Sziasztok csillagok!

Aki elég szemfüles volt, ő már olvashatott egy apró részletet a mai fejezetből, de higgyétek el, a legfontosabb részekről nem kotyogtam ki semmit!

Ebben a fejezetben megismerkedhettek egy kicsit jobban Nathaniel Brenttel és fény derül a Sagittarius szó jelentésére, eredetére is!

Mire számíthattok még? Nos, legyen elég annyi, hogy minden egyetemi bulin történik valami váratlan és rettenetes dolog! ;)

Jó olvasgatást és csillagos estét mindenkinek!

Ahogy egyre beljebb értek, egyre több diákkal találkoztak és a zene is hallhatóvá vált. Egy utolsó bal kanyar után megérkeztek a célállomáshoz.

- Majd szólok, ha elindulunk haza – mondta búcsúzóul Sasha. Egy fél pillanattal később ő és a két Kívülálló beleveszett a tömegbe.

A kilátó régebben sokkal kisebb és rozogább volt. Cassy kislánykorából még emlékezett rá, hogy édesanyja nem engedte felmenni, mert félt, hogy alattuk esik össze. A korhadt fákat azonban lecserélték néhány éve és az erős, vastag fagerendákból a korábbinál kétszer magasabb kilátót építettek. Előtte térköves teret alakítottak ki, ahová szétszórtan pár padot és asztalt raktak. Most baloldalon két egymáshoz közelebb eső asztal szolgált bárpultként, egy távolabbi pedig két hatalmas hangszórónak adott helyet.

A téren kialakított hangulat és a rengeteg ember egy fesztiválra emlékeztette Cassyt. Néhány környező fákra felerősítettek egy-egy reflektort, ami kék, zöld és piros fénynyalábokkal öltöztette fel a teret. Ha nem lett volna a hűvösebb szellő, akkor Cassy el is felejtette volna, hogy szabad ég alatt vannak.

- Cassy! – A tömegből Terry bukkant elő, aki sikítozva és ugrándozva ment barátnője felé. – El sem hiszem, hogy végre itt vagy!

- Hát még én is nehezen – mondta mosolyogva Cassy. Miközben megölelte őt, látta, hogy nyomában felbukkan Jason is, kezében két üveg sört szorongatva.

- Akkor igyál! – javasolta bölcsen Terry, majd az egyik italt Cassy kezébe nyomta. – Hát nem fantasztikus? Istenem, ez az egész olyan hihetetlen! Nézd meg, ezek a színek, meg az emberek, meg a zene! Hát nem eszméletlen?!

Cassy teljesen meg tudta volna érteni, ha valaki azzal vádolja barátnőjét, hogy bevett valamilyen tudatmódosítót, ami ennyire felpörgette, de ő tudta, hogy Terry egyszerűen ilyen. Képes volt a legapróbb dolgokért is lelkendezni úgy, mint egy öt éves kisgyerek a karácsonyi ajándékbontáskor. Bár valóban remek bulit hoztak össze, pláne ahhoz képest, hogy egy parkban voltak, Cassy egy kicsit elbizonytalanodott. Biztos itt kellene lennie?

- Na, gyere drága barátnőm! Mutassuk meg a városi ficsúroknak, hogy kell táncolni! – Nem igazán várt választ, egyszerűen megfogta Cassy kezét és a tér közepe felé húzta, ahol a legnagyobb volt a tömeg.

Cassynek fogalma sem volt, mikor táncolt utoljára. Bár az emberektől nem sok hely volt, Terrynek azért sikerült kiharcolnia egy kis mozgásteret és kifogyhatatlan energiával lendült bele. Cassyt magával rántotta barátnője jókedve, a zene ritmusa, a tömeg lüktetése és lassan ő is belefeledkezett a mozgás örömébe. Pár méterrel arrébb észrevette Sasha vörös hajzuhatagát. A Sagittarius Harcos épp Ryan és Scott között táncolt. Látszólag mindannyian eléggé élvezték a helyzetet, és Cassy csak irigyelni tudta a lány felszabadultságát.

