Moro jóvoltából ismét elért hozzám egy booktag, amelynek lényege a korábbiak szerint az, hogy a kapott kérdéseket megválaszoljuk. 

Köszönöm, drága Moro, hogy ezúttal is gondoltál rám! :)

Nos, nem is szeretném tovább húzni a szót: lássuk azokat a kérdéseket!

Azt hiszem, nagymamáim révén valahogy mindig a génjeimben bujkált a könyvek és az olvasás szeretete, de tény, hogy kellett valamit - egész pontosan valaki, aki ezt elő is hozta belőlem. Mikor kilenc-tíz éves koromban falura költöztünk anyukámékkal, akkor a sors megdöbbentő viccének köszönhetően régi ovistársam szomszédságába költöztünk. Hamar a legjobb barátnőm lett, együtt töltöttünk minden nyarat, és egyéb napot, amit csak tudtunk. Emlékszem, drága barátnőm már az óvodában is tudott olvasni, és a könyvek iránti szeretete cseppet sem csillapodott az évek múlásával. A Harry Potter első kötetének is ő mutatott be. Rendszeres programunk volt plédet teríteni a kertbe, és közösen olvasni. Eleinte egy oldalt olvasott ő, aztán egyet én. Később már fejezetenként váltottunk. Határozottan ez volt azaz időszak, ami végleg könyvmolyt csinált belőlem.

A legtöbbször természetesen itthon. Leginkább lefekvés előtt, az ágyban fekve jön meg a kedvem az olvasáshoz. Ez szokta azt a szituációt eredményezni, hogy akár hajnalig olvasok, és másnap alig bírom nyitva tartani a szememet. Ha elkap a hév, akkor képtelen vagyok letenni a könyvet. Ez akkor még nem jelentett nagy gondot, amikor volt nyári szünetem, de dolgozó felnőttként okozott ez már néhány kellemetlen, fáradt munkanapot.

Emlékszem, gimnazistaként, amikor épp megszállott Nora Roberts rajongó voltam, egyszerűen képtelen voltam letenni a könyveket. Az órákon a pad alatt és a szünetekben is csak olvastam, míg az osztálytársaim azt nézték döbbenten, hogy egy hét alatt akár három könyvet is "felfaltam".

Most néha, hétvégente, ha látogatóba megyek szüleimhez, akkor szívesen ülök ki a kertbe olvasni. A friss levegőn, a fűben ülve valahogy sokkal kellemesebb egy könyvbe temetkezni. Könnyebb ilyen környezeteben elutazni az olvasott világba.

Egy könyvet olvasok egyszerre. Hajlamos vagyok teljesen a szereplők mellé képzelni magam, a leírt tájakon és az izgalmas események közé. Szeretem, ha egyszerre csak egy helyen járok, és így a történet úgy van rám hatással, hogy egy másik "bekavarna". Elképesztően irigykedem, ha valaki egyszerre több könyvet tud olvasni, de nekem sajnos az nem vált be. Ennek hátránya az, hogy ha egy kicsit félreteszem az adott könyvet, akkor nem fogok bele másikba, így azonban néha hetekig nem olvasok.

Szívesen elolvasok bármit, de az eddigi tapasztalataim alapján a romantikus/kaland, krimi és a fantasy műfaja az, ami a leginkább leköti a figyelmemet. Nora Roberts is azért volt nagy kedvencem egy időben, mert könyveivel egyaránt megtapasztaltam a gyilkosságok okozta félelemet, a nyomozások okozta izgalmat, de mindeközben a romantikus énem is kielégülést kapott. Legutóbbi hasonló olvasmányom Monica McCarty Felföld rettegett fiai sorozata volt, amit örökre a kedvenceim közé fogok sorolni. Krimi kategóriában Robert Galbraith Kakukkszó című könyvét olvastam utoljára, míg fantasy műfajban Harry Potter és az elátkozott gyermek volt a kezemben.

Nem merek ilyen súlyos kijelentést tenni. Azt vallom, hogy bele kell kóstolni mindenbe, és csak azután lehet valamiről kijelenteni, hogy nem tetszik, ha már megismertem. Ennek ellenére ismerem magam, eléggé el tudok érzékenyülni a könyveken, így a világháborús történeteket tudatosan kerülöm. Nem azért, mert határozottan úgy vélem, hogy nem tetszene, hanem azért, mert tudom, hogy lelkileg és érzelmileg nagyon kimerítő olvasmányok lennének, amire nem feltétlenül állok készen.

