Sziasztok csillagok!

A mai napon eljött az ideje a tizenharmadik fejezetnek!

Az események felpörögtek, lehullt a lepel néhány titokról, de ezt nem árt megemészteni. A Harcosnak készülő Cassy azonban nem a türelméről híres.

Olvasd el a Sagittarius történetének újabb fejezetét és mondd el véleményedet!

Jó olvasgatást! ;)

- Vagyis… - fogott bele Nathaniel, de ahhoz, hogy folytatni is tudja a gondolatmenetet, muszáj volt leülnie. Cassy mellételepedett. Nem értek egymáshoz, de karjuk olyan közel volt, hogy a kettejük közt feszülő bizsergést tisztán érezték. – Azt akarod mondani, hogy én egy lehullt csillag vagyok? Mármint egy… igazi csillag?!

- Elképzelni sem tudom, hogy ez milyen furcsán hangozhat neked. Sajnálom, hogy így kell megtudnod az igazat. Sajnálom, hogy nem találtak rád Sagittariusok vagy maguk az Ősök. Sajnálom, hogy nem nevelkedhettél fel szerető családban. Sajnálom, hogy magányosan éltél, miközben egy egész faj dicsőített volna. Sajnálom, hogy…

- Hé-hé! – Nathaniel két tenyere közé fogta Cassy arcát és véget vetett a szóáradatnak. – Hagyd ezt abba Cassy! Te vagy az, aki végre értelmet adott mindennek. Életemben először nem érzem magam szörnyetegnek, és ezt csakis neked köszönhetem. Ne kérj bocsánatot olyan dolgokért, amik nem tőled függnek. – Cassy Nathaniel tekintetében elveszve bólintott. A fiú finom mozdulattal megsimogatta az arcát, majd elengedte. – A múlton egyikünk sem változtathat… igaz? Nem lehet visszamenni az időben, meg hasonlók?

- Nem – nevette el magát Cassy. – Nem vagyunk földönkívüliek, nincsen különleges technológiánk és semmi ilyesmi. Emberi eszközöket használunk. Egy Sagittarius esetében a legfőbb fegyver ő maga.

- Az, hogy Bukott vagyok, tulajdonképpen mivel jár?

- Őszintén szólva nagyon meglepő, hogy az Ősök nem találtak rád. Ők érzékelik a Sagittariusokból áradó energiát és egy Bukott a Földön olyan, mintha zseblámpával világítanának a szemükbe. Talán azért voltak figyelmetlenek, mert már létezik egy Bukott. Ő Menedékben él, az Ősök városában. Nem is emlékszem olyan esetre, hogy egyszerre két Bukott élt volna a Földön. Általában egy évszázadban egy csillag hull le, bár a leggyorsabb váltás eddig azt hiszem, ötven év körül lehetett. Jobban oda kellett volna figyelnem, mikor erről tanultunk – Cassy szégyellte magát. Kapásból legalább öt, ha nem több személyt fel tudott volna sorolni, akik sokkal alkalmasabbak lettek volna arra, hogy beavassák Nathanielt.

- Miért olyan fontos, hogy az Ősök rám találjanak?

- A benned lakozó erő használatára csak ők tudnak megtanítani. Egy átlagos Harcos Mester fel sem foghatja, hogy milyen képességekkel rendelkezhetsz. Mi a helyzet a látásoddal és a szaglásoddal?

- Hogy érted ezt? – döbbent meg Nathaniel. Mikor azt hitte, kezd hozzászokni a gondolathoz, hogy egy másik faj kiemelkedő tagja, akkor jön valami újabb sokkoló információ. – Talán röntgenlátásod van?

Cassy aggódva nézett a fiúra. Nathanielnek tudnia kellett volna, hogy mire gondol!

- Nem, de akár a hallásod, úgy a többi érzékszerved is sokkal kifinomultabb, mint egy Kívülállónak. Mostanra már tapasztalnod kellett volna, hogy élesebben látsz és érzékenyebb vagy minden szagra és illatra.

