- Ne aggódj, nem vagyok olyan rémes. Nem kell elhinni azt, amit mások mondanak – nyugtatta Lionel Cassyt, bár vigyorából lehetett sejteni, hogy bárkik is a többiek, nem lódítanak túl nagyot.

- Lionel kiváló tanító, biztosra veszem, hogy erre te magad is hamar rá fogsz jönni. – Tekintve, hogy a lány szerint Patrick külön örömet lel mások verejtékes küzdelmében, ezért szavai nem hatottak rá túl megnyugtatóan.

- Eddig is remek oktatásban volt részem – felelte Cassy dacosan. Apja valóban kivételesen jó tanárnak bizonyult az évek során, de a lány tudta, hogy mennyire ritka volt az, hogy ő otthon tanulhatott. Ez biztos szúrta a Vezető szemét, és Cassy úgy érezte, meg kell védenie apját.

- Azt nem kétlem – bólintott Lionel. – Anthony Gale sokak előtt példakép még a Harcosok között is. Ennek ellenére, eltérő a módszerünk, úgyhogy biztosan tudok majd mutatni pár új fogást.

Cassy szerette a kihívásokat, és kezdte elhinni, hogy Lioneltől tényleg sokat elleshet. Ennek ellenére 

büszkesége nem engedte, hogy szemforgatás nélkül hagyja a férfi megjegyzését.

- Nagyon emlékeztetsz valakire – nevetett fel Lionel, aki nem mulasztotta el a reakciót.

Kijelentésére még Patrick is megengedett magának egy kurta nevetést, de a Vezető nem hagyott túl sok időt a jókedvnek. Kihasználta a Központig tartó utazást arra, hogy ismertessen néhány „alapvető szabályt”.

- A szüleid megbíztak bennem annyira, hogy egyetlen gyermeküket rám bízzák. Elvárom, hogy ez iránt a bizalom iránt kimutasd a tiszteletedet azzal, hogy betartod a Központ szabályait. Sötétedés után csak az engedélyemmel hagyhatod el az épületet, és akkor is csak felügyelettel. Ezen felül, akárhányszor kilépsz a Központ ajtaján, tájékoztatnod kell róla. És ez vonatkozik azokra az alkalmakra is, amikor elmész az iskolába. Ha nem is nekem szólsz, akkor legalább a Központ egyik Mesterének. Nem hanyagolhatod el a Vizsgára történő felkészülésedet, ezért rendszeresen kell edzened Lionellel és Ethannel, továbbá az elméleti tudásodat is el kell mélyítened, amire a könyvtárunkban szerencsére kitűnő lehetőséged lesz.

Cassy első gondolata az volt, hogy ennyi erővel egy nyomkövetőt is beleültethetnének a bőre alá és mindenkinek könnyebb dolga lenne, azonban nem akart ötleteket adni Patricknek, így ezt megtartotta magának.

- Ki az az Ethan? – Jobbnak látta, ha a szabályok iránti érzéseiről nem kezd el beszélni, ezért inkább igyekezett terelni a témát.

- Ethan McGarrett – válaszolt Lionel. – A Központ egyik Harcosa.

- Vagyis a te embered?

- Valahogy úgy, bár Ethan nem épp az a fajta személy, aki szeret beosztottként gondolni magára –mondta Lionel. Hangjában alig hallhatóan, de ott volt egy cseppnyi rosszallás. – Inkább segédedzőnek mondanám. Bőven lesz időd megismerni őt, mert elég sokat fogtok együtt tréningezni.

Remek, gondolta Cassy. Már két embernek is az a feladata, hogy elgyepálja őt.

- Hányan laktok a Központban?

- Veled együtt már nyolcan – válaszolt ezúttal Patrick. Időközben már letértek az autópályáról és a városba vezető főúton haladtak. - Lionel felesége, Inaya a Gyógyító Mesterünk. Kettejüknek van egy rakoncátlan kislánya, Penelopé. Hány éves is már Lionel? Hat?

