A Központig tartó utat némán tették meg. Nehéz volt a levegő a feszültségtől és a kimondatlan gondolatoktól, de senki sem törte meg a csendet. Cassy tudta, hogy bajban van és azzal, hogy engedély nélkül hagyta el a Központot, szabályt szegett. Mégis úgy gondolta, hogy sokkal nagyobb gondjuk is akadt jelenleg. A tény, hogy egy Sagittarius fegyverrel öltek meg egy Kívülállót valamivel súlyosabb volt, mint az ő kihágása. Legalábbis remélte, hogy ezt Patrick is így fogja majd látni.

Próbálta más felé terelni a gondolatait, de Jason mozdulatlan teste és Terry pánikot tükröző tekintete újra és újra a tudatába férkőztek. A mindig vidám Terry Freeman világát valaki csúnyán tönkre tette és Cassy megesküdött Kheirónra, hogy bosszút áll ezért. Meg fogja találni a tettest és puszta kézzel öli meg, ha ez kell.

Mindig is hajlamos volt rá, hogy eluralkodjanak rajta az érzések. Apja szerint ez volt a legnagyobb hibája. Most mégis úgy érezte, előnyt kovácsolhat mérhetetlen dühéből és bosszúvágyából. A testében tombolt az adrenalin, ami kifogyhatatlannak tűnő energiát pumpált ereibe. Legszívesebben kiugrott volna a kocsiból és addig járta volna az utcákat, amíg meg nem találja a gyilkost, és el nem pusztíthatja.

Azonban az az aprónyi józan esze, ami még a harag ellenére is megmaradt, azt suttogta, hogy ezzel maximum annyit érne el, hogy a saját életét is kockára teszi. Hiszen nem elég képzett még ahhoz, hogy egyedül az utcákat járja. Ahhoz sokat kell tanulnia még a Vizsga után is. Nem beszélve arról, hogy Lionel élve megnyúzná, ha ilyesmire vetemedne.

A Központnak csupán egyetlen ablakában derengett halványan a lámpa fénye. A csapat mind a négy tagja a fény felé vette az irányt, miután kiszálltak a dzsipből. A könyvtárszoba sarkában elhelyezett állólámpa adta a fényt. Az egyik könyvespolcnál pedig ott állt a Központ Vezetője, aki némán megvárta, hogy mindenki felsorakozzon előtte.

Patrick végignézett Sashán és Cassyn. Nem lehetett kiolvasni a tekintetéből, hogy mire gondol és Cassy ezt a tulajdonságát tisztelte és utálta a legjobban. Így nem tudta, hogy mire számíthat tőle és ez bizalmatlanná tette. Sasha ezzel szemben lazán, csípőre tett kézzel és dacos tekintettel nézett apjára. Cassy a legkevésbé sem vágyott még egy családi drámára azon az estén, de láthatóan ez elkerülhetetlen volt, ha a két William egy szobába került.

- Foglaljatok helyet – intett Patrick a lámpa melletti sötétkék kanapé felé. A lányok helyet foglaltak ott, Ethan pedig az egyik ablaknál lévő karosszékbe huppant bele. Lionel az ajtónál maradt, katonásan vigyázzban állt, kezét hátul összekulcsolta. – Lionel, jelentést!

- A Pandora Parkban egy Kívülálló férfi áldozat volt. Mire kiértünk már ott voltak a helyi rendőrök és a helyszínelők is, úgyhogy nem fértünk hozzá a holttesthez, de annyit tudunk, hogy leszúrták.

- Hátba szúrták – javította ki a jelentést Cassy. Ő volt a legközelebb Jasonhöz, és bár tény, hogy nem szabadott volna ott lennie, ha már így alakult, akkor legalább segíteni akart a nyomozásban. – A tőrt pár méter távolságból dobhatták. Erősen és pontosan.

- Honnan veszed? – szólt közbe Ethan. Érthető volt, hogy kétségbe vonja egy Csillagifjú szavait egy gyilkossággal kapcsolatban, de ettől függetlenül azért nem esett jól Cassynek.

- Ismerem a Kívülállók anatómiáját és a szúrófegyvereket is, elég közelről. A tőr pengéje átszúrta a szívét. Csak a markolata állt ki a hátából.

- Igazat mond – erősítette meg Sasha. - Ilyen erővel egy Kívülálló sem képes dobni.

- Ez nem feltétlenül igaz. Láttunk már furcsaságokat – jegyezte meg Lionel.

