Sagittarius - Utószó
augusztus 23, 2018Sziasztok csillagok!
A Sagittarius méltó lezárásként írtam a következő utószót. Nem is szeretnék hosszabb monológót írni róla. Inkább olvassátok el, és írjátok le véleményeteket ti. ;)
Csillagos estét!
✩
A Sagittarius méltó lezárásként írtam a következő utószót. Nem is szeretnék hosszabb monológót írni róla. Inkább olvassátok el, és írjátok le véleményeteket ti. ;)
Csillagos estét!
✩
Előszó
Cassy a farm melletti erdő szélén az egyik alacsonyabban elhelyezkedő, kopasz faágon ült, és az előtte elterülő Gale birtokot figyelte. Az otthonát. Az elkerített karám és a termőföldek a decemberi hótakaró alatt merültek mély, téli álomba. Minden olyan némának tűnt, hogy Cassy úgy érezte, illetlenség lenne, ha nem suttogva beszélne. Már amikor egyáltalán volt hozzá kedve, hogy megszólaljon.
Több hónapja nem látta már édesapját és édesanyját. Az újratalálkozás első néhány pillanatának emléke most szinte émelyítő volt Cassynek a sok mosolygás és örömkönny miatt. Pandorába költözése óta sok minden történt. Mindannyian tudták, hogy komoly változások várják a lányt a felnőtté válás küszöbén, ám a történtekre nem készült fel senki.
A közelmúlt eseményei egy tornádóra emlékeztették Cassyt. Épp csak felfogod, hogy közeleg. A szerencsésebbek menedékre lelnek, de az olyanok, mint ő, ott állnak egy kietlen mezőn, mindenféle biztonságos fedezék nélkül, és így néznek farkasszemet az erős szélviharral. A tornádó lecsap: felkap mindent, ami az útjába kerül, szédítően megpörgeti, majd kiköpi magából, ahogy a kisbabák teszik a nekik nem tetsző falatokkal.
Egy vidéken felnőtt, Harcosnak készülő Sagittarius Csillagifjú könnyen ringatja magát abba az illúzióba, hogy őt már nehezen érheti bármilyen meglepetés. Utólag Cassy is belátta, hogy ő is ezt tette. Cseppet sem volt felkészülve az életébe betörő tornádóra. Nem tudta, mi tévő legyen, amikor megismerte Nate-et. Nem tudta, mihez kezdjen, amikor rátámadt az addig barátjaként szeretett Ethan. Tapasztalatlan fruskának érezte magát, akit felkapott a tornádó szele és ő csak tehetetlenül tűrte, hogy arra repítse, amerre csak akarja. Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy vihar után talpra érkezett a szilárd talajon.
Másokat nem ért ekkora szerencse. Nate és Theo, Cassy két hőse elment, és azóta sem adtak magukról semmilyen életjelet. Persze, a Menedékben nem működött a technika a mágia koncentrált jelenléte miatt, így Cassy nem várhatta, hogy mobiltelefonja kijelzője egyszer majd arról értesíti, hogy valamelyik fiútól jött üzenete. Ám a hiány miatt érzett szomorúsága és a tehetetlenség okozta dühe olyan ostoba elvárásokat kreált benne, mint az, hogy valamelyik okos tojás igazán küldhetne neki egy postagalambot.
Volt még egy személy, akitől tudta, hiába vár értesítést az aktuális állapotáról: Terry. Ha lehetett, még jobban fájt neki barátnője elvesztése, mint Ethan ütései. Kezdetben óránként kereste a lányt. Bocsánatot kért tőle, bár nem igazán tudta, miért is teszi ezt, mégis úgy érezte, Terry valamilyen oknál fogva erre vár. Ha így is volt, a vörös hajú energiabomba ez után sem adta Cassy tudtára, hogy megbocsátott-e. A hívások száma szép lassan ritkulni kezdett, míg végül Cassy úgy döntött, barátnőjének kell a következő lépést megtennie. Terry meg is tette. Mikor Cassy ismét Green Villageben járt, a Freeman szülők tájékoztatták, hogy lányuk úgy döntött, a kontinens másik felében folytatja tovább tanulmányait. Szerintük mindez a szaktársuk, Jason megölésének köszönhető. Egyenesen értetlenül bámulták Cassyt, amikor ő rákérdezett, hogy lányuk vajon szóba áll e vele legközelebb. Frida, Terry édesanyja próbálta nyugtatni őt olyan közhelyekkel, mint az, hogy nincs olyan nagy távolság, ami az igaz barátok közé állhatna, ám Cassy jól látta a szemében tükröződő valódi üzentet: „Engedd el ezt a tinédzser barátságot. Azok úgysem hosszú életűek.”
