Forrás: Pinterest

Nem olyan régen találkoztam egy megdöbbentő, elkeserítő, sőt, egyenesen rémisztő hírrel. Miért szeretnék erről beszámolni nektek? Mert nem mehetek el e mellett szó nélkül. Egyszerűen képtelen lennék rá. Nem sok nagy dolgot tehetek, de legalább annyit meg kell tennem, amennyire önerőmből képes vagyok.

Így tehát első sorban beszélni fogok róla.

A téma kísértetiesen emlékeztet Az Elhagyott című történetemre. IDE kattintva elolvashatjátok a regényre "megépített" világ alapjait, úgy talán érthetőbb lesz, miért is ez jutott egyből eszembe. Bármennyire is furcsán hangzik, ezúttal azonban nem örültem ennek a hasonlóságnak. Egy efféle "jóslat" megvalósulásának senki nem örülne.

Miről is beszélek? Olvass tovább!

"Elég drámai. Hatásvadász. Pánikkeltő" - sorolhatnánk a jelzőket a hangzatos címet olvasva, de ugyanennyi erővel szó szerint a homokba dughatnánk a fejünket, mert az eredménye ugyanaz lenne. Nem véletlenül használnak már az ilyen témájú cikkeket írók ennyire döbbenetes erővel ránk sújtó szavakat: az emberek figyelmének felkeltését már csak úgy érhetik el, ha minden kezükben lévő eszközt felhasználva az arcukba ordítanak.

2040.

22 év.

El tudjátok hinni, hogy az mindössze csak 264 hónap?

Nem az első cikk, amely ezt a dátumot emlegeti, és egészen biztos vagyok benne, hogy nem is az utolsó. Akkorra ugyanis már elérjük a "visszafordíthatatlan" szintet. Tengerpati területek tűnnek majd el a megemelkedett vízszint miatt. Súlyos élelmiszerhiánnyal kell szembenéznie majd az emberiségnek. Erdőtüzek tombolnak majd egyre gyakrabban és egyre nagyobb pusztítást hagyva maguk után. Tipikus katasztrófa filmbe illő jelenetek.

Mit csinálunk akkor, ha a mozivászonra vitt fikciók valósággá válnak? Mihez kezdünk, ha a bolygónk életben tartásának reménye elhal? Vele együtt hal az emberiség is?

A Greenpeace szerint tíz évünk van arra, hogy drasztikus változtatásokat vezessünk be annak érdekében, hogy a fent leírt pusztulás bekövetkezésének legalább hajszálnyival csökkentsük az esélyét. Amennyiben ez nem történik meg... Nos, 2040-ben már nem lesz senki mosolya sem őszinte.

Milyen intézkedésekre lenne szükség? Olvassátok el a fent is belinkelt cikket, aminek az elérhetőségét most ismét megosztom:

Nem szeretném bemásolni a szöveget, érdemes tényleg az eredeti forrásból értesülni a szakmaibb részletekről.

Forrás: Pinterest

Azonban a mély szomorúság, csalódottság és elkeseredettség érzése mellett befurakodott még egy: a kíváncsiság. Mihez kezdenénk, ha pontosan tudnánk, hogy tíz év múlva vége? Szó szerint, napra pontosan egy évitzed múlva a világ egyszerűen megsemmisül?

Ezúttal - kivételesen - nem szeretnék nagyban gondolkodni, és nem az egész emberiségre kiható befolyást fejtegetném. Nézzünk egy kicsit közelebbre - mondjuk egyenesen egy tükörbe.

Farkasszemet nézel önmagad tükörképével. Egy olyan személyt látsz, aki pontosan tudja, hogy mennyi időt tölthet még ezen a világon. Áldás vagy átok ez a tudás, az tőled függ. Ha felteszed magadnak a kérdést, hogy "Mit kell még megtennem?", akkor mi lesz rá a válasz?

Mire vagyunk egyáltalán képesek egy évtized alatt? Fejleszteni igen - de önmagunkat is vagy csak az eszközeinket? Mi az a tett, az a cselekedet, amit úgy érzel, mindenképpen meg kell lépned, mielőtt lejár az idő?

