Pergamen Helyett

Sziasztok!

A hagyományosan családi utazással töltött októberi hosszú hétvégén ezúttal a híres csizma sarkához mentünk: Barit és környékét barangoltuk be.

Forrás: Saját fotó - Polignano a Mare

Három éjszakát, négy napot tölthettünk az egyik kedvenc országomban, de sajnos a hazafelé tartó járatunk indulási ideje miatt a negyedik napon már csak a reptéren nézhettünk körbe. Tudtuk, hogy szűkös az idő, a terület, amit meg akartunk nézni pedig elég nagy volt, ezért az egyszerűség kedvéért autót béreltünk. Ha valaki most kérdezné, akkor nem biztos, hogy feltétlenül ezt a módszert javasolnám. Ismerőseimtől tudom, hogy Bari környékén a vonattal történő tömegközlekedés is nagyon hatékony, ráadásul nem kell szenvedni a parkolással. Ennek ellenére azért nem mondom, hogy megbántuk a döntésünket, mert így legalább nem voltunk menetrendhez kötve.

Odaérkezésünk napján egyből a szállodánkat kerestük meg. Az óvároson belül volt, ahova nehézkesen lehetett bejutni autóval, és parkolóhely is leginkább csak az ott lakóknak volt felfestve, így gyalog közelítettük meg az apartmant. A legjobb, amit el tudok mondani róla, hogy közel volt nagyjából mindenhez, amit Barin belül meg akartunk nézni, ám sajnos több pozitív tulajdonsága már nem volt. Három éjszakát sokkal rosszabb helyeken is el lehet tölteni ez tény, de ha bárki érzékenyebb a tisztaságra, a kényelmes ágyra és a megfelelő ellátásra, akkor azért fel tudott volna sorolni pár hibát.

Szerencsére még volt lehetőségünk világosban bejárni a környék egy részét már a legelső napon. Egyből ettünk egy hatalmas adag fagyikelyhet, ami az egyik legfinomabb volt, amit életemben kóstoltam, és természetesen belevetettük magunkat a sikátorok rengetegébe. Nem volt konkrét úti célunk, csak bolyongtunk, szívtuk magunkba a látványt, a szagokat, az egész hely hangulatát. Bari óváros része nagyon zegzugos, pont olyan, mint amilyet a szó hallatán elképzel az ember. A házak külseje koszos volt, néhol grafiti mintázta, de nagy részüket úgyis eltakarták a száradni kirakott ruhák. Egy-egy kanyar után arcon csapott minket a vizelet szaga, csak azért, hogy a következő utcán már az egyik étteremből kiszállingozó tengeri herkentyűk és sokféle fűszerek illata kápráztasson el.

Forrás: Saját fotó - Bari központjában

Forrás: Saját fotó - Bari központjában

A házak többnyire az alábbi koncepció szerint épültek fel: a földszinti rész volt az üzlet, vagy ha magánházként funkcionált, akkor egyfajta közösségi térként szolgált, ahol hallhatóan első vérig tartó kártya partik zajlottak a  foltos trikóba és melegítőnadrágba öltözött, nagy pocakú és még nagyobb hangú olasz férfiak között. Esetleg a hölgyek tartottak ott traccs partit, de azt szigorúan a sötétben, lekapcsolt lámpával, mintha valami szekta tagjai lennének, de valószínűbb, hogy csak a szúnyogokat akarták távol tartani a háztól. Az épületek felsőbb szintjei votlak a tényleges lakóterek. Egy lopott pillantásnak köszönhetően egyszer láttam egy lakás felsőbb emeletének berendezését. Lehet, hogy külsőleg az épület már omladozott, de belül a stukkók gyönyörűen megmunkáltak voltak és a bútorok sem az ikeából származtak.

Sok helyen a bejárati ajtó elé, a szűk utcára tettek ki asztalokat, székeket és a szomszédok összegyűltek esténként, hogy ott beszéljék meg, kivel mi történt. Hétköznap voltunk Bariban és őszintén nem tudom, hogy iskolai szünet volt e vagy sem, de tény, hogy este tízkor is olyan vígan kergetőztek a kis gyerekek az utcákon, mintha csak ebéd után lettek volna. A másik kedvenc képem pedig az volt, amikor két idős hölgy, egymással szemben helyezett ki asztalokat és az ott sétálók előtt gyúrták a tésztát és készítették el az apró, többnyire kagyló formájú ropogtatnivalót.

