Sziasztok Fecnikukkolók!

Bár illett volna korábban új évi bejegyzéssel szolgálnom, hamarosan el fogom nektek mesélni azt a csodálatos utazást, ami a késedelem fő okozója. ;)

Addig is azonban beszéljünk egy kicsit az új évről, és az ezzel járó fogadalmakról.

A fogadalom szerintem akkor igazi, ha őszinte elhatározás rejlik mögötte. Emellett persze sok kitartásra és erőre van szükség a betartásához. Szerintem ezek a tényezők jelentik a fogadalom lényegét, nem pedig az, hogy mikor tesszük ezt az ígéretet magunknak.

Csak azért, mert új évet írunk, még nem változik meg minden és mindenki. Mi magunk sem. Ehhez sokkal több munka kell. Reeeeengeteg meló! Pláne, ha tényleg saját magunkon vagy egy jól berögzült szokásunkon szeretnénk változtatni.

Azért, hogy példával is szolgáljak, elmesélem nektek egyik közeli ismerősöm történetét, aki hosszú évtizedekig láncdohányos volt. Gyerekként gyakran jártunk náluk a szüleimmel és emlékszem, hogy egy időben nagyon zavart, hogy még akkor is érzem a ruháimon, a hajamon a cigaretta füst halvány szagát, mikor már otthon voltam. Nem kellett ehhez az, hogy mellettem szívják el, hiszen ezt a szagot már rég bevették a falak, a bútorok, az egész csöppnyi lakás.

Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy ez az ember valaha is leteszi a cigit, akkor biztosan kinevetem. Ám mégis megérett benne az elhatározás. És tudjátok, mit tett? Megvette az utolsó doboz cigarettáját, betette a táskájába és úgy hagyta. Talán még azóta is megvan neki - bontatlanul! Egyik napról a másikra letette és azóta lenyűgöző életmód váltáson ment keresztül.

Nem kellett ehhez új év. Nem voltak mások a körülmények (a család többi tagja még a mai napig dohányzik mellette). Nem volt más ő maga sem. Csupán annyiban, hogy volt egy apró változás a gondolkodásában, ami akkora erőt adott neki, hogy mindezt megtegye.

Nos, mindebből talán könnyen kitalálhatjátok, hogy nem szoktam új évi fogadalmakat tenni. Nem szeretem, ha valamire köteleznek és lassan úgy érzem, hogy a szilveszteri fogadkozást már-már kötelességtudatból teszi az ember. Szerintem ennek semmi értelme. Az emberek nagy része februárban már nem tudná felidézni új évi szavait. Persze azt szeretném hangsúlyozni, hogy kivételek mindig akadnak. Elképzelhető, hogy valaki megtartja, amit megfogadott, de hiszem, hogy ez nem az új évnek, hanem saját erejének, kitartásának köszönhető.

Így tehát idén sem tettem fogadalmakat, azonban mégis megszületett bennem egy elhatározás.

Visszatekintve kijelenthetem, hogy a 2016-os évem a változás éve volt. A továbblépésé. Akkor szilárdult meg a kötelességtudatom, akkor váltam talán igazán felnőtté. Felismertem, hogy mik és kik húznak vissza a csíntalan, felelősségtudat nélküli életbe és úgy döntöttem, hogy változtatok, megtalálom önmagam, megépítek egy szilárd alapot, ami csak az enyém, ami tulajdonképpen ÉN vagyok, és amit soha senki nem tud majd lerombolni. Erre aztán jöhet minden más. Ilyen alap nélkül azonban rövid úton elvesztem volna. Szóval nagyon hálás vagyok ennek az évnek, még akkor is, ha lelkileg nagyon megterhelő és nehéz év volt.

Ezt követően 2017 a munka éve volt. Nem mondom, hogy úgy dolgoztam, mintha robot lennék, de... de talán néha-néha mégis így éreztem. Fránya maximalizmusom nem engedi - és talán soha nem is fogja -, hogy olyan teljesítményt nyújtsak, amibe nem adtam volna bele mindent. Minden energiát, minden tudást, eltökéltséget és lelkesedést. Persze voltak hullámvölgyek - nem is kevés -, de azok mindig voltak és lesznek is. Át kell rajtuk lendülni. Istenkém, bár ilyen egyszerű lenne, mint amilyen egyszerű leírni! :D Mindenesetre a tavalyi évben úgy érzem, hogy az erőm kilencven százalékát a munkámba fektettem. Ennek szerencsére meg lett a jutalma, pedig nem is reménykedtem semmi ilyesmiben. Nem ezért csináltam, ez nem várt hab volt a tortán. Azon a területen, ahol én dolgozom, én lettem az év legeredményesebb dolgozója az országban. Elképesztő ebbe belegondolnom is! Talán még most sem fogtam fel, hogy ez milyen fantasztikus elismerés, mindenesetre remegés fog el a hálától, akárhányszor felidézem, amikor ezt először kihirdették. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy miért voltam olyan őrült, hogy pont ebben az évben fogtam bele a blogolásba! Ráadásul nem is egy, hanem két blogot is vezetek, és tényleg nem tudom, hogy milyen energia tartalékokat használtam fel az írásra és az oldalak megalkotására. Mégis ez volt az évben a leginkább olyan cselekedetem, ami igazán csak rólam szólt. Amit magam miatt tettem, nem másért.

Mikor felismertem, hogy mennyire elhanyagoltam saját magamat az elmúlt időszakban, akkor elhatározásra jutottam.

2018-ban több energiát és figyelmet szeretnék szentelni a magánéletemre. Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy elengedem a munkát és kirúgatom magam. :D És nem is kell egyből hatalmas változásokra számítani. Nincsenek konkrétabb elképzeléseim. Nem is akartam ennél körvonalazottabb elhatározást tenni, mert pont az a lényeg, hogy nyitottabb legyek bármire, amit elém sodor az élet. Vagy akit, ha már itt tartunk. Olyan apróságokra gondoltam kezdetben, mint például beülni a kedvenc kávézómba egy szép napsütéses délután. Kimenni a közeli parkba és egy pléden fetrengve olvasni egy jó könyvet. Többet szeretnék kirándulni. Gondosabb figyelmet szentelni az írásra, hiszen számomra az jelenti az önkifejezést.

Ebből is láthatjátok, hogy nem világmegváltó, eget rengető dolgok jelenthetik csak a pozitív változást. Néha jobb kicsiben kezdeni.

Szóval, gyerünk 2018! Essünk neki!

Mi a helyzet veletek? Volt már olyan fogadalom, amit betartottatok? Esetleg olyan, amire visszagondolni nevethetnétek támad? Idén tettetek hasonlót vagy csak sodródtok az új év okozta árral? Meséljétek el nekem, ti hogy vélekedtek erről! :)