Az elképzelhetetlen megtörtént.

Eira nem akarta elhinni, amit hallott, pedig a szavak tisztán érthetően hangoztak el apja dörgő, mély hangján: zárdába küldik.

A lány soha, egyetlen percre sem képzelte, hogy apja, a klánjuk vezetője, az ő személyes hőse, aki mindig biztosította róla, hogy nincs a szívének kedvesebb teremtés nála, ilyen kegyetlenül elbánik majd vele. Elárulva érezte magát. Megsértve. Egy világ dőlt össze benne.

Alig néhány perce még reménnyel telve lépett be apja szobájába. Bár számított rá, hogy elsőre elutasító választ kap, abban egy percig sem kételkedett, hogy végül sikerül majd meggyőznie őt. Mikor apja megnyerte az utolsó csatáját és visszaszerezte régi birtokait, a legelső ünnepségen, amit szövetségesei jelenlétével tartott meg, minden illem szerint megkövetelt bájcsevegést hátrahagyott csak azért, hogy lányát megtáncoltassa. Mindig ő volt az első számára. És ha valóban az ő boldogsága a legfontosabb, akkor mi baj történhet?

Ám apja ezzel a kijelentéssel minden korábbi szép emléket, kedves szót bemocskolt, álnok hazugsággá változtatott.

Eira a döbbenettől mozdulatlanná dermedt, majd a könnycseppek megállíthatatlanul előtörtek szeméből. Dühös volt magára, amiért ennyire gyenge és nem tudja leplezni érzelmeit, de mentségére szóljon, hogy soha nem gondolta volna, hogy legnagyobb hőse előtt kell majd álarcot öltenie.

- Miért teszed ezt velem, apám? – Hangja rekedtesen szólt, mint két téllel ezelőtt, mikor megfázott, amiért a hóban játszott egész nap. – Szeretjük egymást. Hozzá akarok menni feleségül.

A könnyfátyolon át látta apja tekintetében a mély fájdalmat, ám az hamar tovaszállt. Eira mégis kiszúrta, bár nem értette. Ha valóban fáj, hogy így bánik vele, miért olyan elutasító és szigorú a hangja?

- Teljesen mindegy, hogy mit akarsz Eira! – mennydörögte apja. – Nővéreid megfelelő házassága révén előnyös szövetségeket kötöttünk. Épp itt az ideje, hogy megtegyük ugyanezt az Úrral is. Te vagy az egyetlen hajadon leányom, így hát nincs más választásom.

- Hogyne lenne apám! Az Urat szolgálhatom tisztes feleségként is és a Kennethtel kötött házasságom csak növelné támogatóid és szövetségeseid számát! Miért nem látod ezt be? Soha nem beszéltél nekem arról, hogy apácasorsot szánsz nekem!

- A lányom vagy, nem a tanácsosom! Nem tartozom neked beszámolókkal a terveimet illetően és az a kurafi semmi olyat nem tud felkínálni a klánunknak, ami már ne lenne így is a miénk!

- Kenneth köztiszteletnek örvendő harcos! Még maga a király is elismerte érdemeit!

- Az sem érdekelne, ha ő maga lenne a király!

Eira újra elnémult döbbenetében. Súlyos szavak voltak ezek, már-már veszélyesek is. Emellett még jobban összezavarták a fiatal lányt. Apja vad ellenállása teljesen új volt a számára. Soha nem gondolta volna, hogy így is viselkedhet vele. Ám előbbi kijelentése után Eira biztosra tudta: ezt a csatát elveszítette. Bármi is volt ennek az oka, itt és most nem nyerhetett.

Feleslegesek voltak a további szavak. Eira engedély nélkül rohant ki a szobából. Minden megmaradt erejével dacolni kívánt, de ennél többre jelenleg nem futotta tőle. Felrohant a kőlépcsőkön a szobájába és a széles ágyra borult.

