ÖTÖDIK NAP:

Írj levelet:

 a jövőbeli énednek

a múltbéli énednek

a jövőbeli gyerekednek

Egészen őszinte leszek: ez a kihívás elég felkavaró volt. Pozitív és negatív értelemben is, mert óhatatlanul előtörtek bennem emlékek. Ám pont ezért tanulságosnak is számított, illetve néha még engem is megleptek a saját szavaim.

Ti mit írnátok jövőbeli, múltbeli éneteknek, gyerekeiteknek? Érdekes kérdés, kíváncsi is vagyok a válaszaitokra, úgyhogy ne kíméljetek! ;)

És akkor írjunk néhány levelet:

1. Helló Jövő-én!

Nagyon izgulok miattad! Olyan sokat gondolok rád… néha pedig egyáltalán nem. Nehéz a mi viszonyunk, mert én még csak elképzelni tudom, hogy hol tartasz, de lehet, hogy a valóságban teljesen máshol vagy.

Remélem, boldog vagy. Remélem, bárhol is légy, akkor és ott úgy érzed, ott a helyed – mert ez számít igazán!

Lenne egy kérésem, amire remélem akkor is emlékezni fogsz, amikor én már csak egy kedves, nosztalgikus emlék leszek: mindig mosolyogj! Ne hagyd abba, mert ez a legnagyobb erősségünk! Maradj játékos, írj még sokat és kérlek, fordíts több időt azokra, akik igazán fontosak az életedben.

Én most jól vagyok – de tényleg! Ennek ellenére remélem, hogy te már tudod milyen az, amikor még ennél is jobb lehet minden.

Tarts életben: néha gondolj vissza rám! Ne sokszor, mert nem akarlak visszatartani, de azért párszor, egy nyugodt, lustálkodós szombat reggelen.

Nagyon szeretlek!

Jelen-én

2. Helló múlt-én!

Bocsánatkéréssel tartozom. Olyan sokáig utáltalak; bemocskoltalak azzal, hogy csak a rossz dolgokra emlékeztem vissza. Pedig ha Te nem vagyok, akkor Én sem vagyok! Ezért pedig nyilván hálával tartozom neked.

Néha, amikor lelki szemim előtt felbukkansz, csak egy szürke árny vagy a sarokban. Egy árny, aki soha nem szabadulhat onnan; összekuporodva, fejet hajtva ott éli le végtelen életét. Ám van olyan alkalom is, amikor úgy látlak, mint egy táncoló gyertyalángot: vadnak, ragyogónak és fáradhatatlannak.

Sokat tanultam tőled. Na, nem akkor és ott. Nem, ez sajnos nem így működik. Most, amikor már csak kedves mosoly játszik az ajkaimon a gondolatodra, csak most tudom, hogy milyen nagy tanítómesterem is voltál.

Megmutattad, mit nem szabad és irányt mutattál a jelenembe. Szeretem a jelenemet, ezért szeretlek téged is. Az árnyékodat és a gyertyalángodat is. Nem választhatom szét a kettőt, és bár néha szeretném, valójában tudom, hogy nincs is rá szükség.

Bocsánat, hogy bántottalak – most már csak ölelni tudlak.

Nagyon szeretlek!

Jelen-én

3. Helló lurkók!

Van az a kifejezés, hogy a világon mindennél jobban szeretni. Sokszor dobálózunk vele, de én miattatok értettem meg igazán, hogy mit is jelent ez.

Biztos, hogy néha szigorúnak tűnök. Biztos, hogy néha kiabálok. Biztos, hogy a mindentjelentitek nekem, és az is biztos, hogy bármit megtennék értetek. Anyának lenni valószínűleg nem könnyű – még nem tudom. Ám a nehéz napokat azonnal eltörli egyetlen felém dobott mosolyotok, erős ölelésetek és az életem minden percében érzett szeretetetek.

Remélem, hogy csupa jót tanulhattatok tőlem, mégis az egyik legfontosabb dolog, amit már akkor meg akarok nektek tanítani, amikor még csak gondolatban is alig léteztek az a fantázia ereje. Vegyétek észre a hétköznap csodáit, mert ha így tesztek, mindig lesz okotok örömre. Legyetek bátrak, néha még talán merészek is – de azért csak óvatosan! :D

Bármit is tartogat nektek a sorsotok, egy dologban mindig biztosak lehettek: én mellettetek vagyok.

Szeretlek benneteket!

Anyu