Június 29-én már kora reggel felbőgött a veszprémi kézilabda csapat kisbuszának motora, a levegőt betöltötte Billy Ray Cyrus libabőrt keltő hangja és szisszentek a sörök - kis csapatunk elindult nyaralni!

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Nyolc személy, nyolc nap, két ország, egy kisbusz, egy ház és egy medence. A Másnaposok 4 forgatókönyve is indulhatna ennyivel, de nem erről van szó, hanem az idei év első nyaralásáról. Tudom, hogy Horvátországról már hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy semmi újat nem tartogathat, de ez az elmélet számomra évről évre megdől. Most a legutóbb ott töltött napjaim minden publikus élményét szeretném veletek megosztani, ami talán nektek is bizonyítja majd, hogy Horvátország valójában megunhatatlan.

Az utazás szervezését már tavaly novermberben elkezdtük és egyetlen biztos dolgot tudtunk: legalább egy hétre megyünk. Mivel szabadságok tekintetében ez öt munkanapot is érintett, ezért úgy gondoltuk, mindekinek egyszerűbb lesz az év eleji szabadságtervezés, ha ezt a nyaralást már most lefixáljuk. Ennek ellenére több változás is történt az eredeti tervhez képest, de szerencsére a kitűzött időtartam maradt.

A végleges létszám nyolc fő lett, ha mondhatom úgy, a "kemény mag" tartott ki és ez megalapozta a hangulatot: tudtuk, hogy fergeteges lesz. Egyik barátom munkahelyi kapcsolatainak köszönhetően megszereztük a veszprémi kézliabda csapat kilenc személyes kisbuszát, így az utazás idejére is garantáltuk, hogy a csapat együtt maradjon. Ez sok elfogyasztott sört és rengeteg benzinkútnál tartott rövidebb-hosszabb pihenőt eredményezett, de valahogy senki sem bánta. Nem siettünk sehova, hiszen nyaraltunk!

Az airbnb segítségével találtunk rá egy házra, ami teljes egészében a miénk lehetett, volt egy medencéje és elegendő háló-, illetve fürdőszobája. Mind fontos szempont volt a szállás keresésénél. Nyilván semmi sem tökéletes, így itt is volt egy aprócska buktató: a ház a semmi közepén volt. Olyan kanyargós utakon mentünk az alig száz főt számláló faluba, ahol csak sok szerencsével fért el egymás mellett két autó. Körülöttünk erdő, hegy és tehenek. Szóval egy tipikus falu, ami elbújt a világ elől, hogy békességben, csendben és nyugalomban élje az egyszerű hétköznapjait. Nos, ez a békesség, csend és nyugalom nyolc nap erejéig meg lett zavarva. Viszont Horvátország számomra mindig a tengerparti kisvárosok turistáktól nyűzsgő tereivel volt egyenlő, így ez a vidék egy teljesen más képet festett az országról.

Kicsit aggódtam, hogy a szállásról az interneten látott fotók nem fognak megfelelni a valóságnak, de ez szerencsére nem így lett. A ház tényleg kielégítette minden igényünket, bár azért egy bizarr része volt. A földszinten egy beugró kis szobában volt kialakítva az étkező. Hosszú fa asztal, két oldalán hosszú fa padokkal, kő fal körben mindenhol. Az egyik oldalon ablak, a másik oldalon falba vájt lyukak, amik igazából bortartóként funkciónáltak. A bizarr rész ott kezdődött, hogy a szemközti falon, az asztal végében egy üvegfestékkel dekorált képet tettek, ami mögött külön világítás biztosította, hogy a minta még este is jól kivehető legyen. Így aztán Szűz Mária óvó tekintete előtt fogyasztottuk el minden reggelinket. Mint kiderült, a ház korábbi tulaja a falu papja volt, ezért több vallási témájú dekoráció is fellelhető volt a házban. Könnyen hozzá lehetett szokni, a szuper medence igazából mindenért kárpótolt minket. (Aki kíváncsi a szállásra írjon, emailen keresztül szívesen elküldöm a linket. :) )

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Úgy terveztük, hogy minden másnap elmegyünk erre-arra. Nem akartuk az összes ott töltött napot autókázással tölteni, már pedig a legközelebbi bolt is fél óra volt kocsival, szóval okosan össze kellett logisztikázni a bevásárlásokat a többi kirándulással, de ez azért nem jelentett nagy kihívást.

Először a hozzánk legközelebb eső strandra látogattunk el, ami Opatijában volt. Közel negyven percnyire volt tőlünk, bár odafelé hosszabb volt az út, mert a fizetős kapu kikerülése miatt egy nagyon kacskaringós úton mentünk át a hegyen, ami elválasztott minket a tengertől. Kis strand volt, ahol leginkább a környék szállodájának vendégei fürödtek. Szűk beton járdára lehetett kiteríteni a törülközőket, így nem ez volt a legkényelmesebb hely, ahol valaha napoztam, de a víz miatt kétségtelenül megérte. Kristálytiszta volt, a legtöbb horvát stranddal ellentétben nem volt túl kavicsos és szerencsére tömegek sem zavarták meg a nyugalmunkat. Plusz pont jár a helynek, mert volt egy csúszda, amiről egyenesen a tengerbe érkeztél. Ez a legtöbb turista figyelmét lekötötte, így azon a környéken túl viszonylag nyugodtan ellubickolhattál a vízben.

