Általános iskola első négy évében volt egy legjobb barátnőm, aki aztán a családjával elköltözött. Sajnos akkor még nem volt facebook, sőt még az internetet is csak a könyvtárban használtuk, úgyhogy a kapcsolat bizonyos idő múlva megszakadt. Sajnálom, hogy nem küldtem neki levelet. Vagy nem erőltettem jobban a kapcsolattartást. Persze azóta sok év eltelt és mind a ketten felnőttünk; már idegennek számítanánk egymás előtt, de azt mindenképp elmondanám neki, hogy a gyerekkorom egy része az ő barátságától volt szép. Akkoriban még szokatlanabb ténynek számított, hogy elvált szülők gyermeke voltam, és a kettészakadt család okozta furcsaságokat valószínűleg nehezebben éltem volna meg, ha ő nincs mellettem. Szóval köszönöm!

Fúha, hát háromnál sokkal több dolog van, amit szeretnék megtenni, de igyekszem kiválasztani a legfontosabbakat. Szeretnék kiadni egy regényt, szeretnék anya lenni és szeretném, ha egyszer egy kis kertes házban lenne kiskutyám.

Én is meglepődtem, hogy ez ugrott be először, de az első teljesen befejezett regényemre. Egy blogon (Saját szavak) jelentek meg folyamatosan a fejezetek. Van ennek már tíz éve, úgyhogy a történetet tizennégy-tizenöt évesen korom környékén írtam. Ez utólag persze rendkívül érezhető is rajta, de ennek ellenére nagyon büszke vagyok rá, és mindig ez lesz az én első "kisgyerekem". A címe Veszélyes Álmok volt és minden rész után csomó szuper visszajelzést kaptam az olvasóktól. Azt hiszem, ez adott kellő magabiztosságot ahhoz, hogy továbbírjak és még akkor is ebből a magabiztosságból merítettem, amikor tavaly létrehoztam a saját oldalaimat. Talán, ha szeretnék az olvasók, egyszer még közzéteszem a történetet. Jó lenne látni, hogy újra életre kelnek a szereplők.

Nehéz erre válaszolni. Sok minden van, amit a nap végén úgy érzem, hogy máshogy kellett volna mondanom/megtennem, de hosszú távon bármi is történt, az eseményszálak ide vezettek, a jelenhez. Ezen pedig nem szeretnék változtatni, még akkor sem, ha most sem minden olyan könnyű vagy egyszerű. Szóval nem szeretném az időmet megbánásokra pazarolni, csak arra szeretnék törekedni, hogy minden nap úgy feküdjek le, hogy büszke legyek arra, aki vagyok.

Erőssé. Magabiztossá. Boldoggá. Őszintévé.

Szerintem az az ember, aki kergeti a tökéleteset, soha nem fogja elérni azt. Igazán talán soha semmi nem lehet a szó szoros értelemben tökéletes. Hiszen mindig többre, jobbra, szebbre vágyunk. Viszont ha mégis eljátszom a gondolattal, hogy mikor éreznék harmóniát, boldogságot és nyugalmat egyszerre, akkor az valahogy így nézne ki: egy gyönyörű, zöldellő tájon, elfekvő faház széles tornácáról, egy finom kávéval a kezemben, mellettem a párommal néznénk, ahogy a kis gyerkőcök kergetőznek a háziállatunkkal. Ha esetleg a távolban csodás hegyek szolgáltatnák a háttérképet, akkor meglenne a hab is a tortára. xD

A legjobb barátaim mellett még soha nem éreztem magam veszélyben, mert tudtam, hogy ők úgyis segítenek, bármi is történik.

Tevékeny életet szeretnék. Embereken segíteni, támogatni másokat. Akár a munkám során, akár csupán azzal, hogy az írásaimmal megérintem a szívüket. Szeretnék sokat látni és megélni. Szeretném mindezt megosztani valakivel és szeretném, ha majd a gyerekeim, a családom és a barátaim is büszkék lennének rám.

