- Rettenetesen fáj. Komolyan haver, nem tudom, te hogy voltál képes alig fél nappal később felállni, aztán lemenni az edzőterembe és kést hajigálni. – Theo teljesen ki volt akadva, és értetlenül nézte az ágya mellett nevető Nate-et.

- Tudod, ez a lehullt csillag erő vagy mi.

Cassy csendben figyelte, ahogy a fiúk olcsó humorral próbálják oldani a házban tanyát verő feszültséget. Theo szobájának ajtajában állt. Az elmúlt két napban más sem csinált, csak hálálkodott Zeusznak, Kheirónnak, az univerzum összes létező istenének, amiért úgy döntöttek, egyelőre lemondanak Theobald Attkins társaságáról, és hagyják, hogy továbbra is a Földön boldogítsa az élőket. Az edzőteremben eltöltött, rémálmokat megszégyenítő perceket, amikor azt hitte, fogadott testvérét végleg elveszítette, szívesen kitörölte volna az életéből. Theo napról napra szélesebb mosolya ebben segítségére volt.

A fiú addigra már mindenkinek beszámolt arról, hogyan jött rá Ethan kilétére. Miután a parkban összetűzésbe került egy Árnylénnyel, Ethanre támaszkodva jutott vissza az autóhoz. Amikor a férfi segített beülni neki a kocsi hátsó ülésére, meglátta a nyakán húzódó halvány, de Theo számára még így is észrevehető sebet. Ezek után, amikor megtudta, hogy Terry a támadóját a nyakán karmolta meg, már nem kellett sok idő, hogy a két puzzle darabot összeillessze. Felismerését elfogadni azonban már jóval nehezebb és időigényesebb feladat volt.

Egy családtag árulta el Pandora Központ lakóit – megint. Olyasvalaki, akinek erejére támaszkodtak, védelmében megbíztak és barátságába kapaszkodtak. Cassy úgy látta, mintha minden lakó alól hirtelen kihúzták volna a széket, ők pedig értetlenül és bosszúsan huppantak volna a kemény padlóra. Még Cassynek is keserű lett a szíve, ha Ethan árulására gondolt, ám amikor felrémlett előtte a kép, ahogy az Árnylény Theo életére tört, a fájdalma máris haragba csapott át.

Inaya szerint még néhány perc és a fiúból valóban távozik az élet. Egyetlen szerencséje az volt, hogy amikor Penelopé elé ugrott, a levegőben tett egy aprócska mozdulatot, amitől a tőr nem sokkal ugyan, de elkerülte a szívét. Hát, ennyi. Egy kis, ösztönös, jól irányzott mozdulat – ez jelentette most az életet. Theo, aki mindig, mindennek az okát behatóan tudni akarta, ezt a témát nem firtatta. Sasha szerint azért, mert ez egy csoda, amit azonban a tudományos agya képtelen volt elfogadni.

Pedig az volt. Hogyan is lehetett volna más? Cassy azt is csodának érezte, hogy akkor, abban a percben nekidőlhet az ajtófélfának, és nyugodtan hallgathatja Nate és Theo nevetséges párbeszédét, amit rajongó tekintettel hallgat a kis Penelopé. Mindannyian élnek, biztonságban és együtt vannak. Hát létezik ennél nagyobb csoda?

Terry gyakran mondogatta régebben, hogy minden csoda három napig tart. Cassynek emlékeznie kellett volna erre, azonban már csak akkor ugrott be neki, amikor az alagsori történések utáni harmadik nap végén Patrick bejelentette, hogy a rendkívüli eseményekre való tekintettel az Ősök a tervezettnél hamarabb tiszteletüket teszik a Központban. Ez jelentette a csoda végét. Cassy és Nate egyből egymásra néztek a hír hallatán, és mindkettejük tekintetéből ugyanazt lehetett kiolvasni: keserűséget.