Jason Terry mögé került és hátulról átkarolva a lányt, próbált együtt mozogni vele. Egy ismeretlen srác ezen felbuzdulva Cassy mögé állt, de amikor két kezével megmarkolta a csípőjét, a lány ösztönei átvették a teste fölött a hatalmat. Megragadta az ismeretlen kezét, majd átpördült alatta, így kicsavarva a srác felső végtagját. Felkiáltott, mire Cassy azonnal elengedte. Fel sem fogta, mit csinál, egy pillanat műve volt az egész. Csak egyetlen másodpercre engedte el magát és feledkezett meg mindenről, de ennyi is elég volt hozzá, hogy erejével megsebesítsen egy ártatlan Kívülállót.

- Hülye ribanc! – vágta hozzá a srác, miközben arrébb ment a tömegben.

Cassy tudta, hogy nem okozott nagy sérülést, és azon kívül, hogy kicsit fájni fog a srác csuklója néhány órán át, nem lesz nagyobb baja. Azonban ha valamivel erősebben szorítja a végtagot, vagy nagyobbat ránt rajta…

- Kicsit kimegyek! – kiabálta oda Terrynek, aki teljesen Jason bűvöletébe esett.

Szüksége volt a friss levegőre, hogy lecsillapodjon. Szidta magát, amiért nem tudta kordában tartani erejét, holott azt hitte, a gimnáziumban már tökélyre fejlesztette képességeinek elnyomását.

A kilátó beton alapon állt, amiben volt pár lépcsőfok. Cassy oda ült le és kezei közé temette arcát, hogy a villogó fények ne zavarják annyira érzékeny szemeit.

- A túl sok vodka vagy a túl sok sör az oka?

Cassy felkapta fejét a hang hallatán. Annyira lekötötte, hogy kizárja a körülötte történő eseményeket, hogy észre sem vette, mikor odaállt mellé valaki. Ami azt illeti, nem is akárki. Nathaniel Brent.

- Parancsolsz? – kérdezett vissza Cassy, miközben próbált nem túl izgatottnak tűnni.

- Melyik az oka annak, hogy egyedül ülsz itt és fogod a fejed? – mosolyogva ült le mellé a lépcsőre. Nem értek egymáshoz, de közel voltak és Cassy érezte, hogy libabőrös lesz.

- Hát, már nem vagyok egyedül, nem igaz?

- Valóban – értett egyet mosolyogva Nathaniel.

Cassy érezte, hogy a tekintetét keresi, de ő nem mert odafordulni. A legutóbb mikor a szemébe nézett, úgy érezte, megsemmisül és újjászületik egy azon pillanatban. Nem volt benne teljesen biztos, hogy most tudna kezelni ennyi érzelmet.

- Tudod, nem igazságos, hogy te tudod a nevemet, de én nem ismerhetem a tiédet.

Kissé egoista feltételezés volt a részéről, hogy Cassy emlékszik rá, de ez jelenthette azt is, hogy benne is hagyott valami nyomot az a bizonyos Csillagászat alapjai óra. Mindenesetre Casssy úgy döntött, nem enged ilyen könnyen.

- Ne haragudj, de ismernem kellene téged? – kérdezte Nathaniel felé fordulva. Próbált a lehető legrövidebb ideig a szemébe nézni, de az így is rabul ejtette és életfogytig tartó zárkára ítélte.

Csak egy pillanatra rendült meg a magabiztos mosolya, de Cassy ezt nem szalasztotta el.

- Bocsáss meg! Itt van valahol az ikertestvéred, aki ma Csillagászat alapjai óráról elkésett?

Cassy elismerően nézett Nathanielre, amiért ügyesen a javára fordította a helyzetet. Mosolyogva kezet nyújtott és bemutatkozott:

- Cassy Gale.

- Nathaniel Brent, de a közeli ismerőseim Natenek szólítanak.

- Rendben van, Nathaniel, ezt megjegyzem.

Cassy igazán büszke volt magára, amiért nem kezdett el örömében tapsikolni, holott valójában így érezte magát. Nathaniel tekintetében továbbra is látta azt a fajta erőt és magabiztosságot, amitől annyira megrettent, de arra gondolt, hogy butaság ezt Sagittarius mivoltára kivetíteni. Egyszerűen csak élvezte, hogy elveszhet a csokoládé szemeiben, amit aranypettyek tettek még különlegesebbé. Illata arra emlékeztette a lányt, amikor hajnalban a harmatcseppek végig gördülnek a fák zöld levelein. Tudta, hogy nem kellene ennyire elrugaszkodnia a valóságtól, de úgy érezte, hogy valami vagy valaki felemelte a magasba és most csak repül, száll egyre feljebb a puha bárányfelhők közé.