Forrás: Saját fotó - Tésztakészítés olasz mamma módra

Barira - mint Dél-Olaszországra általában - nagy szegénység jellemző. Talán ezért nem olyan népszerű turistacélpont, mint az északi városok, ám pont emiatt sokkal jobban beleélheti magát az ide látogató a helyiek életstílusába. Hangosak, igénytelenek, úgy viselkednek, mintha övék lenne a világ, még akkor is ha egy omladozó épületben élnek. Miért olyan szimpatikus mindez? Mert egyszerűen érezni lehet rajtuk a szabadságot. Látni a szemükben, a mozdulataikban, hallani a hangjukon és kivenni a szavaikból még úgy is, hogy nem tudok olaszul.

Annak ellenére, hogy Bari elvarázsolt a sikátoraival és az igazi, olasz lendületével, a nyaralás alatt meglátogatott városok közül valójában Bari tetszett a legkevésbé.

Az útitervünk az volt, hogy az ott töltött teljes két napunkon két-két várost fogunk meglátogatni. Először a csizma orra felé mentünk, beljebb a dél-olasz vidéken. Materát látogattuk meg, azon belül is a Sassi di Matera területet, ami a barlanglakásokról vált híressé. Egy kis utánaolvasásnak köszönhetően megtudtuk, hogy a régen ott található barlangrendszerekben már az őskorban is éltek, ám ami igazán megdöbbentő, hogy az 1950-es években is, ám akkor sem volt áram és víz. Ennek köszönhetően rendkívül nagy mocsokban éltek az emberek, sokan a higénia nélkülözésének köszönhetően haltak bele betegségekbe. A képzeletemben egy rendkívül veszélyes környék bontakozik ki, ahova simán oda tudom képzelni Hasfelmetsző Jack olasz verzióját is. Végül a kormány döntött: a lakosokat átköltöztették egy modernebb negyedbe, ám az üresen hagyott barlanglakások állapota így nagyon leromlott. Végül a terület megmentésének érdekében egy új programot indítottak el, ami odáig vezetett, hogy a Sassi di Matera jelenleg az UNESCO Világörökség része. Persze, többek között ennek is köszönhető, hogy mostanra már felújított barlanglakások között sétálhatunk. Több, apró kis apartman nyílt a környéken és a domb tetején, a fantasztikus kilátásnak is köszönhetően valószínűleg nem egy-két forint egy ingatlan. Mégis, ahogy a lépcsőkön kapaszkodsz felfelé és bolyongsz a lakások között, el lehet képzelni, hogy ez az egész hogy festett pár évtizeddel ezelőtt. Néha beleborzongtam a gondolatba, ám pont ezért volt kifejezetten izgalmas meglátogatni ezt a várost.

Forrás: Saját fotó - Sassi di Matera

Forrás: Saját fotó - A barlanglakások városa

Ezek után ellátogattunk abba a városba, ami azonnal elnyerte a második helyet a "Kedvenc elnevezésű városaim" listán. (Az első Znojmo, ahol ugyan még soha nem voltam, de a nevéről egyből egy kis manó jutott eszembe, ezért nyilván azonnal beleszerettem.) Alberobello... Hát létezik ennél dallamosabb város név?! Ám a nevén kívül még sok szépséget rejt a település. Nem túlzás, a kedvenc helyem volt ezen a nyaraláson. A város a kőből kirakott, süveges tetejű, apró kis házairól híresült el. A látvány, ahogy ezek a manó lakok egymást támasztva felkapaszkodnak a domb oldalon, lenyűgöző. Bár viccesen hangzik, hogy manó lak, valójában tényleg nehéz elképzelni, hogy más lény is kényelmesen elfért ezekben a házakban, márpedig mégis így volt. A legtöbb bolttá van átalakítva, így amikor az egyikbe betértünk, a bolt tulaja rögtönzött idegenvezetőnkké vált. A beszélgetés onnan indult, hogy felismerte a szavainkból, hogy magyarok vagyunk és ő is volt már kis hazánkban, amit imádott. Innen eljutottunk odáig, hogy elmesélte, a ház még őseiről maradt rá, a dédmamája még ott is lakott. Megmutatta, hogy melyik helyiség mire szolgált, és a tetőn kialakított teraszra is felmehettünk, ahonnan nem láttunk mást, csak mindenfelé meredező süvegtetőket. Elragadó látvány volt.