- Hát, soha nem kellett szemüveget hordanom az biztos. A terem közepéről is tisztán kivehetően látom, hogy egy professzor mit ír fel a táblára, de ezen kívül semmi rendkívülit nem tapasztaltam még.

- Tény, hogy ezek fejlődnek ki a legkésőbb és a legnehezebben, de ez akkor sem szerencsés. Hogy érzed magad? Nem fáj a fejed? Nincs hányingered?

- Ejha, mikor lett belőled doktor néni?

- Nathaniel! Kérlek, egy kicsit vedd komolyabban, rendben? Nem volt senki, aki tréningezzen veled, így talán még érthető is lenne, hogy miért nem fejlődött ki minden képességed, csakhogy te Bukott vagy! Olyan intenzív erő buzog az ereidben, amit ha nem irányítanak megfelelően, veszélyes is lehet rád nézve! Felemészthet és akár… - Cassy képtelen volt befejezni a mondatot, de megtette helyette Nathaniel.

- Akár meg is halhatok? – A lány csak bólintott.

- Szuper – válaszolta gúnyosan Nathaniel.

- Szerintem egyáltalán nem az! – Cassy kissé dühös volt a fiúra, amiért fél vállról veszi az elhangzottakat, de be kellett látnia, hogy amíg nem ismeri teljesen az erejét, addig nem is lehet tisztába a következményekkel.

Pár percig némán ültek egymás mellett; mind a ketten emésztették a hallottakat. Senkinek sem volt könnyű, hiszen ami az egyiknek teljesen logikus és természetes volt, az a másiknak képregénybe illő dajkamesének tűnt.

- Azt mondtad, hogy az Ősök a teremtőtöktől kapták a halhatatlanságukat – szólalt meg végül Nathaniel. A kérdést ki sem kellett mondania, Cassynek egyértelmű volt, hogy mire kíváncsi.

- Emlékszel még, mi meséltél nekem, mikor legutóbb itt voltunk?

- A nyilas csillagkép történetét – bólintott mosolyogva Nathaniel, miközben a lány kezéért nyúlt.

- Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy amit mondtál, az nem mese?

Cassy szavait hallva Nathaniel egy pillanatra teljesen mozdulatlanná dermedt, majd kényelmesen hátradőlt a padon, mint aki ennyi idő alatt könnyedén meg is emésztette a hallottakat.

- Azt felelném, hogy a szívem mélyén valahol mindig is éreztem. Abba azonban beavathatnál, hogy miképpen kapcsolódik ez a Sagittariusokhoz?

- Nos, miután Kheirón feladta halhatatlanságát, Zeusz jóvoltából csillagképként tovább élhetett, azonban azt kívánta, bár ne látná, hogy mi zajlik a Földön. Kheirón volt a hősök nevelője, tanítómestere, azonban nélküle a világ lassan, de megállíthatatlanul sötétségbe borult. Az emberek lelkében tombolva kelt életre a gonosz és úgy tűnt, senki sem képes rá, hogy megvédje a tisztalelkűeket. Kheirón fohászkodott Zeuszhoz, hogy mentsék meg az embereket. Kitalálta, hogy csillagokat küldd le a Földre, akiknek egyetlen feladatuk a jók és az ártatlanok védelme lesz. Ez tehát népünk történelmének kezdete. Kheirón Zeusz segítségével teremtett meg minket, ezért hát ők a mi atyáink. Azért létezünk, mert feladatot kaptunk, amit soha nem feledhetünk. Erősebbek vagyunk az embereknél, hogy megvédhessük őket, azonban nem vagyunk közéjük valóak, ezért soha nem ismerhetik meg fajunkat. Sajnos az ember nem bánik túl jól azzal, amit nem képes megérteni.

- Jól értem, hogy az embereket a bennük rejlő gonoszságtól kell megvédenetek? – kérdezte hitetlenkedve Nathaniel. – Ez… Ez egy lehetetlen küldetés.

