- Uramisten Cassy, mi történt? – rohant oda hozzá azonnal Nate. Magához húzta, majd aggódó tekintettel végig mérte. – Bajod esett?

Mint kiderült a feltételezés nem volt alaptan, hiszen Cassy pulóvere Theo vérétől teljesen átnedvesedett.

- Ne aggódj, semmi bajom! – próbálta nyugtatni a fiút, de kapkodó légzése csak akkor csitult, amikor magához ölelte a lányt. Cassyt átjárta a nyugalom, amint a fiú karjaiban találta magát. – Biztonságban vagyok.

- Akkor kinek a vére van rajtad?

Patrick nyilvánvalóan nem érte be annyival, hogy Cassy jól van, és ragaszkodott a bővebb magyarázathoz, de a lány szerencséjére ezt a feladatot Lionel magára vállalta.

Cassy Nate-el a nyomában elindult a szobája felé a második emeletre. Mikor már elcsitult a folyosóról felszűrődő beszélgetés hangja, Nathaniel megállította Cassy és ismét magához ölelte. Szorosan tartotta, mint aki soha többé nem akarja elengedni. Cassynek is jól esett a mozdulat; az elmúlt huszonnégy óra teljesen kimerítette érzelmileg és fizikailag egyaránt. Nem akart már mást, csak azt, hogy ennek a borzalmas napnak vége legyen.

Nate szerencsére megérezte, hogy nem ez a legjobb pillanat a kérdezősködésre, így megelégedett azzal, hogy némán tartsa Cassy a karjaiban. Néhány percig – vagy talán órákon át – álltak szótlanul, egymás támaszaiként, amikor egy váratlan kukkoló megzavarta békéjüket. A két fiatal már azelőtt meghallotta a kislány halk neszezését, mielőtt meglátták volna. Cassy egy sóhaj kíséretében kibontakozott az ölelésből és fennhangon így szólt:

- Olyan kár Nate, hogy Penelopé már alszik! Most nagyon jól esne tőle is egy ölelés.

A várt reakció nem maradt el: a lány „Itt vagyok!” felkiáltással előlépett a sarokból, és Cassyhez rohant. Hűséges ebe, Mercy természetesen mögötte kullogott. Kék és barna tekintetéből tisztán kivehető volt, hogy gazdájának félelme mennyire átragadt őrá is.

- Valakinek baja esett? – a halk, szomorú kérdés szíven ütötte Cassyt. Bár Inaya és Lionel minden tőle telhetőt megtett, hogy megóvják szeretett lányukat a külvilág problémáitól, azok óhatatlanul is bekúsztak a ház falai közé. A Sagittarius gyerekek sokkal inkább hozzá voltak szokva a veszteség gondolatához és érzéséhez, mint a Kívülálló fiatalok, ám ettől ez még koránt sem volt rendjén. Cassy hálát adott, amiért ő olyan környezetben nőtt fel, ahol nem kellett minden éjjel úgy elaludnia, hogy rettegve azon töprengjen, vajon a kint járőröző édesapja reggel ott lesz-e mellette.

- Mindenki jól van, Penelopé! Theonak kell egy kis orvosi segítség, de szerencsénkre ebben a Központban él a világunk legjobb Gyógyító Mestere – kacsintott Cassy a kislányra.

- Sasha?

- Ő már a szobájában van, tökéletes biztonságban. Ami azt illeti, neked pedig a saját ágyadban kéne már lenned, nem igaz?

- Felébredtem, amikor apa kihívta a szobából anyut. Ezután már nem tudtam aludni.

- Jó, de most, hogy tudod, mindenki rendben van, már semmi sem akadályozhatja meg az álommanót, hogy rád találjon. Gyere, bekísérlek a szobádba.

- Ő is jön, ugye? – Penelopé félénken Nate-re mutatott. Cassy soha ezelőtt nem látta még ennyire zavarba jönni a fiút.