Forrás: Saját fotó - Több ház tetején látható valamilyen minta

Forrás: Saját fotó - Kilátás a tetőről... a tetőkre

Én és egyik kedves rokonom olyan utazók vagyunk, hogy szívesen utánaolvasunk, hogy hol is járunk éppen. Ezért a Matera és Alberobello között megtett úton kiderítettük, hogy honnan is jött a kőből épült házak ötlete. Persze ma már felújított és szerkezetileg is megerősített verziójukat láthatjuk a legtöbbnek, de eredetileg pont az volt a céljuk ezzel az "építészeti stílussal", hogy az épületek minél hamarabb elbonhatóak legyenek. Ugyanis ezek csak kőből épültek fel, mindenféle kötőanyag használata nélkül. Miért volt erre szükség? Egészen elképesztő történet. Alberobello területe régen egy gróf tulajdonában állt. Még nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz karakter az övé ebben a történetben. Egyrészt, segített az ott élő parasztoknak és a környékről odamenekülőknek letelepedni, azonban kikötötte, hogy csak olyan házakat építhetnek maguknak, amiket könnyen el lehet bontani, majd azt követően újra felépíteni. Ezzel akarta elkerülni, hogy a területén elhelyezkedő házak után magasabb adót kelljen fizetni. Igen, jól értitek: amikor jött az adóellenőr, az emberek szépen lebontották a lakhelyüket, majd távozása után újra felépítették azt. Persze aztán kiderült az adócsalás és az akkori király börtönbe is záratta a grófot, a házak azonban továbbra is fennmaradtak, így biztosítva, hogy ez a történet soha ne merüljön feledésbe. Elképesztő leleményesség, azt azért be kell ismernünk.

Forrás: Saját fotó - Az "elbontható" házak ma már így néznek ki

Második teljes napunkon szintén két várost szerettünk volna meglátogatni, ám ezúttal a tengerpart felé vettük az irányt. Ha valaki beüti a keresőbe azt, hogy "Bari" és a képekre kattint, akkor az elsők között látja majd Polignano a Mare településének öbléről elhíresült fotóját. Így tehát nem volt kérdés, hogy oda is szeretnénk ellátogatni, ám egy GPS bakinak hála először egy teljesen másik öbölnél lyukadtunk ki. Őszintén, talán még neve sincs, de egyértelműen látszott rajta, hogy néhány helyi ismeri csak a rendkívül eldugodt részt. Gyönyörű, kristálytiszta volt a víz, és ha egészen a part széléig kisétáltál, akkor nem láttál mást magad előtt, csak a végtelennek tűnő tengert. Legnagyobb bánatomra delfineknek nyoma sem volt, de ennek ellenére a kellemes huszonöt fokban napoztunk egy jót, sőt, aki volt elég okos és fürdőruhával is készült, ő be is merészkedett a meglepően meleg tengerbe. Nagyon büszkék voltunk magunkra, amiért ilyen szuper helyet fedeztünk fel, de végül tovább kellett állnunk. Módosítottunk az eredeti útiterven és ezt követően Monopoliba mentünk.

Forrás: Saját fotó - A titkos öböl

Forrás: Saját fotó - Néhány halászon kívül nem volt ott senki

Forrás: Saját fotó - A sziklákon egész messzire el lehetett sétálni az öböl mentén

Monopoli szorosan a tengerpart mellett elhelyezkedő, aprócska város. Itt is zegzugos sikátorokban tévedhettünk el, amit kifejezetten imádtunk, ám ami igazán tetszett és egészen más élménnyé varázsolta a barangolást, mint Bariban az az volt, hogy a házak fehérre voltak mázolva és rengeteg virág volt a bejárati ajtók körül. Sokkal élettel telibbnek tűnt az egész. Ám ettől függetlenül úgy gondolom, hogy egy fél nap alatt bejárható városkáról van szó, így tehát egy finom ebéd után tovább is mentünk, és ezúttal tényleg meglátogattuk Polignano a Mare városát.

Forrás: Saját fotó - Monopoli virágos városa

Forrás: Saját fotó - Monopoli fehér lakásai nagyon hangulatossá teszik a tengerparti várost

Itt már jóval nagyobb volt a nyüzsgés, érezhető volt, hogy egy turistaközpontúbb helyen járunk. Megoldották, hogy a híres öblöt igazából minden oldalról meg lehessen csodálni. Járod a szűk utcákat, majd egyszercsak belebotlasz egy teraszba, ahonnan olyan csodás rálátásod nyílik az öböl szájára és azon túl az egész tengerre, hogy hirtelen levegőt is elfelejtesz venni. Nem tudom, meddig tudtam volna ott állni és csak bámulni a semmibe tartó kékséget... és persze várni a delfineket, amik sajnos ezúttal sem jöttek. Természetesen az öbölhöz is lementünk, ami valóban szép volt, és mivel kevés egyéb lehetőséget láttunk a sziklás parton a strandolásra, ezért megértem, hogy miért van tele ez a hely nyáron. Azért örültem, hogy mi már nem a csúcsszezonban jártunk itt, mert így kényelmesen odasétálhattunk és megleshettük a sziklafal alatt húzódó, kissebb-nagyobb, árnyékos barlangokat.

Forrás: Saját fotó - Lesem a delfineket

Forrás: Saját fotó - Kilátás az öböl partjáról

Forrás: Saját fotó - Polignano a Mare öble madártávlatból

Ó, Olaszország! Én még mindig nagyon imádlak!

