Ez most egy ilyen "csak mert ki kell írnom magamból" bejegyzés lesz, de érdekel, hogy más is került e már ilyen helyzetbe.

Van az, amikor nemet mondasz, a másik fél megérti, elfogadja és lehet, hogy vonakodva, de engedi, hogy a szó valódi jelentéséhez hű maradj. Van az, amikor igent mondasz és mindenki boldog.

Na, és van a "szürke zóna" a kettő között. Azt is ismeritek?

Tudjátok, ide tartozik az a szituáció is, amikor teljesen mindegy, hogy hányszor hajtogatod azt, hogy "Nem!", a szíved mélyén te is ugyanolyan jól tudod, mint a másik fél, hogy a legvégső válaszod nem lehet más, csak az: "Igen!"

Ebben a helyzetben mindig eszembe jutnak azok a sablon hűtőmágnes feliratok, mint "Mindig van választási lehetőséged!", vagy "Mindenki a maga szerencséjének kovácsa!" és a személyes kedvencem "Vedd kezedbe az irányítást!"

Aham. Néha azt kívánom, bárcsak ilyen sablonos lenne az életünk is.

A napokban felkértek valamire. Az első kérdésem az volt, hogy egyáltalán van e lehetőségem arra, hogy nemet mondjak, vagy csupán udvariasságból tették fel úgy a kérdést, mintha valóban lenne választásom. Azt mondták, hogy természetesen mondhatok nemet. Éltem ezzel az ajánlattal. Lehet, hogy a bennem lakó kicsike ördög súgta a fülembe, hogy oké, akkor ragadd meg a lehetőséget és lázadj egy kicsit azzal, hogy nemet mondasz. Már alapból az elképesztő, hogy ez a szó bizonyos mértékben maga a lázadás.

Szóval egyrészt valóban nem szerettem volna vállalni a feladatot, másrészt pedig élveztem, hogy visszautasíthatok valamit. Kicsit talán még büszke is voltam magamra. Csak azért mert azt mondtam, hogy nem. Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy egy hárombetűs szó indította el ezt a litániát. :D

Naiv vagyok. Sejtettem én ezt eddig is, de most már tudom.

Vannak helyzetek, amikor nem mondhatsz nemet. És valóban, amikor cselesen úgy fogalmaznak, mintha lenne választásod - pedig valójában nincs -, az olyan, mint amikor a szüleink azt mondták, ha megeszem a répát tudok majd fütyülni. És mivel nem vagyok gyerek, enyhén megalázónak érzem az ilyen helyzetet.

Igent mondtam. Mivel ők azt mondták: "nagyon szeretnénk". Értek én a rejtett célzásokból, de az ördög puffog bennem, amiért dacos ellenállását ilyen csúnyán semmibe vették. Nem nagy feladat, és tényleg semmi olyat nem kell csinálnom, ami bármilyen elvemmel szembe menne. Maga a tény, hogy "van választásod, de mégsem", na ez az, ami kissé kiborított.

Pedig aztán hányan és hányszor kerülünk ilyen szituációba nap, mint nap!

Nos, nem mondom, hogy ennek a bejegyzésnek bármi tanulsága is van, de legalább enyhített a feszültségemen. :D

Ti kerültetek már hasonló helyzetbe? Volt már olyan, hogy ti nemet mondtatok, de rajtatok kívül mindenki más azt hallotta, hogy igen? Nyugtassatok meg, hogy igen! :D