láthattunk. Az utcán rögtönzött piacon a legfinomabb illattokat érezhettük, és a kissé hippi stílusra emlékesztető művészi alkotások, ékszerek és ruhák miatt én úgy éreztem, nem csak a belvárost hagytuk el, de az időben is visszautaztunk kicsit. Ennek ellenére éjszaka nem tévednék arra egyedül.

Időben kiértünk a reptérre, ahol egy olasz étteremben elköltött "utolsó" ebéddel megkoronáztuk az utazásunkat. Mivel minden annyira jól összejött ez alatt a néhány nap alatt, szinte már számítottunk rá, hogy valami történni fog. Így is lett. A gépünk húsz perc késéssel landolt, ami azt jelentette, hogy mi egy óra késéssel szállhattunk fel. Egy "előnye" volt: a sorban álláskor pont ráláttunk a repülőre és végig nézhettük, hogyan pakolják ki a Lutonon a megérkezők bőröndjét és pakolják be a gépbe a miénket. Maradjunk annyiban, hogy ezek után egyáltalán nem csodálkozom azon, amikor egy bőröndöt sérülten kap vissza a tulajdonosa. És ez meg is történt velünk: Budapesten barátnőm észrevette, hogy a bőröndjének oldala eltörött, a teteje benyomódott. Pozitív csalódás volt, hogy a panaszkezelés nem órákba telt, hanem csak néhány percbe.

Nem sokkal éjfél előtt járt az idő, amikor hazaértem végtelenül kimerülten, mégis úgy éreztem, hogy levakarhatatlan arcomról a mosoly, mert tudtam, hogy épp most vettem részt egy olyan utazáson, amelynek minden pillanatát kincskét fogom őrizni egész életemben.

(Igen, a hangulatomat a kint töltött idő minden percében fokozta az a tudat is, hogy közelebb vagyok Skóciához, mint eddig bármikor. xD)

Ti jártatok már Londonban? Mire emlékeztek vissza a legszívesebben? Ha nem voltatok még ott, de szívesen elmennétek, akkor mi lenne az első, amit meg szeretnétek nézni?

(A bejegyzésben látható fotók saját készítésűek.)