Forrás: Saját fotó - #italyalwaysmakesmehappy

Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Matera

https://hu.wikipedia.org/wiki/Alberobello

Már javában tart az ősz, én viszont még mindig adós vagyok az idei nyár utolsó utazásáról szóló beszámolómmal. Türhetetlen. Szóval egy kis nosztalgiával hadd meséljek nektek arról, milyen élmény volt öt nap alatt három országban járni.

Tengerpart Novigradban

Hagyományörzőnek is nevezhetném már az augusztus 20-i hosszú hétvégére eső utazásokat, hiszen idén már negyedik alkalommal "támadtuk meg" Horvátországot a munkatársaimmal. Ezúttal nyolcan mentünk és a cél az északi régió volt, egész konkrétan Novigrad. Mivel 2019.08.20-a volt olyan kegyes hozzánk és most keddre esett, ezért öt naposra tudtuk tervezni a pénteken kezdődő nyaralást. Bár újra és újra rádöbbenek, hogy Horvátország mindig rejteget valami meglepetést, mi szerettük volna bővíteni a "Meglátogandó országok" listánkat, úgyhogy terveztünk szlovéniai és olaszországi kirándulást is.

Novigrád kellemes meglepetés volt a számomra. Azt hiszem, az eddig meglátogatott kisvárosok közül ez tetszett a legjobban. A város szélén volt a szállásunk, ami kívülről inkább kísértetkastélyra emlékeztetett, de szerencsére belülről egy megfelelően kialakított, kedves, kissé horvátosan giccses, de tiszta környezet fogadott minket. A legnagyobb előnye pedig vitathatatlan volt: egyetlen szántóföld választott el minket a tengerparttól. Máris nem számít annyit, hogy néz ki kívülről a ház, nem igaz? Nincs is jobb érzés, mint reggeli közben a tengert figyelni.

Szállásunk Novigradban

A partszakasz, amit néhány napra sajátunknak éreztünk sziklás volt, de elképesztő látványunk volt onnan a nyílt tengerre, amivel őszintén szólva én nem bírtam betelni. Pénteken naplementére értünk le és az a kép, ahogy az égővörös napkorongot meglepő gyorsasággal nyelik el a tenger hullámai a horizonton örökké belémégett. Elöntött az a magabiztos nyugalom, amikor érzed, hogy pontosan ott vagy, ahol lenned. Amikor tudod, hogy most van lehetőséged megállni, lepakolni a terheidet, kifújni a levegőt és csak élvezni a sós szellőt, a hullámok hangját és a nap utolsó fényét.

 

Tengerpart és naplemente Novigradban

A kikötőn keresztül, körülbelül húsz perces sétával könnyen elérhető volt Novigrad belvárosa. Kicsit olaszos beütése volt számomra a kacskaringós, szűk utcáival. Lenyűgözött. Céltalanul bolyongtunk, amikor észrevettük, hogy kiértünk a város szélére. Régi várfal emelkedett az egyik oldalunkon, a másikon pedig már a tenger morajlott. Csodálatos és izgalmas volt. Rengeteg étterem várja az éhes turistákat, találni olcsóbbat és drágábbat egyaránt. Ehetsz tengeri mindenfélét, de mi megtaláltuk a város legjobb hamburgeresét is - szóval bármit is kívánsz, találsz hozzá éttermet.

A tömegből ítélve Novigrad népszerű célpont. A zaj este volt a legnagyobb, amikor a bucsura emlékeztető játékok beüzemeltek és villogón, vijjogón csábították elvetemült körhinták a bátrakat. Egyik barátnőmmel kifejezetten szeretjük az ilyeneket, úgyhogy ki is próbáltuk a legizgalmasabbnak ítélt játékot. Értsd: legtöbbet pörgött-forgott és a legtöbben sikítoztak rajta. Már mi is tudjuk, hogy miért.

Esernyős utca Novigrad belvárosában

Kilátás a belváros széléről

Kilátás várfal mellől

Piran főtere

Templom Piran tetején

Kilátás a város tetejéről

Hazafelé tartottunk már, amikor megszavaztuk, hogy átmegyünk Olaszországba, Triesztbe. Izgatottan vártam, mert rengeteg helyen hallani Trieszt nevét és sok szép képet látni róla. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy talán túl sokat is vártam tőle. A város hatalmas, számomra ipari jellegűnek tűnt. Iszonyatos tömegáradat volt szinte mindenhol és sajnos kevesebb szépséget mutatott meg nekem, mint vártam tőle. Ha kétségem támadt volna felőle, hogy milyen országban vagyok, akkor a szökőkutak mennyiségéből könnyen rájöhettem volna. Imádom őket, úgyhogy ezek ismét elvarázsoltak, ahogy a város egyik csúcspontján elhelyezett park is. Itt szétszórtan helyezkedtek el kortalannak tűnő kövek, amelyekre különböző háborús áldozatok neveit vésték fel. Ez - mivel pont akkor olvastam a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot - különösen megható volt számomra. Úgy tűnik, hogy Olaszország ha valamiben, az ételek tekintetében soha nem tud csalódást okozni, ugyanis egész nyaralás alatt itt fogyasztottuk el a legfinomabb ebédünket.

