Tizenévesen már egyszer nekifutottam, de őszinte leszek: nem jutottam túl messzire. Akkor annyira nem hagyott bennem mély nyomot, hogy most újra elolvasva nem is rémlett az a rész, ahol legutóbb becsuktam a könyvet és feladtam. Ezúttal rádöbbentem, hogy az eltelt években bizony a türelmemet és kitartásomat is sikerült fejlesztenem, mert ezúttal a végére értem! Most viszont érdemesebb lenne az elején kezdenem...

Tény: a filmeket előbb láttam, ráadásul nem is kevésszer. A legtöbb esetben ez hátráltató tényező, hiszen egyértelműen ront az olvasási élményen, ha már tudod, hogy hova futnak a szálak. Nem tudod átélni azt a döbbenetet vagy meglepetést, amit az író szeretett volna kelteni benned, mert a megfilmesített töténet már lelőtte a poént - még akkor is, ha némileg átírták a sztorit, a végén ritkán változtatnak. Ha ilyen helyzet áll fenn és én mégis belefogok a könyvbe, akkor két eset fordulhat elő. Egy: akár tetszett a film, akár nem, ezúttal csalódok benne, mert a könyv ezerszer jobb és felháborít, hogy mennyi mindent kihagytak a forgatókönyvírók. Kettő: úgy értékelem, hogy a könyv remek kiegészítő információkkal szolgál, kiteljesíti a képet, de valójában a film is kellemes élményként marad meg bennem, hiszen minden fontos elemet megkaptam attól is. A Gyűrű Szövetségét a második kategóriába tudnám sorolni, de oda is csak sok-sok jóindulattal.

Tudtam előre, hogy ez egy rendkívül érdekes világról egy rendkívül száraz történet lesz, hiszen nem véletlenül hagytam abba tiniként. Gondoltam, hogy most már "felnőttem" az ilyen típusú könyvekhez is, így nem lesz kihívás az egyébként csak 606 oldalas kötet. (Igen, Outlander falóként mondhatom a 606 oldalra, hogy "csak"! :D ) Nem teljesen volt igazam.

Sok esetben vettem észre, hogy olvasás KÖZBEN kalandozik el a figyelmem más felé. Még le is szidtam magam, hogy "figyelj oda, hiszen könyvet fogsz a kezedben"! Mikor már másodszor-harmadszor eszméltem rá, hogy mit csinálok, elgondolkodtam a miértjén. Sajnos a rendkívül hosszúra nyújtott leírások mind a tájról, mind pedig a "töltelék eseményekről" teljesen hidegen hagytak. Mint a filmben a Frodó-Samu részek. Pedig ha valaki, én imádok a természetről olvasni, de ha egy regény több, mint fele másból sem áll, akkor azért eljön a pont, amikor besokallok.

Miért folytattam mégis? Bármennyire is bántja könyvmoly lelkemet, azt kell, hogy mondjam: a film miatt. Mivel tudtam, hogy lesznek olyan események, amikre viszont nagyon is kíváncsi vagyok, tovább tudtam olvasni. Ha nem várom annyira Aragorn felbukkanását, Völgyzugolyt vagy a tragédiát Moriában, akkor valószínűleg most is arra a sorsra jutott volna a könyv, mint első alkalommal.

Ne higgyétek azt, hogy emiatt csakis rossz szájízzel gondolok vissza a könyvre, mert ez nem igaz. Sőt, a második részébe is belefogtam már! Tolkien egy elképesztően fantasztikus, kreatív, tehetséges, okos és sokat megélt férfi volt, akinek csakis tisztelettel adózok az emléke előtt. Nem csak világot alkotott, hanem új fajokat, azok társadalmi rendszerét és hosszas történelmét, nem utolsó sorban pedig a tünde nyelvet. Ez az ember létrehozott egy nyelvet! Ez teljesen lenyűgöz és apró kis morzsaszemnek érzem magam tőle. :D 