- Nem lehetetlen, de soha nem ér véget. Lélekről-lélekre haladva tesszük jobbá ezt a bolygót. A sötétség soha nem fog elpusztulni vagy meghalni, ezért ránk is mindörökké szükség lesz. Ezért fontos, hogy fajunk fennmaradjon. Ezért fontos, hogy a Bukott biztonságban legyen. Mivel ő a legerősebb köztünk, ezért ő a legfőbb célpontja minden Árnylénynek, így hát az Ősök Menedékbe…

- Állj, állj, állj! Árnylények? Őket eddig nem említetted.

- Ne haragudj – szabadkozott Cassy. – Olyan nehéz összeszedetten elmondani mindent! Az Árnylények olyan Sagittariusok, akiknek lelkét megfeketítette a sötétség. Sajnos a gonosz nem válogat, ha nem állunk készen, akkor ugyanúgy megtámad minket is, mint bármelyik másik Kívülállót. – Cassynek eszébe jutott a zaklatott álma, ahol feketeség bugyogott elő mellkasából. Ösztönösen tarkójához nyúlt, ahol úgy érezte, hogy a jel szinte lüktet ujjai alatt. – Mivel ők a mi képességeinkkel rendelkeznek, ezért ők a legnagyobb ellenségeink. Nehéz a sajátjaink ellen küzdeni.

Nathaniel érzékelte Cassy szomorúságát, és támogatása jeleként összefűzte ujjaikat és szorosan tartotta a lány kezét.

- Szóval azt mondod, hogy ezek az Árnylények örömtáncot járnának, ha megkaparinthatnának? – Nathaniel bár higgadtan tette fel a kérdést, Cassy érezte a testéből áradó kétségbeesés keserű illatát.

- Nem esik bajod – mondta határozottan. – Nem engedem.

- Az én bátor hősöm – mosolyodott el Nathaniel, de Cassy figyelmét nem kerülte el, hogy a jókedv nem érte el a fiú szemét és egyben lelkét sem. – Nekem most muszáj… Ne haragudj, Cassy, de fel kell dolgoznom a hallottakat. A rengeteg új információtól úgy érzem, hamarosan felrobban a fejem. Remélem, megérted.

- Hát persze! Elképzelni sem tudom, milyen ostobán hangozhatott minden, amit mondtam – nevetett fel idegesen Cassy. – Én csak arra kérlek, hogy ne tűnj el sok időre. Azonnal szólj, ha készen állsz arra, hogy elfogadd mindezt. Könyörgöm, tartsd észben, hogy veszélyben vagy, de nem csak az Árnylények, hanem az erőd miatt is. A te érdekedet szolgálja, hogy minél hamarabb megtanuld irányítani és kordában tartani.

- Rendben van – mondta Nathaniel, majd elengedte Cassy kezét és lassan elindult a lépcsők felé.

- Ígérd meg, hogy keresni fogsz! – kiabált még utána a lány. Nathaniel visszafordult és kurtán bólintott egyet, majd eltűnt a kacskaringós lépcsősoron.

Cassy még egy ideig az üvegkupola alatt üldögélt és próbált visszaemlékezni minden elhangzott szóra. Az ő döbbenete és értetlenkedése meg sem közelítette Nathanielét. Fogalma sem volt, hogy a fiú min mehet keresztül, de remélte, hogy tud rajta segíteni.

Miközben ő is kilopakodott a kilátóból, végig azon járt az esze, hogy mi tévő legyen. Nathaniel egy Bukott! Kötelessége lenne szólnia Patricknek, de a Vezető azonnal találkozni és beszélni akarna vele. Könyörtelenül zúdítaná rá a kötelességeit és nem hagyna időt rá, hogy szegény megeméssze a hallottakat. Érthető, hogy a Vezető előrébbhelyezi a nép biztonságát és Cassy tudta jól, hogy neki is így kellene cselekednie. Mégis egy önző érzés tolakodott előre a szívében. Azt akarta, hogy Nathaniel elfogadja Sagittarius és egyben Bukott kilétét, mert az azt is jelentené, hogy őt, Cassyt is elfogadja. Nem tartaná különcnek, furcsának vagy idiótának, mint az összes eddigi személy. Ő lenne az első olyan srác, aki teljesen a bűvkörébe vonta, és aki ismerheti Cassy minden titkát anélkül, hogy bármilyen szabályt megszegne. Ez olyan örömmel töltötte el a lány lelkét, amit még ő maga is letagadott, de az érzés ennek ellenére ott szárnyalt egész bensőjében.