Trieszt városa

Trieszt egyik kikötőjének közelében

 

A legfinomabb ebéd a nyaralás alatt

Kilátás a város egyik magasan fekvő részéről

Emlékkő az egyik parkban

Hazafelé, amolyan grátiszként Szlovéniában megálltunk egy instagramon felkapott fánkosnál. A fánk valóban hatalmas méretű volt, de ízeit tekintve számomra átlagos. A kilátás azonban...HŰHA! Akárhányszor átutazom Szlovénián, mindig megfogadom, hogy ide egyszer még visszajövök túrázni. Azok a hegyek teljesen elképesztenek! Alig várom, hogy olyan beszámolót írhassak, hogy milyen volt arra kirándulni, raftingolni, megszállni egy erdei kisházban!

Trojane fánk

Ti hova utaztatok idén nyáron? 😊

(Minden fotó saját készítésű.)

Sziasztok!

Cesky Krumlov Csehország déli részén, az osztrák-cseh határhoz viszonylag közel található apró kis gyöngyszem. Sokan mondták már róla, hogy "meseváros", amit csak megerősíteni tudok, azonban az "életre kelt" jelzővel saját tapasztalataim alapján már vitatkoznék.

Oké, talán ahhoz, hogy ezt a kritikát jogosnak ítéljétek, illene elmesélnem az utazásomat az elejéről.

Egyik jó barátom hozta fel a város nevét, mondván, hogy csak jót és szépet hallott róla. Mit is? Sok a sör és finom is. Innen indultunk. Kivételesen csak két délutányi szervezés kellett a rögtönzött hosszú hétvégénk részleteinek tisztázásához. Először lefoglaltunk egy apartmant, ami bár nem teljesen lehetett csak a miénk, cserébe viszont kényelmes közelségben volt a belvárostól és még kulturáltan is nézett ki. Második alkalommal megdőlt az eredetileg tervezett közlekedési eszközeink listája, így egy gyors átszervezés után végül két autóval indultunk el tizen, "Elő a cseh sörrel!" felkiáltással. Bár odafelé még be kellett érni a jól ismert magyar folyékony kenyérrel, de panaszkodás nélkül és szorgalmasan elvégeztük a feladatunkat.

Az odaúttal kapcsolatban egy eseményt említenék meg. Már közel a cseh határhoz, de még osztrák területen jártunk, apró kis falvakon át vezetett a kanyargós utunk, miközben nem győztünk betelni a csodás tájjal. A szükség úgy hozta, hogy egy kis, vidéki panzióval egybekötött kocsmánál megálltunk, hogy használjuk a mosdót. A fogadós - vagy maga a tulaj volt, ez nem derült ki - azonban olyan ellenségesen állt hozzánk, hogy mire dolgom végeztél visszaértem a bejárathoz, már őrjöngött, hogy mi takarodjunk onnan. Nem értettük a miértjét, a rendőrséggel való fenyegetése pedig egyenesen nevetségessé tette. Többen, akik azóta hallották a sztorit állították, hogy elég indok volt számára az, hogy külföldiek - pláne, hogy magyarok! - vagyunk. Nagyon szomorú, ha ez igaz.

Végül este érkeztünk a szállásra, amit néhány vargabetű megtétele után találtunk meg. 80%-ban azt kaptuk, amire a képek alapján számítottunk, egy-két pótágy minősége és elhelyezése volt kissé kifogásolható, de három éjszakára a tökéletesnél is jobbnak éreztük akkor.

Hamar nyakunkba vettük a várost, viszont már akkor feltűnő volt, hogy mekkora a csend. Igaz, hétköznap, egész pontosan csütörtök este volt, de mivel annyira felkapott turista célpontként festették le előttünk korábban, nem teljesen erre számítottunk. Egy kis kóválygást követően megtaláltuk A helyünket, ahol megismerkedtünk a cseheknél népszerű sörökkel és a becherovkával. (Meglepő újdonság magamról: szeretem a becherovkát! :D)

Másnap délután megnéztük a nappali fényben pompázó mesevárost. Ezzel a jelzővel egy percig sem vitatkozom. A kis utcáival, szorosan egymás mellé épülő, aranyos házaival, magasra nyúló templomtornyokkal abszolút megérdemelte ezt a címet. Ahhoz, hogy körbejárd a területet tényleg elég egy nap - ha nem csábulsz el és nem ülsz be valahova sörözni. :D Estére kinéztünk magunknak egy szórakozó helyet; részben azért, mert érdekelt minket, hogyan buliznak a csehek, másrészt meg mert mi magunk is táncra és zenére vágytunk. Végül azonban egy tinibuliba csöppentünk egy nagyon minőségi (értsd: drága) diszkóban, amit pár kör alkohol után ott is hagytunk. Az épület előtt kígyózó sorról azonban az jutott eszembe, hogy "Hé, hát akkor ide tűntek az emberek az utcákról!".