Cassy nem értett egyet ezzel a gondolattal, ám ha Terry igen, akkor kettejük barátságának valóban leáldozott. A biztonság kedvéért azért elkérte Terry lakcímét, és magában megfogadta, hogy néhány havonta írni fog majd a lánynak. Rajta nem fog múlni ennek a barátságnak az újjáélesztése.
Ám volt valami, aminek az újjáélesztéséhez még Cassy sem érezte elég erősnek magát: Pandora Központ kedélyes hangulata végleg elégett, Ethan holttestével együtt. Az ott rekedt lakók hangulatára is úgy tűnt, véglegesen rányomta bélyegét az árulás. A fájdalom, a harag és az önostorozás úgy jelent meg a házban, mint három jó barát, akik régi ismerősökként, egyik pillanatról a másikra berendezkedtek, majd perceken belül már otthonosan mozogtak az egyre szűkebbnek tűnő falak között.
Cassy hálásan szippantott bele a csípős, hűvös levegőbe, ami azt suttogta, éjszaka ismét szállingózni fognak majd a hópelyhek. Nem érdekelte a nadrágja, ami egyre jobban átázott a nedves faágtól, sem pedig az ujjpercei, amik már-már lilának tűntek. Talán pár órája, de lehet, hogy már egy egész napja ücsörgött a gyermekként kiválasztott, kedvenc helyén. Figyelte, ahogy apja az állatokat terelgeti. A három ló közül az egyik mén a körbezárt legelőjük lehető legtávolabbi szegletében állt, és megvető szemekkel nézte Cassyt. Széles orrából gőzölgő levegő szállt fel, amikor prüszkölt egyet. A lánynak egészen úgy tűnt, Mennydörgés éppen leszidja, amiért nem töltötte mással a napot, csak kényelmes magába roskadással.
Hallotta apja mély, zengő hangját, ahogy a lovat szólítja, de az állat oda se bagózott. Kitartóan kereste Cassy tekintetét. Hatalmas, barna szemei voltak. A legkifejezőbbek, amiket a lány valaha is látott. Kendőzetlen igazságot és kíméletlenül őszinte érzelmeket rejtett. Először úgy tűnt, szánalmat lát a mén tekintetében. Ám egy újabb prüszkölés és egy határozott toporzékolás után Cassy végre megértette, hogy Mennydörgés csupán mozgásra akarja bírni. A sötét étcsokoládé színű szemek azt mondták: „Elég már!”
Csokoládé szemek. Cassy ha akarta volna sem tudta volna elfordítani róluk a figyelmét, de nem is állt szándékában. Csak egy pislogás erejéig látta maga előtt Mennydörgés magas és erős alakját, a következőben már egészen más arcot párosított ehhez a tekintethez. A személy a lány elméjének hátuljában úgy ült a nap minden percében, mintha a színpad szélére húzódó főszereplő lenne, aki csak arra vár, hogy végre az ő monológja következzen és kiléphessen a reflektor dicső fényébe.
Nate elő is lépett. Cassy elméje alkotta színpad közepére sétált, majd egyenesen belenézett a rávetülő fénysugárba. Szinte már úgy tűnt, imát mormol, de Cassy soha nem hallotta meg a szavait, csak szépen ívelt ajkai lágy mozgását látta. Nem csinált mást, csak állt a középpontban, egyszerű, de gyönyörű valójában és olyan szövegrészt mondott el díjnyertesen, amit ő soha többé nem fog meghallani.
Cassy ismét pislogott, a színészt újra az árnyékba űzve ezzel a mozdulattal. Tudta, hogy ott van és várja a következő alkalmat, amikor előléphet. Tudta, hogy ott is marad és végtelen türelemmel csak Cassy akaratlanul kiáltott, hívó szavára ismét reagálni fog.
Mennydörgés prüszkölt egy újabbat és egyre türelmetlenebbül forgolódott a lány előtt.
- Igazad van – szólalt meg suttogva Cassy. – Elég volt!