Nem tudta, meddig zokogott arcát a puha ágyneműbe temetve. Áldotta a szerencséjét, hogy senki nem jött utána a szobába. Úgysem volt olyan vigasztaló szó, ami segíthetett volna rajta. Pár perc, vagy talán pár óra múlva végül álomba sírta magát.

Kenneth tudta, hogy valami baj van. Az őrök nem engedték be a kapun, holott korábban már számtalanszor járt a várban. Pont ma! Mi a fene ütött beléjük? Amikor közölte velük, hogy beszélnie kell a vár urával, csak kinevették. Amikor még azt is hajlandó volt elárulni, hogy Eira kezét jött megkérni tőle, még nagyobb hahotázásba kezdtek azok a nyavalyások. Kennethnek igazán kedve támadt beverni a képüket, de aztán jobb ötlete támadt.

Ott hagyta az ostoba fajankókat, majd a már többször használt módszerrel mégis bejutott az udvar egyik eldugott, árnyékosabb részére. A balfácán őrök annyira kiszámíthatóan mozogtak, hogy Kennethnek igazán gyerekjáték volt megfigyelni az őrjáratok útvonalát és a váltások idejét. Innentől már csak néhány karcsapás a vizesárokban, ügyes falmászás a falon, és szerelme karnyújtásnyira volt tőle.

Tudta, hogy a pokolra kerül, amiért még az esküvő előtt többször belopózott már Eirához, de hát csak egy eunuk állt volna ellen egy ilyen angyal csábításának. Elég volt csak alabástrom bőrére, vörös ajkaira és tengerkék szemére gondolnia, máris kiszáradt a torka. Tárt karokkal fogadja majd az ördögöt halála után, ha cserébe övé lehet ez a tünemény.

És már nagyon közel volt a célhoz. Mikor előző éjjel a folyóparton, a hold fényénél megkérte Eira kezét és a válaszra várt, szíve olyan izgatottan vert mellkasában, hogy azt hitte a lány lábainál esik össze. Ám a szépség nem kínozta sokáig, arcán hamar elterült a leggyönyörűbb mosoly, amit Kenneth valaha látott, majd a nyakába borulva mondott ezerszer is igent.

Csak néhány óra múltán öntötte el a bűntudat Kenneth szívét. Tisztességtelen volt, hogy előbb nem apját kérdezte meg a dologról. De hát a fenébe is, nem az apját akarja oltár elé vezetni! Akárhogy is, jobbnak látta, ha megkéri a lányt, hogy egy napig még tartsa titokban a történteket és engedje, hogy beszéljen a vezetővel. Erre ezek a barom őrök még csak be sem engedik! Hát hányszor látták már az udvaron sétálni Eirával? A heves ellenállásuk gyanakvással töltötte el a férfit.

Harcos múltja megtanította rá, hogy hallgasson az ösztöneire és most tudta, hogy valami nincs rendben. El kellett jutnia a lányhoz, hogy megbizonyosodjon róla, hogy jól van.

Maga sem tudta, miért érte ekkora szerencse, de minden probléma vagy fennakadás nélkül végül eljutott a lány szobájába. Úgy tűnt, mintha mindenki kerülné a vár ezen részét, pedig Eira körül mindig sok szolgáló lófrált. Sőt, még a kisgyerekek is az ő társaságát keresték. Kenneth nem is csodálkozott ezen. Eira életvidámsága és mosolya minden szívet meglágyított.

Halkan bekopogott az ajtón, de nem kapott választ. Mivel félő volt, hogy hamarosan mégis erre téved valaki, Kenneth nem kockáztatott és benyitott a szobába. A lemenő nap fénye még besütött az ablakon, narancssárga fénnyel körülölve a lány alvó alakját. Olyan elképesztően szép volt, hogy Kenneth egy pillanatra még lélegezni is elfelejtett.

Óvatosan, csendben leült az ágyra, majd simogatni kezdte Eira puha haját. Kisimította a vörös tincseket az arcából. Remélte, hogy minden mozdulata elég finom, de Eira felriadva ült fel.