- Nem sokára hét – válaszolt nagyot sóhajtva az apuka. – Lassan a fejünkre nő. Makacs és dacos, akárcsak te, Cassy. Azt hiszi, nem tudom, de folyton belóg az edzőterembe, pedig tíz éves koráig nem tehetné. – Bár próbált bosszankodni emiatt, tisztán látszott, hogy Lionel rajong a lányáért és jól eső büszkeséggel tölti el, hogy olyan nagy érdeklődéssel figyeli a Harcosokat.

- Nem sokára megérkezünk Cassandra – tájékoztatta Patrick.

Már egy külvárosi résznél jártak, ahol gondosan lenyírt füvet, fehér kerítést és bicikliző gyerekeket lehetett látni a tágas családi házak előtt. Ahogy beljebb mentek, egyre sűrűbben helyezkedtek el a lakóházak, feltűnt egy-egy kisbolt és buszmegálló is. Patrick jobbra-balra kanyargott a kis utcákon, majd egy zsákutcába hajtott, aminek a végén egy kétemeletes kúria emelkedett a szolidabb házak fölé.

A kovácsoltvas kerítés után a bejárati ajtó előtt egy kör alakú szökőkút volt, melynek közepéből egy levelekkel díszített oszlop állt ki. A teteje egy tálat formázott, amelyből folyamatosan kicsurgott a víz. A cseppek leperegtek a borostyán leveleken, majd belecsobbantak az alsó medencébe. A szökőkút körül egy köves feljárót alakítottak ki, ami elkanyarodott a ház jobb oldala felé, ahol egy több férőhelyes garázst építettek ki. A garázs falát szintén borostyán fedte be, így úgy tűnt, mintha a zöld barlangoknak lenne fehér garázsajtójuk.

Cassy észre sem vette, hogy tátott szájjal néz fel az épületre. Soha nem volt túl jó művészettörténetből és az építészetből, így fogalma sem volt, hányadik századból ragadt itt az épület, de annyit azért meg tudott állapítani, hogy lenyűgöző volt. Körülbelül tíz fokos, széles lépcső vezetett a kétszárnyú, sötét fából készült bejárati ajtóhoz. A külső falakon látszott, hogy valaha ugyan fehérek voltak, mostanra már megkopott, szürkés színben díszelegtek, de az ablakba és az első teraszra kihelyezett színes virágok kompenzálták az egyhangúságot. Bár első ránézésre úgy tűnt, már több száz éve itt áll a ház, közelebbről Cassy már látta, hogy sok újítás történt. Az ablakok jól szigeteltek voltak, és rajtuk keresztül átnézve jól látszott, hogy a belső tér modern kialakítást kapott.

Cassy, Patrick és Lionel kiszállt a kocsiból, majd elkezdték kipakolni a csomagokat. A lány épp azzal küzdött, hogy ne ejtse le a kezében tartott dobozt, amikor kinyílt a bejárati ajtó és egy tetőtől talpig rózsaszínbe öltözött törpe rohant feléjük kitárt karokkal és lehetetlenül csokoládés arccal.

- Apa, apa! – kiáltozta, majd nem törődve a Lionel kezében lévő két bőrönddel, egyenesen a férfinak rontott és amilyen szorosan csak tudta, megölelte a derekát.

Lionel egy lépést hátratántorodott, de sikerült megtartatnia az egyensúlyát, így még a csomagok sem estek ki kezéből.

- Hello hercegnőm! Csak nem megint csokit csentél?

Penelopé tekintetén látszott, hogy teljesen elfelejtette, hogy foltos a szája. Elengedte apját, lesütötte szemét és halkan, de mosolyogva csak annyit mondott: - Talán.

Cassynek nem sok tapasztalata volt kisebb korú gyerekekkel, de eszébe jutott, hogy anyja mindig leszidta, amikor észrevette, hogy belenyúlt a nagyon titkos helyre rakott édességdobozba.