Leugrott a fa ágáról, ami a mozdulattól kicsit megremegett és hó permetet szórt az alatta lévő testvérére. Cassy talpra érkezett. Nem aggódott azon, hogy ez másként is történhet. Tudta, hogy jöhet tornádó vagy bármilyen erős lökés. Tudta, hogy eleshet, megbotolhat, a földre kerülhet. És azt is tudta, hogy mindig fel fog állni.
Mert Harcos volt.
Mert Sagittarius volt.
✩
6 megjegyzés
Hát ez badass utószó volt, várom a következő "évadot" :D
VálaszTörlésIgazán rövid komment lett, de nagyon izgatottá tettél! :D
Haha! :D
TörlésElmondhatatlanul örülök, hogy így gondolod! :D Ami azt illeti, ezt én is imádtam írni. xD
A folytatásra még én sem tudom mennyit kell várni, de ígérem addig is igyekszem mással kárpótolni mindenkit. ;)
Ölel,
Henna
Szia, Henna!
VálaszTörlésNéhány napja kezdtem el olvasni a Sagittarius történeted, és muszáj írnom üzenetet neked a végére, ha már közben nem hagytam magam után nyomot. Kommentárom oka: 1) minden bloggernek kellene írnia a másiknak, hogy támogassuk egymást viszonzás nélkül, 2) szeretném, hogy tudd, van, aki olvassa a történeted, 3) imádod a hosszú kommenteket. Még nem tudom, hogy szólok-e neked valami napi szinten használatos kommunikációs felületen (chat), vagy hagyom, hogy magadtól fedezd fel a megjegyzést és egyedül éld át a felfedezés örömét a meglepettségen át egészen az örömig, minden esetre ez a kommentár HOSSZÚ lesz. (Annyira hosszú, bele sem fér egybe.) Fogadd hát nagy szeretettel!
Először is sajnálom, hogy nem követtem akkor az eseményeket, amikor íródtak, de szavamra, borzasztóan jó volt két-három nap alatt elolvasni, várakozás nélkül a saját tempómban. Szomorú, hogy nem jött tömérdek komment a fejezetek alá, pedig megérdemelte volna, viszont én a részemet most pótlom, remélem nem túlkésőn.
Nagyon ötletesnek találom ezt az egész mitológiát, és a csillag ősöket. Hasonlóval még nem találkoztam, szóval igazán egyedi alkotás. Könnyű volt belerázódni, és azonosulni a cselekményszállal, még ha bele is van mártva egy jó nagy adag varászlatba. Szépen felvezetted Cassy életét, a sulikat, hogy mit szeretne a jövőtől. Már kezdtem beleélni magam ebbe a meghitt családi burokba, amikor megjelenik Patrick (te szent ég! már az első részben?). Az elején Patrick nekem nagyon ellenszenves volt, bár az elején mindig mindenkire gyanakodok, viszont a Vezető nálam bizonyított, bár kedvesebb nem lett. Lionellel szintén így voltam. Még egy marcona férfi, de aztán... nagyon imádtam, bár továbbra is kemény, határozott személyként tekintettem rá. Aztán az ominózus negyedik fejezet, ahol megjelenik az egyik kedvenc karakterem, akivel szemben sosem voltak kétségeim: Theo. Úr isten, imádtam azt a srácot. Őszintén megvallva, azt hittem lesz köztük valami, de így is jó. Aztán az évindító buli. Én naivan azt hittem Cassy nem megy el, de Nate miatt totál megérte. Valamiért Nate sem nyerte el a tetszésem az elején, gondoltam valamiben sántikál, próbáltam a rosszfiút keresi a sztoriban, de mellé lőttem. És onnantól Nate is a kedvenceim táborát erősítette. Már ez elején sejtettem, hogy Nate nem teljesen az, akinek mutatja magát, de szentül hittem csak Kívülálló. Aztán puff: sagittarius, végül dupla puff: bukott! Le is esett az állam, és ujjongtam magamban, hogy atya világ, cuki sagi utódok lesznek. Nassy drukker lettem és