- Már holnap délután megérkeznek, úgyhogy kérlek, benneteket segítsetek, hogy megfelelő fogadtatásban részesíthessük őket – mondta Patrick fáradtan. Mióta kiderült, hogy Ethan áruló lett, örökké fáradtság pókhálózta be szavait és mozdulatait. Mintha benne ragadt volna egy olyan világban, ahol lassabban telik az idő.

Sasha apja mellé lépett, megfogta kezét, gyengéden megszorította és a szemébe nézve csak ennyit válaszolt mindenki nevében: - Segítünk. Mondd, mit kell tennünk.

Hát, igen, vannak csodák, amik túlmutatnak a három napon. A tény, hogy ismét egy Árnylény élt közöttük hosszú évekig, sok mindenkiben mély sebet hagyott, de Sashát egyben ráébresztette arra is, hogy édesapjának milyen elképesztően nehéz lehetett, amikor a felesége árulását kellett elszenvednie. A viszonyukban akkor történt valami változás. A sok évvel ezelőtt keletkezett seb nem tátongott többé nyíltan, csak halvány hegként maradt nyoma. Lám, mégiscsak kisülhet valami jó, egy szörnyű helyzetből.

Aznap este Cassy szobájában kereste azt a megnyugtató magányt, amit korábban ott talált, ám ezúttal úgy tűnt, végleg elveszett. Amíg Theo azon aggódott, hogy így vajon a Vizsgájukat is előbb kell-e letenni, Cassynek egész más járt az eszében: így vajon még hamarabb kell búcsút vennie Nate-től? Álmatlanul forgolódott az ágyában, kereste a helyét, de nem találta. Úgy döntött, hogy kimegy az udvarra friss levegőt szívni, de amint kinyitotta szobájának ajtaját, ott találta előtte Nate-et.

- Be szerettél volna kopogni, vagy csak álldogálsz ott? – kérdezte szelíd félmosollyal.

- Épp erre kerestem én is a választ – felelte Nate. Zavarban volt, amit Cassy rendkívül édesnek gondolt volna, ha nem érezte volna ugyanezt.

- A kertbe indultam. Velem tartasz?

Nate beleegyező bólintása után elindultak a ház mögött burjánzó kertbe. Lefelé menet elhaladtak a Hunter család szobája mellett, ahonnan Penelopé édesen csilingelő kacaja törte meg a fiatalok közt húzódó kínos csendet. Inaya és Lionel szinte el sem akarták engedi egyetlen gyermeküket a történtek után. Ezt látva már Cassy is megértette, szülei miért szerettek volna azonnal a városba utazni, és személyesen is megbizonyosodni a felől, amit legalább százszor elmondott nekik a telefonba, vagyis, hogy sértetlen és jól van. Ám a lány úgy gondolta anyja karjai közt elfogyna minden ereje, szabadságért kiáltozva előtörnének legsötétebb érzései, és vigasztalhatatlan zokogásba kezdene. Apja hangjából még a mobilon keresztül is tisztán kivehető volt a düh, amit aziránt érzett, aki ki akarta oltani lánya életét. Cassy szerint már így is éppen elég negatív érzés lengte be a Központ levegőjét; ennél többet valószínűleg nem bírnának a falak és összerogynának. Így hát hosszas győzködés után végül sikerült elérnie, hogy édesanyja és édesapja ott maradjanak ahová igazán tartoztak: az otthonukban, a farmon.

A Nap már lement, de a város fényei miatt nem olyan nehéz és vészjósló sötétség uralkodott kint a kertben, mint amihez Cassy a farmon hozzászokott, így Sagittarius képességei nélkül is könnyen megtalálta volna a céljához vezető kis ösvényt. Az udvar hátuljában terebélyesedő cseresznyefa alatt volt egy szépen megmunkált pad, amibe aprólékos, nonfiguratív, kacskaringós mintát faragtak; a fiatalok ott telepedtek le. Sokáig csak ültek egymás mellett, némán, keresve a szavakat.