Farmerjének zsebéből előhalászott egy zsebkendőt, majd odanyújtotta Penelopénak.

- Tessék, ezzel gyorsan eltüntetheted a bizonyítékot, és akkor senki más nem tudja meg – kacsintott.

Penelopé pár másodpercig gyanakodva méregette Cassyt, mint aki azt mérlegeli, hogy elfogadhatja-e ezt az apróságot egy idegentől.

- Ő Cassy Gale kislányom. Ő is itt fog lakni velünk.

Több sem kellett Penelopénak, gyorsan elvette a zsebkendőt és már törölte is vele a száját és az arcát. Apja bemutatása után biztosan úgy vélte, hogy ha velük fog lakni az új lány, akkor már nem is számít idegennek. Miután végzett a piszkos zsebit odanyújtotta Cassynek.

- Köszönöm! A nevem Penelopé Hunter és hét éves vagyok. Vagyis hat és fél, de Patrick bácsi szerint már mondhatom azt, hogy hét.

Cassy nevetve elvette a koszos papírt, majd ő is bemutatkozott.

Penelopé után egy border collie robogott ki az udvarra. Egyből a kislányhoz futott, majd Cassy és közé állt védelmezőn. Gyönyörű kutya volt fehér-fekete hosszú szőrével és eltérő színű szemével. Az egyik égszínkéken, a másik sötétbarnán vizslatta Cassyt.

- Ő itt Mercy, a kiskutyám. Mercy, ő pedig Cassy. Velünk fog lakni.

Cassy lemerte volna fogadni, hogy az állat Penelopé minden szavát érti, mert a kijelentést hallva óvatosan közeledni kezdett felé. Cassy szabad kezét kinyújtotta az állat felé, aki lassan megszagolgatta az ujjait. Cassy keze csokis lett a zsebkendőtől és láthatóan Mercy ennek nagyon örült.

- Kicsim szólnál anyunak, hogy megjöttünk? – kérte Lionel. - Mi addig felvisszük Cassy cuccait a szobájába.

Cassy, a Vezető és a Harcos Mester vezetésével elindult a bejárati ajtó irányába. Egy kisebb előszoba fogadta, aminek ugyanolyan napsárga falai voltak, mint nekik a farmon. Cassy megnyugodva fújta ki a levegőt. Talán ez egy jel, hogy itt is otthon fogja érezni magát valamikor.

A bal oldali falon végig fogasok roskadoztak a temérdek pulóver és kabát súlya alatt, a jobb oldalihoz pedig egy több szintes cipőtárolót helyeztek. Bár ajtaja csukva volt, Cassy biztos volt benne, hogy jól tippelte meg a tároló tartalmát. Az ajtóval szemben egy boltíves átjáró egy szűkebb folyosóra vezetett, ahonnan mindkét irányba több ajtó is nyílt, a végében pedig egy fa lépcsősor vezetett az emeletre.

A két férfi egyenesen a lépcső felé ment. Bár csak egy-egy pillanatra kukkanthatott be a helyiségekbe, annyit kitalálhatott, hogy a balra eső első szoba a nappali, a lépcső előtt, szintén ebben az irányban pedig a tágas konyha kapott helyet. Jobbra az első ajtó csak résnyire volt nyitva, így Cassy csak egymás mellett sorakozó, plafonig érő hatalmas könyvespolcok egy részét láthatta. Az ezt követő ajtó pont akkor nyílt ki, mikor a kis költöztető brigád elérte a lépcsőt.

Egy nyúlánk, vékony, kócos, szőke hajú srác lépett ki rajta és épp sötétzöld pulóverét tűrte be farmerjába. Szóval ez lesz a fürdő – állapította meg magában Cassy. Az ismeretlen fiú nagyjából Cassyvel egykorúnak tűnt és emellett nagyon megilletődöttnek. Szinte megdermedt, mikor meglátta az idegent. Cassy biztosra vette, hogy azon gondolkodik, visszamegy a fürdőszobába és magára zárja az ajtót. Ehelyett azonban összeszedte magát, megköszörülte a torkát és kinyögött egy halk köszönésfélét.