rosszul érintett a dolog, hogy nem lehetnek együtt (legalábbis ebben a történetben). Ethan annyira jelentéktelen volt a szemeben, hogy el is felejtettem gyanakodni rá (ügyes húzás), persze mikor a végső csata előtt voltak, és Ethan heccelte a főhősünket már ferde szemmel néztem rá. A piszok! Haragudtam rá, megölte Theot, majdnem és ez megbocsáthatatlan. Jó, jó! Cassy is veszélyben volt, de róla szólt az egész, így nem halhatott meg. Az agyam egy kis szegletében más végkimenetel is felrémlett. A sok Árnylény-utalás miatt azt hittem Cassy jó úton jár a dolog felé, és a sötétségtől csak a szeretett Nate szabadíthatja meg. Mit ne mondjak: menthetetlenül romantikus lett volna. A végén pedig valahogy másképp képzeltem az Ősöket és a vizsgát, bár logikus volt, hogy kitüntetik őket a tetteikért. Reménykedtem, hogy van valami kiskapu, és Nate mégsem megy el, és már alternatívákat gyártottam a fejemben, hogyan lehetne megakadályozni, de hiába... elment. Csalódott vagyok, mert nem tudtak sok mindent megbeszélni, pedig létfontosságú lett volna. Ezzel szemben nagyon is reális, valóságos volt a helyzet, mivel a legtöbb esetben maradnak kimondatlan szavak. Voltak még kedvenc szereplőim, Inaya a bölcs gondolataival, Sasha a vadságával és Terry a vidám természetével, ami hamar eltűnt a tragédia miatt, Peneloperól már nem is beszélve, aki hamar belopta magát a szívembe. Örülök, hogy elolvastam az írásod, mert nagyon tetszett, és remélem, fontolgatsz egy folytatás: én itt leszek.
És néhány észrevétel, megválaszolatlan kérdés, amit szeretnék veled megosztani. Friss szemmel sok mindent észre lehet venni, és most motoszkál pár dolog a fejemben. Először is egy részlet, ami nagyon helyén volt, és gyanút kellett volna fognom, ha jobban odafigyelek. Amikor az erdőben Theora támadt egy Árnylény, és észrevette a karmolást Ethan nyakán, Ethan garbót viselt, hogy elrejtse. Hát, apám! Ezt csak később esett le, de jobb, mint soha! Aztán a végső csata: Penelope mellett miért nem volt ott a kutyus? Általában mellette van, és hozhatott volna segítséget, így feltűnt, hogy akkor nem volt ott. A másik: Theot a mellkasán találta el a tőr, de Penelope még csak hat éves, és pici. Szóval akkor fejbe akarta szúrni, vagy egyáltalán felér Theo mellkasáig? Vagy lépcsőn állt? Vagy, hogy? – Nyilván ezek kis észrevételek, és a történet lényegét nem módosítják, sőt, az is lehet, hogy én néztem be valamit. De ettől függetlenül, érdekes lehet olvasni róla. :)
TörlésVégül egy apró felajánlás, amit nem fontos elfogadnod és egyáltalán nem szeretném rád erőltetni, de gondoltam felajánlkozom. Olvasás közben észrevettem néhány elgépelést és elfelejtett vesszőt. Nem tudom, hogy van-e szárnysegéded, de szívesen pótlom a dolgokat. Tudom, hogy az írói szem nem mindig veszi észre az ilyet, én is tapasztaltam, ezért szívesen segítek, persze ha igényt tartasz rá. Semmi bántó szándék nincs bennem. És persze nem muszáj.
Lehet kicsit kuszán fogalmaztam meg gondolataimat, amiért bocsi. Ráadásul nehéz egy egész történetet ennyibe belesűríteni. Biztosan maradtak még gondolataim, amiket nem írtam le, de illett volna megemlítenem, viszont most nem jut eszembe más. Izgalmas volt olvasni és a részese lenni a történetnek, és erősen támogatom a folytatást.
Egy új Sagittarius rajongó:
Anne ^^
Szia Anne!
