Újratöltve

január 13, 2022

Forrás: Pinterest

 Sziasztok!

2021 jött, látott, aztán inkább gyorsan el is iszkolt. Nem tudom hibáztatni érte.

A tavalyi év szinte csak egy pillanatnak tűnik, pedig valójában nagyon tartalmas volt. Sok minden megtörtént, amire már régóta vártam vagy jó ideje esedékes volt már. Persze sok olyan is megesett, aminek nem örülök, de hát az élet ezzel jár. Tegyük túl magunkat rajta.

Összeszedtem - igazából részben önértékelés céljából -, hogy melyek volt számomra 2021 legmeghatározóbb pillanatai.

Munkahelyváltás

A mai világban egyáltalán nem szokatlan dolog, számomra mégis sokáig elképzelhetetlennek tűnt. Hét évig dolgoztam egy helyen és hosszú ideig meg voltam győződve arról, hogy onnan fogok nyugdíjba menni. Persze, naív gondolat volt, de hát a jó csapat és a lojalitás egy ideig elhitette velem, hogy ennek így is kell történnie. Aztán tudjátok, a szokásos dolgok történtek: a csapat megváltozott, már nem olyan lelkesedéssel mentem be dolgozni, így megingott a lojalitás. Ezzel párhuzamosan pedig jött az eltökéltség és a bátorság, hogy bármi is lesz, felmondok. Bizony, úgy léptem ki hét év után arról a munkahelyről, aminek az húszas éveim nagy részét adtam, hogy nem volt még másik biztos állásom.

A tavalyi év legjobb döntése volt.

VAKÁCIÓ

Emlékeztek még milyen izgatottan írtuk fel a VAKÁCIÓT betűről betűre arra az agyonhasznált, zöld táblára? Szerintem minden munkás ember megérdemelne egy kis nyári szünetet évente.
Nem sokkal azután, hogy felmondtam, fel is vettek egy másik munkahelyre. Ott azonban július helyett csak augusztusban kezdhettem. Így történt, hogy nyertem egy kis extra szabadidőt a nyár közepén. Képzelhetitek! Azt hittem, hogy a világ minden ideje az enyém. Millió könyv elolvasását, még több hely felkeresését, de még egy kék túrát is terveztem arra az időszakra. Természetesen a fele nem valósult meg, de ettől függetlenül elképesztően örülök, hogy volt lehetőségem egy kicsit semmit csinálni.
Most visszasírom azt az időszakot.

Bakancslista

Aki egy kicsit is ismer tudja, hogy a delfin a kedvenc állatom. Már egész kiskorom óta így van, annak ellenére, hogy csak könyvben és a tévében láttam őket. Emiatt természetesen az első tétel volt a bakancslistámon egyszer élőben is látni egy delfint. Nem a cirkuszi műsor érdekelt, ahol labdát dobálnak nekik és úszkálhatnak velük, hanem az, hogy természetes közegükben láthassam őket. Tavaly sikerült. Igaz, egyetlen röpke pillanatra láttam csak két delfint, de az is bőven elég volt ahhoz, hogy hiperventilláljak.
A poén, hogy ettől függetlenül nem került le a listámról ez a tétel. Ahányszor csak lehet, szeretném még ezt az élményt átélni.

Borzasztó randevú

Hivatalosan is megvolt életem legrosszabb randevúja! Még a hideg is kiráz, ha rá gondolok, de hé! Az emlékezetesen borzalmas randevú is egy olyan "egyszer meg kell történnie az életben" dolog, nem?
A szó szoros értelmében egy vak randi volt és amikor először megláttam az illetőt, olyan volt mintha időutaztam volna. A legtökéletesebb és egyben legegyszerűbb leírást az egyik barátom adta a fickóról: ő egy olyan tipikus zokni-szandál típus. Szóval megláttam és egyből tudtam, hogy ez egy teljesen felesleges találkozó, de annyira azért rendes voltam, hogy ettől függetlenül egy órát sétáltam vele. Végig magáról beszélt - de legalább lett volna valami izgalmas mondanivalója! Mivel tudtam, hogy esélytelen a dolog, még az sem érdekelt, hogy rólam nem kérdezett semmit. Ez minden esetre megkoronázta a novembert és azt hiszem, ezt akár egy jelnek is vehettem volna arra, hogy készüljek fel, a december csak még rosszabb lesz.

Szülinapi depi

Az év vége sohasem könnyű. Ilyenkor bennem mindig akaratlanul is felmerül, hogy végig gondoljam az évet, mit értem el és mit nem. Sajnos általában az utóbbi lista gyarapszik, így természetesen jön a lehangoltság, hogy még mindig nem tartok ott, ahol szeretnék bizonyos dolgokban. Ehhez hozzájön, hogy én decemberben ünneplem a születésnapomat.
Korábban soha nem érdekelt, hogy hány éves lettem, de 2021-ben keményen szíven ütött, hogy betöltöttem az utolsó húszas évemet is. Nem az izgat, hogy jövőre hármassal fog kezdődni az életkorom, hanem inkább az, hogy a húszas éveim elején volt egy elképzelés, hogy harmincéves koromig majd ez és az lesz velem. Mintha ez a harminc egy határ lenne, amit ha átlépek már semmi sem lesz ugyanaz. Mintha minden eddig elmaradt dolgot idén kellene behoznom, ez a gondolat azonban teljesen kikészített. Mennyire klisé ettől tartani, nem? Az, hogy ez felbosszantott csak még jobban felbosszantott. Van ennek értelme?!
Nos, akárhogy is, túl vagyok az első igazi szülinapi parán. Ezek után kíváncsian várom, hogy mi lesz idén.

Természetesen a hétköznapokat az apró események színesítik meg, így rengeteg minden más is történt, ami jó és rossz irányba egyaránt terelgetett, de azt hiszem, a fent leírt események voltak azok, amik összefoglalják a saját 2021-es évemet.

Köszönöm, hogy voltál, de örülök, hogy elmentél!

Ezek is tetszeni fognak:

0 megjegyzés

Írásaimmal itt is találkoztok

Ha kihívásra vágysz

Világdarabok játék