- Csss szerelmem, csak én vagyok az – nyugtatta a lányt, de amikor felé fordult és észrevette a sírástól vörös szemeit, ő maga is megrémült. – Mi történt?

Eira csak a fejét rázta, majd a könnyek ismét utat törtek maguknak. Kenneth mellkasába temetkezve, szaggatottan mondta el a történteket. A férfi azt hitte, csak rosszul hallotta. Vagy csak ezt szerette volna hinni. Egy gonosz hang a lelkében felnevetett és azt suttogta a fülébe: „Megmondtam, hogy nem érdemled meg a boldogságot!”

Egy percre ő maga is összetört, de a lányt szorosan tartotta. Érezte, ahogy Eira meleg lélegzete simogatja, ahogy remegő ujjai a vállába kapaszkodnak, és ahogy törékeny testével köré fonódva keres biztonságos menedéket.

A fenébe is, ő aztán meg is adja ennek a lánynak azt a boldogságot, amit megígért neki, mondjon bármit az apja!

- Szökjünk meg – törtek elő belőle a meggondolatlan szavak. Ám minél tovább lógott a levegőben az ajánlat, annál kézenfekvőbbnek tűnt Kenneth számára.

Eira összevont szemöldökkel nézett fel rá. – Hová mehetnénk?

Kenneth már attól boldog volt, hogy a lánynak eszébe sem jutott ellenkezni. Szeretik egymást. Ennyi elég. Minden mást megoldanak, minden akadályt átlépnek.

- A birtokomra, amit a király ajándékozott nekem hálája jeléül. Alig pár napnyi lovaglás innen.

- Esélyünk sincs eljutni odáig. Apám hajthatatlan. Abban a pillanatban utánunk eredne, amint kitesszük innen a lábunkat. Sok a szövetségese a környéken. Hamar elkapnának.

- Akkor hát előzzük meg a bajt – mondta széles mosollyal Kenneth. A lány már ismerte ezt az arckifejezést és jól tudta, hogy szerelme fejében már összeállt a terv.

Eira is elmosolyodott, majd puha csókot adott leendő férjének.

A lány még soha nem érezte ilyen sötétnek az éjszakát. A szíve a torkában dobogott, ujjaival olyan szorosan fogta össze a vállára vetett sötét kendőt, hogy azok már teljesen elfehéredtek. Remélte, hogy az erdőn keresztül hamarabb odaér a falu szélén található templomba. Kenneth nagyon mérges lesz rá, ha megtudja, hogy nem a kivilágított ösvényen keresztül jött, de minden perc számított. Eira felülkerekedett a félelmén és próbált magabiztosan haladni előre.

Hozzá fog menni a szerelméhez. Amint megköttetett a házasság, apjának már nem lesz hatalma felette. Ez a tudat adott neki erőt, hogy tovább haladjon. Arrébb kellett hajtania néhány faágat, óvatosan lépkedett a kiálló gallyak között, de végül meglátta a templomból kiszűrődő halvány fényt.

Kenneth már a bejáratnál várta. Eira dühös volt, amiért fehér ruhájának széle bepiszkolódott, de a férfit ez csöppet sem érdekelte.

- A frászt hoztad rám, te lány! – zárta erős karjai börtönébe Eirát. Ő csak mosolygott, mert tudta, hogy alig pár percre vannak csupán az örök boldogságtól.

A férfira is hamar átszállt Eira jókedve, így mind a ketten széles vigyorral az arcukon léptek be a templomba, ahol csupán az öreg pap volt jelen. Eira már kislánykora óta ismerte az atyát, akihez mindig bizalommal fordulhatott jó tanácsokért. Ő tisztában volt Eira érzéseivel és megesett a szíve a lányon. Tenni akart valamit a boldogságáért, ezért egyezett bele a titkos frigybe.

Kéz a kézben, egymás felé fordulva állt Eira és Kenneth. Örömüket földöntúlinak éreztek, ezért a pap szavai szinte el sem jutottak hozzájuk. Valahogy mégis sikerült elismételniük az eskü szövegét, majd egy mindent eldöntő csókkal megpecsételték azt.

