Pergamen Helyett

Az erősödő napsütés, a virágillattól terhes levegő, az egyre hangosabb madarak. Ó, április, nagyon szerettelek!

A hónap színe:

A hónap szava:

SZABADULÁS

Szabadulás sok mindentől és mindenkitől, de talán a legfontosabb, hogy úgy éreztem, a lelkem tárta ki a szárnyait és repült szabadon oda, ahová csak akart. Talán az új munkahely, talán a sok elképesztő élmény, talán a több világos órát ígérő napfény az oka, nem tudom. Nem is érdekel. Most csak úszom az árral és örülök, hogy tudok örülni a meleg napsugárnak és a világoskék eget átszelő habos-babos felhőknek.

Persze, hazudnék ha azt mondanám, hogy minden szép és jó. A természet már nem csupán ébredezik, hanem köszöni szépen, ő most már nagyon is ébren van és vidáman tombol. Ennek a jelenségnek egyetlen hátulütője, hogy egyre kevésbé érzem magam jól a panellakás négy fala között, egyre kevésbé jövök haza szívesen és egyre jobban feléled bennem az elvágyódás. Ezen a perióduson minden évben átesek, szóval nem nagy meglepetés, de idén próbálom magam lekötni sok sétával. Meglátjuk, elég lesz-e.

A legjobb film/sorozat, amit láttam:

TRUE DETECTIVE

A legjobb könyv, amit olvastam:

SARAH J. MAAS: ÜVEGTRÓN SOROZAT

Mit tanultam ebben a hónapban?

Hans Zimmer pont annyira csodálatos, mint amilyennek gondolod. A tíz ezres nézőközönség ellenére is közvetlen hangulatot tud teremteni, tiszteli a zenészeit és imáááááádja a zenét, ami minden egyes mozdulatán jól látszik. Egy régi, bakancslistát tételem valósult meg azzal, hogy elmehettem a koncertjére és már most alig várom a következő alkalmat!

Nápolyban és környékén nyaraltam hó végén. RENGETEG mindent tanultam - magamról és az utazótársaimról is, de főként az olaszokról. Annyi mindent el tudnék mesélni ezzel kapcsolatban, hogy azt inkább egy másik, külön bejegyzésben fogom megtenni. Mindenesetre az biztos, hogy az olasz sofőrök nem normálisak!

Imádom a szakmámat. Tudtam, hogy valahol mélyen ez bennem van, de már régen szembesültem olyan lelkesedéssel és motiváltsággal, mint amit az új munkahelyemen érzek, hogy már el is felejtettem milyen.

Felismertem magamon, hogy egy film vagy sorozat megnézése, egy könyv elolvasása (még ha fantasztikus is), a sport, a főzés, de még a takarítás sem köt le annyira, mint régen. Valahogy minden olyan laposnak és fénytelennek tűnik. Lehet, ráférne egy tavaszi nagy takarítás az életemre. Ha leporolnék, felmosnék, kicsinosítanék minden polcot a lelki szekrényemben, akkor talán valahogy továbblendülhetnék ezen a vekengésen. Nem szeretem ha valaki vekeng. Azt meg különösen nem, amikor én csinálom ezt.

(A bejegyzésben látható képek forrása: Pinterest.)

Megjött a március, a napsütés, a rügyező fák és a madárcsicsergés hava, szóval ezúttal igyekszem én is átvenni a természetből érződő lelkesedést. Próbáltam az eddigieknél pozitívabb hangvételű bejegyzést összehozni, majd mondjátok meg, hogy sikerült.

A hónap színe:

Én fenyőfazöldnek hívom ezt a színt, de biztos vagyok benne, hogy ezt megcáfolnák nálam jobb színlátással rendelkező személyek. Tőlük most azt kérem, hogy legyenek kedvesek és hagyjanak meg ebben a hitemben. Szeretem a fenyőkhöz kötni a kedvenc színemet, mert amint kimondom ennek a teljesen hétköznapi fának a nevét, máris beugrik egy számomra lélekmelengető tájkép, amiben hegyek, fenyőerdők és csillogó vízű tengerszemek szerepelnek. Bár szívem szerint az év minden hónapjában erre a színre voksolnék, ennél egy fokkal kreatívabb szeretnék lenni. Most azonban, amikor körülöttünk a természet is zöldbe öltözik, úgy éreztem, hogy aktuálissá vált bevetnem.

