Először lassan, majd egyre gyorsabban pusztult el minden, és a Föld alapjaiban változott meg. Viharok, földrengések és árvizek tomboltak és azok, akik valamilyen csodával határos módon túlélték a csapásokat, járványokba vagy a féktelen pánik okozta emberi kegyetlenségbe haltak bele. Az emberek száma drasztikusan lecsökkent. Idővel már nem jelentettek semmit az eltelt évszakok, hónapok, napok, így az évek számát sem követték nyomon.

Aki élt, nem talált már jót és szépet. Nem ismerte a nevetés hangját, a virágok édes illatát, a szerelem vakságát vagy a barátság erejét.

Nem volt többé olyan, hogy „majd holnap”. Napról-napra, percről-percre, lépésről-lépésre. Csak ez létezett. Reggel felébredve azért imádkoztak, hogy aznap álomra hajthassák fejüket, éjjel lefeküdve pedig azért, hogy másnap ne keljenek fel.

Füstös, bűzös, nehéz volt a levegő.

Poros, száraz, terméketlen a talaj.

Mérgezett, savanyú, szürke a víz.

A tűz azonban tombolt, tündökölt és pusztított teljes erejével!

A még élő emberek a Természet Tisztogatásának nevezik a kort, amikor minden ismert elpusztult és minden ismeretlen életre kelt.

A nyomorult világ túlélői nem tehettek mást, imádkoztak. Jajveszékelve vagy némán, reményt vesztve vagy éppen azt megtalálva, de kezüket újra és újra az ég felé tárták és kérték Istent, az univerzumot vagy bárki mást, hogy segítsen, vessen véget a szenvedésnek.

Az imádság némán is hangos. Idővel a könyörgést meghallották az Istenek, és alkut ajánlottak.

- Ember! Haldoklásodért Te magad vagy a felelős! Oly nagy gonddal ügyeltél rá, hogy házad takaros és szép legyen, miközben nem vetted észre, hogy ezzel valódi otthonodat mérgezed. A bolygó, a természet halála egyben a tiéd is. Halljuk szavaidat, mely könyörgésről és szenvedésről árulkodnak. Ígéreteket és fogadalmakat teszel, de ezek csak akkor érnek számunkra valamit, ha tetteidben is megmutatkoznak. Esélyt kapsz hát, hogy cselekedj! Életet lehelünk beléd és otthonodba, mely egészen addig kegyes lesz hozzád, amíg nem leszel túl kapzsi. Ám halandóként esendő vagy és könnyen rossz útra tévedhetsz, ezért tetteid felügyelőjeként Lovagokat küldünk, kik fentről óvják békédet. De jól vigyázz! Kegyünk nem csak neked szól! A természet mely legutóbb áldozatoddá vált, ezúttal erősebb lesz a Védelmezők által. Új világban kell élned, melyben ismét megismerheted a jót. Ám ha a Te szíved a sötétségbe húz, akkor elpusztulsz!

Az ember imádságba foglalta újabb ígéretét, és elfogadta a felkínált új esélyt.

Ezzel vette kezdetét a most ismert világkép kialakulása. Eddig ismeretlen lények merészkedtek elő a föld alól, az erdők mélyéből, a tengerek fenekéről az Istenek hívó szavát hallva. Még nem is létező, új fajok születtek a legkülönbözőbb keveredésekből. És az ember, aki időtlennek érezte magát a bolygón rádöbbent, hogy valójában ő csak gyermek, aki naivan tekintett környezetére és túl hamar akart felnőni.