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Következő kirándulásunkat két nappal későbbre időzítettük, a cél pedig ezúttal Szlovénia volt. A határtól szintén körülbelül 30-40 percnyire voltunk, ezért mindenképpen terveztük, hogy átruccanunk a szomszédos országba is. Ezúttal Portorozba mentünk, mert olyan információt kaptunk, hogy szebb, mint a környékbeli többi kisváros, jók a strandok és szép a tenger. Elképzelhető, hogy mi találtunk rossz helyet, de sajnos a fenti állításokat nem tudom megerősíteni. A város maga szép és rendezett, látszik, hogy az ott nyaralók igényei szerint rendezkedtek be, ráadásul a csúcsszezonban jártunk ott, amikor dübörgött a turizmus. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak a partmenti területet láttam, ahol egyre méretesebb szállodák követték egymást és a legnagyobb látványosság egy hatalmas casino volt. A mai napig bánom, hogy nem mentünk be, bár valószínűleg strand szettben nem léphettük volna át a küszöböt. Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet egy casino belülről, mert eddig csak a filmekben láttam ilyen helyet.

A strand, ahol végül kikötöttünk egy füves részen volt, de közvetlenül mellette elterült egy hatalmas homokos hely is. A napernyőkért és ágyakért fizetni kellett, de onnantól kezdve egész napra birtokoltad őket. Hosszú mólók vezettek be a tengerbe, amik között lehetett úszkálni. Sajnos a víz itt nagyon koszos volt, a talaj köves és hínáros, nem beszélve a vízben úszkáló, gondatlan turisták miatt ott lebegő szemétről. Gusztusa is alig volt az embernek belemenni a tengerbe. Ettől függetlenül a parton eltöltöttünk néhány kellemes órát, de ha választhatnék, oda nem mennék vissza.

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Ezek után úgy döntöttünk, hogy kicsit lenyugszunk és több időt töltünk a szálláson, ahol a medence megmentett minket a hőségtől, a fröccs a szomjhaláltól, a grill pedig az éhen pusztulástól. Őszintén bevallom, hogy féltem, amiért nyolcan ilyen sok napot gyakorlatilag összezárva fogunk tölteni. Több kisebb-nagyobb csapatos utazáson vettem már részt, így pontosan tudtam, hogy a konfliktus elkerülhetetlen. Ennyi ember egyszerűen nem tudja tolerálni egymást ilyen hosszú ideig. Szomorú, de az eddigi tapasztalataim ezt mutatták. És akkor jött ez az út. Olyan elkeserítően gyorsan eltelt, hogy szinte észre sem vettük, már az utolsó napok következtek, de mindenki úgy érezte, hogy még egyszer ennyi időt is simán eltöltenénk ott. Azt hiszem, ez volt a legpozitívabb csalódás, ami ért.

Az indulás napján úgy döntöttünk, hogy Szlovénián keresztül megyünk haza, viszont előtte még megnézzük a Portorozzal szomszédos kisvárost, Pirant. Nagyon jó döntés volt. A korábbi csalódottságom a szlovén partokkal és városokkal kapcsolatban egy csapásra elmúlt. Itt ugyan már nem strandoltunk, csak sétáltunk és ettünk egy jót, de ez a kisváros erősített meg abban, hogy Szlovéniába még vissza kell mennem. Piran tényleg apró terület, többek között ezért sem lehet autóval bemenni a városba. Egy nagy parkolóházban kellett hagynunk a kisbuszt, majd egy külön erre a célra használt busz bevitt minket a központba. Szűk, sikátoros utcák, színes épületek, virágok és a tenger sós illata mindenhol. Érződött, hogy milyen közel vagyunk Olaszországhoz, mert ez mind az épületekben, mind az ottaniak temperamentumában és kedvességében is megnyilvánult.

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Forrás: saját tulajdonban lévő fotó

Sajnos most is eljött a pillanat, ami minden nyaralásnál a legrosszabb: a hazamenetel. Olyankor, amikor magad mögött hagyod a helyet, ami pár napig az otthonod volt, amikor hirtelen múltnak számít minden élmény, amit a nyaralás alatt átéltél, mindig elszomorodom. Mosoly ül az arcomon, mert az emlékek csodálatosak, de szomorú a tekintetem, mert ez sem tarthatott örökké.

Bár a rutinból megélt hétköznapok ismét eljöttek, az életem bővült egy olyan nyaralással, ami rengeteg történetet kreált a baráti társaságunknak, amire mindig örömmel emlékszem majd vissza és amit újra és újra megkísérlünk majd megismételni.