A parkon át szerette volna lerövidíteni az utat a Központ felé. Annyira elmerült a gondolataiban, miközben a kanyargós ösvényeken sétált, hogy nem figyelt eléggé a megérzéseire. Valaki szótlanul mögé lopózott, és ő még csak észre sem vette, csak amikor már késő volt.

Egy kissé izzadt, kérges tenyér tapadt Cassy szájára hátulról, miközben a támadó másik karjával a csuklóját tartotta hátracsavarva. Éles fájdalom hasított a lány kezébe, de szinte azonnal el is múlt, mert az idegen amilyen gyorsan elkapta, olyan gyorsan el is engedte.

- Felkészültebbnek kéne lenned!

Cassy dühösen fordult hátra, miközben kézfejével letörölte az izzadság ocsmány ízét a szájáról.

- Feltétlenül szükség volt erre, Ethan?!

A Harcos felemelt kezekkel és mosolygó tekintettel hátrált egy lépést, mintha azt jelezné, megadja magát.

- Jól van kislány, húzd vissza a tüskéidet! Nehéz napod volt?

Egy pillanatra beugrott a lánynak, hogy talán illene megemlítenie a nem rég megtudott új információkat Ethannek, de egy belső hang azt súgta neki, hogy ennek még nincs itt az ideje.

- Mondjuk úgy, hogy volt már jobb. Mit keresel itt?

- Rémlik, hogy mi történt itt tegnap? – kérdezte apró gúnnyal a hangjában, miközben a háta mögé, a kilátó irányába mutatott. – Azok az ostoba Kívülálló zsaruk addig kapargathatják az aszfaltot, ameddig csak akarják, végül úgyis csak egy döglött akta lesz abból a fiúból. Én azért járőrözök most, mert valakinek muszáj rendesen elvégezni a nyomozói munkát. A fontosabb kérdés inkább az, hogy te mit keresel itt? Nem kaptál szobafogságot, vagy más büntit a csúnya bácsitól?

- Lehet, hogy nem tűnt fel, de nem vagyok hat éves.

- Ne haragudj kislány, de nem, eddig nem tűnt fel.

Cassy mérhetetlen nagy késztetést érzett arra, hogy a férfira öltse a nyelvét, de belátta, hogy azzal eléggé aláásná az előbbi állítását. Valóban nem viselkedett megfontoltan tegnap éjszaka, de hát attól, hogy Sagittarius, még lehetnek hibás döntései.

- Terrynél voltam – vallotta be végül.

- A Kívülálló barátnődnél?

- Terrynek hívják, de igen. – Cassy szülei már hozzászoktak Terry társaságához, így a lány már el is felejtette, hogy mekkora ellenérzést válthat ki egy Sagittariusból az, hogy a legjobb barátnője nem közéjük való.

- Oké-oké. Hogy van Terry? – A nevet olyan gondosan gesztikulálta, hogy elég nevetségesen hangzott és Cassy akaratlanul is elmosolyodott.

- Jól lesz. Erős lány. Még próbálja összerakni a tegnap esti puzzle apró darabkáit. Elmesélte, hogy mire emlékszik és mondott valamit, amit talán mi is megfontolhatnánk.

- Nem hiszem, hogy a sokkot kapott barátnőd szavára kellene adnunk, de azért hadd halljam!

- Ha valóban Árnylény volt, akkor milyen céllal érkezett a bulira? Ott volt Sasha és én is, minket mégsem akart megközelíteni. Miért pont egy teljesen ártatlan Kívülállót talált el? Hiszen lássuk be, az elég valószínűtlen, hogy csak úgy találomra elhajította a tőrt azzal a gondolattal, hogy valakit majd úgyis eltalál. Túl nagy kockázatot vállalt ezért a dobásért, hiszen sokan voltak a bulin, bárki megláthatta volna.

