Fekete szűkszárú nadrágot vett fel, aminek az egyik szára a combjánál, a másik a térdénél volt kiszakítva. Sötétkék ujjatlan felsőbe bújt, aminek a háta majdnem a derekáig ki volt vágva. Terrytől kapta ezt ajándékba legutóbbi szülinapjára. Akkor arra gondolt, hogy ugyan mégis hova venne fel ilyen kihívó ruhaneműt, de úgy tűnik, a nagyvárosban valóban bármi megtörténhet. A nyakában ezúttal is ott lógott a gömb alakúra csiszolt ametiszt gömb. Más ékszert ritkán hordott és a buli kedvéért sem szeretett volna változtatni ezen a szokásán.

Gyorsan kisminkelte magát, belebújt a fekete, félszárú, magas sarkú csizmájába, amibe még Ezüst Sárkányt is el tudta rejteni. Felkapta farmerdzsekijét, nadrágzsebébe rejtette a mobilját, majd elindult a szoba ajtaja felé.

- Cassy? – hallatszott az ajtó másik feléről Theo óvatos hangja. A lány megtorpant. – Cassy kérlek, ne hagyd, hogy Sasha ostoba módon felidegesítsen, és emiatt olyat tegyél, amit meg fogsz bánni! Ő könnyen beszél, hiszen már Harcos, már túl van a Vizsgán, viszont te még elfuserálhatod az egész jövődet!

- Elfuserálhatom? – Cassyben fortyogott a düh és az elszántság, de Theo szavait hallva mégis mosolyogva nyitotta ki az ajtót. – Komolyan Theo, ki a fene használja ezt a szót manapság?

- Nem éppen ez volt a lényege a mondandómnak – felelte bosszúsan. Nagyon helyes volt kócos, sötétszőke hajával és az eltökéltség szikrájával kék szemében. Bár nem volt Cassy esete, a lány biztosra vette, hogy ezért a fiúért valaki még bolondulni fog.

- Tudom, Theo, számomra mégis ez volt a leglényegesebb része. Nem tudsz lebeszélni róla, úgyhogy inkább falazz, amíg nem leszek itthon. Mondd, hogy elfáradtam, korán lefeküdtem aludni, jó?

- Szóval legyek a bűntársad? – kérdezte olyan hangsúllyal, mint akit felháborít a gondolat.

Cassy már a folyosó végében lévő ablak felé tartott, de most visszafordult Theo felé. Ez a fiú aggódott érte. Ez szíven ütötte, meghatotta és teljesen elérzékenyült egy pillanatra. A szülein és Terryn kívül soha senki nem törődött még azzal, hogy ne csináljon ostobaságot. Bár alig egy napja ismerte, Theo Attkins máris testvéri szeretettel nézett rá, és ezt képtelen volt kezelni. Nem épp a könnyű kapcsolatépítésről volt híres, ezért most ismeretlen érzésekkel kellett viaskodnia. Odament a fiúhoz és megölelte. Rövid, suta ölelés volt, de Cassy beleadta minden háláját.

- Theo Attkins – mondta halkan -, soha többé nem kérem, hogy értem hazudj.

A fiú összezavarodott, nem értette a hirtelen hangulatváltozást, de azért értékelte Cassy szavait. Megenyhülve pillantott a lányra.

- Én pedig bármikor szívesen leszek a bűntársad. – Szavait szinte suttogva mondta, részben azért, hogy más ne hallja meg, részben pedig amiatt, mert talán még soha nem volt ennyire zavarban.  – Csak ígérd meg, hogy vigyázol magadra, oké?

Cassy mosolyogva nyújtotta a kisujját Theo felé, de ő csak értetlenül bámult rá.

- Kisujjeskü! – mondta magától értetődően, majd beleakasztotta ujját a fiúéba és megrázta. – Ez többet jelent, mintha csak annyit mondanék, a szavamat adom rá.

- Hát én azzal is beértem volna, de így akkor még jobb – nevetett Theo. – Azon keresztül szándékozol távozni? – Theo a lány mögötti ablakot nézte. – Sajnálom, de az nem fér bele a kisujjeskübe.

- Taníts, mester!

- Az én szobám egy emelettel lejjebb van és alatta van a fedett terasz. Onnan kevésbé lesz életveszélyes lejutnod.

- Nocsak, nocsak! Csak nem tapasztalatból beszél Mr. Erkölcsösség?