Nathaniel mosolyogva, némán nézte Cassyt. A lány úgy vélte egy örökkévalóság is eltelhetne, akkor sem lenne elég ebből a pillanatból. Azonban a kívánságok ritkán teljesülnek, és ez most sem volt másképp. Egy hangosan ujjongató, félmeztelen srác futott el előttük és ennél nagyobb hangulatgyilkos nem igazán létezik.

Nathaniel felnézett a kilátóra, majd kihívó fél mosollyal felállt és odanyújtotta kezét Cassynek.

- Gyere, kitaláltam valamit!

Cassy megfogta a felé nyújtott kezet, majd szinte azonnal el is engedte. Nathaniel is hátrált egy lépést és visszahúzta karját. Mint egy apró áramütés, olyan volt bőrük találkozása. Cassy nem volt túl romantikus típus, de a hollywoodi filmek szerint ennek pont így kell történnie. Nos, Cassy Galenek rá kellett döbbennie, hogy a filmek hazudnak.

Akár az első pillantásban, ebben is volt valami ismerős, ami mégis idegen és ijesztő volt. Valami megmagyarázhatatlan, ami egyszerre késztette arra, hogy nyúljon Nathaniel felé és ne is engedje el őt soha, és arra, hogy fusson, amilyen messze csak tud.

Cassy végül egyiket sem tette. Felállt, és magára erőltetett egy mosolyt.

- Milyen csínybe akarsz belevinni?

- Ugyan kérlek, tisztességesek a szándékaim – mosolygott Nathaniel és elindult a kilátó bejáratához.

A boltíves kapu előtt egy rácsos fém ajtóval zárták le a kilátót, elkerülve ezzel, hogy éjszaka illetéktelenek jussanak fel.

- Na és Mr. Tisztesség, hogyan szeretnél minket átvarázsolni ezen az ajtón?

- Ne becsüld alá a varázserőmet! – kacsintott, majd nadrágzsebéből elővett egy apró kulcsot.

- Fel is lépsz valahol a mutatványaiddal? – heccelte Cassy.

- Igen, a rajongók valósággal őrjöngnek, mikor a színpadra lépek.

Az apró kulcshoz tartozó kicsiny lakatot gyerekjáték volt kinyitni, így a kilátóba elég hamar bejutottak. Nathaniel behúzta maguk után az ajtót, hogy mások ne kövessék őket, majd elindultak felfelé a kacskaringós lépcsőn.

Bár Cassynek elég lett volna néhány perc, hogy felérjen a tetejére, most kifejezetten örült, hogy emberi tempót kell felvennie. Nathanielnek igazán kitűnő volt az erőnléte, mert Cassynek feltűnt, hogy alig liheg, pedig már több mint a felét megmászták a kilátónak. Cassynek persze mímelnie kellett a zihálást. Úgy sejtette, azért egy Kívülállónak mégsem olyan könnyű feladat megmászni egy közel tízemeletnyi magas építményt.

- Szóval, elárulod, honnan van az a kulcs, vagy most jön az a rész, hogy ha elmondod, akkor meg kell, hogy ölj? Várj! Ugye nem ezért megyünk fel kettesben?

- Hidd el, sokkal egyszerűbb módszert választottam volna, ha ez lenne a szándékom – mondta, miközben próbálta kifújni magát. Cassy utánozta a fiú légzését. – Múlt évben az egyetem mellett itt dolgoztam. Esténként kellett őrködni, néha takarítani és hasonlók. Mikor eljöttem, nem kérte el senki a kulcsot, én pedig elfelejtettem visszaadni.

- Hát, lehet nem kéne ezt mondanom, de jó gondolat volt. Én is biztos vissza akarnék jönni, amikor ilyen gyönyörű a kilátás.