- Már egy ideje szeretném megkérdezni tőled – törte meg végül a csendet Cassy -, miből tudtad, hogy baj van, és az edzőterembe kell jönnöd? Néhány perccel korábban még békésen aludtál az orvosi szobában.

- Biztos vagy benne, hogy aludtam? – kérdezte Nate azzal a csibészes mosollyal az arcán, amitől Cassy térde majdnem megremegett. A lánynak eszébe jutott, hogy hosszú pillanatok teltek el akkor azzal, hogy Nate haját cirógatta. Abban a pillanatban másodszorra bizonyosodott be, hogy bizony egy Sagittarius is képes elpirulni.

- Te csaló! – bokszolta vállon Cassy a nevető Bukott fiút, aki megjátszottnak tűnő, fájdalmas nyögéssel reagált az ütésre.

- Bolond lettem volna félbeszakítani téged.

Volt valami Nate hangjában, amitől Cassy úgy érezte, a levegő hirtelen sokkal melegebb lett körülöttük. Tekintetük találkozott abban az esti sötétség hozta békés pillanatban, és Cassy már-már bosszankodva állapította meg, hogy Nate-nek az is hallatlanul jól áll, amikor írisze annyira elsötétedik, hogy közel feketének tűnik.

A csend, ami közéjük telepedett terhes volt a tengernyi kimondatlan szótól. Nehéz lett levegőt venni, meggondolandóvá vált akár csak egy milliméternyi mozdulat is. Nate nem szólt, csak némán fürkészte a Sagittarius lányt, aki igazán hálás lett volna, ha a fiú mondd végre valamit, mert neki nem jöttek szájára a szavak.

Azt jól ismerte, szíve mit súg: „Ne engedd, ne menj, maradj velem!” Azonban azzal is tisztában volt, hogy Nate, képességei miatt az Ősök mellett van a legnagyobb biztonságban. Ezt tudván önző dolog volt azt kívánnia, hogy együtt maradjanak? Cassy annak érezte.

Mindenkinek az életében eljön az a pillanat, amikor rádöbbenünk, hogy ideje felnőni. Cassynek az jelentette ezt a pillanatot, amikor rádöbbent, hogy talán életében először nem a rajta eluralkodó érzések szerint cselekszik, hanem racionális, logikus döntést hoz: végül nem a szíve által duruzsolt szavakat mondta ki hangosan.

- Az Ősöknél jobb tanítóid nem is lehetnének. Theot biztosan eszi a fene emiatt. Olyan sokat fognak fejlődni a képességeid, hogy most még elképzelni sem tudod, mire leszel képes. Talán még én magam sem tudom elképzelni. Mindeközben pedig a népedet szolgálod! Nincs ennél nemesebb feladat, Nate!

- Hagyd abba…

- Komolyan, ezért akartam én is egész életemben Harcossá válni! A Sagittariusokat és a Kívülállókat védeni, az árnyakat elűzni…

- Fejezd be, Cassy.

- És a Menedék! Bár még nem volt szerencsém ott járni, de Inaya ódákat zeng róla! Egy gyönyörű helyen élhetsz majd…

- Cassy, elég! – Nate indulatosan felcsattant, és ezzel sikerült véget vetnie a szóáradatnak. – Másról sem beszél mindenki, csak az előnyökről, amiket a Menedékben, az Ősök oldalán élvezhetek majd. Hagyjuk ezt! Az apró betűs részről, a hátrányokról mikor esik szó?

Cassy zavarban volt. Érezte, hogy friss elhatározásának, miszerint ésszerűen és felnőtthöz méltóan fog döntést hozni, komoly próbát kell kiállnia.

- Biztos nem lesz könnyű az elején. A benned rejlő erő kordában tartása és irányítása nehéz feladat… - Nate nevetését hallva Cassy elharapta a mondat végét.

