Pergamen Helyett

"- Annyira unom már, hogy mindig én legyek az okos.

- Ha nem lettél volna olyan sokszor hülye, most erre nem lenne szükség."

A tanár - 2. évad 10. rész

Az idei új sorozataim közül (mármint nekem új, nem a világnak... :D) ez okozta talán a legnagyobb meglepetést. Váratlan volt számomra, hogy ennyire tetszik egy magyar sorozat. Egyik barátom ajánlotta, aki régen - mint kiderült - tanár akart lenni, így kezdetben csak azt hittem, elfogultan állítja, hogy ez bizony mennyire nagyon király. Aztán a sorozat után már én is elgondolkodtam azon, hogy tanárnak kéne állni. xD Annak ellenére is, hogy gyanítom, a valóságban azért máshogy mennek a dolgok...

Ami miatt azonban ettől függetlenül is megemelem a kalapomat a sorozat készítői előtt az az, hogy olyan kényes témákat feszegetnek, amiket hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni, vagy legalábbis csak suttogva beszélni róla. Ezzel szemben ők fogták és az arcunkba ordibálták ezeket a jelenlévő problémákat, amikkel igenis foglalkozni kell.

Ez az idézet pedig igazából életem főcímeként is megállná a helyét... xD

"-Beköszönt a tavasz minden földrészen, és reményt viszek magammal!"

- Az öt legenda, a Húsvéti Nyúl

Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek! ;)

Hallottátok a jó hírt? Napsütés lesz hétvégén! Ha minden igaz, akkor kegyes lesz hozzánk az időjárás és nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már igazán szeretnék egy jóleső napfürdőt! Így azért jobban ki lehet használni a hosszú hétvége előnyeit. A kapott szabadnapokat érdemes arra kihasználni, hogy tavaszi nagytakarítást végezzünk. Nem, nem a lakásban - arra ott vannak az esős napok -, sokkal nehezebb terepen: a lelkünkben. Úgy gondolom, hogy időről-időre mindenkinek szüksége van erre, hiszen ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni előre az életben, néha meg kell állni, szusszanni kicsit, körülnézni, hogy hol is vagyunk és ellenőrizni, hogy valóban a jó irányt követjük-e.

Így tehát mindenkit buzdítok rá, hogy ebben a pár napban mozduljon ki, és ha máshová nem is, legalább egy közeli parkba menjetek el sétálni. Higgyétek el, nagyon jól fog esni! Motivációnak összeszedtem nektek néhányat a kedvenc kirándulóhelyeim közül. Ha nektek is van hasonló helyetek, akkor ne tartsátok vissza az információt: meséljétek el a bejegyzés végén! ;)

1. Kardosfa

Korábban már meséltem nektek a híres-hírhedt wellness-disznóvágásról, ami hagyomány már a családban és a baráti körben. (Ha érdekelnek a piszkos részletek katt IDE. ;) ) Igaz, hogy ezt minden évben, február legelső hétvégéjén rendezzük meg Kardosfán, így azon a területen eddig csak télen jártam, de számomra az mindig igazi kikapcsolódást és feltöltődést jelentett. Sajnos az idei évben betegség miatt nem tudtam elmenni, és mivel ez közel tíz év óta - ha nem több - először fordult elő, így nagyon nagy űrt hagyott bennem.

A Zselic rengeteg túrázási lehetőséget kínál, de a közelben megtekinthető a Bőszénfai szarvasfarm is, vagy a személyes kedvencem: a Csillagpark. A planetárium mellett ráadásul egy kilátó is van és higgyétek el, a látvány miatt igazán érdemes felkapaszkodni rá.

(A szállást megtekinthetitek ITT.)

2. Sárvár

Egyik barátnőmmel találtuk ki még 2017-ben, hogy ketten bizony megérdemlünk egy csajos, wellnessezős hosszú hétvégét. Mert miért is ne?! Nem akartuk túl sok utazással eltölteni a drága idő, ezért egy olyan helyet kerestünk, ami elég közel van ahhoz, hogy ne unjuk meg a kocsikázást, de elég messze ahhoz, hogy azért ne minden nap járjunk arra. Így esett a választásunk Sárvárra és teljesen véletlenül rátaláltunk a település - szerintünk - legjobb szállodájára. Ugyanis ez egy olyan kedves kis hely, aminek a hátsókertjéből egy hangulatos kovácsoltvas kapun át egyenesen az arborétum területére jutunk. Igen, tündérmesébe illő az egész - naná, hogy imádtam! A barátnőm azóta már kétszer visszament különböző társaságokkal és én is alig várom, hogy újra elmehessek. Emellett persze a város javára írható még a wellnessfürdő is, de engem igazán a hóvirágtenger vett le a lábamról. Ha ti is hasonló látványt szeretnétek, akkor érdemes március környékén meglátogatni a helyet. ;)

(A szállást megtekinthetitek ITT.)

