Innen szép nyerni!

január 31, 2022



"So it begins!" Csahogy egy nagy királyt idézzek.

2022 már az első hónapban megmutatta, hogy mennyire lesz*rja azt, hogy a covidtól már idestova két éve nem kapunk rendesen levegőt és azt az apró figyelmességet is teljesen elfelejtette, miszerint az új év kezdetének illene a lehetőségekről, reményekről, a még lelkesen betartott fogadalmakról szólnia. Nem. Az idei január inkább ezt üzente: Azt hittétek jobb lesz? Hahahaha...

A pesszimizmusomat írjátok azon antibiotikumok számlájára, amik összessítve majdnem három hétig alkották az étrendem nagyobb hányadát. Szóval előre szólok: ez nem egy happy bejegyzés lesz. Nehéz olyat írni, ha többnyire otthon feküdtél egész hónapban, ezt azért el kell ismernetek.

Arra gondoltam, hogy idén havi bejegyzésekkel próbálkozom. Meglátjuk, meddig tart majd a lendület, most azonban még van, szóval összeszedtem néhány apróságot az első hónapomból. Néhány ötletet az idén vezetett Anti-Határidőnaplóból csempészek ide. (Ha még esetleg nem találkoztatok ezzel a szuper kreálmánnyal, akkor bővebb infóért katt ide: https://antihataridonaplo.hu/)

A hónap színe:

FEKETE

Bocs, ez most tényleg nem sikerült vidámabbra.

A hónap szava:

ORRFÚJÁS

Tudom, tudom. Én tényleg igyekszem, de az elhasznált zsebkendők száma közel áll a megszámlálhatatlanhoz.

A legjobb film/sorozat, amit láttam:

THE OFFICE

Nem újdonság, tisztában vagyok vele, én azonban csak most jutottam el odáig, hogy teljesen rákattanjak. Letehetetlen, vagy mondjuk inkább úgy, hogy leállíthatatlan. Igaz, néha már fárasztó a humora, de mindig történik valami, ami felrázza és további lendületet ad a folytatáshoz.

A legjobb könyv, amit olvastam:

DŰNE


Az eredeti terv az volt, hogy még a film megjelenése előtt elolvasom a könyvet, de így utólag nagyon örülök, hogy ez végül fordítva történt meg. A vászonra vitt verzió ugyanis annyi alap tudást adott a történet világához és karaktereihez, ami növelte az olvasói élményt. Ugyanis az nagyon kizökkentő és idővel egyenesen idegesítő tud lenni, ha az olvasás menetét meg kell szakítanom azzal, hogy hátralapozzak ahhoz, hogy egy-egy szó, kifejezés jelentését megismerjem. A Dűnében pedig rengeteg ilyen van!

Nem kétség, hogy Frank Herbert félelmetes tudású és képzelőerejű ember volt, de annyi újdonságot csempészett a világába, ami sok lehet egy olyan olvasó számára, aki még csak óvatosan ismerkedne a környezettel. Ez az érzés a Gyűrűk Urát juttatta eszembe. Ezúttal is úgy éreztem, mintha már a könyv elején lemaradtam volna valami fontosról, ami korábban történt. Talán emiatt kissé kapkodva ugrottam fejest a homoksivatagba, de hamar rájöttem, hogy ez nem az a típusú sztori lesz. Azért tartott közel egy hónapba az elolvasása, mert sokszor előfordult, hogy egy-egy fejezet után inkább letettem a könyvet és megemésztettem az olvasottakat. Nagyon sok mondanivalója van az írónak, számtalan elgondolkodtató bölcsességgel ismerkedhettem meg. Emellett persze olyan karakterekkel is, akik sokrétűek, éppen ezért izgalmasak, mert nehezen lehet megtippelni, hogy bizonyos szituációk milyen reakciót fognak kiváltani belőlük.

Összességében számomra a Dűne egy elgondolkodtató, emiatt lassabban olvasható, de mindenképpen érdekes és izgalmas könyv volt. Fel is írtam a "Megvásárolandó könyvek" nevezetű végtelen listámra a további részeit.

Mit tanultam ebben a hónapban?

A telefonon keresztüli gyógyításnál majdnem jobb a webbeteg. Ha azonban kitalálják, hogyan tudnék saját magamnak receptet írni online, akkor határozottan az utóbbi fog vezetni.

Az egyik legjobb barátnőmmel ugyanakkor betegnek lenni tökéletes alkalom arra, hogy behozzuk a lemaradást és a "Mi újság?" kérdés utáni "Semmi különös." választ követően négy órán át ecseteljük azokat a "nem különös" dolgokat.

A Netflixnek igenis véges számú krimi sorozata van, de az internet sötét bugyraiban szerencsére léteznek elképesztően beteg szuperhősösek. (Khm...Theboys...Khm)

A váratlan, meglepő dolgok nem jelentenek mindig rosszat. Néha azt üzenhetik, hogy valahol, valaki még mindig értékel.


Köszi január, várlak február!


(A bejegyzésben látható képek forrása: Pinterest.)

Ezek is tetszeni fognak:

0 megjegyzés

Írásaimmal itt is találkoztok

Ha kihívásra vágysz

Világdarabok játék