- Tudom, hogy nem akarunk erre gondolni, de magából a tőrből is arra kell következtetnünk, hogy ez nem egy Kívülálló műve.

- Van fogalmad arról, miket mondasz? – Ethan indulatos szavai meglepték Cassyt. Ő is jobban örült volna, ha egy Kívülálló gyilkossal néznének szembe, mert vele könnyen elbánhatnának, de csak azért, mert nem tetszettek a tények, attól azok még tények maradtak.

- Hagyd beszélni, Ethan! – szólt rá a Vezető, majd Cassy felé fordult. – Miért gondolod, hogy egy Sagittarius tőrről van szó?

- A mintájából, az anyagából és a kidolgozottságából. Ilyen tőrt eddig csak Sagittariusnál láttam. Biztos vagyok benne, hogy a Menedékben készítették. Nyílvessző formája volt, amit borostyánlevelek öleltek körbe. Úgy tudom, hogy a Harcos Tanács egyik tagjának a borostyán minta a specialitása. Mindig ilyen tőröket készít, vagy nem? Apám mesélt erről egyszer.

- Wayne – mondta bólogatva Lionel. – Igen, ebben igazad van. Csak itt a Központban számos hasonló mintázatú tőr van, bár ez nem azt jelenti, hogy nem léteznek hasonló Kívülálló fegyverek. Mindazonáltal, amíg nem tudjuk megvizsgálni a tőrt, addig javaslom, készüljünk a legrosszabb eshetőségre. Úgy kell tekintenünk az ügyre, mintha Árnylény tette volna.

Bár mindenkiben ez a gondolat fogalmazódott meg, még így is egészen rémisztő volt hangosan is kimondani. Árnylények. Cassy beleborzongott, mert tudta, hogy ha feltételezésük igaznak bizonyul, akkor mindez csupán a kezdet.

- Rendben van – egyezett bele Patrick, majd a két férfi felé fordult. – Menjetek vissza a tetthelyre és nézzetek körbe. Reméljük, maradt még valami használható nyom.

- Indulunk.

- Lionel, reggel kérem a jelentést. Mindenről tudni akarok. – A Harcos Mester egy bólintással fogadta az utasítást, majd Ethannel a sarkában kiment a szobából.

Sasha kapva kapott az alkalmon, felállt a kanapéról és ő is távozni készült. Cassy nem tudta, miben reménykedett, de ahogy az várható volt, Patrick nem hagyta szó nélkül elmenni.

- Sasha, maradnod kell még. Minden részletet el kell mondanotok a ma estével kapcsolatban.

- A lényeget már hallottad. Ennél többet nem láttam.

- Ülj le! – Sasha felhúzott szemöldökkel fordult az apja felé. Ugyan nem ment ki a szobából, de nem is ült vissza a kanapéra. Patrick nagyot sóhajtott, majd vallatásszerűen feltette a kérdéseket.

Cassy nem számolta az eltelt perceket, de úgy érezte már napok óta a könyvtárszobában raboskodnak. Tudta, hogy bármelyik részlet fontos lehet, de nem értette, miért lennének előrébb attól, ha ugyanazt ismételgetik újra és újra.

- Mondtam már, a kilátó tetején voltam. Nem láttam, mi történt, csak hallottam Terryt sikítani. Lerohantam, de addigra már körbevették Jasont a bámészkodók.

- És ahogy én is elmondtam már, a tér másik felében voltam, és mire átfurakodtam a tömegen, addigra már nem volt senki a fák között.

- Azt akarjátok mondani, hogy egy Árnylény akadálymentesen megölt egy ártatlant, miközben két Sagittarius is jelen volt? – Patrick hangja higgadt volt, de a halántékán kidülledt erek árulkodtak valódi érzéseiről.

- Nem számítottunk támadásra. – mentegetőzött Sasha. - Rengetegen ott voltak. Az Árnylények inkább akkor kapják el a kiszemelt áldozatot, ha az magányosan a sötétben kóborol. Egyszer sem támadtak még egy egyetemi bulin! Szórakozni mentünk oda, nem vadászni.

- Na és mondd csak lányom, jól szórakoztatok? – Patrick gúnyos kérdésére nem lehetett mit felelni. Cassy igazat is adott neki, meg nem is. Persze, hogy hibáztatta magát, amiért nem volt végig Terry mellett, de ha ott lett volna sem biztos, hogy meg tudja akadályozni a tragédiát. Az egész tele volt értelmetlen „mi lett volna ha” elméletekkel. Patrick hagyott pár percet arra, hogy Cassy és Sasha is kellőképpen elszégyellje magát, majd megadóan felsóhajtott és szelídebben nézett a lányokra. – Mindkettőtöknek sokat kell még fejlődnie. Sajnálom, hogy ilyen tragédia árán kaptatok komoly leckét, de ha már megtörtént a baj, legalább tanuljatok a történtekből. Elmehetsz Sasha.