- Hello – köszönt vissza határozott hangon Cassy. Volt valami furcsa és mégis aranyos ebben a srácban. Kis sutának tűnt, de Cassy elszégyellte magát erre a gondolatra, mert ráébredt, hogy ez talán rosszabbul hangzik, mint kellene.

- Segítsek a dobozokkal Lionel? – fordult a férfihoz sokkal magabiztosabban. Lehet, csak az idegenekkel szemben volt félénk, gondolta mosolyogva Cassy.

- Kösz, Theo, azt hiszem még egy szatyor maradt, azt felhoznád? – kérte Lionel a fiútól. Már a lépcsőfordulóban járt, amikor hátrafordult és az elsiető Theo után kiabált. – A slusszkulcsot is hozd be!

Cassy szinte oda sem figyelt a párbeszédre, kíváncsisága minden koncentrációját az emeletre irányította. Valamivel szélesebb folyosóhoz értek, amelynek falait ellepték a különböző fotók. Szinte alig látszott, hogy milyen színű a fal, mert a legkülönbözőbb fajtájú és méretű képkeretekben számtalan fénykép szolgált díszítésként.

Nem maradt idő arra, hogy jobban szemügyre vegye a képeket, mert Lionel és Patrick már régen a második emeleten jártak. Cassy gyorsan utánuk iparkodott. Az előzőhöz hasonló folyosó fogadta, de itt csak egy-két kép volt és bézs színű falak. A folyosó végén egy hatalmas kör alakú ablakon keresztül dőlt be az augusztusi napfény. Az ablak előtt a folyosó kiszélesedett, és az így kialakított részre pár babzsák fotelt és egy két személyes, szebb napokat látott barna bőr kanapét raktak. A bútorok egy kávézóasztalt fogtak közre, amin egy pakli kártya szétszórva hevert.

Négy ajtó nyílt ezen a szinten. Cassyt a jobbra esőhöz irányították. Patricknek sikerült valahogy kinyitnia a szoba ajtaját, majd odabent letették a csomagokat.

- Kellene egy lift – állapította meg nevetve Lionel, aki egyik vállát markolászta, hogy a súlytól megviselt izmokat kicsit ellazítsa.

- Egy Harcos Mesternek ennek gyerekjátéknak kéne lennie – bukott ki Cassy száján. Amint a szavak elhagyták ajkát már félve nézett Lionelre, hiszen lehet, hogy túl korai volt még heccelni a másikat. A Mester azonban hahotázni kezdett, majd megrázta mutatóujját Cassy felé.

- Erre visszatérünk még az edzésen.

Bár ez semmi jót nem jelenthetett, Cassy így is neveti kezdett.

- Pakolj ki nyugodtan Cassandra – mondta búcsúzóul Patrick, mire a két férfi magára hagyta a lányt a szobájában.

Cassy felsóhajtott és alaposan körbenézett új lakhelyén.

A falak halványszürkére voltak festve, de a hangulatos fenyőfa bútoroktól így is világosnak tűnt a szoba. A tekintetet először természetesen a széles franciaágy vonzotta magára. Fehér és szürke mintás párnákat raktak rá és egy hasonló rojtos szélű plédet. Az ágy magas támlája fölött végig a falra egy keskeny polcot erősítettek fel, amin Cassy már látta is a könyveit és a fényképeket. A bútor két oldalán egy-egy olíva zöld éjjeliszekrény volt, az egyiken egy olvasólámpával.