A hónap szava:

ÁTMENET

Itt a tavasz, a változás, kivirágozás és a tél hófehérsége után jóleső színáradat időszaka. Ezt a szót azonban nem csak emiatt aggattam a márciusra. A felmondási időm legnagyobb részét ez a hónap tette ki, így erre az időre két munkahely közé szorultam. A régit még nem engedhettem el, de az újhoz még nem csatlakozhattam. Kellemetlen, zavarbaejtő, bosszantó érzés. Bennem van a várakozás és az elengedés miatti lehangoltság.

Az átmeneti időszakokban rengeteg érzelemmel kell egyszerre megbirkóznunk, legyen annak az oka munkahelyváltás vagy csak egy belső, suttogó hang által felébresztett érzés a lelkünk mélyén, ami előre figyelmeztet minket, hogy készüljünk fel, mert hamarosan valami meg fog változni. Ez utóbbi hang bennem egyre hagosabb, de még nem jöttem rá, hogy csupán az új mókuskerék miatt, vagy valami másra szeretne figyelmeztetni. Jó lenne, ha hangosabban beszélne...

A legjobb film/sorozat, amit láttam:

SENSE8

Annyira reméltem, hogy a Bridgertont írhatom majd ide, de sajnos nem éreztem volna teljesen őszintének. Pusztán azért pedig nem fogom beírni, mert éppen ez számít divatosnak. Maradjunk annyiban, hogy nem volt különösebben problémám az új részekkel, de nálam nem ütötték meg az első évad által felállított mércét.

Pontosan ezért, inkább egy olyan sorozatot említek meg, amit igazából már másodszor néztem meg, hiszen nem egy mai darabról van szó. Egy, a valóságtól elrugaszkodott, kreatív, meghökkentő, provokatív, elgondolkodtató, szégyentelen sorozatról van szó. Nem is csoda, hogy ezek a legfőbb jellemzői, hiszen az alkotói azok a Wachowski tesók, akik a Mátrix filmekért is felelnek (csak hogy egyet említsek meg az egyébként több, népszerű alkotásaik közül) ((és aminek amúgy a legújabb része nem szégyellem, nekem tetszett!!)). A történet nyolc, egymástól teljesen független életet élő személyről szól, akik egy napon mégis összekapcsolódnak. Nem tudok rá jobb szót kitalálni. Mindannyian képesek érezni azt, amit valamelyik másik személy érez ebből a csoportból. Hirtelen rendelkeznek egymás képességeivel, legyen az maga a nyelv, amit beszélnek vagy közelharcbeli ismeretük. Nem beszélve a másik tudásáról: van rendőrünk, hackerünk, gyógyszerészünk, színészünk, verekedős üzletasszonyunk, mestertolvajunk, profi sofőrünk és még egy menő DJnk is. Engem már ezzel az alapötlettel teljesen megvettek, de ami a legjobb: mindezt nem szúrták el egy extra béna, lapos, hétköznapi történetszállal. Számomra a sorozat végig nagyon pörgős és feszült volt, odaszegezte a figyelmemet a monitorra. Azonban azt azért hangsúlyozom, hogy annak, aki kicsit is prűd, vagy gyengébb a gyomra, nem feltétlenül ajánlom. Mindenki más AZONNAL NÉZZE MEG!

A legjobb könyv, amit olvastam:

J.R.WARD: FEKETE TŐR TESTVÉRISÉG SOROZAT

Mit tanultam ebben a hónapban?

Ha migréned van, akkor tényleg az a legjobb, ha egy sötét szobában ráhúzod a takarót a fejedre. Előtte azonban mindenképp nyiss ablakot, amin - ha szerencséd van - jéghideg levegő jön majd be a szobába. Hidd el, jól fog esni!