Vannak, akik így élnek. Mindig is voltak. Napról napra, hónapról hónapra. Egyik vágyott pillanattól a másikig, semmi mással nem törődve. Ők talán már tudnak valamit, amit mi, többiek, még nem. Ők talán már rendelkeznek valamilyen képességgel, ami később a túlélésüket jelentheti. Hiszen egy olyan személynek, aki szeret messzire látni, tervezgetni vagy halogatni a dolgokat, nem könnyű erről leszoknia. Ha belédívódott az, hogy néma maradsz, amikor beszélned kéne, akkor nehéz összekaparni a bátorságot ahhoz, hogy kinyisd a szád és kiejtsd a szavakat.

Mit mondanál és kinek ez alatt a tíz év alatt? Bevallanád valakinek, hogy szereted? Esetleg azt, hogy nem? Gyónás nélkül beismernéd a bűneidet vagy talán még jobban eltemetnéd azokat? Kit ölelnél magadhoz és kit törölnél az életedből? Lenne olyan személy, akivel kapcsolatban azt gondolod, hogy feleslegesen áldozod rá azt a rettentően drágává vált idődet?

Valószínűleg mindenki máshogy cselekedne. Magam sem tudom megmondani biztosra, hogy mit tennék. Képtelen lennék lefeküdni vasárnap este, majd felkelni hétfőn reggel úgy, hogy annyi bátorság és merészség költözött belém az éjszaka alatt, hogy mindenkinek teljes mértékben nyíltan és őszintén beszélnék mindenről és mindenkiről. Hiszen lássuk be! Hányszor hazudunk másoknak és magunknak egy nap alatt?

Azt mondod egy ismerősnek, hogy nagyon divatos az új frizurája, pedig valójában utálod - de kedves vagy, és nem akarod megbántani. Azt mondod valakinek a főztjére, hogy ínycsiklandozó, pedig valójában szó nélkül a szemetesbe öntenéd - de szereted és tudod, hogy mennyi időt áldozott rá.

Forrás: Pinterest

Nem gondolnám, hogy csak azért, mert tíz év múlva minden megszűnne létezni, kevésbé lennék figyelmes valakivel szemben. Vannak kegyes hazugságok, és az utolsó pillanatban nem lennék egyedül csak azért, mert megbántottam mindenkit, aki valaha körülvett. Ám a bennrekedt vallomások, szavak, ígéretek és érzések az ember mellkasára komoly nyomást gyakorolnak. Ez csökenne vagy nőne a vég közeledtével?

Annyi kérdás van és mind válasz nélkül marad. Egyet tudok csak biztosan: törekedni kell rá, hogy akkor, a végén, legyen az tíz, huszonkettő vagy akár száz év múlva, ne bánjunk meg semmit. Szeretnék az életemre úgy visszatekinteni, hogy minden rosszra és jóra hálával gondolhassak, amiért olyan személlyé formáltak, amilyen akkor és ott vagyok.

A természet tartott életben eddig minket. Részben talán úgy igazságos, hogy ő is veszi el tőlünk, hiszen az ajándékot nem háláltuk meg megfelelően.

Ne csukjátok be a szemeteket, ne játszátok a némát, amikor az arcotokba ordítanak. Ha mást nem tehettek, akkor legalább figyelmesen hallgassatok - és beszéljetek róla!

Szeretném mindenki figyelmébe ajánlani az alábbi linken elérhető, Greenpeace Magyarország oldalát: https://www.greenpeace.org/hungary/hu/

Változtatni nem könnyű; még a saját szokásainkon sem, nem hogy az egész világén. Ám valahol el kell kezdeni, és tűnjön bármilyen apróságnak is a te saját START meződ (gyűjts szelektíven, adományozz, önkénteskedj, vásárolj környezettudatosan stb.), el kell hinnünk, hogy nem az! Ha mind csak ennyit, egy cseppnyi apróságot tennénk, az valami hatalmassá nőné ki magát!

Talán a szokásosnál érzelemdúsabbra sikerült a bejegyzés, de nem bánom. Valamit elindított bennem az a cikk. Valamit, amitől minden hétköznapi - legyen magánügyi vagy munkahelyi - probléma teljesen eltörpül, hiszen van egy globális gond, amivel mindenkinek foglalkoznia kellene.

Én ennyit tettem, egyenlőre. Beszéltem róla, vittem a hírt, ami remélhetőleg a ti figyelmeteket is felkeltette. :)