Az ággyal szemben egy nagy, három ajtós gardróbszekrény kapott helyet, és egy gyönyörű, hatalmas, karfás fotel, amit Cassy egyből ki akart próbálni. Az ülőalkalmatosságot úgy fordították, hogy az ablakok felé nézzen. A párkányokkal egy magasságú tárolót raktak eléjük, aminek párnázott volt a teteje, így kényelmesen odalehetett ülni.

Az ágy melletti egyszerű fehér ajtó a fehér csempékkel kirakott fürdőszobába vezetett. Kis helyiség volt, de jól felszerelt. Egy zuhanyfülke, egy vécé és egy mosdószekrény. A mosdókagyló fölötti falrészen végig tükör volt, amitől sokkal tágasabbnak tűnt a fürdő, mint amilyen valójában volt.

Cassy mindig is szeretett volna egy ilyen szobát. A fa bútorok engedték, hogy úgy képzelje, közel van a természethez, akár a farmon. Az ablakpárkánynál kialakított olvasósarok és a saját fürdőszoba csak hab volt a tortán. Mióta kiderült, hogy ide kell költöznie, lelki szemei előtt mindig egy ócska, rozoga házat képzelt el, ahol majd biztos osztoznia kell a háló-, és fürdőszobán. Megkönnyebbült, hogy ilyen szép környezetbe került és egy apró reménysugár életre kelt a szívében. Talán mégsem lesz itt olyan rossz. Talán megtanul együtt élni az itteni Sagittariusokkal, és sok évvel később majd nyugodt mosollyal az arcán fog visszaemlékezni az itt töltött boldog időkre.

Talán abból is sejteni kezdhette volna, hogy a maga elé képzelt kép mindig is csak álomkép marad, hogy a következő pillanatban hangos zene tolakodott be szobájába és a nyugodt életről szőtt terveibe. 

A dübörgő dubstep elefánt módjára tiporta porba a lelki békéjét.

- Mi a…

- Sasha.  – Az alig ismert hang váratlanul érte Cassyt, aki ijedten fordult meg. A földszinten látott fiú, Theo állt előtte, kezében egy szatyorral, amiben Cassy emlékei szerint a kedvenc kispárnája és a Terrytől kapott plüssmackója volt. Remek.

- Parancsolsz? – Kellett pár pillanat, hogy Cassy újra megtalálja a hangját, de végül szerencsére meglett. Odament Theohoz, gyorsan elvetett tőle a holmiját és odarakta a többi közé, a szoba közepére.

- A zene. Sasha szokta ezt hallgatni, amikor duzzog – magyarázta a fiú, akinek valószínűleg nem jutott eszébe, hogy Cassy még így sem értheti, hogy kiről beszél.

Most, hogy közelebb állt hozzá, Cassy alaposabban megfigyelhette a srácot. Kék szemei a sosem látott tengert juttatták a lány eszébe. Haja valamivel rendezettebb volt, mint pár perccel ezelőtt, de még így is olyan volt, mintha most kelt volna ki az ágyból.

A fiú zavartan megköszörülte a torkát, mire Cassy észbe kapott és rájött, hogy talán kínosan sok pillanatig nézte némán a fiú arcát. Remélve, hogy ezzel gyorsan el is feledtetheti tettét, kinyújtotta kezét a fiú felé és bemutatkozott.

- Cassy Gale vagyok.

- Igen, tudom – mosolygott Theo, majd kezet rázott a lánnyal. – Én Theo Attkins.

- Theo? – nézett felhúzott szemöldökkel újdonsült lakótársára Cassy. – Minek a rövidítése?

- Jobban járok, ha minél később tudod meg – nevetett. Cassy is hasonlóan érzett a Cassandra használatával kapcsolatban, úgyhogy teljes mértékben megértette a fiút.

- Na és Theo, elmeséled nekem, hogy ki az a Sasha?