Eddig hírhedt virággyilkosnak tartottam magam - és mások is egyetértettek velem. Ennek ellenére, imádom, ha sok növény vesz körül, szóval én kitartóan próbálkozom. Azt hiszem, az univerzum meghálálta a kitartásomat, mert hirtelen, az egyik földdel teli cserépből (ami azért volt félretéve, hogy maaaaajd valamikooooor ültetetek bele valamiiiit) kinőtt néhány szál virág. Azt sem tudtam, hogy volt ott bármi is! :D Azóta is szépen cseperedik és alig várom, hogy kiderüljön, mi lesz belőle. Remélem, egy igazi túlélő, mert nálam szüksége lesz rá.

A VIP mozi tényleg elég király. Az ételek finomak és kifogyhatatlanok, a dönthető fotel pedig tökéletesen kényelmes, pláne akkor, ha a háromórás Batman filmet akarod moziban megnézni. Viszont szerencsés, hogy ha az Aréna VIP moziba vettél jegyet, akkor nem a Mamuthoz mész. Én szeretem a kihívásokat, szóval én nem így csináltam, úgyhogy csak ezért szólok. Tudod, a biztonság a kedvéért.

Elképesztő, hogy egyes kutyusok milyen kegyetlen történettel a hátuk mögött kerülnek be egy-egy menhelyre. Ha kutyát szeretnél, fogadj örökbe! Lehet, hogy nem fajtatiszta és sokat kell majd foglalkoznod vele, hogy összehangolódjatok (melyik kutyával nem??), de hidd el, nem lesz hálásabb eb, mint az, akinek szép életet biztosítasz a menhely helyett.

(A bejegyzésben látható képek forrása: Pinterest.)

Hófehérke és a hét törpe

A legelső egész estés Disney rajzfilm 1938-ban került napvilágra, de az eredete jóval régebbre nyúlik vissza. Bár valószínűleg már jóval korábban élt a rege, de először a Grimm fivérek mesegyűjteményében lett publikálva 1812-ben. Az ő verziójuk egy kicsit más. 

Hófehérkének már az eredettörténete is elég érdekes. Az édesanyja sokat sírt, amiért nem lehetett gyermeke, és mivel akkoriban nőként nem sok mindennel foglalkozhatott szabadidejében a gyereknevelésen kívül, ezért úgy döntött, hogy varrni fog. Egyszer megszúrta az újját tűvel és valamilyen rejtélyes indittatásból kinyitotta az ablakot, hogy a párkányra hullt hóval mossa le a vérét. A fehér és a vörös szín elvarászolta, aminek az ébenfa ablak adott keretet. Azt kívánta, hogy pont ilyen gyermeke legyen. Végül ugyan megszületett Hófehérke, akiről a Disney mese alapján is tudjuk, hogy megfelelt ezeknek a kitételeknek, azonban az édesanyja nagyon beteges lett, miután a téli fagyban nyitott ablaknál ácsorgott. Végül persze, mint a legtöbb mesében (Miiiiééééért???) meghal Hófehérke édesanyja.

Apuci, a király hamar túlteszi magát a fájdalmon és egy évvel később megházasodik. Így kerül képbe gyermekkorom legijesztőbb karaktere: a gonosz mostoha. Az igazmondó tükör az új királynővel együtt jön.

A történet legközelebb akkor tér el a Disney verziótól, amikor a királynő megeszi a vadász által neki hozott szívet és májat, abban a tudatban, hogy éppen Hófehérke szerveit fogyasztja el vacsorára. És még nem is ez a legdöbbenetesebb rész. Azt tudtátok, hogy a mese szerint Hófehérke ekkor még csak hét éves volt?! 

Azt nem tudni, hogy ezt követően mennyi ideig élt Hófehérke a törpökkel, mindenesetre miután a  királynő a tükörtől megtudja, hogy riválisa továbbra is él, első próbálkozásként boltosasszonynak öltözik be. Hófehérke egy övet vesz tőle, amit az álruhás királynő húz össze a derekán, egyre szorosabban, egészen addig, amíg Hófehérke nem kap levegőt és összeesik. A törpék hazaérve megtalálják, levágják róla a selyem övet, így Hófehérke megmenekül. A törpök - mint minden nap - ezúttal is a lány lelkére kötik, hogy amíg egyedül van otthon, senkinek ne nyisson ajtót.

