Akkor jött az ötlet, hogy szeretnék egy bejegyzést írni az ihletről, amikor egy írói kihívás láttán nagyjából tíz perc alatt kész lett a történet. Nem, nincs tudomásom valamilyen örök ihlet forrásról vagy semmi hasonlóról! Magam is meglepődtem ezen és elgondolkodtatott, hogy milyen sokat nyom a latba, ha adott ez a bizonyos adrenalinlöket.

Teljesen eltérő, hogy kit mi ihlet meg. Van, hogy sétálsz a városban, elmész egy utcazenész mellett és a hallott dallamok szinte arcul csapnak. Már kész is van a fejedben egy történet, ami csak arra vár, hogy találj egy tollat a kupis táskád mélyén meg egy szalvétát vagy zsebkendőt, amire írhatsz. Ugyanez megtörténhet egy kép láttán, de néha elég csupán egyetlen szó.

Ha jobban belegondolunk, ez valahol félelmetes is lehet. Az agyunk rettentő érdekesen működik, és egészen lenyűgöző, hogy mi indítja be néha.

Persze ez is ugyanolyan, mint minden más löket. Először felpörögsz és úgy érzed megállíthatatlan a fantáziád. A kezed nem tudja elég gyorsan követni a gondolataidat és attól rettegsz, hogy ezért elveszik egy-egy értékes ötlet. A hirtelen szárnyalást követően pedig bumm, lezuhansz a földre, ami ilyen csodálatos írások után olyannak tűnik, mint egy száraz sivatag.

Volt már olyan, hogy hónapokig képtelen voltam írni, még akkor is ha néha-néha egy ötlet megpróbált életre kelni az elmémben, valamiért azonban soha nem sikerült neki igazán megszületnie. Mi az én módszerem arra, hogy ebben a sivatagban megtaláljam az oázist? Egész egyszerűen kényszerítem magam.

Tudom, először talán kegyetlennek hangzik, de hatásos. Úgy fogom fel, hogy ezzel olajozom be azokat a bizonyos kerekeket, amik ha beindultak és újra gördülékenyen forognak tovább, akkor megint minden a helyére kerül. Ilyenkor rendszeresen nézegetem az írói kihívásokat kínáló oldalakat. Amikor valami legalább egy kicsit is felkelti az érdeklődésemet, elhatározom, hogy erre már pedig alkotnom kell. Ha megvan a kitűzött cél, akkor onnantól kezdve már sokkal könnyebb minden.

Persze nem ilyenkor születnek meg a legértékesebb írásaim. A legtöbb hasonló próbálkozás soha nem kerül napvilágra azért, mert minőségét tekintve nem gondolom, hogy publikálhatóak. Nem is azért vannak, hogy közszemlére tehessem őket, viszont, ezek tüntetik el a rozsdát a fantáziámról.

Számos olyan történetem van, amik néhány oldalasak, soha be nem fejezettek és ilyen kényszer hatására íródtak meg. Egyikük másikuk talán alkalmas arra, hogy ha komolyabban átgondolom a dramaturgiát, akkor egyszer még kerek történet is lehet belőle.

Fontos, hogy soha nem hagyom elveszni ezeket az írásokat. Igaz, hogy csak saját magamnak írom őket, de nem tudhatom előre, hogy mikor válnak értékessé. Márpedig egyszer bármelyik az lehet.

Sokszor említettem már, hogy milyen sokat segítenek nekem a gyakorlati feladatok, de ritkán az is előfordul, hogy éppen nem találok olyan témát, kihívást, ami igazán meghozná a lelkesedést. Azonban az élet körülöttem akkor is zajlik. Mindig, mindenki körül történik éppen valami. Bármelyik pillanat lehet ihletadó, sőt még az is előfordulhat, hogy írás közben találod meg azt. Mire gondolok például? Leírhatod azt, hogyan készülsz egy esti bulira. Mesélhetsz arról, milyen konfliktusnak voltál fül- vagy szemtanúja az iskolában vagy a munkahelyeden. Lehet, hogy a buszon hazafelé hallottál egy beszélgetés foszlányt, és elkezdesz azzal játszani, hogy vajon mi lehetett a hallottak előzménye.

Nyitottnak kell lenni ezekre a pillanatokra, és lehetőséget kell látni mindegyikben! Ha képes vagy így tekintetni a környezetedre, akkor meglátod, ha szenvedsz is ihlethiányban, az akkor sem fog sokáig tartani.

Neked is volt már olyan időszakod amikor képtelen voltál tollat ragadni? Mi vett rá, hogy ismét írni kezdj? Van valamilyen bevett módszered?

Segítsük egymást! Meséljétek el, ti milyen megoldást tudtok erre az írói betegségre!

Csillagos estét mindenkinek! 😉

✩