A legfelső emeletnek üvegkupolája volt, így zavartalanul kiláthattak a csillagos égboltra. A városi fényektől ugyan nem látszott annyi szikrázó, fényes pont az égbolton, mint Green Villageben, azért így is szép látvány tárult eléjük. Cassy egész életében imádott kifeküdni, és éjszakánként az eget figyelni. Mindig úgy gondolta, hogy a csillagtól származó, vérében csörgedező, ősi erő hazahúzza, fel a többiek közé, akik csak lesik a földi életet, fivéreik és nővéreik sorsát. A Hold fényét szinte simogatásnak érezte, mintha édesanyja cirógatná egy békés, nyugodt estén.

Ha nappal bele is feledkezett a Kívülálló világba, esténként mindig emlékeztette a vére, a szíve, a lelke, minden porcikája, hogy ő Sagittarius. Egy védelmező, becsülendő nép tagja, akik életüket kockáztatják egyetlen célért. Őseik szellemét vitte tovább minden szívdobbanása, lélegzetvétele. Őseiét, akiket azért teremtettek, hogy az emberek ismerhessék, mi is az a jó.

- Valóban gyönyörű – suttogta mellette Nathaniel. Cassy felé fordult, így észrevette, hogy ő nem az égboltot figyeli ábrándozva.

Zavarában elmosolyodott, majd kilépett az üvegkupola ajtaján a szabadba, ahol magas kerítéssel szegélyezett terasz volt. Szűk volt, csupán pár méter széles, de Cassynek bőven elegendő volt ez is. Neki támaszkodott a korlátnak és magába szívta a friss erdei illatot, miközben annak gazdája mellé lépett.

- Miért jelentkeztél csillagászatra?

A kérdés váratlanul érte Cassyt, de szerencsére megvolt az erre begyakorolt válasza.

- Otthon, Green Villageben van egy csillagvizsgáló. A legjobb barátnőm szüleié. Kiskorunkban folyton belógtunk Terryvel, és a hatalmas távcsöveken át néztük a tündöklő fényeket. Nem tudom hogyan vagy miért, de beleszerettem. Ez a szenvedély azóta is kitart, nem engedett, úgyhogy egyértelmű döntésnek tűnt, hogy milyen pályát szeretnék választani. Neked mi a kifogásod?

- Egyszer én is jártam abban a csillagvizsgálóban – mondta elmerengve. Cassy nagyon szerette volna hallani azokat a kimondatlan szavakat, amikre ebben a percben gondolt. – Gyerekként gyakran menekültem a könyvtárba. Nagy zsivaj vett körül mindig, így vonzott az ottani csend és nyugalom. Imádtam a mítoszokat, legendákat, a csillagképekről szőtt meséket. Ezeken nőttem fel és idősebb koromban már nem csak a mesék, de a tudományos háttér is érdekelni kezdett. Az csak pusztán szerencse, hogy abban a városban élek, ahol az egyik legnevesebb csillagászati egyetem is található.

- Örülök ennek a véletlennek – bukott ki Cassy száján. Bár szavai igazak voltak, nem szerette volna erről tájékoztatni Nathanielt. Ő azonban láthatóan nem bánta. Csak lágy, kedves mosollyal nézte Cassyt, aki próbálta elterelni a figyelmet előbbi kijelentéséről. – Elmeséled a kedvenc legendádat?

- Szívesen – bólintott, majd letelepedett a földre, hátát pedig a korlátnak vetette. Cassy hasonlóan tett, majd kíváncsian hallgatta, ahogy Nathaniel mesél. – Egyszer volt, hol nem volt, réges-régen éltek a Földön félig ember, félig ló lények, akiket kentauroknak neveztek. Sokan féltek tőlük, mert a legtöbben erőszakosak és rendkívül indulatosak voltak. Ám élt köztük egy, aki bölcsességével kitűnt társai közül. Ő volt Kheirón, a tanítómester. Halhatatlan volt, és örök életét annak szentelte, hogy harcosokat oktasson művészetekre, orvostudományra, építészetre és természetesen az íj használatára. Kheirónt mindenki tisztelte és szerencsés nebuló volt az, aki tőle tanulhatott. A többi kentaur természete azonban nem volt olyan nyugodt, mint az övé. Egy alkalommal, mikor Héraklész, akit Herkulesként is ismerünk, egy kentaurnál vendégeskedett. Mivel minden valamire való háztartásban van egy jó üveg bor, kinyitottak ők is egyet. A lény azonban a bor illatától teljesen megvadult. Harc tört ki, melynek mértéke csak nőtt, ahogy egyre többen csatlakoztak. A hős természetesen bátran küzdött, és végül a kentaurok Kheirónhoz menekültek, ahol azonban Herkules egyik eltévedt nyílvesszője eltalálta a bölcs tanítómestert. A vessző mérgezett volt, amitől Kheirónnak hatalmas fájdalmai voltak, ám halhatatlansága miatt nem reménykedhetett a megnyugvást hozó halálban. Örök életében sebétől kellett volna szenvednie, de Héraklész nagy bűntudatot érzett barátja megsebzése miatt, ezért kieszelt egy tervet.

