1. NAP

TÍZ TITOK

1. Az írás

Furcsa lehet, hogy ezt jelölöm meg elsőnek, hiszen itt, a saját blogomon másról sem beszélek, mint hogy mennyire szeretek írni. Azonban a magánéletemben sokkal visszafogottabban kezelem ezt a kérdést. Szégyenlősen mesélek róla, ha egyáltalán szóba kerül. Még a családtagjaimnak és barátaimnak is remegve mutatom meg egy-egy írásomat; a legtöbbet a mai napig nem is olvasták. Nem azért alakult így, mert nem kapnék tőlük elég támogatást, vagy mert csak negatív kritikákkal bombáztak volna. Nem, erről szó sincs. Ám az írásaimban a lelkem legrejtettebb zugából mutatok meg egy kis szeletet, és bizony szemtől szemben ezt kiteregetni mások előtt nem könnyű. Hála tehát az internet arctalanságának, ami sokkal több bátorságot és önbizalmat ad. Mióta belevágtam a fejszémet a saját blog elkészítésébe, azóta valamennyivel bátrabban hozakodok elő ezzel a témával a családom előtt is, de azért még továbbra is bőven belefér a titok kategóriába.

2. A kritikus

Nem vagyok jó kritikus. Anyukám többször is megkérdezte, hogy miért nem könyv vagy film kritikusnak készültem, hiszen sokat olvasok és sok filmet látok. Viszont képtelen lennék rá. Az én alapelvem, hogy mindenben meg kell látni a jót, arra koncentrálni, azt az érzést megragadni, majd magammal vinni. Ebbe nem igazán fér bele az, hogy kritikus szemmel vizsgáljam a dolgokat. Nyilván van saját véleményem, de attól, hogy én valamit egy módon látok, nem mondom, hogy más nézőpont rossznak számít. Így ha a jövőben könyvekről, filmekről vagy bármi másról írok, akkor sem fogom kritikának nevezni, mert annak harmatgyenge lenne, inkább csak saját véleménynek.

3. Texas Hold'Em

Túl nagyképűnek érezném, ha egyszerűen csak kijelenteném, hogy tudok pókerezni, hiszen profi szinten soha nem űztem és nem is akartam űzni ezt a játékot. Ennek ellenére tény, hogy ismerem a texas hold'em pokerjátékot. Vicces ennek is a története. Fiatal tinédzser voltam, amikor egy sítúrán apukám egyik barátja jó ötletnek tartotta, ha a gyerekeket megtanítja pókerezni. Sósmogyoró volt a tét, úgyhogy nyilván komolyan vette mindenki. Emlékszem egyszer, amikor az említett barát és családja nálunk töltötte a hétvégét, annyira belemelegedtünk a játszmába, hogy hétfőn is folytattuk, így nem kellett aznap iskolába mennünk, szülői igazolással otthon maradhattunk. :D

4. 1992

Egy apa és a tinédzser lánya kapcsolata mindig elég macerás, hiszen elég kevés közös témájuk akad. Mi ezt apukámmal úgy oldottuk meg, hogy találtunk egy közös szenvedélyt: a filmek világát. Ezen belül is első sorban az akciófilmekét. Soha nem felejtem el a történetet, amit apa is sokszor elmesélt: születésemkor, 1992-ben őt még nem engedték be a szülészetre, így kint kellett várakoznia, amíg meg nem jön a hír, hogy első gyermeke megszületett. Azonban a hír váratott magára, így apa és barátja addig is beültek a moziba és megnézték a Halálos fegyver harmadik részét. Így később alap volt, hogy nekem azt az akciófilm sorozatot látnom kell, hiszen a születésemhez köthető. Itt kezdődött minden. Aztán jött a Die Hard, majd a 24 című sorozat és a többi és a többi. A mai napig imádom az akciófilmeket.

5. A kém

Kevesen tudják, de kiskoromban kém akartam lenni. Azon az állásponton voltam, hogy rólam senki nem feltételezné, hogy az vagyok, ezért lennék kivételesen jó benne. Egy kis háttérinformáció a kinézetemről: 152 centi vagyok, szemüveges, nagy, barna szemekkel és általában kb tíz évvel néznek fiatalabbnak a rendes koromnál. Tökéletes kémjelölt, ha engem kérdeztek! :D 

6. Az anti-macskás

Nem szeretem a macskákat. Igen, tudom, most mindenki kap egy percet, hogy felszedje az állát a padlóról. :D Fogalmam sincs, mikor és miért alakult ez ki bennem, mert gyerekkoromban a mamámék kertes házánál mindig legalább öt-hat macska lófrált és a tesómmal imádtunk velük játszani (az már más kérdés, hogy a macskák mennyire szerettek minket xD). Aztán eltelt pár év, amikor valamilyen oknál fogva nem volt a környezetemben macska. Végül anyukámékkal kertesházba költöztünk és ők jó ötletnek tartották, hogy ismét legyen cicánk. Már az akkori jövevénnyel sem jöttem ki túl jól, és az évek alatt ez a viszony csak tovább romlott. Nyilván, ne értsétek félre, soha életemben nem tudnék bántani egy macskát, illetve elismerem, hogy cukik és aranyosak - fotókon... maximum. Csak tartsuk meg egymás közt a kétszáz lépésnyi távolságot és akkor nincs gond.

