"Észak hajnala"

december 09, 2017

Sziasztok csillagok!

Nem emlékszem, mikor hallottam először a sarki fényről, így olyan, mintha mindig is tudtam volna a létezéséről. Lenyűgöző, misztikus égi jelenség. Csoda hát, hogy egyből a szívembe zártam?! Létezik egy bakancslistám, ami nagyrészt az utazás iránti mániám kézzelfogható bizonyítéka. Ezen a legelső tétel az északi fény megnézése. Mikor elkezdtem listázni, hogy miket szeretnék látni az életemben, akkor elhatároztam, hogy erről a bakancslistáról csak úgy kerülhet le egy tétel, ha az megvalósult. Próbálom megfontoltan tölteni, vagyis nem beleírni az összes létező ország nevét. :D Ennek ellenére az nem kérdés, hogy a sarki fény első helyet érdemelt.


Mivel már régen volt égi jelenségekről szóló informatív bejegyzés, ezért szerettem volna feleleveníteni ezt a „hagyományt” is. Úgy gondoltam, hogy decemberben pont itt az ideje, hogy írjak egy kicsit arról a csodáról, ami Télapó éjjeli lámpája.



A sarki fény esetében még a tudomány emberei, a csillagászok is elismerik, hogy van benne valami varázslatos, misztikus. Nem is értem, ki kérdőjelezné ezt meg! Olyan, mintha az égen színes tenger hullámozna.

Sok-sok éve mozgatja az emberek fantáziáját a fény, de eltérő hiedelmek alakultak ki róla. Voltak, akik táncoló isteneknek vélték, azonban akadtak, akik inkább valamilyen rossz hírnöknek gondolták és háború, éhínség közeledtét sejtették miatta. Ma már annál fejlettebb a tudomány, hogy ilyen tulajdonságokat párosítsunk egy-egy égi jelenséghez, de tény, hogy a fantáziámhoz ezeknek a tudományoknak elég kevés köze van. Így talán nem is meglepő, hogy számomra viccesebb és érdekesebb tény, hogy Arisztotelész „ugró kecskének”, Galilei pedig „észak hajnalának” nevezte.

Persze van a fényekre sokkal szakszerűbb magyarázat. E szerint a légkörbe jutó töltött részecskék által generált időleges fényjelenség. Ezek a részecskék túlnyomórészt a Napnak köszönhetőek. Ha ezek a részecskék kapcsolatba kerülnek a Föld mágneses mezőjével, akkor létrejön a neonfény show.

A legtöbbször az északi fényként emlegetjük, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy van egy déli sarkunk is. A jelenség ott is előfordulhat, ám tény, hogy ritkábban. Továbbá a legfőbb oka annak, hogy az kevésbé turistabarát, hogy az Antarktiszon elég kevés a lakott terület, így „bajosabb” pénzhajhász hellyé alakítani a területet. Az északi rész turizmusát nagymértékben fellendítette a jelenség. Számos erre specializálódott utazási irodával találkozhatunk. Nekem a legvonzóbb egyébként azaz elképzelés, hogy egy üvegkupolájú iglu szobában szálljak meg, így az elalvásom pillanatáig csodálhatnám a fényeket. Hát milyen elképesztő élmény lehet! Ezért persze el is kérik az árát, de hát a remény nem adja fel ilyen könnyen!

Továbbra is hangsúlyoznám, hogy nem vagyok csillagász, teljes mértékben hobbi szinten rajongok az égbolt minden csodájáért, így természetesen ehhez a bejegyzéshez is segítséget kértem pár másik weboldalról. Ezeket eléritek itt és itt.

Ti mit gondoltok a sarki fényről? Ti is szeretnétek a saját szemetekkel látni?  A ti bakancslistátokon milyen tételek szerepelnek?



Ezek is tetszeni fognak:

2 megjegyzés

  1. Hi!
    Úristen de szuper volt ez a bejegyzés, nekem is óriási álmom, hogy megnézhessem ezt a nagyszerű jelenséget. :D Tetszett ez a bejegyzés, szívesen olvasnék még ilyet! :D Nem vagyok olyan nagyon bakancslista híve, de ez mindképpen ott van, Japán mellett. :D

    Moro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett! :) Szerintem alig akad ember, aki ne akarná látni ezeket a fényeket! :D És tervezek még hasonló bejegyzéseket hozni, csak sajnos a történetek mellett az ilyesmire kevesebb időm jut. Mindenesetre csomó ötlet vár még megvalósításra, úgyhogy biztosan szakítok ezekre is időt. :)

      Törlés

Írásaimmal itt is találkoztok

Ha kihívásra vágysz

Világdarabok játék