TörlésEl sem tudom mondani, hogy mennyire megörültem, amikor 1) láttam, hogy új kommentelő érkezett az oldalra :P 2) ráadásul olyasvalaki, aki szeret HOSSZÚ megjegyzéseket írni. Önmagában már ezért a két pontért nagyon hálás vagyok neked! A vélemények és visszajelzések rendkívül fontosak, úgyhogy ez nagyjából olyan volt nekem, mint szomjazónak egy korty víz. :D Ha megengeded én is külön válaszolok a két kommentre. :)
Először is Theo. Őszintén bevallom, hogy nekem is az egyik kedvenc szereplőmmé vált, pedig karakteralkotáskor még nem gondolam, hogy pont ő lesz az, aki ennyire belopja magát a szívembe. Aztán mintha önmagát írta volna, szinte én magam is a történet közben ismertem meg, holott tudtam honnan indul és hová fog kilyukadni. Ennek ellenére még nekem is okozott kellemes meglepetéseket. :D
Az új kedvenc kifejezésem: Nassy!!! Édes Istenem, hogy ez eddig nekem nem jutott eszembe!!!! :D Kriály vagy Anne, köszönöm! :D Már az első gondolataim között szerepelt a történettel kapcsolatban, hogy nem a klasszikus happy endet szeretném - legalábbis egyelőre biztosan nem. ;) Fontos tudni, hogy bár nem tinik, de azért így is nagyon fiatal a két szereplő, ezért szerettem volna, ha ez a kapcsolatukban is érződik. Azt hiszem, Sasha segítségével sikerült a legjobban megfogalmaznom azt, hogy mennyire esetlenek a próbálkozásaik, mégis milyen aranyosak. Azonban a hasonló szerelmek ritkán hosszú életűek, ezért gondoltam vaósághűbbnek, ha szétválnak útjaik a végén. Egy kis realizmust szerettem volna belecsempészni ebbe a varázsvilágba. :)
Annak külön örülök, hogy sikerült elérnem, hogy megforduljon a fejedben az, hogy talán Cassy Árnylény lesz! Pont ez volt a célom, de kicsit tartottam tőle, hogy ez nem sikerült elég jól.
És igen, folytatás lesz! A történet kezd összeállni, de van pár rész, amivel még nem vagyok teljesen megelégedve, addig pedig még nem szeretnék belefogni, nehogy összecsapjam. Így még nem tudom pontosan mikor, de az biztos, hogy jönni fog a második rész. ;) Nagyon motiváló, hogy tudom, van aki várja! Ezért is millió hálával tartozom neked! :)
És akkor külön a második kommentedre, az észrevételekre is reagálnék. Fontos tudnod, hogy semmilyen kritikáért nem kell soha bocsánatot kérni vagy szabadkozni miatta, mert ebből tanul az ember. Tárt karokkal fogadok mindig minden észrevételt.
TörlésEthan garbója nagyon is szándékos volt. Szerettem volna olyan apró utalásokat elrejteni a történetemben, amikről csak utólag derül ki, hogy tényleg utalások voltak! :D Örülök, hogy ez ennyire tetszett, én is imádom az ilyeneket minden sztoriban.
Penelope és a kutya esete érdekes észrevétel, a válasz rá viszont egészen egyszerű: a kutyát nem vettem számításba. Hatalmas hiányosság, ráadásul szuper lehetőségtől fosztottam meg magamat, hiszen a kutya tényleg remek "riasztó" lehetett volna. Valahogy ez nem volt a fejemben, de látod, ezzel is arra tanítottál, hogy még több tényezőt vegyek figyelembe! ;)
Theo szuperhős mozdulatát pedig igazából úgy képzeltem el, hogy a kislány elé ugrik, és pont akkor találja el a fegyver, amikor a levegőben már majdnem vízszintes testhelyzetbe kerül nem sokkal a padló felett, így nagyjából a kislány mellkasával egy vonalban. Ezt lehet nem sikerült teljesen pontosan lefesteni, majd erre is igyekszem odafigyelni a jövőben. :)
A bétázás felajánlását egyáltalán nem veszem bántónak, sőt! Inkább teljesen meg vagyok hatódva, amiért felajánlottad. Én magam is észrevettem már többször félreütéseket, és pont ezért tervezem azt, hogy az egész történetet újra elolvasom. Emiatt nem kérlek meg arra, hogy ezzel fáradj, mert a folytatás előtt amúgy is mindenképp visszaolvasom az első részt. Majd ha azzal készen leszek, elképzelhető, hogy élni fogok a segítségeddel, hátha másodszor is elkerüli valami a figyelmemet. ;)
Anne, tényleg szavakba is nehéz öntenem, hogy mennyire jó érzés volt olvasnom, amiket írtál! Köszönöm, hogy ilyen lelkes vagy, hogy imádod a hosszú kommenteket, hogy van véleményed és kritikád, és ezek ellenére mégis szeretted a történetet. Szerintem TE vagy az elkpesztő! :D
Henna