7. Vers a matematikáról

Apai nagymamám hobbiból verseket írt. Többnyire a természetről vagy a családról. Az egyik egész konkrétan arról szól, amikor elegem lett a matematikából, és áthajítottam a könyvet a szobán. xD Általános iskolás koromban ugyanis a suli után mindig a közelben lakó nagyszüleimhez mentem fel ebédelni és tanulni. Így aztán szegény drága mamám sok hasonló kifakadásomnak szemtanuja lehetett.

(A KÖVETKEZŐ RÉSZBEN OROSZLÁNKIRÁLY SPOILER KÖVETKEZIK, ÍGY AKI MÉG NEM LÁTTA A MESÉT ELŐSZÖR GYORSAN SZÉGYELLJE EL MAGÁT, AZTÁN UGORJA ÁT A 8-AS PONTOT ÉS FOLYTASSA A 9-SEL!)

8. Hakuna matata

Kedvenc mesém az Oroszlánkirály volt és lesz is mindörökké. Ám már gyerekként is elég érzékeny lélek voltam. Akárhányszor ahhoz a részhez ért a történet , hogy Simba apukája, Mufasa meghal én rettenetesen elkezdtem zokogni. Annyira, hogy a szüleim kénytelenek voltak leállítani a videót. Így előfordult, hogy egymás után háromszor-négyszer (ha nem többször) nekifutottunk a mesének, míg végül sikerült átvészelni a jelenetet és továbbnézhettük. Nyilván az szóba sem kerülhetett, hogy megállítjuk a történetet, aztán folytatjuk tovább. Nem. Előről kellett kezdeni. Szerintem akaratlanul is teszteltem magam, de elég sokszor csúfos vereséget szenvedtem. xD Akárhányszor sírva mentem ki a nappaliból, szüleim csak ennyit kérdeztek: "Megint meghalt Mufasa?" Sok évvel később, amikor egy családi, otthoni mozizás alkalmával ismét az Oroszlánkirályt vettük elő, a drága szüleim és testvéreim árgus szemekkel figyelték a reakciómat. Igen, pityeregtem. Talán még most is ez történne. xD

9. A virág gyilkos

Rengetegszer írtam már arról, hogy mennyire szeretem a természetet. Fontos számomra, hogy közel érezzem magamhoz. Abszolút az erdős, hegyvidékes tájak jelentik nekem a favoritot és nagyon boldog lennék, ha egyszer hasonló helyen élhetnék. Azonban az, hogy én szeretem a növényeket, sajnos nem jelenti azt, hogy ők is szeretnek engem. Akárhányszor virágokat hozok haza, szegénykéim nem bírják nálam sokáig. Fogalmam sincs, mit rontok el, de azt hiszem sok évnyi próbálkozás után most már ideje kijelentenem: virág sorozatgyilkos vagyok. :( 

10. Részekből egész

Három öcsém van. Én vagyok az egyetlen lány, és ráadásul a legidősebb is. Ecsetelhetném ennek az előnyeit és hátrányait (nem is rossz bejegyzés ötlet, hmmm), de most csak egy titkot szeretnék megosztani. Gyerekkorunkban a tesóim mindig legót, vagy másfajta összeszerelős játékot kaptak, én pedig szép ékszerdobozokat, babákat meg hasonló, "tipikus" lányos ajándékokat. Szerettem azokat is, nem panaszkodom, azonban titokban mindig arra vágytam, hogy én is kapjak legót. Imádtam összerakni őket! Akárhányszor az öcséim kaptak ilyen játékot, a vége mindig az lett, hogy én összeszereltem nekik, ők pedig az elkészült játékkal játszottak. Ez a vágyam azonban sokáig csak az én kis titkom volt, mert a szüleimnek már csak évekkel később, vicces sztoriként meséltem el, hogy valójában miért "nyúltam le" a fiúk legóit. 

Ti milyen titkotokat osztanátok meg szívesen? Meséljétek el itt, kommentben. ;)

- Henna