*

Sasha William nem más volt, mint Patrick lánya. Cassynek ugyan rémlett egy kislány azon a régi fotón, amit apja mutatott, de eddig bele sem gondolt igazán, hogy a szigorú Vezetőnek családja van, ezért kissé meghökkent. Theo persze jól szórakozott rajta, de megnyugtatta, hogy hamar megismer majd mindenkit, és nyugodtan érezze csak otthon magát. Bár Theo kedves volt és biztatóan nézett Cassyre, a lány azért úgy sejtette, hogy az ilyen dolgok nem mennek túl könnyen.

Miután Cassy magára maradt a szobájában, előkereste a telefonját és felhívta barátnőjét.

- Na, végre! –üdvözölte Terry. – Kezdtem azt hinni, hogy tényleg elástak!

- Nem, semmi ilyesmi – nyugtatta Cassy. – Ami azt illeti, elég eseménytelen utunk volt.

Annak ellenére, hogy Terry a legjobb barátnője volt, valódi énjét nem ismerhette. Így azonban hamar meg kellett tanulnia hazudni neki, bár Cassy jobb szeretett elferdített igazságként gondolni ezekre. A barátnője védelmét szolgálta, hogy nem tud mindent, és Cassy ezért cserébe hajlandó volt megfizetni az árat, és füllenteni néha-néha.

- És milyen a hely? Találkoztál már mással is, vagy csak azzal a kamillás faszival?

- Patricknek hívják Terry – nevetett. – A hely igazából elég jó. Az épület olyan, mint egy régi kúria. Tudod, amilyen a régi fekete fehér filmekben van, vagy a büszkeség és balítéletben, csak annál azért kisebb. A szobáról majd csinálok pár képet és megmutatom.

- Vagy akár meg is látogathatlak – vetette fel az ötletet Terry. – Én már ki is pakoltam a cuccaimat a koliban, úgyhogy igazából ráérek.

Bármennyire is jó buli lett volna barátnőjével együtt berendezni a szobáját, sajnos Terry lehetetlent kért.

- Bocs, de Patrick elég karót nyelt. Nem engedi, hogy látogatóim legyenek, úgyhogy maximum én mehetnék át hozzád, de akkor soha nem végzek a pakolással.

- Jézusom, téged egy zárdába küldtek?! Hát, ez felháborító. Önálló, felnőtt nő vagy az ég szerelmére… - Cassy hagyta, hogy Terry kibosszankodja magát. Tudta, hogy értelmetlen lenne megszakítani a szóáradatát, így csak csendben, mosolyogva hallgatta barátnője ismerős káromkodásait.

Pár perccel később azzal az ígérettel búcsúztak el egymástól, hogy másnap az egyetem bejáratánál találkoznak. Cassy farmerje hátsózsebébe csúsztatta a készüléket, majd nagy lendülettel neki állt berendezni az otthonát.

*

Észre sem vette, hogy elrepült az idő. Kint már rég sötét volt, csak a zsákutcában lévő házak ablakaiból szűrődött ki némi fény. Nem volt túl sok holmija, de mindent körülbelül háromszor rakott át másik polcra vagy fogasra. Pont, ahogyan saját magának, úgy a dolgainak sem találta meg a rendes helyét. Idegen volt a környezet, idegenek voltak a bútorok, az illatok, sőt még a hangok is. A farmon tücskök zenéjét hallgatta esténként, itt vagy a dubstep szólt hangosan valamelyik szomszédos szobából, vagy az autók hangja szűrődött be.

Cassy ritkán esett kétségbe és nagyon igyekezett most is felülkerekedni a kényelmetlen érzésen, miszerint nem tartozik ide. Bár eddig úgy tűnt, mindenki könnyen befogadja, és megnyugtató érzés volt, hogy itt legalább nem kellett titkolnia képességeit, ennek ellenére mégis arra vágyott, hogy Terryvel legyen a kollégiumban.

- Hahó! – Szolid kopogás hallatszott a résnyire nyitott ajtón. – Bejöhetek?

A hang egy nőhöz tartozott. Cassynek először az tűnt fel, hogy a nőnek nyár illata van. Levendula, napsütés, friss levegő.

