Sziasztok!

A hagyományosan családi utazással töltött októberi hosszú hétvégén ezúttal a híres csizma sarkához mentünk: Barit és környékét barangoltuk be.

Forrás: Saját fotó - Polignano a Mare

Három éjszakát, négy napot tölthettünk az egyik kedvenc országomban, de sajnos a hazafelé tartó járatunk indulási ideje miatt a negyedik napon már csak a reptéren nézhettünk körbe. Tudtuk, hogy szűkös az idő, a terület, amit meg akartunk nézni pedig elég nagy volt, ezért az egyszerűség kedvéért autót béreltünk. Ha valaki most kérdezné, akkor nem biztos, hogy feltétlenül ezt a módszert javasolnám. Ismerőseimtől tudom, hogy Bari környékén a vonattal történő tömegközlekedés is nagyon hatékony, ráadásul nem kell szenvedni a parkolással. Ennek ellenére azért nem mondom, hogy megbántuk a döntésünket, mert így legalább nem voltunk menetrendhez kötve.

Odaérkezésünk napján egyből a szállodánkat kerestük meg. Az óvároson belül volt, ahova nehézkesen lehetett bejutni autóval, és parkolóhely is leginkább csak az ott lakóknak volt felfestve, így gyalog közelítettük meg az apartmant. A legjobb, amit el tudok mondani róla, hogy közel volt nagyjából mindenhez, amit Barin belül meg akartunk nézni, ám sajnos több pozitív tulajdonsága már nem volt. Három éjszakát sokkal rosszabb helyeken is el lehet tölteni ez tény, de ha bárki érzékenyebb a tisztaságra, a kényelmes ágyra és a megfelelő ellátásra, akkor azért fel tudott volna sorolni pár hibát.

Szerencsére még volt lehetőségünk világosban bejárni a környék egy részét már a legelső napon. Egyből ettünk egy hatalmas adag fagyikelyhet, ami az egyik legfinomabb volt, amit életemben kóstoltam, és természetesen belevetettük magunkat a sikátorok rengetegébe. Nem volt konkrét úti célunk, csak bolyongtunk, szívtuk magunkba a látványt, a szagokat, az egész hely hangulatát. Bari óváros része nagyon zegzugos, pont olyan, mint amilyet a szó hallatán elképzel az ember. A házak külseje koszos volt, néhol grafiti mintázta, de nagy részüket úgyis eltakarták a száradni kirakott ruhák. Egy-egy kanyar után arcon csapott minket a vizelet szaga, csak azért, hogy a következő utcán már az egyik étteremből kiszállingozó tengeri herkentyűk és sokféle fűszerek illata kápráztasson el.

Forrás: Saját fotó - Bari központjában

Forrás: Saját fotó - Bari központjában

A házak többnyire az alábbi koncepció szerint épültek fel: a földszinti rész volt az üzlet, vagy ha magánházként funkcionált, akkor egyfajta közösségi térként szolgált, ahol hallhatóan első vérig tartó kártya partik zajlottak a  foltos trikóba és melegítőnadrágba öltözött, nagy pocakú és még nagyobb hangú olasz férfiak között. Esetleg a hölgyek tartottak ott traccs partit, de azt szigorúan a sötétben, lekapcsolt lámpával, mintha valami szekta tagjai lennének, de valószínűbb, hogy csak a szúnyogokat akarták távol tartani a háztól. Az épületek felsőbb szintjei votlak a tényleges lakóterek. Egy lopott pillantásnak köszönhetően egyszer láttam egy lakás felsőbb emeletének berendezését. Lehet, hogy külsőleg az épület már omladozott, de belül a stukkók gyönyörűen megmunkáltak voltak és a bútorok sem az ikeából származtak.

Sok helyen a bejárati ajtó elé, a szűk utcára tettek ki asztalokat, székeket és a szomszédok összegyűltek esténként, hogy ott beszéljék meg, kivel mi történt. Hétköznap voltunk Bariban és őszintén nem tudom, hogy iskolai szünet volt e vagy sem, de tény, hogy este tízkor is olyan vígan kergetőztek a kis gyerekek az utcákon, mintha csak ebéd után lettek volna. A másik kedvenc képem pedig az volt, amikor két idős hölgy, egymással szemben helyezett ki asztalokat és az ott sétálók előtt gyúrták a tésztát és készítették el az apró, többnyire kagyló formájú ropogtatnivalót.

Forrás: Saját fotó - Tésztakészítés olasz mamma módra

Barira - mint Dél-Olaszországra általában - nagy szegénység jellemző. Talán ezért nem olyan népszerű turistacélpont, mint az északi városok, ám pont emiatt sokkal jobban beleélheti magát az ide látogató a helyiek életstílusába. Hangosak, igénytelenek, úgy viselkednek, mintha övék lenne a világ, még akkor is ha egy omladozó épületben élnek. Miért olyan szimpatikus mindez? Mert egyszerűen érezni lehet rajtuk a szabadságot. Látni a szemükben, a mozdulataikban, hallani a hangjukon és kivenni a szavaikból még úgy is, hogy nem tudok olaszul.