- Ha ez a hölgy óhaja, akkor semmi sem tehetne boldogabbá – hajolt meg színpadiasan Nate, ami visszacsalta a kislány szemébe a jókedv csillogását.

- Ficsúr – morogta az orra alatt Cassy, de a mosoly ő sem tudta levakarni arcáról.

Bekísérték a kislányt a halvány rózsaszínűre festett, fehér fa bútorokkal berendezett szobába. Befeküdt az ágyába, majd magára húzta a sárkány mintás takaróját.

- Jó éjt…

- Várj! – állította meg Penelopé Cassyt. – Nem meséltek nekem?

- Nagyon késő van Penelopé, és biztosra veszem, hogy ma már sok mesét hallhattál – biccentett Cassy a lány ágya mellé lerakott mesekönyv kupacra.

- Csak mééééég egyeeeeet – könyörgött jól begyakoroltan. – Kééééérlek!

- Milyen mesét mondhatnék, amiről még nem hallottál?

- A csillagosat!

- Most ugye csak viccelsz? – Cassy biztosra vette, hogy Inaya kilencven százalékban csillagokról mesél a lányának. Elvégre ez Sagittarius történelem; minden kisgyerek ezeken nő fel.

- Azt, amiről meséltél! – erősködött tovább a kislány. – Tudod, amikor azt mondtad, hogy van egy hely, ahol még közelebb lehetek a csillagokhoz, mint a kilátónál.

- A planetárium – fejtette meg Cassy a rejtélyt. Szinte hallotta, ahogy Nate elmosolyodik mögötte.

- Tudod, arról nem lehet mesélni – vette át a szót Nate -, azt látni kell!

- Akkor holnap elmegyünk?

Cassy bosszúsan nézett Nate-re, mert tudta, hogy Penelopé addig nem fogja békén hagyni őket, amíg rá nem bólintanak tervére.

- Ha a szüleid is megengedik – vont vállat végül Cassy.

- Ott majd mesélek neked! – ajánlkozott lelkesen Nate. Cassy hirtelen el sem tudta dönteni, melyikük menne szívesebben abba az épületbe. – Nagyon sok jó történetet tudok!

- Éljen! – lelkendezett Penelopé.

Miután biztosították arról a lányt, hogy szüleivel megbeszélik a holnapi programtervet, Penelopé félelmetesen gyorsan álomba merült. Cassy a lehető leghalkabban behúzta maga mögött az ajtót.

- Rád fér már egy olyan program, ami után nem kell megkérdeznem, hogy nem esett-e bajod.

- Jó érv – jegyezte meg Cassy.

Ő is imádta a Planetáriumot, így hát nem a helyszínt kifogásolta, ám biztos volt benne, hogy Inayának lesz néhány hozzáfűznivalója.

- Biztos minden rendben? – kérdezte meg ismét Nate.

Cassy azt kívánta, bár soha ne tenné fel ezt a kérdést neki senki. Két keze is kevés volt hozzá, hogy megszámolja, az utóbbi napokban hányszor hallotta ezt, és ez igazán kezdett az idegeire menni. Persze tudta, hogy csak aggódnak érte, és ilyenkor ez az ösztönös, kedves gesztus tör elő az emberekből, most valamiért mégis jobban értékelte Sasha kemény, vad személyiségét. Leginkább düh kavargott benne, és ezt a makacs érzelmet inkább csak táplálta a részvét ahelyett, hogy megszüntette volna.

- Igen, minden rendben – felelte gépiesen, de egy ismeretlen helyről érkező késztetés tört rá, ami valóságos szólavinát indított el benne. – Mindig, minden rendben van. Rendbe van, hogy Theo azért fekszik most az orvosi szobában, mert ott hagytam egyedül, pusztán azért, mert nem futott olyan gyorsan, mint én! Rendben van, hogy a legjobb barátnőm hallani sem akar rólam, mert azt hiszi, közöm van ahhoz, hogy megverték az utcán! A legjobb mindebben persze az, hogy valószínűleg tényleg közöm van hozzá, de fogalmam sincs, hogy miért! Ó, és csak hogy ne feledkezzünk meg rólad sem, az is tök rendben van, hogy Bukott vagy, akit bármelyik pillanatban felemészthet a benne lakozó erő, de ha valamilyen csoda folytán ez nem következik be, akkor is a legjobb opció az, hogy elmész Menedékbe, és soha többé nem látlak! Ezeket leszámítva, persze, minden kurvára nagy rendben van!