Sashának nem kellett kétszer mondani, már kint is volt az ajtón. Cassy figyelmét nem kerülte el, hogy az engedély kifejezetten Sashának szólt, úgyhogy ő továbbra is a kanapéba süppedve várta a végítéletet.

- Nem kellett volna ott lennem, tudom jól – fogott bele Cassy. Úgy gondolta, inkább elébe megy a dolgoknak. – Részben Terry miatt mentem, részben dacból.

- A Kívülálló barátnődet használod kifogásnak?

- Csak… vigyázni akartam rá – Cassy suttogva mondta ki a szavakat, hiszen tudta jól, hogy ennek ellenére pont akkor nem volt ott Terry mellett, amikor ő a legnagyobb veszélyben volt.

- Cassandra, néhány órával ezelőtt azt mondtam neked a szomszédos szobában, hogy akár egyetértesz a döntésemmel, akár nem, az végleges. Melyik része nem volt számodra világosan érthető?

- Sajnálom. – Cassynek nem volt több kifogása, de nem is akart többé azok mögé bújni. Meghozott egy döntést, amiről tudta, hogy szabályellenes. Becsületre és tisztességre nevelték a szülei, és eldöntötte, hogy nem fog több szégyent hozni rájuk. Vállalja a következményeket.

- Alig több mint egy napja, hogy ideérkeztél hozzánk. – Patrick halkan beszélt, de ellent mondást nem tűrően. Tekintete keményen fúródott Cassyébe. A lány biztosra vehette, hogy bármit is mond a Vezető, azt véresen komolyan gondolja. - Megkértelek, hogy tiszteld meg a szüleid belém vetett bizalmát azzal, hogy szót fogadsz, de te nem tetted. Egyetlen, utolsó esélyt kapsz még tőlem, hogy bebizonyítsd méltó vagy arra, hogy a Pandora Központ lakója legyél. Javaslom, használd ki bölcsen ezt a lehetőségedet.

Patrick egy pillanat néma csenddel nyomatékosította szavait, majd felállt és kisétált a könyvtárból. Cassy hálát adott, amiért nem küldte egyből vissza Green Villagebe. Muszáj volt itt maradnia, hiszen barátnőjének nagyobb szüksége volt most rá, mint valaha.

Az adrenalin nehezen távozott a szervezetéből, ezért nem ment egyből a szobájába. Észrevette, hogy egy apró fénysugár kúszik ki a folyosóra a konyhából, ezért arrafelé vette az irányt.

Inaya a konyhaszigetnél ült, egyik kezében egy könyvvel, a másikban egy pohár vörösborral. Mikor meghallotta, hogy Cassy belép, letette az olvasnivalót és kihúzta a szomszédos széket. Cassy elmosolyodott és leült a Gyógyító Mester mellé.

- Édesanyám azt mondogatta régen, hogy minden rossz érzés elűzésében segít a forró tea. Szívesen csinálok egyet, ha szeretnéd.

- Köszönöm, az nagyon jól esne.

Inaya felállt, és miközben elővette a teáskannát és a teafüvet, halkan megszólalt.

- Sajnálom a barátodat.

- Tulajdonképpen nem is ismertem Jasont – vallotta be szomorúan Cassy. Apró bűntudatot érzett, amiért aznap délután még rosszat feltételezett a fiúról, csak azért, mert teljesen odavolt Terryért. - Ma találkoztam vele először az egyetemen, mégis mikor megláttam…

- A halál látványa soha nem könnyű. Még akkor sem, ha az ellenséged vére folyik.

- Ezt is anyukád mondogatta? – mosolyodott el Cassy a bölcsesség hallatán.

- Nem, ezt édesapám – nevetett fel Inaya. – Mindketten kifejezetten szerették puffogtatni az életbölcsességeiket. Néha meglepődöm, hogy mennyi ilyen megmaradt bennem. Gyerekként csak a szememet forgattam ezekre, de mostanában újra és újra előjönnek, és azt veszem észre, hogy ugyanilyenekkel fárasztom Penelopét. Hiába, bármennyit is mondogatod, hogy nem leszel olyan, mint a szüleid, végül mégis így történik.

- Azt hiszem, Sasha nem értene egyet veled.