Annak ellenére, hogy Bari elvarázsolt a sikátoraival és az igazi, olasz lendületével, a nyaralás alatt meglátogatott városok közül valójában Bari tetszett a legkevésbé.

Az útitervünk az volt, hogy az ott töltött teljes két napunkon két-két várost fogunk meglátogatni. Először a csizma orra felé mentünk, beljebb a dél-olasz vidéken. Materát látogattuk meg, azon belül is a Sassi di Matera területet, ami a barlanglakásokról vált híressé. Egy kis utánaolvasásnak köszönhetően megtudtuk, hogy a régen ott található barlangrendszerekben már az őskorban is éltek, ám ami igazán megdöbbentő, hogy az 1950-es években is, ám akkor sem volt áram és víz. Ennek köszönhetően rendkívül nagy mocsokban éltek az emberek, sokan a higénia nélkülözésének köszönhetően haltak bele betegségekbe. A képzeletemben egy rendkívül veszélyes környék bontakozik ki, ahova simán oda tudom képzelni Hasfelmetsző Jack olasz verzióját is. Végül a kormány döntött: a lakosokat átköltöztették egy modernebb negyedbe, ám az üresen hagyott barlanglakások állapota így nagyon leromlott. Végül a terület megmentésének érdekében egy új programot indítottak el, ami odáig vezetett, hogy a Sassi di Matera jelenleg az UNESCO Világörökség része. Persze, többek között ennek is köszönhető, hogy mostanra már felújított barlanglakások között sétálhatunk. Több, apró kis apartman nyílt a környéken és a domb tetején, a fantasztikus kilátásnak is köszönhetően valószínűleg nem egy-két forint egy ingatlan. Mégis, ahogy a lépcsőkön kapaszkodsz felfelé és bolyongsz a lakások között, el lehet képzelni, hogy ez az egész hogy festett pár évtizeddel ezelőtt. Néha beleborzongtam a gondolatba, ám pont ezért volt kifejezetten izgalmas meglátogatni ezt a várost.

Forrás: Saját fotó - Sassi di Matera

Forrás: Saját fotó - A barlanglakások városa

Ezek után ellátogattunk abba a városba, ami azonnal elnyerte a második helyet a "Kedvenc elnevezésű városaim" listán. (Az első Znojmo, ahol ugyan még soha nem voltam, de a nevéről egyből egy kis manó jutott eszembe, ezért nyilván azonnal beleszerettem.) Alberobello... Hát létezik ennél dallamosabb város név?! Ám a nevén kívül még sok szépséget rejt a település. Nem túlzás, a kedvenc helyem volt ezen a nyaraláson. A város a kőből kirakott, süveges tetejű, apró kis házairól híresült el. A látvány, ahogy ezek a manó lakok egymást támasztva felkapaszkodnak a domb oldalon, lenyűgöző. Bár viccesen hangzik, hogy manó lak, valójában tényleg nehéz elképzelni, hogy más lény is kényelmesen elfért ezekben a házakban, márpedig mégis így volt. A legtöbb bolttá van átalakítva, így amikor az egyikbe betértünk, a bolt tulaja rögtönzött idegenvezetőnkké vált. A beszélgetés onnan indult, hogy felismerte a szavainkból, hogy magyarok vagyunk és ő is volt már kis hazánkban, amit imádott. Innen eljutottunk odáig, hogy elmesélte, a ház még őseiről maradt rá, a dédmamája még ott is lakott. Megmutatta, hogy melyik helyiség mire szolgált, és a tetőn kialakított teraszra is felmehettünk, ahonnan nem láttunk mást, csak mindenfelé meredező süvegtetőket. Elragadó látvány volt.

