A magad ura vagy? De jó! Vagy mégsem?

június 25, 2018

Sziasztok Fecnikukkolók!

Már a bejegyezés legelején szeretném leszögezni, hogy IGEN, ha a magad ura vagy az igenis jó dolog! Azonban ez sem fekete vagy fehér. Számos előnnyel, de néhány hátránnyal is jár. A minap sajnos az utóbbi kategóriába sorolható esemény történt velem, ami tulajdonképpen ennek az írásnak az elindítója is volt.


Talán már írtam róla, hogy immár két éve egyedül bérlek egy kis panel lakást. Tíz emeletes épület magasföldszintjén élek. Van egy picike hálóm, egy még kisebb fürdőm, illetve konyhám, és egy meglehetősen tágas nappalim, és a lista végére egy előszobát is tudok sorolni. Szóval elég király hely, ami azt illet, és én imádom is! Hajlamos vagyok elég gyorsan eldönteni, hogy az adott tárgy - vagy akár ember - tetszik-e nekem vagy sem. Ha nem, akkor nem rabolom vele a saját időmet. Ha igen, akkor viszont a végletekig kitartok. Pontosan így vagyok a saját mini birodalmammal is. Eddigi életem során több, mint hússzor költöztem - nem viccelek! Szóval az, hogy az elmúlt két évben nem tettem, az maga a csoda! Ez nem lehetne így, ha nem szeretnék itt élni.

Ám el kell keserítselek Fecnikukkoló, mert a mostani bejegyzésben ennyi bekezdés jutott az "előnyök" résznek. Most szeretnék az árnyoldaláról mesélni, mert remélem, hogy ha kiírom magamból egyebek mellett a tegnap éjjel történteket is, akkor sokkal könnyebb lesz továbblépnem.
Az egyedüllét néha valóban magányos tud lenni, de szerencsére azok közé az emberek közé tartozom, akiket igazán leköt egy könyv, egy film, vagy ecsetet ragad és lefesti a fűszertartóját türkizre. Ha feltalálja magát az ember, akkor döbbenetes is tud lenni, hogy mennyire el tudjuk szórakoztatni magunkat - legalábbis én mindenképp. Mi az ami a legkevésbé sem szórakoztató? Nos, lássuk!

  • Szeretek főzni. Nem vagyok egy mesterszakács, de ha valami olyasmit kívánok meg, amit eddig még nem készítettem el, akkor egyszerűen megnézek pár receptet és neki fogok, aztán reménykedem, hogy ehető lesz a végeredmény. Ám egy fárasztó, hosszúra nyúlt munkanap után az ember egyszerűen csak magához akarja venni az ételt, aztán zombi módjára megenni, miközben valamelyik béna sorozatát nézi. Igen ám, viszont ha egyedül laksz, akkor senki nem fog főzni helyetted. Persze az ételrendelés nagy találmány, de mint azt tudjátok, van "néhány" ételallergiám, így ennek köszönhetően már ez a megoldás sem túl egyszerű. Nem beszélve arról, hogy mennyire nem költséghatékony. Bizony, előfordul, hogy hazaesel, reménykedve kinyitod a hűtőt, majd a sírás határán állsz, amikor megállapítod, hogy megint elfelejtettél boltba menni, és nincs mit enned. Fogjuk fel a rendelés értékét tanulópénznek.

  • Hasonlóan működik a takarítás is. Amikor a családoddal, esetleg barátokkal kollégiumban élsz, akkor álmodozva gondolsz azokra az eljövendő szép időkre, amikor csak és kizárólag a saját szemetedet kell eltakarítanod. Azt mosogatod el, amit csak te használtál. Annyi porcica gyűlik össze a sarkokban, amennyit te engedsz. Aztán elköltözöl, és néhány hét múlva megállapítod, hogy milyen rettenetes koszt vagy képes termelni tök egyedül. Az edények bizony megvárnak a mosogatóban, és a felmosó sem fog magától táncra perdülni. Aztán ahogy telnek a hónapok már csak arra eszmélsz, hogy a vasárnap a takarítós napod, és bár az egész napot otthon töltöd, mégis hulla fáradt leszel a nap végén. Pedig az ablakokat még le sem pucoltad... megint.

  • Annak ellenére, hogy az esetek nyolcvan százalékában könnyen találok magamnak elfoglaltságot, azért nem lennék teljesen őszinte, ha szó nélkül mennék el a maradék húsz százalék mellett. Vannak olyan hétvégék, amikor egyik barátod vagy családtagod sem ér rá, vagy egész egyszerűen nem is vágysz emberi társaságra, így azonban saját magaddal maradsz összezárva pár négyzetméteren. Ha nem köt le az olvasás, ha unod mindegyik filmet, ha nincs kedved főzni és a teljes érdektelenség fog el bármilyen kreatív tevékenység gondolatától is, akkor azért szűk tud lenni a tér. Előfordul. Mindenkivel. Aki azt mondja nem, hazudik. Ezeket az időszakokat szépen átszenveded, és ha hétfőn megkérdezik, milyen volt a hétvégét, nyugodt mosollyal tudod majd azt felelni, hogy pihentető. Aztán szervezel valami bulit a következő hétvégére.