Olyan nagyot nem is tévedtem. Annak ellenére, hogy péntek este volt, a kocsmák ugyanolyan korán zártak, az utcák már-már kihaltak voltak és nem egyszer lepisszegtek bennünket. A vendéglátó helyeken többször éreztük azt - és sajnos ez nem csak éjszaka fordult elő -, hogy szinte derogál a felszolgálóknak, amiért mi oda mertünk ülni az ő asztalukhoz és még rendelni is van képünk! Az egyik kocsmában egyszer konkrétan nagyot sóhajtott a pultos, amiért kértem tőle egy sört és megkérdeztem, hogy van e esetleg valamilyen rágcsálnivalójuk. "Örüljek, hogy sört kapok" - nagyjából ezt olvastam le az arcáról.

Sajnos emiatt vendégszeretőként nem jellemezhetem a várost. Ha életvitelszerűen ott élnék, lehet nekem is elegem lenne a turisták százaiból, akik megisszák a teljes sör készletet, hangoskodnak és szórakozni akarnak. Ám a város nem keveset profitálhaz ezekből a vendégekből, ráadásul egy központi helyen, konkrétan egy kis szigeten van minden, így egyértelmű, hogy oda fognak ellátogatni az emberek. Nem szeretnék általánosítani, mikor Krakkóban jártam egyáltalán nem tapasztaltam ilyen ellenérzést a vendéglátósok, vagy bárki más részéről, így tehát nem gondolom, hogy ez általánosságban jellemezné a cseheket. Cesky Krumlovban mindenesetre én ezt tapasztaltam.

Szombaton nem hagyhattuk ki a "kötelező programot", azaz a "raftingot". Az utolsó szó nem véletlenül van idézőjelben. Inkább nevezném csónakázásnak, de a fenti címszóval adták el a programot. Máig tisztázatlan, hogy mi akkor vagy nagyon túlmentünk a kitűzött célállomáson vagy nagyon lassan haladtunk és még nem értük el azt, de a lényeg, hogy nyolc órán keresztül (!!!!!) haladtunk a folyón. Este tízkor "menekítettek ki" minket. Egy rögtönzött kikötőben kellett kiszállnunk a csónakból és kisbusszal vittek minket vissza a városba. Mire beesteledett már kezdtük kicsit unni a dolgot, ráadásul hideg lett, nekünk nyilván mindenünk vizes volt és sokféle bogár is életre kelt. Ám egészen addig fantasztikus élmény volt! Annyira elképesztően csodálatos helyeken mentünk keresztül, hogy én csak ámultam és bámultam. Oké, oké, tudjátok, hogy erdő és hegy mániás vagyok, szóval naná, hogy odavoltam, amikor az ezeket átszelő folyón csordogáltunk lefelé, de szerintem itt még azok szíve is megdobbanna, akik alapvetően nem hívei a természetnek.

Igen, az ott nem messze egy vaddisznó! :D

Mindent összevetve ez is nagyon mozgalmas kirándulás volt. A társaságra semmilyen panaszom nincsen, imádok velük utazni. Nyilván egy jó hangulat megalapozza a jó utazási élményt is és sok, egyébként lehet, hogy kevésbé tetszetős eseményt megszépít. A rossz tapasztalatok ellenére Cesky Krumlov egy gyöngyszem, amit egyszer mindenkinek meg kell ismernie. Lehet, hogy ha kisebb társasággal, kicsit "romantikusabb" nyaralást tervezve megy oda valaki, akkor jobban szimpatizálnak vele az ottani vendéglátósok is, de ha tehetném, már csak azért is ugyanezzel a társasággal mennék vissza. :D

Felirat a falfestményen: "Kérlek, fotózd ezt le: a boldogság a képeken nem valóság, te hülye!"

Június 29-én már kora reggel felbőgött a veszprémi kézilabda csapat kisbuszának motora, a levegőt betöltötte Billy Ray Cyrus libabőrt keltő hangja és szisszentek a sörök - kis csapatunk elindult nyaralni!