Eira és Kenneth immár egymáséi voltak.

Az ifjú pár még mindig egymást átkarolva csókolták egymást, mikor a pap nevetni kezdett. Eira elpirulva, de mosolyogva húzódott el urától, hogy a jókedvű papra – a barátjára – nézzen.

Ám nem őt látta maga előtt. Volt valami az atya nevetésében, amitől Eira hátán felállt a szőr. Egyre hangosabb és mélyebb lett… ördögibb.

A kicsiny templomban hirtelen erős fuvallat söpört végig eloltva ezzel minden fáklyát és gyertyát. Kenneth ösztönösen Eira elé állt, hogy megvédje őt, de az események őt is összezavarták.

A pap körül füst kezdett gomolyogni, mígnem a fekete csuhába öltözött férfi szemei vörösen nem izzottak.

- Mi a… - kezdte Kenneth és már épp támadásba lendült, amikor a pap egy legyintéssel a falhoz csapta, mintha csak egy rongybabát dobott volna félre.

Eira felsikított félelmében és futni kezdett. Fogalma sem volt honnan, de tudta, hogy a sátánná vált pap követni fogja őt. Ha elcsalja Kenneth közeléből, nem árthat még jobban a szerelmének – a férjének.

Az erdőbe sietett, arrafelé, amerről jött. Maga sem tudta hová rohan, vakon futott előre, meggondolatlanul, riadtan.

A fenyőfaágak az arcába csaptak, a tűlevelek apró, ám fájdalmas vágásokat hagytak az arcán. A ruhája beakadt valamibe, de az anyag könnyen elszakadt, amikor Eira rántott rajta egyet. Tovább akart futni, ám akkor megbotlott egy kiálló fagyökérben és arccal előre esett. Kezével próbálta tompítani az esést, de a sárba süppedő karok aligha segítettek rajta.

Azaz ördögi teremtmény, aki pokollá változtatta élete legszebb pillanatát fölé magasodott. A fák között átszűrődött a telihold erős, ezüstös fénye. Máskor szépnek és romantikusnak gondolta a lány, de ez a fény most nem volt más, csak kísérteties.

A lény felemelte a kezét, mire Eira teste is felemelkedett a talajról. A lány feje hátrabicsaklott, végtagjai tehetetlenül lógtak. Meg akart mozdulni, de képtelen volt rá. Bénulttá vált, kiszolgáltatva a gonosznak.

Miért? – csak ez a kérdés zakatolt az elméjében újra és újra.

Úgy tűnt, a férfi meghallotta a ki nem mondott szót és mosolyogva válaszolt a fiatal lánynak.

- Ó, te tudatlan gyermek! – nevetett. A hangja egészen más lett, mintha távolról visszhangzott volna. – Én csupán a fizetségemért jöttem.

Eira egyetlen szót sem értett abból, amit a lény mondott, de értetlenségének továbbra sem tudott hangot adni. Ám úgy tűnt, gondolatai is elegek ahhoz, hogy szavai eljussanak bántalmazójához.

- A lelked engem illet – mondta magyarázatképp. – A hősként tisztelt apád alkut kötött velem. Felruházom akkora erővel, hogy könnyedén visszaszerezhesse birtokait, ha cserébe megkapom legkedvesebb lánya lelkét.

- Nem vagy olyan ostoba, az már biztos – nevetett. – A lélek akkor ér a legtöbbet, ha boldog. Így tehát az a megállapodás született meg, hogy akkor leszel az enyém, amikor az őszinte, igaz szerelem a szívedben megpecsételődik egy örök esküvel.

Eira nem tudta elhinni a szavakat, de ereje már ahhoz is kevés volt, hogy gondolkodni tudjon. Már csak egy valaki járt a fejében: Kenneth!

Az ördög vörös szeme mohón izzani kezdett, majd halkan mondott, ismeretlen szavakkal Eira lelkét magához vette.