Forrás: Saját fotó - Több ház tetején látható valamilyen minta

Forrás: Saját fotó - Kilátás a tetőről... a tetőkre

Én és egyik kedves rokonom olyan utazók vagyunk, hogy szívesen utánaolvasunk, hogy hol is járunk éppen. Ezért a Matera és Alberobello között megtett úton kiderítettük, hogy honnan is jött a kőből épült házak ötlete. Persze ma már felújított és szerkezetileg is megerősített verziójukat láthatjuk a legtöbbnek, de eredetileg pont az volt a céljuk ezzel az "építészeti stílussal", hogy az épületek minél hamarabb elbonhatóak legyenek. Ugyanis ezek csak kőből épültek fel, mindenféle kötőanyag használata nélkül. Miért volt erre szükség? Egészen elképesztő történet. Alberobello területe régen egy gróf tulajdonában állt. Még nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz karakter az övé ebben a történetben. Egyrészt, segített az ott élő parasztoknak és a környékről odamenekülőknek letelepedni, azonban kikötötte, hogy csak olyan házakat építhetnek maguknak, amiket könnyen el lehet bontani, majd azt követően újra felépíteni. Ezzel akarta elkerülni, hogy a területén elhelyezkedő házak után magasabb adót kelljen fizetni. Igen, jól értitek: amikor jött az adóellenőr, az emberek szépen lebontották a lakhelyüket, majd távozása után újra felépítették azt. Persze aztán kiderült az adócsalás és az akkori király börtönbe is záratta a grófot, a házak azonban továbbra is fennmaradtak, így biztosítva, hogy ez a történet soha ne merüljön feledésbe. Elképesztő leleményesség, azt azért be kell ismernünk.

Forrás: Saját fotó - Az "elbontható" házak ma már így néznek ki

Második teljes napunkon szintén két várost szerettünk volna meglátogatni, ám ezúttal a tengerpart felé vettük az irányt. Ha valaki beüti a keresőbe azt, hogy "Bari" és a képekre kattint, akkor az elsők között látja majd Polignano a Mare településének öbléről elhíresült fotóját. Így tehát nem volt kérdés, hogy oda is szeretnénk ellátogatni, ám egy GPS bakinak hála először egy teljesen másik öbölnél lyukadtunk ki. Őszintén, talán még neve sincs, de egyértelműen látszott rajta, hogy néhány helyi ismeri csak a rendkívül eldugodt részt. Gyönyörű, kristálytiszta volt a víz, és ha egészen a part széléig kisétáltál, akkor nem láttál mást magad előtt, csak a végtelennek tűnő tengert. Legnagyobb bánatomra delfineknek nyoma sem volt, de ennek ellenére a kellemes huszonöt fokban napoztunk egy jót, sőt, aki volt elég okos és fürdőruhával is készült, ő be is merészkedett a meglepően meleg tengerbe. Nagyon büszkék voltunk magunkra, amiért ilyen szuper helyet fedeztünk fel, de végül tovább kellett állnunk. Módosítottunk az eredeti útiterven és ezt követően Monopoliba mentünk.

Forrás: Saját fotó - A titkos öböl

Forrás: Saját fotó - Néhány halászon kívül nem volt ott senki

Forrás: Saját fotó - A sziklákon egész messzire el lehetett sétálni az öböl mentén

Monopoli szorosan a tengerpart mellett elhelyezkedő, aprócska város. Itt is zegzugos sikátorokban tévedhettünk el, amit kifejezetten imádtunk, ám ami igazán tetszett és egészen más élménnyé varázsolta a barangolást, mint Bariban az az volt, hogy a házak fehérre voltak mázolva és rengeteg virág volt a bejárati ajtók körül. Sokkal élettel telibbnek tűnt az egész. Ám ettől függetlenül úgy gondolom, hogy egy fél nap alatt bejárható városkáról van szó, így tehát egy finom ebéd után tovább is mentünk, és ezúttal tényleg meglátogattuk Polignano a Mare városát.

Forrás: Saját fotó - Monopoli virágos városa

Forrás: Saját fotó - Monopoli fehér lakásai nagyon hangulatossá teszik a tengerparti várost

Itt már jóval nagyobb volt a nyüzsgés, érezhető volt, hogy egy turistaközpontúbb helyen járunk. Megoldották, hogy a híres öblöt igazából minden oldalról meg lehessen csodálni. Járod a szűk utcákat, majd egyszercsak belebotlasz egy teraszba, ahonnan olyan csodás rálátásod nyílik az öböl szájára és azon túl az egész tengerre, hogy hirtelen levegőt is elfelejtesz venni. Nem tudom, meddig tudtam volna ott állni és csak bámulni a semmibe tartó kékséget... és persze várni a delfineket, amik sajnos ezúttal sem jöttek. Természetesen az öbölhöz is lementünk, ami valóban szép volt, és mivel kevés egyéb lehetőséget láttunk a sziklás parton a strandolásra, ezért megértem, hogy miért van tele ez a hely nyáron. Azért örültem, hogy mi már nem a csúcsszezonban jártunk itt, mert így kényelmesen odasétálhattunk és megleshettük a sziklafal alatt húzódó, kissebb-nagyobb, árnyékos barlangokat.

Forrás: Saját fotó - Lesem a delfineket

Forrás: Saját fotó - Kilátás az öböl partjáról

Forrás: Saját fotó - Polignano a Mare öble madártávlatból

Ó, Olaszország! Én még mindig nagyon imádlak!

Forrás: Saját fotó - #italyalwaysmakesmehappy

Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Matera

https://hu.wikipedia.org/wiki/Alberobello