- Sasha egy az egyben olyan, mint az anyukája.

- Talán ő sem jött ki Patrickel? – kérdezte gúnyosan Cassy.

Inaya felrakta a teát főni, majd kissé megrovó tekintettel nézett a lányra.

- Tudom, hogy Patrick keménynek tűnik, de hidd el, megvan rá az oka. Sashában rengeteg indulat feszül és nincs más, akin levezethetné. Ezért olyan a kapcsolatuk, amilyen.

- Hát, talán az sem véletlen, hogy ennyi az indulat benne.

- Sok minden van még, amit nem tudsz. – Inaya nagyot sóhajtva ült vissza Cassy mellé, majd belekortyolt a borba. – Nem ítélkezhetsz mások felett, mert nem tudhatod, mi van a háttérben.

Cassy kissé elszégyellte magát, mert igazat kellett adnia Inayának. Alig egy napja ismeri ezeket az embereket, és csupán az első benyomás alapján nem alkothatott véleményt. Dühös volt a Vezetőre a spártai szabályok miatt, aggódott Terryért és félt az Árnylények felbukkanásának lehetőségétől. Ennyi érzelem hajlamossá tette a rosszmájú megjegyzésekre.

- Igazad van. Elnézést, én… Ez egy nagyon hosszú este volt.

- Mindjárt kész a tea. Hidd el, tényleg jobb lesz – kacsintott, majd ment, hogy levegye a sípoló teafőzőt a tűzhelyről. Pár perccel később odarakta a gőzölgő italt Cassy elé, ő pedig töltött magának még egy kis bort. – Tudod, ebben a Központban mindenkinek megvan a saját története. Mindenki okkal vértezte fel magát bizonyos tulajdonságokkal. Theo szeret elvonulni és egyedül lenni. Sasha azt hiszi attól lesz kemény, ha nagy a szája. Patrick pedig… Nos, ő valóban ridegebb lett. Olyanok vagyunk, mint egy család. Jó és rossz tulajdonságokkal együtt fogadjuk el a másikat, de úgy gondolom szükséges, hogy egy kicsit jobban megismerd a Vezetőnket annak érdekében, hogy te is elfogadhasd őt.

- Nem olyannak tűnik, aki szívesen mesél magáról – jegyezte meg Cassy. Inaya mosolyogva értett egyet vele.

- Igen, ez így van, de talán nem haragszik meg érte, ha elmesélek neked egy történetet. – Cassy feszült figyelemmel várta, hogy Inaya megossza vele a múlt egy kis szeletét. – Tudod, hogy miben rejlik bármelyik Központ ereje? Miért lehetünk itt biztonságban?

- Olvastam erről régebben. A Mesterek ereje miatt, ugye?

- Igen, bár egy kicsit összetettebb a dolog. Minden Központnak van Tanító, Harcos és Gyógyító Mestere, akik közül az egyik egyben a Vezető is. Ezt jól tudod. Valóban a három Mester védi az épületet az Árnylények elől, de ebben a történetben az a fontos, hogy miben rejlik az ő erejük. Az egység az, ami kulcsfontosságú. Az egymásba vetett hit és bizalom acélozza meg a köztük lévő köteléket. Emiatt képesek hármójuk erejéből egyet kovácsolni, amely olyan hatalmas, hogy a Központot és annak minden lakóját védelmezi. Ezen alapszik minden… És ezen el is bukhat minden.

- Hogy érted ezt?

- Sajnos ha az egyik Mester rossz útra tér, akkor az törést jelent az egész védelemben. A Központot felfedezhetik, és ha elég erős Árnylényekről beszélünk, akkor könnyen meg is támadhatják.

- Ez történt a Pandorai Csatában is? – Inaya csak némán bólintott. Néhány másodperc csendre és egy korty borra volt szüksége ahhoz, hogy továbbfolytathassa.

- Az előző Központ Vezetője szintén Patrick volt. A Gyógyító Mester az ő felesége, Natasha, a Harcos Mester pedig az öccse, Alan volt. Tudod, más Központokban, de még néhányan a Menedékben is azt hitték, pont a családi kötelék az, ami olyan erőssé teszi ezt a Központot. Megint apám egyik szavajárása jut eszembe – nevetett fel örömtelenül Inaya. – Azt mondogatta, hogy minél magasabbra szállsz, annál nagyobbat esel. Ez történt akkor is. Elég volt egy másodpercre megingott hit ahhoz, hogy a kapcsolatban törés keletkezzen.

