Proust teszt, avagy ki vagyok én?

november 05, 2017

Helló Fecnikukkoló!

A napokban többször belebotlottam az úgy nevezett Proust tesztbe. Egy francia író nevéhez kötődik, bár igazából a kérdéseket a kedvese tette fel neki. Picit utánaolvastam, és kiderült, hogy az író válaszainak sok évre nyoma veszett, azonban megkerülése után - már a kétezres években - nem kevés euróért árverezték el. Nos, ez valójában egy önismereti teszt, ezért is gondoltam arra, hogy tökéletes első fecni lesz belőle. ;)

Rendkívül egyszerű kérdések szerepelnek benne, amikre mégis irtó nehéz válaszolni. Elgondolkodtatóak voltak és sokszor még magamat is megleptem a saját válaszaimmal, de feltételezem ez a lényege az egésznek. Mindennek az alapja, hogy tudd, ki vagy, és szeresd is ezt a valakit. Ez persze jól hangzik, de nem ennyire egyszerű. Nekem most ez a teszt segített abban, hogy közelebb kerüljek egy ilyen alap megépítéséhez, úgyhogy ezek után mindenképpen csak ajánlani tudom.

A teszttel az alábbi oldalakon találkoztam, úgyhogy a kérdések és a háttérinformációk is innen vannak: wmn és papírhalom.

Fogjunk is bele!



1.      Mi jelenti számodra a tökéletes boldogságot?

Jelenleg egy kicsit stresszes ez a kérdés számomra. Kétségbeesetten kutatok az elmémben, hogy mit is lehetne „tökéletesnek” leírni, de csak olyan egyszerű képek ugranak be, mint amikor mozi estet tartunk a barátaimmal és finom ételeket eszünk, vagy amikor játszom a szüleimnél a kiskutyánkkal, esetleg amikor egy régen vágyott utazás végre összejön. Ha nem csak a jelenemre gondolok, hanem az egész életre, én azt hívnám boldogságnak, amikor szeretet és szerelem, megbecsülés, biztonság és sok mosoly vesz körül.


2. Mi a legnagyobb félelmed?

A legnagyobb talán az, hogy teljesen egyedül maradok. A szeretteim elvesztéséről már többször volt rémálmom. Remélem, ez soha nem is lesz több egy rossz álomnál.

3. Mi az a tulajdonság, amit nem szeretsz magadban?

Nem tudok engedni a boldogságnak. Mindig arra számítok, hogy jön a sötét felhő, de ezzel persze én magam idézem azt elő. Sajnos általában erre csak utólag jövök rá. Mindenesetre dolgozom az ügyön!

4. Mi az a tulajdonság, amit nem szeretsz másokban?

A lojalitás és az őszinte, nyílt kommunikáció hiánya. Emellett a másik irányába kimutatott agresszió.

5. Melyik élő embert csodálod a legjobban?

A nagymamát. Rengeteget küzdött az életben és többeket is elveszített; sok viszontagságon ment keresztül. Olyanokon, amiket igazából én elképzelni sem tudok. Mégis küzdeni láttam őt, őszintén nevetni, továbblépni és elképesztő mennyiségű szeretetet adni. Ha csak fele annyi erő lakozik bennem, mint benne, akkor nincs miért aggódnom az életben.

6. Mi a legnagyobb extravagancia az életedben?

A környezetemnek éppen elég extra, hogy írok és blogot vezetek; szerintem nem is igazán tudják hova tenni a dolgot. xD Nekem ez természetes folyamat, de sajátszemszögből nézve nincs az életemben extravagancia.

7. Milyen a lelkiállapotod most?

Fáradt. Több szempontból is.

8. Melyik az a tulajdonság, amit túlértékelünk?

A szépség mindenekfelett! A külsőségekre koncentrál mindenki, de azok a végén úgyis csak vakká tesznek.

9. Mikor fordul elő, hogy hazudsz?

Kegyes hazugságokat többször szoktam mondani, mint például: „igen, bevettem reggel a vitamint” vagy „nem, nem ettem este tíz után” és a hasonló társaik. Viszont érzelmekről maximum magamnak hazudok, én azt vallom, hogy tisztább, ha nyílt lapokkal játszunk. Inkább legyen az ember őszinte és fájjon egy kicsit, minthogy hazudjon, mert akkor úgyis a legrosszabb eshetőségre gondolok.