Másodszorra egy mérgezett fésűvel próbálkozik a gonosz mostoha. Hófehérke elég naív és felszínes fruska, mert a csillogó portéka láttán fittyet hány a törpék figyelmeztetésére meg a tényre, hogy nemrég majdnem meghalt, és elfogadja a fésűt. Még azt is engedi, hogy az öregasszony fésülje meg. Amikor azonban a mérgezett tárgy a fejbőréhez ér, Hófehérke - ismét - összeesik. A Grimm tesók nem nagyon fésülködhettek, mert a következő jelenet szerint a királynő Hófehérke "fejébe nyomja" a fésűt. A törpék végül "a fejéből kihúzák", mire Hófehérke mérgezése azonnal megszűnik.

Végül a királynő ismét boszorkányos méregkeverésbe kezd és ezúttal a már jól ismert piros almát mártja bele a halálos kotyvalékba. Azt tökéletesen megértem, hogy az első két verziót Disney miért hagyta ki. A királynő újabb álruhát ölt (ezúttal parasztasszony szerepbe bújik). Hófehérke a kétszeres gyilkossági kísérlet után úgy látszik tanult valamit, mert ezúttal nem eresztette be az idegent és az almát is csak úgy fogadja el, hogy a fehér felét ő, a piros felét az ismeretlen eszi meg. Ki tudja, hogyan, de természetesen csak a fehér fele volt mérgezett. (Nem, én sem tudom, hogy a Grimm fivérek milyen almákkal találkozhattak életükben.) Mivel Hófehérke ezúttal megette a mérget, a törpék nem látják, hogy mi okozza a problémát, így kénytelenek halottnak nyilvánítani kedvenc bejárónőjüket.

Ezután valóban üvegkoporsóba teszik, amire valamilyen ismeretlen okból ráírják, hogy egy király leánya fekszik benne. A véletlenül arra sétáló herceg meglátja, külön megemlítésre kerül, hogy elolvassa a feliratot is (jó kérdés, hogy ez mennyit számított a kedves hősszerelmesünknek), majd addig-addig rimánkodik, amíg a törpék megsajnálják és neki ajándékozzák a koporsót. Elég furcsa fétise lehet a hercegünknek, mert ő csak nézegetni akarja Hófehérkét egész életében.

Aztán úgy alakul, hogy szállítás közben megrázkódik a koporsó, aminek következtében "kigurult" a mérgező alma Hófehérkéből, aki azonnal feltámadt. Két mondattal később tisztázzák, hogy akkor Hófehérke mostantól a hercegé lesz. Azért humoruk volt, mert az esküvőre meghívják a gonosz mostohát is, aki azonban a tükörtől megtudja, hogy a házasulandó asszony nem más, mint Hófehérke. A királyné a hír hallatán összeesik és többet fel sem kel soha.

Mi a történet legfontosabb tanulsága? Soha ne nyiss ajtót idegeneknek!

Itt a vége, fuss el véle.

(Forrás: http://mesebazis.com/hofeherke/)

(Képek forrása: Pinterest)

Ritkán van a világon közel mindenki ugyanazon a véleményen, de megkockáztatom, hogy azt azért mindannyian elismerhetjük: a február még nagyobb szívás volt, mint a január. 2022 nem ismer kegyelmet, rendesen próbára teszi az emberiséget. Bárcsak mondhatnám, hogy álljuk a sarat, de nem akarok hazudni.

Sajnos a mostanában történtek miatt nem mondhatom, hogy ezúttal nem lesz a bejegyzésnek komorabb része, de amellé igyekeztem becsempészni néhány pozitív élményt is. Például egy lebilincselő könyv mindig jól jön, nem? Addig is, essünk túl a nehezén.

A hónap színe:

Nem szeretnék túl sokat beszélni arról az embertelen borzalomról, ami éppen történik körülöttünk. Nem élek tagadásban, nem dugom homokba a fejem, pusztán csak úgy gondolom, hogy már így is több, mint elegen fejtették ki a véleményüket ebben a témában.