Látta már őt korában. Apja régi fényképén. Már akkor arra gondolt, hogy ő a legszebb nő, akit valaha életében látott és véleménye nem változott így sem, hogy az idő rajtahagyta bélyegét a nőn. Barna haja kontyban össze volt fogva, de egy hajszál kiszabadult a fogságból és a vállára hullt. Sötét barna szemei szinte anyáskodón nézték a földön törökülésben ülő Cassyt. Egyik kezében egy tányért tartott, amin két nagyon ínycsiklandozónak tűnő szendvics volt.

- Szia! Persze, gyere csak be.

- Gondoltam éhes vagy – nézett a nő a tányérra, majd Cassy beleegyező bólintását követően átadta a vacsorát. – A nevem Inaya Hunter – mutatkozott be, miközben leült Cassyvel szemben. A lány már a kenyeret majszolta. Eddig nem is tűnt fel neki, hogy ennyire éhes. – Tudod, nagyon pici korodban találkoztunk utoljára.

- Tudom, láttam egy fotót róla. – Cassynek nagyon jól esett az étel és a társaságot is szívesebben fogadta, mint gondolta. – Már Lionellel és Penelopéval is találkoztam. Nagyon aranyos kislány.

- Neki is szimpatikus voltál. Mióta megjöttél csak rólad beszél.

- Tényleg? Feljöhetett volna hozzám, nem zavart volna.

- Vigyázz mit kívánsz! – nevetett Inaya. – Ha ezt megtudja, akkor még itt is alszik veled. – Cassy mindig kíváncsi volt arra, hogy milyen, ha testvére van az embernek és úgy képzelte, valami hasonló lehet. – Nem tudom, hogy Patrick mondta e már, de a Központnak én vagyok a Gyógyító Mestere. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Vezetőnk a szabályokat már ismertette. – Cassy most elsősorban csak az evésre tudott koncentrálni, ezért lassan rakta össze a képet. Két falat után azért rájött, hogy Inaya mire szeretne utalni.

- Szóval, ha elmegyek valahová, akkor akár az is elég, ha neked szólok? -  Inaya egy fejbólintással megerősítette Cassy sejtését.

- Nehéz ennyi fafejű férfi közt élni, úgyhogy mi nők tartsunk össze – kacsintott.

A következő pillanatban Penelopé rohant be a szobába, nyomában Mecyvel. Bár fiatal volt még és képességei nem jöttek elő teljes egészében, azért Penelopé még így is könnyedén legyőzött volna egy tinédzser Kívülállót egy gyorsasági versenyben.

- Szia, anya, szia Cassy – üdvözölt mindenkit halkan, majd egyenesen anyjához ment, beleült az ölébe és szorosan megölelte.

Cassy nagyon megijedt, hogy valami baj történt. A csoki maszatos arcú kislányt, aki délután fogadta a bejáratnál, el sem tudta képzelni szomorúan.

- Mi a baj kincsem? – kérdezte Inaya.

- Apának megint el kellett mennie. Kérte, hogy szóljak neked. – Inaya arcán is megtört a mosoly. Megsimogatta Penelopét, magához szorította pár másodpercre, aztán igyekezett jobb kedvre deríteni a kislányt.

- Köszönöm, hogy szóltál! Nem lesz apának semmi baja, tudod, hogy ő és Ethan bácsi nagyon vigyáznak egymásra. Tudod mit? Lemegyünk a konyhába és csinálok neked kakaót. Ha gondolod, kérdezd meg Cassyt, hogy csatlakozna e.

A kislány Cassy felé fordult, aki már fel is pattant indulásra készen. Penelopé és Mercy előre szaladtak, így Cassynek volt alkalma kíváncsiskodni Inayánál.

- Merre ment Lionel és Ethan?

Inaya szomorú mosollyal nézett ki az ablakon a város felé és csak annyit mondott:

- Vadászni.