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Nyolc személy, nyolc nap, két ország, egy kisbusz, egy ház és egy medence. A Másnaposok 4 forgatókönyve is indulhatna ennyivel, de nem erről van szó, hanem az idei év első nyaralásáról. Tudom, hogy Horvátországról már hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy semmi újat nem tartogathat, de ez az elmélet számomra évről évre megdől. Most a legutóbb ott töltött napjaim minden publikus élményét szeretném veletek megosztani, ami talán nektek is bizonyítja majd, hogy Horvátország valójában megunhatatlan.

Az utazás szervezését már tavaly novermberben elkezdtük és egyetlen biztos dolgot tudtunk: legalább egy hétre megyünk. Mivel szabadságok tekintetében ez öt munkanapot is érintett, ezért úgy gondoltuk, mindekinek egyszerűbb lesz az év eleji szabadságtervezés, ha ezt a nyaralást már most lefixáljuk. Ennek ellenére több változás is történt az eredeti tervhez képest, de szerencsére a kitűzött időtartam maradt.

A végleges létszám nyolc fő lett, ha mondhatom úgy, a "kemény mag" tartott ki és ez megalapozta a hangulatot: tudtuk, hogy fergeteges lesz. Egyik barátom munkahelyi kapcsolatainak köszönhetően megszereztük a veszprémi kézliabda csapat kilenc személyes kisbuszát, így az utazás idejére is garantáltuk, hogy a csapat együtt maradjon. Ez sok elfogyasztott sört és rengeteg benzinkútnál tartott rövidebb-hosszabb pihenőt eredményezett, de valahogy senki sem bánta. Nem siettünk sehova, hiszen nyaraltunk!

Az airbnb segítségével találtunk rá egy házra, ami teljes egészében a miénk lehetett, volt egy medencéje és elegendő háló-, illetve fürdőszobája. Mind fontos szempont volt a szállás keresésénél. Nyilván semmi sem tökéletes, így itt is volt egy aprócska buktató: a ház a semmi közepén volt. Olyan kanyargós utakon mentünk az alig száz főt számláló faluba, ahol csak sok szerencsével fért el egymás mellett két autó. Körülöttünk erdő, hegy és tehenek. Szóval egy tipikus falu, ami elbújt a világ elől, hogy békességben, csendben és nyugalomban élje az egyszerű hétköznapjait. Nos, ez a békesség, csend és nyugalom nyolc nap erejéig meg lett zavarva. Viszont Horvátország számomra mindig a tengerparti kisvárosok turistáktól nyűzsgő tereivel volt egyenlő, így ez a vidék egy teljesen más képet festett az országról.

Kicsit aggódtam, hogy a szállásról az interneten látott fotók nem fognak megfelelni a valóságnak, de ez szerencsére nem így lett. A ház tényleg kielégítette minden igényünket, bár azért egy bizarr része volt. A földszinten egy beugró kis szobában volt kialakítva az étkező. Hosszú fa asztal, két oldalán hosszú fa padokkal, kő fal körben mindenhol. Az egyik oldalon ablak, a másik oldalon falba vájt lyukak, amik igazából bortartóként funkciónáltak. A bizarr rész ott kezdődött, hogy a szemközti falon, az asztal végében egy üvegfestékkel dekorált képet tettek, ami mögött külön világítás biztosította, hogy a minta még este is jól kivehető legyen. Így aztán Szűz Mária óvó tekintete előtt fogyasztottuk el minden reggelinket. Mint kiderült, a ház korábbi tulaja a falu papja volt, ezért több vallási témájú dekoráció is fellelhető volt a házban. Könnyen hozzá lehetett szokni, a szuper medence igazából mindenért kárpótolt minket. (Aki kíváncsi a szállásra írjon, emailen keresztül szívesen elküldöm a linket. :) )

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Úgy terveztük, hogy minden másnap elmegyünk erre-arra. Nem akartuk az összes ott töltött napot autókázással tölteni, már pedig a legközelebbi bolt is fél óra volt kocsival, szóval okosan össze kellett logisztikázni a bevásárlásokat a többi kirándulással, de ez azért nem jelentett nagy kihívást.

Először a hozzánk legközelebb eső strandra látogattunk el, ami Opatijában volt. Közel negyven percnyire volt tőlünk, bár odafelé hosszabb volt az út, mert a fizetős kapu kikerülése miatt egy nagyon kacskaringós úton mentünk át a hegyen, ami elválasztott minket a tengertől. Kis strand volt, ahol leginkább a környék szállodájának vendégei fürödtek. Szűk beton járdára lehetett kiteríteni a törülközőket, így nem ez volt a legkényelmesebb hely, ahol valaha napoztam, de a víz miatt kétségtelenül megérte. Kristálytiszta volt, a legtöbb horvát stranddal ellentétben nem volt túl kavicsos és szerencsére tömegek sem zavarták meg a nyugalmunkat. Plusz pont jár a helynek, mert volt egy csúszda, amiről egyenesen a tengerbe érkeztél. Ez a legtöbb turista figyelmét lekötötte, így azon a környéken túl viszonylag nyugodtan ellubickolhattál a vízben.