- Szerinted ki segített Sashának, amikor még rá is vonatkoztak a szabályok?

Theo szobájában a sötétzöld és a mahagóni bútorok uralkodtak. Komorabb volt, mint amilyet Cassy elképzelt volna a szerény fiúnak, de mégis sugárzott egyfajta mozdulatlan békességet. Olyan érzés volt, mintha az erdő közepén egy kis faházban lenne az ember.

Bár nem akart kíváncsiskodni, akaratlanul is észrevett egy bekeretezett fotót a Theo ágya melletti éjjeliszekrényen. Egy fehér csipkeruhába öltözött nő és egy jóképű, magas, öltönyös férfi állt egymással szemben kéz a kézben. Még a fényképen keresztül is érezhető volt az a mély, igaz szerelem, amellyel egymás tekintetébe merültek.

Theo ugyan észrevette, hogy Cassy figyelmét mi köti le, mégsem szólt egy szót sem, csak kinyitotta az ablakot.

- Köszönöm! – mondta búcsúzóul Cassy. Mielőtt kilépett volna a fa gerendákból álló tetőre, belenézett Theo óceánszínű szemébe és sokkal többet látott benne, mint eddig bármikor. Egy árva mély fájdalommal teli tekintetét, aki fogadott gyerekként nőtt fel a Központ komoly szabályai között.

Cassy óvatosan végig sétált a vastag fa gerendán, majd mikor a széléhez ért elrugaszkodott. Szaltózott egyet a levegőben, majd halkan földet ért. Még hallotta Theo elismerő füttyét, majd a növények takarásában elindult a kapu felé.

*

Besötétedett már, a külvárosi utcákon nem sok ember lézengett, csak néha bukkant fel egy-egy sötét árnyék a házak falán. Cassy gyorsan megüzente Terrynek, hogy találkozzanak a kilátónál, majd elindult abba az irányba, amelybe emlékei szerint aznap reggel a busz is vitte.

Mereven maga elé nézett és csak ment, amerre a lába vitte. Próbált magabiztosnak tűnni, de azért magának már beismerte, hogy bizony eltévedt. Az utca egyre jobban beszűkült, míg nem egy keskeny sikátorra emlékeztetett. A szél összehordta a szemetet, ezért az utca tele volt összegyűrt újságpapírral, ételmaradékokkal és még olyan dolgokkal, amikről Cassy egyáltalán nem akarta tudni, hogy micsoda. Rothadó étel és vizelet szaga terjengett a levegőben, ami érzékeny szaglása miatt szinte égette az orrát belülről.

Megállt egy pillanatra, hogy átgondolja, milyen útvonalon jött eddig és vajon hol fordulhatott rossz irányba. Ekkor ment el egy autó a sikátor végében. Cassy felfedezte, hogy az utca egy valamivel forgalmasabba nyílik, csupán végig kell sietnie ezen a büdös, ijesztő szakaszon. Hát persze, hogy végig kell sétálnia rajta. Naná.

Gyorsan körbenézett, majd csalódottan megállapította, hogy több ablak is néz a sikátor felé, és sajnos egyik-másik mögött lámpa is égett. Mivel Kívülállók között volt, nem használhatta képességét. Népe titkának megőrzése sokkal fontosabb volt, mint az, hogy kicsit berezelt.

- Szedd össze magad! Harcos akarsz lenni az istenért! – szólt rá magára, majd elindult.

Alig tett két lépést, amikor észrevette, hogy jó pár méterrel előtte az egyik szemetes konténer mögül kilép egy alak. Sötét árnyként látta csak, éles látása is csak annyira volt hasznára, hogy megállapítsa, egy személy áll előtte, nem pedig valamilyen állat vagy hasonló.

Csettintést hallott, mire összerezzent. Az az alak csettintgetett, miközben lépésről lépésre egyre közelebb került Cassyhez. A lány gyorsan lehajolt és előhúzta Ezüst Sárkányt. Nyelt egy nagyot, majd mély levegőt vett. Nem tudhatta, hogy Sagittarius, Árnylény, esetleg egy rossz szándékú Kívülálló áll vele szemben, de akármelyik is volt, valamivel mégis illett megvédenie magát.