10. Mi az, amit a legkevésbé szeretsz a külsődben?

Alacsony vagyok, és ahogy anyukám mondaná, „finom vonású az arcom”. Néhány hete előfordult, hogy kereken tíz évvel néztek fiatalabbnak. Huszonöt vagyok.

11. Melyik élő embert tartod a legkevesebbre?

Ismeretlenről ilyet nem mondok, az ismerőseim között pedig nincs ilyen személy. A gyilkos szándékú embereket pedig egyszerűen nem értem.

12. Mely tulajdonságot tartod a legfontosabbnak egy férfiban?


Őszinte, nyílt kommunikáció. Minden sokkal egyszerűbb és letisztultabb, ha az ember elmeri mondani, hogy mit gondol és érez igazából. Ez nagyon sok felesleges, félreértésekből fakadó stressztől óvna meg mindenkit. Ezen kívül még mondhatnám a humort. Szeretek nevetni.



13. Mely tulajdonságot tartod a legfontosabbnak egy nőben?

A kommunikációval kapcsolatos véleményem igazából nemtől független, de hogy ne ismételjem önmagam, megemlítek egy másik tulajdonságot. Merjen kiállni magáért és ne engedje, hogy másvalaki egy jó tulajdonságától fossza meg.

14. Melyik az a szó, kifejezés, amit túl gyakran használsz?

Köszönöm. Még akkor is, amikor nem nekem kéne hálálkodnom.

15. Mi, vagy ki életed legnagyobb szerelme?

Hát erre igazán jó választ csak életem végén tudnék adni, de jelenleg azt hiszem a mindenmentes sütemények.

16. Mikor és hol voltál életedben a legboldogabb?

Mikor születése után először láttam meg a legkisebb öcsémet. A mai napig fel tudok idézni mindent arról a pillanatról.

17. Ha választhatnál, melyik emberi képességet, tehetséget birtokolnád?

Nagyon szeretnék szépen énekelni.

18. Ha egyetlen dolgot megváltoztathatnál önmagadon, mi lenne az?

Nem szoktam ezen elgondolkodni, mert olyan vagyok, amilyen. Fogadjatok el így. :D

19. Mi eddigi életed legnagyobb teljesítménye?

Jelenleg egyedül élek egy albérletben. Saját magamat tartom fenn és erre nagyon büszke vagyok. Örömtáncot járok egy izzó kicserélésénél, vagy amikor megküzdök életre-halálra egy bogárral. Aki közel áll hozzám, ő tudja, hogy ez milyen nagy szó. :D

20. Ha létezik halál utáni élet, te miként, vagy kiként térnél vissza?

Tetszik az a gondolatmenet, hogy minden életünkben valami újat kell megtapasztalnunk, megtanulnunk. Ha állatbőrbe bújva térnék vissza delfin vagy kutya lennék szívesen, emberként pedig akkor férfi. Az elég új tapasztalat lenne. Legalábbis a mostani életemhez képest mindenképp. xD

21. Hol élnél a legszívesebben a világon?

Imádok utazni és elég rugalmas vagyok, így akármit is hoz az élet, igazából bízom benne, hogy minden körülményhez tudnék alkalmazkodni… idővel. Ha a határon túl gondolkodunk, akkor Olaszországban vagy akár valamelyik skandináv országban élnék. Viszont soha nem vágytam különösebben arra, hogy életvitelszerűen tartózkodjak külföldön. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, valami nagy változásnak kell történnie.

22. Mi számodra a legértékesebb tulajdonod?

A könyveim és a fényképek. Családról, barátokról és igazából mindenről. Sokat jelentenek nekem.

23. Mit tartasz a legmélyebb gyötrelemnek?

Ha úgy kell nézned egy szeretted szenvedését, hogy nem segíthetsz rajta.

24. Mi a legkedvesebb elfoglaltságod?

Az írás.