- Ki volt az áruló?

- Nem volt áruló, csak naiv. Tudod, elég korán, tizenkét évesen vesztettem el édesanyámat egy begyógyíthatatlan seb miatt. Kár, hogy akkor még nem tudtam megfelelően használni a mágiámat. – Inaya tekintetében és hangjában olyan mélyen gyökerező fájdalom bújt meg, amit nem érthetett meg más, csak aki magát hibáztatja egy szülő elvesztéséért. - A következő években Natasha próbálta őt helyettesíteni és Kheirónra esküszöm, hogy sikerült is neki. Akkora szíve volt! Azt hitte, mindenkin segíthet, de sajnos ez az odaadása lett a veszte. Nagylelkűségében meglátták a lehetőséget az Árnylények és Natasha túl figyelmetlen volt ahhoz, hogy észrevegye a veszélyt. Megmérgezték a lelkét, és onnantól kezdve rövid időn belül befeketedett a szíve is. Senki nem látta előre, hogy mi lesz. Bár tudtam, hogy Natasha csendesebb lett, sem én, sem pedig más nem gondolta, hogy komoly baj van. Erre már csak a támadáskor jöttünk rá. Felkészületlenek, döbbentek és kétségbeesettek voltunk. Elárulva éreztük magunkat, és ez mindenkit legyengített. Sokan odavesztek emiatt. Natasha és Alan is köztük volt, ahogy az apám és Theo szülei is. Az a nap mindenkin nyomot hagyott és mindenkit megváltoztatott. Patrick elvesztette majdnem az egész családját. Azóta lett ilyen komor, de ettől még nagy szíve van. Csak már nem tudja, hogyan mutassa ki.

Cassy döbbenten, szívében végtelen szomorúsággal hallgatta végig Inayát. Nem volt olyan szó, ami kellő vigaszt nyújthatott volna a fájó emlékek elől. Azonban akár segít, akár nem, ilyenkor mindenki ösztönösen támogatást szeretne adni, ha másért nem is, hát saját maga megnyugtatására. Cassy megfogta Inaya kezét és megszorította.

- Részvétem – mondta halkan mindenért és mindenkiért. A meghalt barátokért, rokonokért, Theo és Sasha elveszett gyerekkoráért.

- Nehéz idők voltak, de talpra álltunk – húzta ki magát Inaya. Cassy soha ennyire nem volt még büszke arra, hogy Sagittarius. Olyan lény, aki a pusztulás után is csak az építésre tud gondolni. – És hát, minden rosszban van valami jó, nem igaz? Ha nincs a csata, talán soha nem találkozom Lionellel.

- Miért, hogyan találkoztatok?

- Az új Központ építéséhez jött segíteni, és hát nem volt jelentkező a Harcos Mester posztra sem. Első látásra egymásba szerettünk, úgyhogy Lionel végül itt maradt, hogy engem napról-napra boldogabbá tegyen. – Sütött a szerelem Inayáról. Ahogy visszagondolt azokra az időkre, egészen belepirult.

- Ez nagyon szép. Attól tartok, én most nem tartozom Lionel kedvencei közé – húzta száját Cassy. Lionel mérges tekintete sokkal jobban zavarta, mint Patrick megrovása.

- Nagyon aggódott érted, Cassy. És hát lássuk be, tényleg jó nagy ostobaságot csináltál. – Inaya mosolyogva paskolta meg a lány hátát. – Ne aggódj, minden új nap, új lehetőségeket rejt magában.

- Anyukád? – nézett gyanakodva a lány a Gyógyítóra, aki csak nevetve bólogatott. – Bölcs asszony lehetett.

- Igen, az volt. Menj lefeküdni. Rád fér egy kiadós alvás.

- Azt hiszem, ezzel csak egyetérteni tudok. Köszönök mindent Inaya! – Hálája jeléül Cassy megölelte Inayát, majd az emelet felé sétált.

Miközben a szobája felé tartott, írt egy üzenetet Terrynek, hogy másnap bemegy hozzá a kórházba. Remélte, hogy barátnője álomtalan álomba merülhetett aznap este.

Miután lefürdött, lemosta magáról a sminket és fogat mosott, bebújt a puha paplan alá a széles franciaágyba. Vett néhány mély lélegzetet, próbálta lecsillapítani gondolatait, és nem az este történtekre vagy az Inaya által elmeséltekre koncentrálni.

Szemei azonban csak akkor csukódtak le megnyugodva, amikor kezével megmarkolta a párna alá rejtett Ezüst Sárkányt.