Azt azonban elmesélem, hogy milyen volt legelőször hallani a háborúról. Háború. Még leírni csak mély döbbenettel tudom. Csütörtök reggel, amikor felébredtem, szokásomhoz híven bekapcsoltam a rádiót, hogy szóljon valami a háttérben a készülődés közben. Aztán elmondták, hogy a szomszéd ország legtöbb lakójának egészen máshogy indult a reggele. Ezután kezdtem el sírni. Nem túldramatizáltam, hanem egyszerűen csak olyan sok érzelem öntött el egyszerre, hogy ennyit nem tudott feldolgozni a szervezetem, ezért könnycseppek formájában kiadta magából. Legalábbis egy részét. Sírtam, mert nem értettem, hogy történhet meg ilyesmi 2022-ben. Sírtam, mert csalódtam az emberiségben. Sírtam, mert féltem. Sírtam, mert féltettem számomra teljesen idegen, de pont ugyanolyan ártatlan embereket. Sírtam, mert nem tudtam mást tenni, de ennyit muszáj volt.

A hónap szava:

SZABADULÁS

Nos, persze, néha csak úgy egyszerűen a saját világomtól, de ebben a hónapban sokkal megfoghatóbb dolgokat jelentett számomra ez a szó. A legfontosabb, hogy felmondtam a jelenlegi munkahelyemen. Alig fél éve dolgoztam ott, és ez a fajta gyors váltás egyáltalán nem jellemző rám, úgyhogy nagy adag félelem is van bennem, ugyanakkor mégis örülök, hogy meghoztam ezt a döntést. Megkerestek egy minden szempontból jobbnak tűnő lehetőséggel, amit ostobaság lett volna magamraerőltetett lojalitás miatt elszalasztani. Így tehát megszabadulok a munkámtól, ami szép lassan kiszorította belőlem a szakma iránti lelkesedésemet és nem utolsó sorban egy kolleganőtől, aki egyszemélyben megtestesítette számomra a stresszes munkahelyi környezetet. Bár vannak emberek, akiket kifejezetten sajnálok magam mögött hagyni, de hiszem, hogy ez a fél év pont azért kellett az életembe, hogy velük találkozzam és egy reményeim szerint hosszú távú kapcsolatot alakíthassunk ki. Mostanában sokszor eszembe jut az a mondás, hogy minden ember, akivel valaha találkozunk hatással van ránk és mi is rájuk. Ahogy telnek az évek egyre igazabbnak érzem ezt a mondatot.

A legjobb film/sorozat, amit láttam:

UNCHARTED / OUTER BANKS

A legjobb könyv, amit olvastam:

STEPHEN KING: BILLY SUMMERS

Mit tanultam ebben a hónapban?

 Sziasztok!

Lehet, hogy évek óta ismersz, de az is előfordulhat, hogy csak pár órája. Egy valamit biztosan tudsz rólam: imádom a Harry Potter könyveket!

Sem tagadni, sem titkolni soha nem fogom, hogy bizony J.K.Rowling híres története is hozzájárult ahhoz, hogy olyan ember legyek, mint amilyen vagyok. Tudom, hogy több ezer, ha nem millió ember van a Földön, aki ugyanezt elmondhatja magáról. Fejtegethetném, hogy mennyi mindent taníthat nekünk ez az elképesztő sorozat - lehet, hogy egy későbbi bejegyzésben fogom is -, most azonban inkább arról írnék, hogy a gyerekkoromat miképpen formálta Harry Potter és a többiek.

Kezdjük a legelején.

Kilenc, tíz éves lehettem, amikor egy kis faluba költöztünk, egészen véletlenül régi óvodáskori ismerősöm szomszédságába. Óvodában még nem voltunk kifejezetten szoros barátnők, de ez szinte azonnal megváltozott, amikor szomszédok lettünk. Akkor még fogalmam sem volt róla, de ez a barátnőm volt az a személy, aki rengeteg mindenben hozzájárult jelenlegi énem kialakulásához. Többek között azzal is, hogy megmutatta nekem a Harry Pottert.

Akkoriban még nem szerettem olvasni, azonban ezt cikinek gondoltam beismerni egy könyvmoly barátnőnek. Szóval nem volt más választásom: én is könyvmoly lettem. Örök hálám! Így indultam el egy olyan úton, amin megismerhettem ezer különböző világot, karaktert, átélhettem millió csodát és izgalmas kalandot. Ekkor szerettem bele az olvasás által nyújtott szabadságba.