25. Mit tartasz a legszembetűnőbb tulajdonságodnak?

A mosolyt. Elmondások alapján az első benyomás rólam az, hogy nagyon mosolygós vagyok.


26. Mi az, amit a legnagyobbra értékelsz egy barátodban?

Ha akkor is őszinte velem, ha negatív véleménye van.

27. Kik a kedvenc íróid?

Nehéz. Akik elsőre beugrottak: J. K. Rowling, Nora Roberts, J. R. Ward.

28. Ki a kedvenc irodalmi, vagy filmbéli hősöd?

Sirius Black, de ha a Disney meséket nézzük Aranyhaj. xD

29. Melyik történelmi alak áll hozzád a legközelebb?


Konkrét személy nincs, de mindig nagy alázattal hallgattam és olvastam a harcos, kitartó nőkről, akik koruk társadalmi felfogását meghazudtolva igenis kiálltak magukért és másokért. Akik a félelem arcába nevettek és csak mentek előre. Én ide sorolom Jeanne d’Arcot és Dian Fosseyt.


30. Kik a te valódi, hétköznapi hőseid?

A kollegáim, akik egyben a barátaim is. A mindennapokon ők tartanak a felszín felett. Tudják, hogyan vidítsanak fel egy rossz napon, hogyan iszom a kávémat és milyen édességet szeretek. Meghallgatnak, támogatnak, segítenek és nem csak a munkával kapcsolatban.

31. Melyek a kedvenc neveid?

Emma, Olívia, Noel.

32. Mi az, amitől a legjobban irtózol?

Ugh, pókok!

33. Mi az, amit a legjobban sajnálsz a múltadban?

Azt, hogy nem beszélgettem többet a nagypapámmal és a nagymamámmal. Több időt kellett volna fordítanom azokra, akikkel értékes időt tölthettem volna együtt.

34. Hogyan szeretnél meghalni?

Méltósággal.

35. Mi a mottód?

Ne hagyd, hogy mások határozzák meg, hogyan élj!


Hát, ezek voltak az én válaszaim. Nagyon tanulságos volt kitölteni a tesztet, csak erre tudok buzdítani mindenkit! A kérdéseket átvenni természetesen ér, csak ha ezen az oldalon találkoztál velük, kérlek jelöld meg forrásként. Köszönöm szépen! ^^

- Henna

Ezek is tetszeni fognak:

4 megjegyzés

  1. Szia! :D
    Tetszettek a válaszaid, nagyon érdekesek voltak. :) A képek is nagyon jól illettek a bejegyzéshez, és eleve mindig elvagyok az ilyen képekkel, olyan szépek. XD Siriust pedig én is nagyon kedveltem. :D

    Moro

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Köszi! :D A képeket a canva.com segítségével szoktam megszerkeszteni. Nagyon hasznos program én imádom. Könnyű kezelni és sok szép kép van, még úgy is, hogy az ingyenes felhasználás miatt korlátozott mennyiség áll rendelkezésre. Mindenképpen ajánlom, ha még esetleg nem ismernéd. :)
    Nem tudom volt e olyan alkalom, amikor annyiszor sírtam egy könyv olvasásokat, mint Sirius halálánál. :( xD

    - Henna

    VálaszTörlés
  3. Akkor mindenképpen rá keresek, én a fotojet-et szoktam használni, azzal is jól el lehet szöszmöszölni, nagyon szuper montázsokat lehet csinálni, de persze a legtöbb az már fizetős, de sebaj, abból is lehet gazdálkodni, ami adott. :D
    Na igen, azt én se tudtam elhinni, és végig azon voltam, hogy ajjmár de hülyeség, minek ennyi jó szereplőt kiírni? :/ Mit ártottak ezek az irónőnek? XD

    VálaszTörlés
  4. Igen, már szinte megrémülök, amikor a könyvekben egy-egy karakter a kedvencemmé válik, mert az esetek nagy százalékában sajnos ő nem éli túl. :(
    Köszi a képszerkesztő tippet, én is meglesem azt, amelyiket te használod. ^^

    Henna

    VálaszTörlés

Írásaimmal itt is találkoztok

Ha kihívásra vágysz

Világdarabok játék