Hátrálni kezdett abba az irányba, amerről jött. Nem mert hátat fordítani az ismeretlennek, még akkor sem, ha így valamivel lassabban haladt. Érezte, hogy légzése és szívverése felgyorsul. Tenyere izzadni kezdett, és szinte görcsösen szorította Ezüst Sárkány nyelét. Nem csodálkozott volna, ha az egyik pikkely felsérti bőrét. Hátán egy izzadságcsepp folyt végig. Sagittariusként kevesebbet és ritkábban izzadt, mint a Kívülállók, így az érzés kissé idegenként hatott és jobban elvonta figyelmét, mint kellett volna.

Megbotlott egy üres sörös üvegben, de szerencsére nem esett el. Tekintetét így is egy fél másodperc erejéig a tárgyra szegezte. Mikor újra felnézett, a sötétben közelítő alak eltűnt. Mintha soha ott sem lett volna. Akár egy lidérc vagy szellem, aki csak heccből kísértette Cassyt.

A lány nem akarta megvárni, míg kiderül, hova tűnt a furcsa alak, megfordult és emberi tempóra kényszerítve magát, kifutott a sikátorból. Engedett a késztetésnek és még egyszer hátrapillantott válla fölött, de a sikátor továbbra is üres és néma volt.

- Hé!

Annyira a rémre koncentrált, hogy nem vette észre a járókelőt, akibe egyenesen beleütközött.

- Most komolyan? Mindenkinek szokásod nekimenni vagy csak engem tisztelsz meg ezzel?

- Sasha? – Cassy nem gondolta volna, hogy örömöt fog érezni, mikor legközelebb látja a lányt, most mégis a nyakába tudott volna ugrani. Sasha tekintete azonban azt sugallta, hogy ha ezt megteszi, puszta kézzel fojtja meg.

- Mégis ki más lennék? – kérdezte lekezelően, majd hirtelen elmosolyodott és úgy nézte Cassyt, mintha először látná. – Nocsak, Gale! Több kurázsi van benned, mint hittem!

- Kurázsi? – motyogta Cassy, aki igyekezett ziháló lélegzetét lecsillapítani, miközben elrakta Ezüst Sárkányt. - És még én vagyok a kisvárosi?

- Neked meg mi bajod van? – Sasha arcán nem az együttérzés vagy segítőkészség tükröződött, inkább úgy nézett ki, hogy undorodik és aggódik, nehogy elkapjon valamilyen fertőzést.

- Én… én csak… – hebegte Cassy. Vett pár mély levegőt, kihúzta magát és próbált Harcosnak tűnni. Legalább a látszata legyen meg, ha ő maga nem is érezte annak magát abban a pillanatban. – Valaki követett a sikátorban.

Sasha izgatottan nézett a lány mögé. Egészen úgy tűnt, mint aki reménykedik benne, hogy valóban van ott valaki és egy jó kis csetepaté kerekedhet ki a dologból. Kezében már ott is volt egy apró, ám annál halálosabb tőr. Cassy észre sem vette, hogy mikor és honnan vette elő. A csillogás vonta magára a figyelmét, amit a tőr markolatában lévő apró vörös gránit okozott.

- Mit vettél be? – kérdezte ismét Cassyre pillantva, miközben a pólója alatt a derekához csatolt tokba rakta fegyverét.

- Nem képzelődöm! Tényleg volt ott valaki, csak… eltűnt. – Még ő is elbizonytalanodott saját szavaiban. Tudta, hogy azoknak semmi értelmük, mégis biztos volt benne, hogy mit látott.

Bárki is volt a személy, egy Kívülálló nem képes eltűnni egy Sagittarius elől egyik pillanatról a másikra. Egy másik Sagittarius pedig csak mondott volna valamit, mikor látta, hogy megrémíti Cassyt. Azonban ha a harmadik variáció marad csak, miszerint egy Árnylény volt vele abban a sikátorban, akkor Cassy hálát adhatott, hogy kikeveredett onnan.

- Aha – fűzte hozzá Sasha. Ő valószínűleg arra a lehetőségre adta le a voksát, hogy Cassy megőrült.

- Igazán gyönyörű fegyver. – Cassy bölcs megoldásnak vélte, ha inkább témát vált. - Jól láttam, hogy gránit van benne?

- Igen.

- Sejthettem volna – mosolygott Cassy.

- Hogy érted?

- Hát a gránit a kos csillagjegyűek köve. Sejthettem volna, hogy az vagy.

- Nyilas? – bökött Sasha a Cassy nyakában lógó ametiszt felé. – Ez sem túl meglepő.