Próbáltam magamban megfogalmazni, hogy mi lehetett a baj. Adott egy zseniális ember egy egyedi töténettel, ami mégis nehezen olvasható. Az eltelt több, mint fél évszázad az oka? Nyilván sokat változott az írói stílus és az olvasók befogadóképessége is, de én arra jutottam, hogy nem csak ebben érdemes keresni a választ. Azt hiszem, hogy Tolkien egy annyira komlpex sztorit hozott létre, amely egyszerűen túlnőtt azon, hogy lapokra nyomtatott betűkbe bele lehessen szuszakolni. Túl sokat akart egyszerre elmondani és az, aki újoncként csöppen bele az ismeretlen világba, könnyen elveszik benne. A filmek remek útjelzőkként szolgáltak, és az emlékeimben élő képi világ is sokszor felrémlett bennem a szavakat olvasva. Nem véletlen, hiszen a forgatási helyszínek azóta is legendásak, nem beszélve az elképesztő zenékről. Ha a világon csak egy történet lenne, ami méltó arra, hogy filmvászonra vigyék, akkor ez lenne az. Nem azért, mert életem legjobb olvasmánya a könyv, hanem azért, mert ez a világ mindent megérdemel - nem csak az írott szót.

Nehéz ilyeneket mondani, amikor imádok olvasni és még inkább írni. Úgy érzem, csaló vagyok, hiszen én magam is hiszek benne, hogy regények által renegeteget adhatunk az olvasónak. Most pedig képes vagyok azt mondani, hogy ennek a műnek ez kevés?! Furcsa, de akkor is így érzem. Tolkien nagyot mesél, de az olvasónak nehéz ugyanakkorára nőnie és együtt léteznie, lélegeznie a történettel.

Határozottan szerencsésnek érzem magam, amiért a filmek mankóim lehettek, és bár sok rész volt a könyvben, ami a vászonról lemaradt, de azt kell, hogy mondjam, nem véletlenül hagyták azokat el. Érdekességek, de a fő csapásvonal szempontjából nem a legizgalmasabbak vagy leglényegesebbek.

Ettől függetlenül kíváncsian várom, hogy mit ad a második kötet. Az első egyfajta bevezetés, előszele a nagy viharnak, így tehát mozgalmas eseményeket, pörgősebb cselekményszálat remélek. Meglátjuk, így lesz e.

Zárásként pedig néhány személyes adat a könyvről:

Könyv elkezdésének ideje: 2019.05.26

Könyv befejezésének ideje: 2019.06.16

Így jutott hozzám: Az egyik barátomtól kaptam kölcsön.

Kedvenc főszereplőm: Aragorn. Ami azért érdekes, mert régen Legolas mániás voltam. (Az íjászathoz fűződő rajongásom a mai napig nyomot hagy a legtöbb történetemben.) Aragornt ezúttal sokkal erőteljesebb karakternek éreztem, mint a titokzatos tündét.

Kedvenc mellékszereplőm: Gandalf. Oké, lehet vitatkozni, hogy most fő- vagy mellékszereplő, de ha Aragornnal hasonlítom össze, akkor nekem inkább a második. Egészen egyszerű okom van erre: ő az ész a csapatban. Őszintén szólva néha sokkal gorombább, mint azt vártam, de pont ez tette számomra még érdekesebbé a karaktert. Néha lehetett szidni, néha pedig imádni.

Aki a legnagyobb meglepetés volt: Legolas. Néha úgy éreztem, hogy egészen gyenge jellemként írja le Tolkien, holott ezt soha nem gondoltam a karakterről. Egy kissé mintha túltitokzatoskodta volna az író az ő személyiségét, ám ettől inkább semleges lett, mint érdekes.

Kedvenc idézeteim: Ebből viszont rengeteg van és néhányat már ellőttem a heti idézetek alkalmával, így most tényleg csak párat szedtem össze.