  • Most azt hiszem akaratlanul is alá fogok támasztani néhány kegyetlen sztereotípiát, de akkor is ki kell mondanom: van az, amikor egyedül élsz, és van az, amikor NŐKÉNT élsz egyedül. Az egyik ikeában vett kép szerintem lassan egy éve várja a falnak támasztva, hogy valaki jelenjen meg egy fúróval és segítsen a méltó helyére állítani szegényt. (Tudniillik egy panel lakás falába nem lehet ám csak szöget bekalapálni! Neeeeem, ide komoly gépezetre van szükség.) Szó szerint örömtáncot lejtettem, amikor kicseréltem egy villanykörtét! Fene gondolta volna, hogy ennyi buktató van egy egyszerű villanykörte kicserélésében, pedig van! Rossz méretűt veszel, esetleg amit veszel egyből ki is ég - esetleg ez megtörténik egymás után kétszer, csak hogy tutira nem unatkozz. Aztán van egy lényeges pont: érd fel a lámpát! Igen, azt hiszem van még egy fokozat, amikor ALACSONY NŐKÉNT élsz egyedül. Imádlak papa, amiért egy létrát ajándékoztál nekem! A legnagyobb kincsem...

  • Azt hiszem, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már muszáj elmesélnem nektek a tegnap éjjeli rémálmomat. Nem elég, hogy a viszkető szemem (Lehet még valamire allergiás vagyok?? Az szuper lesz...!) és a irdatlanul fülledt levegő (Moshatok hajat reggel annyira melegem van!) miatt a nyugtalanító és egyben értelmetlen gondolatok cikáztak a fejemben, véglegesen az verte ki az álmot a szememből, amikor meghallottam egy kaparászó, motoszkáló hangot, valahonnan a szekrényem mögötti sarokból. A hálószobámban. Az éj leple alatt. A padlón hallani lehetett az apró lépteket, ahogy az egyik saroktól a másikig mászkált az a valami. Nos, igen, nem tudom biztosra, hogy egér vagy más Isten csapása volt-e, ugyanis gyáván arra jutottam, hogy nem kapcsolom fel a villanyt és nézem meg, mi az. Ha nem látom, akkor talán könnyebben figyelmen kívül hagyhatom, és még a végén alszom néhány órát. Hát, nem volt egyszerű. Viszont azon gondolkodtam, hogy mégis mi a fenét csinálnék, ha meglátnék - az egyszerűség kedvéért most mondjuk azt, hogy - egeret? Maximum sikítanék egyet, amit morogva fogadnának a szomszédok, de ennyi. Az éj közepén még csak fel sem hívhatnék senkit, hogy mentsen meg. :D Szóval ébren vártam meg a reggelt, amire persze a kis motoszkáló már eltűnt. Ma délután szerettem volna valamit szerezni, ami segít a problémám megoldásában - bármennyire is szomorú dolog ez. Ám mire végeztem a munkával, addigra a bolt bezárt, szóval szomorúan hazajöttem. Nem telt bele öt percbe, megint hallottam a kaparászást, de ezúttal biztosra vettem, hogy az egyik beépített szekrény aljáról, a dobozok mögül jön. Oké, a helyzete beazonosítva. Ám nem volt az az Isten, hogy én meg merjem nézni. Gondoltam, körbehívom a családom férfi tagjait, hátha valaki mégis csak lesz a hősöm, de természetesen senki nem ért rá. Pont ma. Egyértelmű. Végül anyukám, aki éppen mamámmal volt, felajánlotta, hogy ők megmentenek. Ennyi. Nesze neked Superman, eljött az időd Supergirl! :D Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy végül nagybátyám csatlakozott a mentőalakulathoz, ám sajnos nem találtunk semmit. Mibe fogadunk Fecnikukkoló, hogy éjszaka jön elő ismét, amikor egyedül kell vele megküzdenem? Mindenesetre igyekszem lelkileg felkészíteni magam a nagy csatára, de ezek az események arra a gondolatra sarkaltak, hogy bizony, nem mindig buli egyedül élni.

Persze számos vicces helyzet lehetséges akkor, ha nincsen lakótársad, de annál jobb érzés, amikor ennek ellenére mégis megoldod a problémát. Hát, a valóság ilyen: megküzdesz a magassággal, a koszos edények seregével és a betévedő bogarak alattomos támadásával. Nem tehetsz mást, de végül hősként távozol majd a csatamezőről!

Véleményem szerint mindenkinek kellene legalább egy évet egyedül töltenie, mert rengeteg dologra megtaníthat ez az időszak. A most felsorolt hátrányokat simán felülmúlják az előnyök, de úgy gondoltam, jó ha a másik oldalát is láthatjátok. Ha valaki még csak most tervezgeti, hogy elköltözik a családi fészekből, vagy bárhonnan máshonnan, akkor talán segítség, ha tudja, hogy bizony ilyen dolgokra is fel kell készülni. Biztos vagyok benne, hogy ettől nem fog kevesebb meglepetés érni benneteket, de ilyenkor mindig gondoljatok erre: mások is ugyanezekkel küzdenek, még akkor is, ha nem tudsz róla. Így tulajdonképpen soha nem vagy egyedül a problémákkal.

Ti már keveredtetek hasonló szituációba? Mivel tudnátok kiegészíteni ezt a csonka listát? :)


Ezek is tetszeni fognak:

0 megjegyzés

Írásaimmal itt is találkoztok

Ha kihívásra vágysz

Világdarabok játék