- Az egyik titán, Prométheusz súlyos büntetésben élt. Ellopta az istenektől a tüzet, hogy az embereknek adhassa. Zeusz azt az ítéletet rótta ki a tolvajra, hogy kötözzék egy sziklához, ahol minden nap egy sas lakmározik majd a májából, ami azonban a nap végén újra visszanő, csak, hogy a sas másnap megint jól lakhasson. A főisten elrendelte, hogy Prométheusz addig nem szabadulhat ki, amíg egy halhatatlan személy önként át nem adja halhatatlanságát Prométheusznak. Héraklész kihasználta ezt a kiskaput, elment és kiszabadította a tolvajt. Kheirón nem bírta tovább már a méreg okozta kínt, ezért lemondott az örök életről. Így ő és Prométheusz is megszabadulhatott a szenvedéstől. Zeusz Kheirón bölcsességének tiszteletéből megalkotta a kentaurról mintázott Sagittarius, vagyis a nyilas csillagképet. Így bár más formában, de mégis halhatatlan maradhatott a tanítómester.

Cassy képtelen volt megszólalni. Jól ismerte a történetet, hiszen ez az Ő népének a története volt! Persze a Kívülállók sok mitológiát kiszíneztek és bár ők nem is gondolták volna, de a legtöbb nagyon is valóságos eseményeken alapul. Bár Nathaniel azt hitte, hogy meséjének itt vége, Cassy népének ez jelentette a kezdetet.

Talán puszta véletlen, talán a sors keze, hogy Nathaniel számára pont ez a legkedvesebb legenda, mindenesetre Cassyt letaglózta.

- Hát ez… - fogott bele, mikor rájött, hogy Nathaniel azért hallgat, mert valamilyen reakcióra számít tőle. – Alig jutok szóhoz, mert ez az én kedvenc történetem is! Decemberben, a nyilas jegyében születtem és ezért mindig is nagyobb figyelmet fordítottam ennek a mitológiának, mint a többinek.

- Betéve tudod, mégis hagytad, hogy végig meséljem? - nevetett Nathaniel.

- Csak megdöbbentem, hogy micsoda véletlenek léteznek – vallotta be Cassy, és ezzel nem is mondott hazugságot.

Nathaniel közelebb húzódott hozzá, válluk összeért, arcuk csak pár centiméterre volt egymástól. A kilátó tetején, a csillagok vigyázó tekintetéhez közel, Cassy elképzelni sem tudott ennél megfelelőbb helyet és időt arra, hogy először megcsókolja a legtitokzatosabb srácot, akivel egész életében találkozott, és aki úgy vonzotta, mint Isteneket az ambrózia édes illata.

- Nem hiszek a véletlenekben – suttogta Nathaniel, miközben közelebb hajolt és…

Éles, szinte fülsüketítő sikoly szakította félbe a romantikus pillanatot. Cassy és Nathaniel úgy rebbentek szét, mint a rajtakapott szeretők.

- Ki volt ez? – kérdezte Nathaniel. Cassy egy pillanatig azt hitte, csak ő hallhatta a sikolyt, ám a szél valószínűleg messzire vitte a hangot, így Nathaniel Kívülálló hallása is érzékelhette.

A sikoly újra megismétlődött, most azonban még több hang követte. Cassy fülében azonban még mindig a legelső visszhangzott.

- Terry.