Nehéz kérdés. Elvesztettem már nagypapámat és nagymamámat is, de addigra már sajnos tisztában voltam vele, hogy örökre nem maradhatnak mellettem - legalábbis nem fizikai valójukban. Így azonban más személyt nem tudok megnevezni erre a kérdésre.

Ez pedig vicces kérdés. :D Én inkább éjszakai bagoly vagyok. Mindig is az volt, már egész kisgyerekként is. Reggel kell egy kis idő, amíg magamhoz térek, viszont esténként képes vagyok hajnalig fent lenni és mondjuk írni vagy olvasni. Amúgy is elég rossz alvó voltam az elmúlt időszakban, szóval ez csak rásegített erre. Ennek ellenére nem gondolnám, hogy más ember lennék, maximum reggelente nehezebben elviselhető - legalábbis addig, amíg meg nem iszom a kávémat. :D

Határozottan. :D Vannak dolgok, amikben biztos vagyok és vannak olyanok, amikben nem. Most őszintén: ez mindenkivel így van, nem?? Viszont ha azt nézem, hogy melyikből van több, akkor a kevéske, magamba vetett hitem miatt határozatlan személy vagyok.

Rövid távon lehet, de aztán mindig kiderült, hogy jobb, ha nem változtatok meg olyasmit, amit szeretek magamban, és ilyenkor inkább a személy távozott az életemből. Szeretem, hogy szeleburdi vagyok, hogy még mindig nézek rajzfilmeket, hogy képes vagyok sárkányokat képzelni a felhők közé, hogy meg tudok állni a magam lábán, hogy határozottabban védem a véleményemet, mint korábban és azt is, hogy könnyen alkalmazkodok az új helyzetekhez. Akinek ez nem tetszik, pá-pá.

Folyamatosan mosolygok. Mindig is így volt. Nagyon könnyen megörülök bármilyen apróságnak is. Azonban azt hiszem, ezt még nem nevezném boldogságnak.

Pókok! Komolyan nem értem, miért nem undorodik tőlük mindenki!!

Persze ha ennél komolyabban veszem a kérdést, akkor a szeretteim elvesztése és az, hogy csalódnak bennem áll az első két helyen.

A legjobb barátnőim. Bármikor, bármiről, bármennyit. :D

Senkit, aki bármilyen módon is meghatározta azt, aki most vagyok. Akár negatív, akár pozitív "szereplőként" van/volt jelen az életemben, ha valamilyen úton-módon alakított a személyiségemen, akkor nem fogom elfelejteni.

Jó énekhang és rajztudás. Ja, és még plusz tíz-tizenöt centi a testmagasságomhoz.

Ott, ahol szeretet vesz körül, tisztelnek, becsülnek és támogatnak. Teljesen mindegy, hogy ez a jelenlegi otthonomban van, vagy Skóciában vagy Afrikában. Bárhol képes lennék élni, ha a fentiek teljesülnek.

Zongoraművek hallgatása, írás, illatos gyertyák gyújtása, egy jó könyv, meleg tea vagy egy finom bor.

A szüleim és a legközelebbi barátnőim. Ki ismerhetne náluk jobban?

Hát, ez a kérdés telibe talált, mert ahogy fentebb is írtam alvászavarokkal küzdöttem meglehetősen sokáig. Nem akarok nagyon drámai lenni, úgyhogy az "egyszerűbb" módszert írom le. Lefekvés előtt gyakran levendula illóolajat csepegtetek a mécsesbe, mert az nyugtató hatású és amúgy is szeretem az illatát.

Nos, ezek voltak az én válaszaim. Akinek megtetszett a kérdősor, nyugodtan vigye, csak ebben az esetben hivatkozzon rám (ahogy én tettem Moro esetében). Kíváncsian olvasnám a ti válaszaitokat is! :)