- Komolyan azt hiszed, hogy ez jelenti majd az egyetlen nehézséget? – Cassy nem hitte. Cassy tudta, hogy ahogyan az övé, úgy Nate szíve is meg fog szakadni. Ám azt is tudta, hogy a Menedék körüli hegyek biztonságos ölelésében, az Ősök útmutatásával, és az ott élő Mesterek és Csillagifjak segítségével Nate sebei hamar begyógyulnak majd. A sajátjai? Hát, azzal ráér foglalkozni.

- Mit számítanak az apró betűk, Nate? Akár ott vannak, akár nem, ez jelenleg nem egy eldöntendő kérdés. Menned kell, és kész! Miért ragaszkodsz ahhoz, hogy a hátrányokról beszéljünk?

 „Miért ragaszkodsz ahhoz, hogy kettőnkről beszéljünk?” – Cassy kimondatlan kérdése ott lebegett közöttük, akár a lassan leereszkedő köd. Cassy azt szerette volna, ha Nate kimondja, amit hallania kell ahhoz, hogy racionális döntéseit elfelejtse és őrültséget tegyenek. Viszont azt ő maga sem tudta volna meghatározni, hogy pontosan mik is ezek a szavak.

- Nem tudom, miért, Cassy – felelte fájdalmas lemondással a hangjában. - Az apró betű mindig apró marad.

Nate felállt, és a sötét kerten át visszasétált a Központba, hogy eltöltse ott utolsó éjszakáját.

Cassy nem tudott megmozdulni a padról. Szíve Nate-el ment, hátrahagyott teste pedig képtelen volt a cselekvésre nélküle.

Pandora Központ lakói szorgalmas kis manóként takarítottak, rendezkedtek, szervezkedtek egy fél napon át, hogy az Ősök a lehető legjobb környezetbe és minden probléma nélkül érkezzenek meg. Egyedül Theo kapott felmentést a feladatok alól – Inaya még csak annyit engedett neki, hogy a házban óvatosan sétálgasson. Mikor eljött az óra és Patrick Lionel társaságában elindult a reptérre az Ősökért, mindenki más a ház különböző részeiben próbálta rendkívül elfoglaltnak tettetni magát. Valójában azonban csak fel-alá mászkáltak, és izgatottnak várakoztak.

- Mondd csak Theo – szólította meg a nappali kanapéján feszülten ücsörgő, talpig öltönybe bújt fiút Cassy -, te már találkoztál velük, nem igaz?

- Sasha Vizsgájának idején – bólintott.

- Na, és milyenek? Én eddig csak olvastam róluk.

- Nem sokat találkoztam velük, mert akkor csak Sasha érdekelte őket, de egyébként teljesen… átlagosak.

- Átlagosak? A halhatatlansággal megjutalmazott Ősöket, akik népünk iránymutatói és védelmezői úgy jellemzed, hogy átlagosak? És én még azt hittem bő a szókincsed.

- Mondj, amit akarsz, majd te is meglátod – mondta Theo sértődötten és ezzel berekesztettnek tekintette a beszélgetést.

Cassynek komolyan nehezére esett elképzelnie, hogy legfőbb vezetőiket ez jellemzi a leginkább. Mivel eddig csak a Kódexekben olvasott róluk, számára már-már mitikus lények lettek. Földig érő, hófehér haj, hosszú és vékony varázsbot, esetleg süveg. Minden Terryvel látott mesében ezek kötelező kellékeik voltak a varázslóknak, hát ez ihlette meg a képzeletét. Cassynek már az teljesen megdöbbentő volt, hogy az Ősök repülővel érkeznek.

Rövid idővel ezután tisztán kivehető volt a vaskapu nyikorgása, majd a ropogó kavicsok a kocsikerekek alatt. Mindenki a nappaliba vonult, hogy ott legyenek fogadóbizottságai az Ősöknek. Néhány ajtócsukás, Lionel mély, búgó hangja, ahogy azt mondja: „Erre tessék!”.

Aztán, beléptek a bejárati ajtón.