Teltek az évek, megjelentek a film adaptációk, amiket én ha nem is ugyanúgy, mint a könyveket, de mindenképpen szeretek mind a mai napig. Izgatottan vártuk a következő rész megjelenését és természetesen addig újra és újra el kellett olvasni az addig már megjelent köteteket.

Volt egy szokásunk, amit később más történetek kapcsán is alkalmaztunk. A pizsipartik általában úgy zajlottak, hogy kezünkbe vettük valamelyik részt és elkezdtük hangosan felolvasni. Kezdetben oldalanként adogattuk a könyvet, később már fejezetenként. Egyet ő, egyet én olvastam fel. Az eleje mindig így hangzott: "Első fejezet. Bagoly." Ha megnézitek, az első magyar kiadásoknál minden fejezet szélére oda van rajzolva egy bagoly. Semmilyen részletet nem hagyhattunk ki.

Természetesen gyermeki fantáziánk - többek között J.K.Rowlingnak is hála - végtelennek bizonyult, így nem értük be az olvasással.

Különböző kvízeket csináltunk egymásnak, amiben Harry Potter történetével kapcsolatos cseles kérdéseket tettünk fel.

Egyszer egy fél napunk arra ment rá, hogy megtaláljuk a megfelelő botot, amit aztán varázspálcának
használhatunk majd és sokkal több napunk ment rá arra, hogy tényleg annak is használtuk.

Egy kiválasztott rész történetét követve megírtuk az órarendünket, kijelöltük a két telken, hogy melyik helyiség hol lesz és eljátszottuk a szerepünket. Sajnos arra már nem emlékszem, hogy mikor, ki, melyik szerepet játszotta, de arra határozottan, hogy a kertünkben lévő szerszámos bódé volt Hagrid kunyhója.

A kedvenc szereplőm, Sirius halála után kértünk a szüleinktől egy félredobott, nem használt deszkát. Lecsiszoltuk, lefestettük és üvegfestékkel ráírtuk: "Tudsz te ennél jobbat is!" - Sirius Black. Ez volt a karakter utolsó mondata a könyvben. Ezt a kis "fejfát" egyik héten a barátnőm, másik héten pedig én őrizgettem és néha, amikor közösen olvastunk, akkor magunk mellé tettük. Csak egy ócska deszka volt, girbe-gurba betűkkel, de nekünk elképesztően sokat jelentett.

Dumbledore halálakor legalább egy órán keresztül égettünk egy gyertyát, amit kihelyeztünk a nappalink közepére. Leültünk elé és csak bámultuk a táncoló lángnyelvet, miközben felidéztük Dumbledore halhatatlan bölcsességeit és a hozzákapcsolódó kedvenc jeleneteinket. Pedig ekkor már a tinédzsekorunk közepén jártunk, de ez még mindig fontos volt mindkettőnknek. Azt hiszem, akkor egy kicsit az ártatlan gyerekkorunktól is elbúcsúztunk.

Harry Potteres franciakártyával tanultam meg kanasztázni. A balatoni nyaralásokon állandó társam volt a Harry Potter és a Főnix Rendje, aminek a "Túl a függönyön" fejezet vége foltos az évek során ráfolyt könnycseppek miatt. És nem utolsó sorban J.K.Rowling halhatatlan történetének köszönhetem, hogy hiszek a fantázia, a kreativitás és az önkifejezés erejében, ami miatt mind a mai napig írok.

Talán gyerekes, ostoba játszadozás volt csupán. Talán nagyobb jelentőséget tulajdonítok ezeknek az emlékeknek, mint kellene. Azonban talán az is lehet, hogy az egész egyszerűen így volt tökéletes.

"So it begins!" Csahogy egy nagy királyt idézzek.

2022 már az első hónapban megmutatta, hogy mennyire lesz*rja azt, hogy a covidtól már idestova két éve nem kapunk rendesen levegőt és azt az apró figyelmességet is teljesen elfelejtette, miszerint az új év kezdetének illene a lehetőségekről, reményekről, a még lelkesen betartott fogadalmakról szólnia. Nem. Az idei január inkább ezt üzente: Azt hittétek jobb lesz? Hahahaha...