- Nem akarlak lelombozni kislány, de ezzel nem te találtad fel a spanyolviaszt. Ezen a gondolatmeneten már túl vagyunk Lionellel. A fő kérdés az, hogy miért pont ez a srác kapta azt a szépen megmunkált, csinos fegyvert a hátába? És ha nem ő volt a célpont, akkor ki?

Cassyt kezdte kicsit feldühíteni Ethan stílusa. Fiatal volt és kétségtelenül tapasztalatlan, de nem hülye. Kezdett elege lenni abból, hogy úgy kezelik, mint egy kisiskolást.

- Ha azt mondom, hogy nekem van egy elég erős sejtésem a valódi célpont kilétéről, akkor nem hívsz többet kislánynak? – Ethan érdeklődve vonta fel a szemöldökét. Elégedett mosolyra húzódott az ajka, és barna szemében is egy furcsa csillogás lángja táncolt. Úgy tűnt, hogy pontosan olyan reakciót sikerült előhoznia Cassyből, amilyet szeretett volna.

- Egy „elég erős sejtés” kissé kevés ahhoz, hogy ezt a jó szokásomat feladjam, de ha be is bizonyítod a feltételezésedet, akkor talán elfelejtem ezt a szót – kacsintott Ethan. – Na, halljuk kislány!

- Szerintem Terry volt a célpont – adta be a derekát Cassy. A barátnője iránti aggodalma erősebb volt, mint a büszkesége. – Nem tudom, miért, de képtelen vagyok másra gondolni.

Ethan elkomorodott és látszott rajta, hogy valóban megfontolja a hallottakat. Lehet, hogy szerette cukkolni Cassyt, de ezzel érte el, hogy a lány bizonyítási vágyból még többet hozzon ki magából. Cassynek el kellett ismernie, hogy a módszere működött és azt is belátta, hogy talán Ethan az egyetlen Sagittarius a Központból, aki hajlandó komolyan venni a szavait.

- Érdekes elméleteid vannak, kislány. Még a végén azt is hajlandó leszek kijelenteni, hogy megfontolandó, amit mondasz.

- Muszáj biztonságban tudnom Terryt! – Cassy nem leplezhette a kétségbeesést a hangjából, de nem is akarta. Terry volt az egyetlen barátnője és bármit hajlandó lett volna megadni azért, hogy a lánynak ne essen baja.

Ethan egy pillanatra megsajnálta Cassyt és esetlenül hátba veregette. Nyilvánvaló volt, hogy az érzelmek kimutatásában volt még hová fejlődnie, de Cassy így is értékelte a gesztust.

- Megoldjuk ezt a nyavalyás ügyet, ne aggódj!

- Segítened kell nekem Ethan! – kérte a Harcost Cassy, és nagyon boldog volt, amikor nem gúnyos visszavágást kapott válaszul, hanem odafigyelő tekintetet. – Tegnap az a személy, aki az egyik legfontosabb az életemben, veszélyben volt, és én nem segíthettem rajta. Ha csak visszagondolok arra a pillanatra, amikor meghallottam Terry sikolyát elfog a hányinger és az önvád. Eddig azt mondogattam magamnak, hogy ha mellette lettem volna, akkor megvédhettem volna, de lássuk be Ethan, valószínűleg akkor én kerültem volna bele abba a nyavalyás hullazsákba! Nem akarok védtelen és tehetetlen lenni! Harcos akarok lenni, úgyhogy ideje úgy is viselkednem. Taníts, hogy jobb lehessek és legközelebb valóban eleget tudjak tenni a feladatomnak, és segíthessek az ártatlanoknak!

Cassy úgy érezte, egy oroszlán bömbölt fel a lelkében, aki még csak most ébred fel, de máris tettre kész. Egész életében Harcos akart lenni, és a Központban lehetősége adódott a legjobbaktól tanulni. Már csak ki kell használnia ezt a lehetőséget.

Ethan széles vigyorral az arcán, már-már büszkén nézett Cassyre.

- Ez a beszéd, kislány!