Számtalan kedvenc könyvem van. Sőt, tulajdonképpen ami valaha tetszett, az kedvencem is lett. :D Eléggé lehetetlen feladat lenne felsorolni mindet, így inkább most aszerint válaszolok erre a kérdésre, hogy melyiket olvastam a legtöbbször, ez pedig határozottan a Harry Potter sorozat. Össze sem tudnám számolni, hányszor olvastam el a könyveket. A legtöbbet talán a harmadik, negyedik és ötödik rész volt a kezemben.

Hát erre őszintén nem tudom a választ. Nora Robertsnek emlékszem volt pár ötszáz-hatszáz oldalas könyve, de ezt igazán soha nem figyeltem. Ha jó a történet, akkor ezer oldal is kevésnek bizonyulna.

Épp négy napja történt meg, hogy "betévedtem" a könyvesboltba és Lucinda Riley A hét nővér című könyvsorozatának első részével tértem haza. 

Néha vásárolok borító alapján. Jó pár hónappal ezelőtt is így történt, akkor került a birtokomba Beth Revis Across the Universe könyve, amit csak nem régen kezdtem el. Az igazság az, hogy nem jutottam még túl sokáig vele. Érdekesen alakul a történet, és biztosra veszem, hogy valami izgalmas felé vezet, de valahogy a jelenlegi hangulatomhoz mégsem passzol, ezért nem haladtam vele. Úgy döntöttem, hogy félreteszem, és legújabb családtagomat, A hét nővért fogom majd elővenni, de egyenlőre még nem kezdtem bele. (Ennek oka egy bizonyos tv sorozat, ami teljesen elrabolta a szívemet és az időm nagy részét is. xD)

A legtöbb a Libriből van, de sokat kaptam nagyszüleimtől. A legutóbb például apukámék költözése során találtunk számtalan olyan kötetet, amire ők már nem tartottak igényt, én pedig természetesen lecsaptam rájuk.

Nem.

Én örülnék a legjobban, ha havonta költhetnék könyvekre, de sajnos erre egyenlőre még nincs meg a megfelelő anyagi hátterem. Éves szinten tíz lehet az átlag. Plusz amit interneten keresztül kapok vagy töltök le, de ezek számát meghatározni sem tudnám.

Szeretem őket, bár számomra első sorban az antikváriumot a nagymamám könyvespolca jelenti. :D 

Igen. Nincs olyan sok pakolásra alkalmas helyem, ezért örülök, ha egyáltalán találok az új könyveknek helyet, nem hogy még a meglévőket is külön polcon tartsam.

Igen, természetesen, bár őszintén nem tudom, hogy erre tényleg valaha sor fog-e kerülni. Talán majd nyugdíjas koromban. 

Van, amit elajándékozok családtagoknak vagy barátoknak, ha úgy gondolom, hogy nekik tetszene a könyv. Van olyan, amit megtartok, gondolván, hogy tíz év múlva lehet mégis tetszeni fog. És egyszer előfordult az is, hogy egy idegennek postáztam egy könyvet, amit ő keresett, nekem megvolt, de nem okozott komoly szívfájdalmat megválnom tőle. Mivel jó állapotban volt, ezért elküldtem neki. Bízom benne, hogy szerető otthonra lelt.

Nem teljesen adománynak mondhatom az előbb is említett postázást, de még talán az állt hozzá a legközelebb.

Igen, például a már említett Accross the Universe-t is félbehagytam, bár azt még biztosan elő fogom venni. Talán egyszer fordult eddig elő, hogy egy könyvről azért mondtam le, mert nem tetszett. Még ha nem is lesz a kedvencem, akkor is végig olvasok egy könyvet, hiszen lehet pont a vége fogja megváltoztatni a véleményemet. Ám sajnos a Szürke ötven árnyalatát nem bírtam. Letettem mikor a felénél jártam, és nem, nem azért, amire először gondolna az ember. Nem a téma, vagy a sztori botránkoztatott meg - nem vallom magam prűdnek. Azonban az írónő "stílusa" az annyira nem tetszett, hogy úgy voltam vele, még egy sort képtelen vagyok tőle elolvasni.

Szerintem nincs olyan, hogy "túl sok könyv", csak olyan, hogy túl kicsi könyvespolc. :D

Nos, ezek voltak a válaszaim. Tetszett, hogy ezúttal nem konkrét könyvekről, hanem az olvasási szokásokról volt szó. Köszönöm még egyszer Moronak, amiért eljuttatta hozzám ezeket a kérdéseket. :)

Akiknek pedig szeretném továbbküldeni a kérdéseket: