A percek eleinte bántóan lassan, majd ijesztően gyorsan teltek el. Valaki sikított – Cassy tudta, hogy nem lehetett más, csak ő, de úgy érezte, külső szemlélőként nézi saját testét és cselekedeteit. Egyetlen szempillantás alatt megszüntette a Nate és közte lévő, közel húszméternyi távolságot. Nate riasztóan mozdulatlanul, arccal előre feküdt a hideg, szürke padlón.

Cassy leguggolt mellé, de nem mert hozzáérni. Nem tudott mást tenni, csak nézte a tőrt, ami Nate bal lapockájából állt ki. Nem kellett Gyógyítónak lennie ahhoz, hogy tudja, ha valaki a szívét találta el, akkor Nate nem fog többé felkelni. Erre a gondolatra könnyek homályosították el a látását. Dühösen letörölte őket, de azok megállíthatatlanul újra és újra megjelentek, majd végig csúsztak arcán, hogy végül álláról az ölébe ejtett, ökölbe szorított kezére essenek.

Ethan jelent meg elsőként. Cassy észre sem vette, hogy közeledett, nem hallotta lépteinek zaját vagy szívének zakatolását – olyan volt, mintha Ethan egyszerűen oda teleportált volna elé. Cassy látta, hogy mozognak az ajkai, de kimondott szavait nem fogta fel.

Aztán megjelent Inaya. A Gyógyító kezének erős, határozott szorítására Cassy összerezzent, majd mintha kihúztak volna egy dugót a füléből, érzékszerveit elöntötték a körülötte történő események hangjai, az egyetemi világítás bántó fénye és a vér félreismerhetetlen, orrfacsaró bűze. Cassy agyának valamelyik békés, távolabbi zuga halkan megjegyezte, hogy Nate vérének szaga sokkal intenzívebb, mint bárkié, akiét eddig éreznie kellett – ám ez a felfedezés koránt sem volt annyira izgalmas, hogy komolyabban elgondolkodtassa a lányt.

Miután Cassyt félretolta a fiútól, Inaya közelebb hajolt Nate-hez, hogy jobban megvizsgálja a tőrt és az általa okozott, látható sérüléseket. Nate ingjén egyre jobban szétterjedt a sötétvörös folt, oldalra fordított arcán látszódott néhány horzsolás, ami minden bizonnyal az eséstől keletkezett. A Gyógyító Mester valószínűleg ennél szakszerűbb következtetéseket vont le, és Cassyt kimondottan idegesítette, hogy Inaya magában tartja a megállapításait.

Inaya ismét kiegyenesedett, térdelve ült Nate mellett. Kezét óvatosan, de biztos mozdulattal a tőr markolatára helyezte. Cassynek ideje sem volt felfogni, hogy mire készül, Inaya már egyetlen mozdulattal ki is húzta a fegyvert. Félredobta maga mellé, majd gyorsan rászorította két tenyerét a sebre, melyből úgy bugyogott ki a vér, mint tűzhányóból a láva. Inaya lehunyta szemét, és gyönyörű arcán látszott, hogy mennyire koncentrál. Néha összevonta szemöldökét, mintha neki is fájdalmai lennének, de ezt leszámítva majdnem olyan mozdulatlan volt, mint a sérült.

Cassy nem felejtette el Inaya képességét, de még soha nem látta, hogyan használja azt. Tudta, hogy Inaya mágiájával képes átadni saját energiáját a betegnek, így felgyorsíthatja a gyógyulás folyamatát. Korábban, amikor Cassy engedte magának, hogy ilyesmiken járjon az agya, már elképzelte, hogyan működhet ez, ám ennél sokkal látványosabb és gyorsabb eredményre számított. Nate sebe nem kezdett el azonnal összehúzódni, a vérzés sem múlott el – bár az vitathatatlan, hogy csillapodott. Ám a Bukott továbbra is úgy feküdt ott, mint aki nem fog többé felállni.

- Anya? – egy bátortalan, remegő hang furakodott be Cassy gondolatai közé. Ez volt az első pillanat, amikor tekintetét elfordította Nate-ről. Penelopé pár lépéssel hátrébb állt, kezeivel átölelte saját magát, tekintetéből pedig sütött a rettegés. Ethan jó pár méterre tőlük éppen a telefonba magyarázott, így tehát szegény kislány teljesen egyedül érezte magát, miközben a talaj kezdett kicsúszni mindannyiuk lába alól.

Cassy letörölte a könnycseppek hagyta nedves nyomot az arcáról, majd odasétált Penelopéhoz. Letérdelt elé – részben azért, hogy a kislány szemébe nézhessen, részben pedig amiatt, hogy eltakarja előle Nate véres testét.

- Minden rendben lesz! – Tudta, hogy saját magát soha nem tudná meggyőzni erről, de bízott benne, hogy a kislányt azért sikerül. – Nate meg fog gyógyulni; anyukád segít neki ebben. Felépül, és akkor befejezheti majd a mesét, amit miattam kellett félbehagynia, rendben?

Penelopé csak bólintott egyet, majd Cassy köré fonta vékony kis karjait, és nyakába fúrta fejét. Cassy érezte, ahogy felsője átnedvesedik a halk sírástól. Magához szorította a kislányt, egyenletesen simogatta a hátát, és megnyugtató szavakat mormolt neki – édesanyja is pont így tett, amikor Cassyt rémálmok gyötörték gyerekkorában. A mozdulatsor megnyugtatta őt és Penelopét is. Így álltak akkor is, amikor Ethan bejelentette, hogy a bejárathoz áll az autóval.

Innentől kezdve az események felgyorsultak. Alig néhány perc elteltével Ethan futva megérkezett. Inaya és ő amilyen óvatosan csak tudták, karjukba emelték Nate-et, majd kivitték az autóhoz. Inaya a hátsó ülésen próbálta tovább enyhíteni Nate fájdalmait, de erős zihálásából már egyértelművé vált, hogy energiája kezd fogyni. Az anyósülésen Cassy az ölébe ültette Penelopét, és egész úton szorosan tartotta.

A Központnál már vártak rájuk – Patrick, Lionel és Sasha is a bejárathoz vezető lépcsősor aljánál álltak. Mellettük ott volt azaz ágy, amin egy nappal korábban még Theo feküdt. Óvatosan kiemelték Nate testét az autóból, majd a férfiak együttes erővel visszavitték az ágyat az orvosi szobába. Inaya szorosan a nyomukban volt, és másodpercenként rájuk szólt: „Óvatosan!” Látszott rajta, hogy erejéből máris sok fogyott – a lépcsőn csak úgy tudott felmenni, hogy erősen kapaszkodott a korlátba.

Sasha Inaya mellett állt – valószínűleg ő is attól tartott, hogy a Gyógyító összeesik. Cassy a sor végén, lassan sétált be a házba Penelopéval együtt. A nappaliba kísérte a lányt, holott ő maga szívesebben ment volna Nate után. A helyiségben azonban váratlan fogadtatásban volt részük – a drapp színű kanapé előtt ott állt Theo. A fiú arca még valamivel sápadtabb volt, mint amit megszokhattak tőle, de ezt leszámítva egyetlen karcolás sem látszott már rajta.

Penelopé egyből a fiúhoz rohant, aki gyorsan felkapta, magához ölelte, majd biztosította róla, hogy jól van, és hozzá hasonlóan Nate is felépül majd. Bár szavai határozottnak tűntek, Cassyre szegezett tekintete elárulta valódi érzéseit: ő is tisztában volt vele, hogy mekkora a baj.

- Nekem most… - kezdte Cassy, de be sem fejezte a mondatot, fél lábbal már így is a folyosón volt, és a kórteremmé alakított szoba felé tartott. Az egyszerű ajtó be volt csuka, előtte pedig ott téblábolt mindenki: Patrick, Ethan és Lionel.

Cassy úgy tett, mintha észre sem vette volna őket, egyszerűen meg akarta kerülni a társaságot, hogy bemehessen Nate-hez, ám Patrick az útjába állt.

- Nem mehetsz most be Cassandra – közölte szigorúan.

- Ne szórakozzon! – förmedt rá a lány. Az udvariasság és az illem érdekelte most a legkevésbé. – Engedjen be!

- Cassy, hallgass rá – csitította Lionel, miközben erős kezét a vállára tette. Cassy egyetlen mozdulattal lerázta magáról.

- Eressz! – mondta, majd ismét Patrick felé fordult: - Engedjen be!

- Oké, ha ki akarod nyírni a pasid, akkor menj csak be! – Kicsit sem volt meglepő, hogy Ethan is mellőzi a kedves szavakat, ám ezzel jelenleg csak szította Cassy dühét.

- Menj a francba! Nem azért voltál ott, hogy megvédj minket? Mi a fenét csináltál? Hol voltál, amikor tényleg veszélyben voltunk? A te hátadból kéne kiállnia egy tőrnek, nem neki!

Nem csak a folyosó, de szinte az egész ház elcsendesedett az indulatos szavakat követően – mintha egy röpke másodpercre egyszerre tartották volna vissza a lélegzetüket.

- Igazad van. Magára kellett volna hagynom egy hat éves kislányt és az édesanyját, csak azért, hogy az újabb hiszti rohamod miatt utánad, meg a szerencsétlen pasid után fussak. – Ethan tőle szokatlan higgadtsággal mondta ki a szavakat, talán azért, mert tudta, hogy azok így is telibe találják Cassy szívét.

- Ne haragudj – mondta Cassy néhány mély levegővétel után. A folyosóra kihelyezett padra ült, arcát a tenyerébe temette; tudta, hogy az így elmormogott szavait is tisztán hallani fogja mindenki. – Tudjuk, hogy nekem kellene most odabent feküdnöm.

Szavai igazságát semmi sem bizonyította jobban, mint az, hogy a három férfi nem sietett cáfolni az állítását. Mindenki ugyanarra a következtetésre jutott, mint minden alkalommal az elmúlt napokban: a valódi célpont Cassy volt.

- El kell mondanod minden részletet Cassandra! – szólalt meg végül Patrick. – Láttad, hogy ki tette?

Cassy először próbálta gondolatban újra lejátszani a történteket, de akárhányszor ment végig az eseményeken, nem talált köztük semmi használhatót. Bosszankodva pattant fel, majd fel-alá járkálni kezdett a folyosón. A többiek csendben várták a válaszát.

- Messze voltunk egymástól, gyakorlatilag a folyosó két végében. Nem volt ott rajtunk kívül senki más!

- Tudjuk, hogy láthatatlannak maradni könnyű feladat, hangtalannak azonban már lehetetlen – mondta Lionel. – Nem figyeltél fel idegen lépésekre, esetleg szívverésre?

Cassynek kedve lett volna magába döfni egy tőrt mérgében. Annyira elvakította az akkor érzett düh és aggodalom, hogy saját magán kívül nem figyelt oda senki másra. Elkövette azt a hibát, amire apja és Lionel is minden edzés alkalmával figyelmeztette: „Ha nem tudod kizárni az érzéseidet, sebezhetővé válsz!”

- Nem – Cassy szomorúan rázta a fejét, és biztos volt benne, hogy Lionel pontosan tudja, mire gondolt.

A Harcos Mester közelebb ment hozzá, és próbált halkabban beszélni, bár inkább csak a gesztus miatt, hiszen Sagittariusok jelenlétében teljesen felesleges volt suttogni.

- Ne ostorozd magad! Csillagifjú vagy még Cassy, és rengeteg minden történt veled az elmúlt napokban. Még egy tapasztalt Harcos sem tud higgadt maradni mindig és mindenhol. Hidd el, hogy egy kevésbé erős ifjú már fele ekkora nyomásnál összeroppant volna!

- Igen, csakhogy akárhányszor összeroppanok, valaki, akit szeretek, helyettem sérül meg!

- Mi van, ha nem helyetted? – Theo lépett a folyosóra. Összevont szemöldökéből, ajkai alig észrevehető csücsörítéséből és izzó tekintetéből Cassy rögtön tudta, hogy a fiú ismét teszi, amihez a legjobban ért: higgadtan gondolkodik. Ez jelen pillanatban meglehetősen kivételes és egyedi képességnek számított.

- Hogy érted ezt? – kérdezte Patrick, aki már-már izgatottan várta Theo magyarázatát.

- Mindig abból indultunk ki, hogy Cassy a célpont, de mi van akkor, ha mégsem? Elvégre, és most bocsáss meg Cassy, de ő csak egy Csillagifjú, aki nem rég érkezett hozzánk. Nate ellenben egy Bukott! Olyan hatalmas erővel bír, amire az Ősök még nem tehették rá a kezüket! Logikusabb feltevés, hogy az Árnylények őt akarják.

- Ostobaság – intette le Ethan. – Nate-ről csak pár napja derült ki, hogy miféle. A támadások már régebb óta tartanak.

- Támadások mindig is voltak és lesznek is – felelte Patrick. – Eléggé valószínűtlen, hogy mindegyik összefüggne. Az elmúlt napok eseményei azonban egyértelműen Cassandrához köthetőek.

- Van abban valami, amit Theo mond – foglalt állást Lionel is. – Nate a legtöbb támadásnál jelen volt, és egy Bukott maga lenne a főnyeremény az Árnylények számára.

- Utána kellett volna mennem – bosszankodott Cassy.

- Ki után? – értetlenkedett Theo.

- Az után a gyáva szarlény után, aki megbújva dobott kést Nate hátába! Csak egy irányból dobhatta azt a fegyvert. Üldözőbe kellett volna vennem, hátha utolérem és elkapom. Ha szerencsénk lett volna, akkor még karmolást is találok a nyakán!

- Miféle karmolást?

- Terry – válaszolta Cassy, akinek eszébe jutott, hogy Theo valószínűleg még nem is hallott a Kívülálló lány megtámadásáról. – Valaki kórházba juttatta, és Terry elmondása szerint mindeközben azt hajtogatta, hogy Cassandráért. Egyedül annyit tudunk, hogy Terry megkarmolta a támadóját, de a köröm alól kikapart bőrdarabkák alapján a Kívülállók nem tudták beazonosítani. Egyértelmű, hogy Árnylény volt.

- Karmolás? – kérdezett vissza Theo, aki könnyen észrevehetően ismét gondolataiba mélyedt a történet hallatán.

- Az – igazolta korábbi szavait Cassy. – Nate viszont nem ismeri Terryt. Az egyetemen látták egymást párszor, de szerintem még soha nem beszéltek egymással.

- Vagyis az összes eseményt mégis csak te kapcsolod össze és nem Nathaniel – vonta le a következtetést Patrick.

- Vagy egyszerű elterelés az egész – szólt Lionel. – Cassy Sagittariusként nőtt fel, és akár Csillagifjú, akár nem, akkor is kapott kiképzést. Nate azonban Kívülállóként nevelkedett, még azt sem tudja igazán, hogy milyen ereje van. Sokkal könnyebb célpont, pláne akkor, ha az Árnylények arra ösztönöznek minket, hogy Cassy védelmére koncentráljunk és ne a Bukottéra.

- Elég körmönfont húzás az Árnylények részéről – mondta szkeptikusan Patrick.

- Az is lehet, hogy egyszerűen túlbonyolítjuk a dolgokat – válaszolta Theo úgy, mintha csak hangosan töprengene. – Túl nagy mögöttes tartalmat tulajdonítunk az eseményekhez, de ez meglehetősen szokatlan lenne az Árnylényektől. Az egyetlen nyilvánvalónak minősíthető gondolat továbbra is az, hogy Cassy a fontos számukra. Azzal, hogy a szeretteire támadnak olyan, mintha hergelni, provokálni akarnák őt.

- Sikerült nekik – válaszolta fáradtan Cassy.

- Vagy mindez csupán légből kapott találgatás! – Ethan nyilvánvalóan nem volt híve az elméletgyártásnak. - Nem mondtatok mást, csak azt, hogy talán, lehet meg ha. Ennek így semmit értelme!

- Talán – válaszolta szórakozottan Theo. Ethan hangosan kinevette a fiút, de Theo észre sem vette, hogy ezzel az egyetlen szavával Ethant igazolta.

Cassy már tudta milyen, amikor Theo belemerül a gondolataiba: teljesen megszűnik körülötte a világ. A fiú halkan motyogva elnézést kért, majd visszavonult a könyvtárba. Lionel is lezártnak tekintette a beszélgetést: közölte, hogy a Kívülálló rendőrrel el kellett halasztania a találkozót, de most már illene mennie. Ethan kijelentette, hogy visszamegy az egyetemre, hátha talál valamilyen nyomot.

Pár perc leforgása után Cassy kettesben maradt Patrickel a szoba zárt ajtaja előtt. A Vezető szólásra nyitotta a száját, de végül hangtalanul becsukta azt. Cassy örült, hogy nem kell bájcsevegést folytatnia, mert megmaradt, kevés energiáját első sorban a Nate iránt érzett aggodalom emésztette fel, így félő volt, hogy olyat talál mondani Patricknek, amit később még megbánt volna. A Vezető átment a nappaliba, ahol Penelopé figyelmét igyekezett lekötni.

Cassy visszaült a padra, és szinte pislogás nélkül figyelte az ajtót. Eddig kifejezetten hálás volt a Sagittarius ház kivételesen jó hangszigeteléséért, hiszen ez adta meg a magánélet illúzióját, ám ez most mégis hátránynak bizonyult. Cassy bármit megadott volna azért, hogy legalább hallja, mi történik odabent. Bosszantotta, hogy Sasha segít Inayának és nem ő, de azt azért el kellett ismernie, hogy aligha lett volna higgadt ápoló, amikor Nate véresen feküdt volna előtte.

Nem nézte az órát, így nem tudta, mennyi idő telt el, mindenesetre még akkor is egyedül ücsörgött a folyosón, amikor Sasha végül kijött a szobából. Cassy azonnal felpattant, de az aggodalom összeszorította a torkát, így egyetlen hang sem fért ki azon keresztül.

- Él – kezdte Sasha, ám szavai megnyugtatóbban hatottak volna, ha közben nem a vért törölgeti a kezeiről. – Pár milliméteren múlott csupán, hogy nem a szívét találták el. Inaya szerint gyorsabban gyógyul, mint bárki, akit eddig valaha gyógyított, de még így is szükség van pár napra, hogy újra a régi legyen. Pihennie kell, úgyhogy ne engedd, hogy megerőltesse, vagy esetleg felizgassa magát.

Sasha még soha nem volt ennyire komoly, és Cassy nem látott még ennyi együttérzést sem a tekintetében. Cassy oda akart lépni hozzá, hogy megölelje, hogy így meríthessen egy keveset a lány erejéből, de végül nem tette meg. Csak némán nézték egymást egy percig, majd Patrick jelent meg a folyosón. Mivel a Nate-ről elmondottakat ő is hallotta, már csak egy kérdés maradt hátra:

- Inaya is rendben van?

- Nagyon kimerült. Még nem nyerte vissza a teljes erejét azóta, hogy tegnap Theot kellett ápolnia, szóval most eléggé le van strapálva.

- Le van strapálva? – kérdezett vissza értetlenkedve Patrick.

- Igen, apa! Fáradt, gyenge, megviselt. A lényeg, hogy pihennie kell, úgyhogy Penelopét rád bízza.

- Rendben – bólintott Patrick, majd vissza is ment a kislányhoz a nappaliba.

- Bemehetek hozzá?

- Felőlem – mondta Sasha vállvonogatva, miközben már a lépcsőn tartott felfelé.

Cassy belépett a szobába, ahol Inaya éppen a használt eszközöket fertőtlenítette. Nate a szoba közepén elhelyezett ágyon feküdt a hasára fordítva. Ugyanolyan mozdulatlan volt, mint az egyetem padlóján, de a vért letörölgették róla, és egy hatalmas kötés fedte el a hátán tátongó sebet.

- Rendbe jön – mondta Inaya. Hangja halk és rekedtes volt, a levegőt kapkodva szedte, mint aki épp hosszú kilométereken át menekült volna valami elől.

- És te?

- Egy kis alvás csodákra képes – válaszolta mosolyogva a Gyógyító.

Cassy arcán is átfutott egy halvány mosoly, de amilyen gyorsan felbukkant, olyan hirtelen el is tűnt. Emlékezett még rá, hogyan váltak el Inayával, és most nagyon szégyellte magát, amiért olyan indulatosan reagált.  Ám reakciójától független azt sem felejtette el, hogy mire figyelmeztette a nő.

- Nem kellett volna elfutnom.

- Akár elfutsz, akár nem, a támadó megtalálta volna a módját, hogy bántsa ezt a fiút. Felesleges magadat hibáztatnod ezért. Ami azt illeti, ha valakit bűnösnek gondolsz, akkor az inkább legyek én. Nem kellett volna olyan butaságokat mondanom neked.

- Csak szavakba öntötted mindazt, amin már napok óta rágódom. Nem a szavaid dühítettek fel. Azt hiszem, egyszerűen csak rossz volt más szájából, hangosan kimondva hallani azokat a félelmeimet, amiket legszívesebben eltemettem volna mélyen magamban.

- A félelmeket nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Szeretném, ha tudnád, hogy ha ilyen gondolatok gyötörnek, akkor én bármikor szívesen meghallgatlak. Melletted vagyok. – Inaya olyan megnyugtatóan mondta ki a szavakat, amire csak egy édesanya képes. Melegség sugárzott a tekintetéből és minden mozdulatából.

- Köszönöm! – hálálkodott Cassy, majd szorosan megölelte Inayát.

- Nate még sokáig nem fog magához térni, úgyhogy ha rám hallgatsz, felmész a szobádba, és megpróbálsz pihenni kicsit. Úgy nézel ki, mint aki napok óta nem aludt rendesen.

- Bagoly mondja verébnek – nyújtott nyelvet Cassy, de azért megfogadta Inaya tanácsát.

A szobájába érve egyből a zuhany felé indult. Messzire elhessegette magától a felismerést, hogy már lassan megszámolni sem képes, hányadszor kell lemosnia magáról valakinek a vérét. Nem akarta, hogy ilyen borús gondolatok uralkodjanak el rajta, mert félt, hogy olyan helyre rángatják majd, ahonnan képtelen lesz visszatalálni.