- Népünk alapjaihoz köthető ez a jegy, úgyhogy ezt most bóknak veszem.

- Nem igazán érdekel, hogy minek veszed – mondta Sasha, aki unottan piszkálta a körmét, miközben az egyik ház falának támaszkodott.

- A parkba mész, ugye? – Cassy remélte, hogy valamivel kellemesebb téma felé terelheti a szót.

- Két haveromat várom, ők visznek majd el. – Cassy várta a mondat folytatását, esetleg egy felajánlást, de Sasha rá sem hederített.

- Most komolyan? Könyörögjek? – fakadt ki Cassy.

Sasha már széles vigyorral nézte vörösre festett körmeit.

- Nem lenne ellenemre.

- Netán számomra is lenne egy szabad hely a maguk járgányában, Miss. William? – kérdezte színpadiasan Cassy.

- Sasha – vágta rá gyorsan a lány. A vidámság amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt szemeiből. Még Cassy sem harapott ennyire, mikor valaki Cassandrának szólította.

- De hát nem William a vezetékneved?

- Ahogy a Kívülállók mondják: a családodat nem választhatod meg. – Cassy nem tudott erre mit mondani és talán nem is lett volna illendő. Nem ismerte még a lányt, fogalma sem volt róla, hogy milyen a viszonya az apjával, bár ebből a kis közjátékból nem volt nehéz megjósolni.

Egy autó kanyarodott rá az utcára. Sasha a járda széléhez állt és felemelte a kezét, mint aki egy taxit int le. Mielőtt odaért volna az autó, még ránézett Cassyre és türelmetlenül megkérdezte: - Most akkor nem jössz?

Az autóban két srác ült, akik elismerően füttyögtek, mikor megálltak Sasháék mellett.

- Hello cica, elvigyünk valahová?

- Fogd be Scott! – szólt rá Sasha az anyósülésről kilógó fekete hajú srácra. – Srácok, ő Cassy. Őt is elvisszük.

- Hello cica…

- Bele ne kezdj! – szakította félbe Cassy a Scott névre hallgató srácot, aki röhögve fordult a sofőr felé.

- Hallod, Ryan? Sasha megtalálta az ikertestvérét!

Sasha és Cassy lopva egymásra pillantottak, és bár a sötétben nem mert volna megesküdni rá, Cassy mintha látta volna, hogy Sasha ajka egy pillanatra felfelé görbül.

Ryan és Scott egész úton magasröptű társalgásba mélyedt, aminek a fő témája leginkább az esti buliban iható alkoholok fajtája és mennyisége volt. Bár Cassy számára az is meglepő volt, hogy Sasha miért pont ezzel a két sráccal barátkozott össze, az valamivel jobban megdöbbentette, hogy Kívülállók voltak.

Az, hogy az ő legjobb barátnője Kívülálló nagyon szokatlan volt. Szülei és a szomszéd Cooperék is többször megjegyezték, hogy ez milyen felelőtlen dolog, és nem is értik, hogyan lehetséges olyasvalakivel jóban lenni, aki nem ismer minket. Cassy soha senkinek nem tudta elmagyarázni, miért ragaszkodik ennyire Terryhez és a lány barátságához. Ha azt mondta azért, mert ha vele van olyan, mintha ideig-óráig elmenekülhetne a saját világából, akkor megkérdezték, hogy ugyan melyik Sagittarius akarna menekülni a sajátjai elől?!

Sasha volt talán az egyetlen ismerőse, aki azonosulni tudott azzal a vággyal, hogy egy kicsit a Kívülállókhoz is tartozzanak. A lány sejthette, hogy mi jár Cassy fejében, mert olyan halkan, hogy a két srác ne hallja meg, a következőket súgta:

- Nem tudják.

Cassy tudta, hogy arra gondol, Scottnak és Ryannek fogalma sincs, hogy két nem emberi személy is utazik az autóban. Nagyon el szerette volna mondani Sashának, hogy átérzi, milyen az, amikor barátok előtt kell titkolni, hogy kik is ők valójában, de nem volt rá alkalma a zárt térben. Talán jobb is volt így. Sasha nem tűnt túl érzelgős típusnak.

Negyed óra alatt megérkeztek a Pandora Park kapujához. Kiszálltak a kocsiból, a fiúk a csomagtartóból elővették a munícióként szolgáló italokat, majd elindultak a sötét, kanyargós ösvényeken a kilátó felé.