A pesszimizmusomat írjátok azon antibiotikumok számlájára, amik összessítve majdnem három hétig alkották az étrendem nagyobb hányadát. Szóval előre szólok: ez nem egy happy bejegyzés lesz. Nehéz olyat írni, ha többnyire otthon feküdtél egész hónapban, ezt azért el kell ismernetek.

Arra gondoltam, hogy idén havi bejegyzésekkel próbálkozom. Meglátjuk, meddig tart majd a lendület, most azonban még van, szóval összeszedtem néhány apróságot az első hónapomból. Néhány ötletet az idén vezetett Anti-Határidőnaplóból csempészek ide. (Ha még esetleg nem találkoztatok ezzel a szuper kreálmánnyal, akkor bővebb infóért katt ide: https://antihataridonaplo.hu/)

FEKETE

Bocs, ez most tényleg nem sikerült vidámabbra.

A hónap szava:

ORRFÚJÁS

Tudom, tudom. Én tényleg igyekszem, de az elhasznált zsebkendők száma közel áll a megszámlálhatatlanhoz.

A legjobb film/sorozat, amit láttam:

THE OFFICE

Nem újdonság, tisztában vagyok vele, én azonban csak most jutottam el odáig, hogy teljesen rákattanjak. Letehetetlen, vagy mondjuk inkább úgy, hogy leállíthatatlan. Igaz, néha már fárasztó a humora, de mindig történik valami, ami felrázza és további lendületet ad a folytatáshoz.

A legjobb könyv, amit olvastam:

DŰNE

Összességében számomra a Dűne egy elgondolkodtató, emiatt lassabban olvasható, de mindenképpen érdekes és izgalmas könyv volt. Fel is írtam a "Megvásárolandó könyvek" nevezetű végtelen listámra a további részeit.

Mit tanultam ebben a hónapban?

A telefonon keresztüli gyógyításnál majdnem jobb a webbeteg. Ha azonban kitalálják, hogyan tudnék saját magamnak receptet írni online, akkor határozottan az utóbbi fog vezetni.

Az egyik legjobb barátnőmmel ugyanakkor betegnek lenni tökéletes alkalom arra, hogy behozzuk a lemaradást és a "Mi újság?" kérdés utáni "Semmi különös." választ követően négy órán át ecseteljük azokat a "nem különös" dolgokat.

A Netflixnek igenis véges számú krimi sorozata van, de az internet sötét bugyraiban szerencsére léteznek elképesztően beteg szuperhősösek. (Khm...Theboys...Khm)

A váratlan, meglepő dolgok nem jelentenek mindig rosszat. Néha azt üzenhetik, hogy valahol, valaki még mindig értékel.

Köszi január, várlak február!

(A bejegyzésben látható képek forrása: Pinterest.)

Forrás: Pinterest

 Sziasztok!

2021 jött, látott, aztán inkább gyorsan el is iszkolt. Nem tudom hibáztatni érte.

A tavalyi év szinte csak egy pillanatnak tűnik, pedig valójában nagyon tartalmas volt. Sok minden megtörtént, amire már régóta vártam vagy jó ideje esedékes volt már. Persze sok olyan is megesett, aminek nem örülök, de hát az élet ezzel jár. Tegyük túl magunkat rajta.

Összeszedtem - igazából részben önértékelés céljából -, hogy melyek volt számomra 2021 legmeghatározóbb pillanatai.

Munkahelyváltás

A mai világban egyáltalán nem szokatlan dolog, számomra mégis sokáig elképzelhetetlennek tűnt. Hét évig dolgoztam egy helyen és hosszú ideig meg voltam győződve arról, hogy onnan fogok nyugdíjba menni. Persze, naív gondolat volt, de hát a jó csapat és a lojalitás egy ideig elhitette velem, hogy ennek így is kell történnie. Aztán tudjátok, a szokásos dolgok történtek: a csapat megváltozott, már nem olyan lelkesedéssel mentem be dolgozni, így megingott a lojalitás. Ezzel párhuzamosan pedig jött az eltökéltség és a bátorság, hogy bármi is lesz, felmondok. Bizony, úgy léptem ki hét év után arról a munkahelyről, aminek az húszas éveim nagy részét adtam, hogy nem volt még másik biztos állásom.