A Föld fél lábbal a sírban volt. Mire az Istenek úgy döntöttek, hogy segítő jobbot nyújtanak, addigra az élhető terület a bolygón drasztikusan lecsökkent. Egész földrészek süllyedtek el az óceánok fenekére, akár a régi históriákban Atlantisz. Országokat, városokat temetett el a forró láva vagy éppen a jég. Minden természeti csapás alapjaiban rázta meg a Földet és nem volt remény a túlélésre.

A még életben maradt emberek és szárazföldi lények mind egy kontinensre tömörültek, mert nem volt már más menedék a számukra. Ezt a részt ősi nevén Európának hívták. A katasztrófák persze előbb-utóbb ezt a részt is megsemmisítették volna, de az Istenek még időben válaszoltak a fohászokra. Megmentették és újra életet leheltek a kontinensbe, így ott ismét burjánzó erdők, hósipkás hegyek uralhatták a vidéket.

Azonban az Istenek mértékletességre is intettek, ezért úgy határoztak, hogy a világ régi képét nem alakítják vissza. Így a fajoknak ezen a megmaradt szárazföldön kell egységbe kovácsolódniuk. A bolygó többi részén a vad, végtelennek tűnő, szeszélyes óceán háborog, amit mindenki csak Nagy Óceánként emleget.

Ahogy teltek az évek a Földet Óvók Tanácsa kialakította a biztonságos, mindenki számára elegendő területet biztosító határokat.

A kontinens szélein – többnyire délen - kisebb-nagyobb halászfalvak vannak, ahol az emberek és a partok közelében a szirének élnek. Azok a tengerészek, akik megkapják a szirének engedélyét, a kapukon belüli vízterületen horgászhatnak, és az így megszerzett zsákmánnyal kereskedhetnek.

Miért van szükség kapukra? Mire az Istenek úgy döntöttek, hogy beavatkoznak, addigra olyan vízi élőlények bukkantak elő az óceán mélyéről, amelyek több faj teljes kihalását is okozták. A természet körforgásába természetesen nem akart senki beleavatkozni, de ezek a szörnyek oly mértékű pusztítást okoztak, hogy félő volt, ha továbbra is szabadon garázdálkodhatnak, akkor végül minden élet megszűnik létezni és a bolygó ugyanúgy elpusztul.

Ezért az Istenek létrehoztak egy-egy kaput az óceánban északi, déli, keleti és nyugati irányban. Ezek kívül tartanak minden olyan szörnyet, amelyek veszélyeztetik a többiek túlélését. Azoknak, akik a kapuk alkotta körön belül élnek, nem kell aggódniuk a tengeri szörnyek miatt. Bár azt mondják, a szirének engedélyével a kapukon keresztül ki lehet lépni a körből, még soha senki nem akarta elhagyni a biztonságos vizeket a fenevadak uralta óceán kedvéért.

A szárazföldön azok az emberek, akik voltak olyan erősek vagy szerencsések és túlélték a Természet Tisztogatását, nagyrészt egy helyre tömörültek, egy többé-kevésbé épen maradt város romjai közé. Az azóta eltelt évezredek alatt a város lassan kezdett egy olyan településre hasonlítani, ahol élet van. Mivel a Tisztogatás előtti időkben használt technológiák megsemmisültek és az Istenek gondoskodtak róla, hogy ne kerüljenek elő többé, ezért mindenki kénytelen volt visszanyúlni a középkori találmányokig. Így tehát a város képe is puritánabbá alakult. Egyetlen magas épület áll még fenn, egy tízemeletes irodaház, amelynek üvegablakai visszatükrözik a nap sugarait. Ezért nevezték el a várost Kristálynak.

Körülbelül félnapnyi lovaglásra Kristálytól található egy közel százötven kilométer széles erdővel borított hegyvidék, ahol a legtöbb Védelmező faj otthonra lelt.

A fenyőfák sűrűje közt élnek a lignumok és az avik, a folyók közelében leltek otthonra a florekok és a nimfák.

Valamivel délebbre, a régen Alpoknak nevezett hegyláncok között bújtak meg a ferusok.

A Védelmezők központja ott van, ahol a vezetőjük, Gemma. Ez a központ Kristálytól északnyugatra elterülő barlangrendszerek között található. Gemma egy hatalmas belmagasságú, széles, drágakövekkel ékesített barlangban él, amit Mélységnek neveznek. Ezen a vidéken dolgoznak a metallumok is.

A csillag lovasok otthona nem a szárazföldön, hanem a felhők között található, néhány kilométerre Kristálytól. Egyetlen városból álló otthonukat Sarkcsillagnak nevezték el. Úgy tartották, hogy az Istenek ajándéka volt ez számukra, mert ők jobban érezték magukat a csillagok közelségében, mint a talajon. Szintén nekik köszönhették, hogy a várost örökös felhőréteg vette körül, ami egyszerre nyújtott biztonságot a kíváncsi tekintetek és az időjárási viszontagságok elől is.

Sarkcsillag területén bármelyik Lovas képes úgy járni, mintha a földön tenné azt. Azonban ha ember, Védelmező vagy más élőlény akarna sétálni ezeken az utcákon, az ő talpa nem kemény járdát, hanem a levegőt érintené, és a mélybe zuhanna. Az Istenek által teremtett épületek mellett minden olyan tárgy képes a levegőben maradni, amely a lovasok különleges anyagából, az égi fényből készült, ilyenek például a fegyverek is.

Mivel a hírnökön kívül egy lovas sem képes repülni, ezért az utazást Sarkcsillag és a többi település között Pegazusok segítségével oldják meg. Ezek a szárnyas lovak a csillag lovasokkal együtt érkeztek a Földre, az ő szolgálatukba álltak és velük élnek Sarkcsillagon. Rendkívül érzékeny teremtmények, de nagy teherbírásúak és kivételesen gyorsak. A gondoskodást és a törődést nem sok személytől fogadják el, nehezen szerezhető meg a bizalmuk. Ha a lovasok közt él egy facundia, akkor ő viseli az állatok gondját, mivel ő képes kommunikálni velük a gondolataikon keresztül.

Az Istenek jó szándékuk jeleként bőkezűek voltak a természeti erőforrásokkal, a barlangokban megbújó ásványokkal, a burjánzó növényzettel és az égi fénnyel is, így nem kell tartania egyik fajnak sem attól, hogy kifogynak a készletek.

Ám még így sem szabad elfeledkeznünk róla, hogy a megmentett talpalatnyi földterületen sok faj osztozkodik. A köztük húzódó feszültség szinte vibrál a levegőben, de mindannyian tudják, hogy túlélésük csak úgy garantált, ha békében élnek egymással. Ám vannak olyan előre nem tervezett események, amelyeknek beláthatatlan következményei néha felülírják az életösztönt, és így eljöhet az idő, amikor nem számít már az osztozkodás és a béke, csak a hatalom mindenáron.