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Következő kirándulásunkat két nappal későbbre időzítettük, a cél pedig ezúttal Szlovénia volt. A határtól szintén körülbelül 30-40 percnyire voltunk, ezért mindenképpen terveztük, hogy átruccanunk a szomszédos országba is. Ezúttal Portorozba mentünk, mert olyan információt kaptunk, hogy szebb, mint a környékbeli többi kisváros, jók a strandok és szép a tenger. Elképzelhető, hogy mi találtunk rossz helyet, de sajnos a fenti állításokat nem tudom megerősíteni. A város maga szép és rendezett, látszik, hogy az ott nyaralók igényei szerint rendezkedtek be, ráadásul a csúcsszezonban jártunk ott, amikor dübörgött a turizmus. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak a partmenti területet láttam, ahol egyre méretesebb szállodák követték egymást és a legnagyobb látványosság egy hatalmas casino volt. A mai napig bánom, hogy nem mentünk be, bár valószínűleg strand szettben nem léphettük volna át a küszöböt. Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet egy casino belülről, mert eddig csak a filmekben láttam ilyen helyet.

A strand, ahol végül kikötöttünk egy füves részen volt, de közvetlenül mellette elterült egy hatalmas homokos hely is. A napernyőkért és ágyakért fizetni kellett, de onnantól kezdve egész napra birtokoltad őket. Hosszú mólók vezettek be a tengerbe, amik között lehetett úszkálni. Sajnos a víz itt nagyon koszos volt, a talaj köves és hínáros, nem beszélve a vízben úszkáló, gondatlan turisták miatt ott lebegő szemétről. Gusztusa is alig volt az embernek belemenni a tengerbe. Ettől függetlenül a parton eltöltöttünk néhány kellemes órát, de ha választhatnék, oda nem mennék vissza.

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Ezek után úgy döntöttünk, hogy kicsit lenyugszunk és több időt töltünk a szálláson, ahol a medence megmentett minket a hőségtől, a fröccs a szomjhaláltól, a grill pedig az éhen pusztulástól. Őszintén bevallom, hogy féltem, amiért nyolcan ilyen sok napot gyakorlatilag összezárva fogunk tölteni. Több kisebb-nagyobb csapatos utazáson vettem már részt, így pontosan tudtam, hogy a konfliktus elkerülhetetlen. Ennyi ember egyszerűen nem tudja tolerálni egymást ilyen hosszú ideig. Szomorú, de az eddigi tapasztalataim ezt mutatták. És akkor jött ez az út. Olyan elkeserítően gyorsan eltelt, hogy szinte észre sem vettük, már az utolsó napok következtek, de mindenki úgy érezte, hogy még egyszer ennyi időt is simán eltöltenénk ott. Azt hiszem, ez volt a legpozitívabb csalódás, ami ért.

Az indulás napján úgy döntöttünk, hogy Szlovénián keresztül megyünk haza, viszont előtte még megnézzük a Portorozzal szomszédos kisvárost, Pirant. Nagyon jó döntés volt. A korábbi csalódottságom a szlovén partokkal és városokkal kapcsolatban egy csapásra elmúlt. Itt ugyan már nem strandoltunk, csak sétáltunk és ettünk egy jót, de ez a kisváros erősített meg abban, hogy Szlovéniába még vissza kell mennem. Piran tényleg apró terület, többek között ezért sem lehet autóval bemenni a városba. Egy nagy parkolóházban kellett hagynunk a kisbuszt, majd egy külön erre a célra használt busz bevitt minket a központba. Szűk, sikátoros utcák, színes épületek, virágok és a tenger sós illata mindenhol. Érződött, hogy milyen közel vagyunk Olaszországhoz, mert ez mind az épületekben, mind az ottaniak temperamentumában és kedvességében is megnyilvánult.

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Sajnos most is eljött a pillanat, ami minden nyaralásnál a legrosszabb: a hazamenetel. Olyankor, amikor magad mögött hagyod a helyet, ami pár napig az otthonod volt, amikor hirtelen múltnak számít minden élmény, amit a nyaralás alatt átéltél, mindig elszomorodom. Mosoly ül az arcomon, mert az emlékek csodálatosak, de szomorú a tekintetem, mert ez sem tarthatott örökké.

Bár a rutinból megélt hétköznapok ismét eljöttek, az életem bővült egy olyan nyaralással, ami rengeteg történetet kreált a baráti társaságunknak, amire mindig örömmel emlékszem majd vissza és amit újra és újra megkísérlünk majd megismételni.