Cassy úgy zihált, mintha éppen lefutotta volna a maratont. Jobban kimerítette a dühkitörés, mint száz kör futás a parkban. Tudta, hogy igazságtalan a részéről, hogy pont Nate nyakába zúdítja az összes baját, ám sajnos a fiú rosszkor volt rossz helyen: a lavina elindult, és semmi sem állíthatta meg. Nate csak állt, bosszantóan némán arra várva, hogy Cassy mikor fejezi be.

- Sajnálom Terryt – mondta, mikor már biztos lehetett abban, hogy a lavinának vége. – Sajnálom Theot. Megértem, hogy miattuk aggódsz, de hidd el, miattam már nem kell. - Nate szavait hallva Cassy ereiben hirtelen megfagyott a vér. „Hogy érti ezt? Mire gondol?!” Ám mielőtt túl nagy teret kaptak volna a negatív gondolatai, Nate közelebb lépett hozzá egy lépéssel, és őszinte, határozott tekintetével rabul ejtette a lányt. – Kordában tudom tartani a képességeimet, nem okozhatnak bennem kárt. Tudod, miért vagyok ebben ennyire biztos? Mert te vagy az, aki erőt ad nekem ehhez! Ha nem lennél, akkor ez az egész képtelenségnek, ostobaságnak, sőt egyenesen őrültségnek tűnne. Csakis neked köszönhetem, hogy sikerült eddig megőriznem az ép elmémet, mert minden egyes percben bebizonyítod, hogy milyen bátor és jólelkű vagy! Mikor elbizonytalanodom abban, hogy vajon tényleg ebbe a világba tartozom-e, elég rád néznem és tudom, hogy a válasz igen! Nem lehet elég egyetlen rossz nap ahhoz, hogy megkérdőjelezd, milyen jó Sagittarius vagy valójában.

Cassy alig akart hinni a fülének – ami azt illet, teljesen biztos volt benne, hogy Nate monológjának nagy részét csupán képzelte. Akár így volt, akár nem, tagadhatatlanul elolvadt a szavaitól. Senkitől sem hallott még ilyen szépeket, de ami még ennél is fontosabb volt a számára: Nate szavaitól úgy érezte, valóban erő költözik belé.

- Köszönöm – suttogta, bár ő maga nem tudta volna megmondani, hogy tényleg kimondta-e a szót, vagy csak képzeletében hangzott el a szerény hálálkodás.

Nate finom mozdulattal megsimogatta Cassy sírástól kipirosodott arcát, lehajolt, és egy óvatos csókot lehet a lány ajkaira. Nem volt több egy sóhajnál, mégis többet jelentett, mint bármi Cassy eddigi életében.

- Pihend ki magad! – mondta Nate kissé rekedtes hanggal, majd hátat fordított Cassynek és lesietett a lépcsőn.

Cassy csak állt mozdulatlanul, még mindig az apró csókot ízlelve. Talán másnap reggelig ugyanebben a testhelyzetben maradt volna, ha nem hallja meg a folyosó végéről érkező halk nevetést.

- Olyan cukin szánalmasak vagytok – mondta Sasha a résnyire nyitott szobaajtajának árnyékából.

- Fogd be! – szólt rá Cassy, de szavainak élét elvette a mosolyra görbülő ajka.

Bevonult a szobájába, ám jókedve csak a fürdőszobáig kísérte. Ott, a kis helyiség ajtajában a már jól ismert Önmarcangolás várta, hogy ketten kimossák Cassy pulóveréből fogadott testvérének vérért.