3. Farkasfa

Kétszer jártam az Őrségben található Trainex vendégházban. Az első alkalom már olyan régen volt, hogy őszintén szólva csak arra emlékszem, hogy az egyik akkori barátnőm véletlenül a fejemnek csapta a tetőtéri ablakot, amikor kinyitotta azt. xD Bár, elképzelhető, hogy ez megmagyaráz ezt-azt. :D A második alkalom viszont tavaly áprilisban volt, így arról a látogatásról szerencsére már több emlékem van (és nem is tetőtéri szobám volt xD). Egy nagyon hangulatos, nagyobb létszámú csoportok számára abszolút ideális hely. A kertben lehet bográcsozni, a hatalmas étkezőként funkciónáló teremben együtt enni (este pedig nyilván fenekestül felforgatni a helyet :D), a környéken pedig bicikli - vagy akár gyalogtúrákat szervezni. Mi legutóbb Farkasfáról az erdőn keresztül átsétáltunk a Szalafőn található Skanzenig. Nem nagy táv, de érdemes megtenni, mert Szalafő sok kis apró kincset rejt. A faluban barangolva többféle házikészítésű terméket is kaphatunk, és természetesen ezek semmilyen boltban vásárolt ételhez/italhoz (vigyázat, pálinka! :D) nem hasonlíthatóak.

(A szállást megtekinthetitek ITT.)

4. Kóspallag

A munkahelyem szervezett ide csapatépítő tréninget tavaly februárban. Egész pontosan a Szent Orbán Erdei Wellness Hotelbe. Azóta visszavágyom oda és ennek elsősorban nem a hotel wellness részlege az oka, hanem az a hihetetlen környezet! Amikor ott jártam hótakaró borította a tájat és ez igazán lélegzetelállító élmény volt. Körbeölelt minket az erdő, a levegő friss volt a szállás pedig abszolút kifogástalan. Az tetszett a legjobban, hogy farönkökből építették a hotel nagy részét, így a szobában ülve is nagyon közel érezted magadhoz a természetet. A tréning része volt, hogy éjszaka, vezetőkkel kimentünk az erdőbe egy tisztásra, ahol mindenféle feladatot kellett teljesítenünk. Az, hogy az éjsötét erdő vett körbe minket, pont annyira növelte meg az adrenalin szintemet, hogy tényleg élvezni tudjam az egyébként elcsépelt feladatokat. Nagyon szívesen gondolok vissza arra a hétvégére, és remélem, hogy egyszer lesz lehetőségem hosszabb időt is ott tölteni és túrázni a környéken.

(A szállást megtekinthetitek ITT.)

5. Lillafüred

Hát, itt nem fogok szálláshelyet linkelni nektek, mert bár a Lillafüredi kastélyszálló (Hunguest Hotel Palota) rajta van a bakancslistámon, még sajnos nem volt alkalmam elmenni oda. Amikor arra jártunk a családdal, akkor Lillafüredtől nem messze, Bükkszentkereszten szálltunk meg, ugyanis az egyik családi barátunknak ott van hétvégi háza. Gyerekkoromból több szép emlékem is van a helyről és mindig azzal "fenyegetem" a barátainkat, hogy valamelyik évben az augusztusi csillaghullás idejére lestoppolnám a szállást magamnak. :D A fényszennyezés nagyjából a nullával egyenlő, így az éjszakai égbolt... komolyan, szavakba se tudom önteni! Ja, igen, van erre egy szó: leírhatatlan. :D Emlékszem, mi egyszer egy olyan túrát tettünk, hogy Bükkszentkeresztről átsétáltunk az erdőn át Lillafüredre. Ott csónakáztunk a tavon, megnéztük a vízesést és a Szent István Cseppkőbarlangot, majd kisvasúttal visszamentünk Bükkszentkeresztre. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek, a Bükk csodálatos hely!

+1 Iszkaszentgyörgy

Nem tudtam kihagyni! Iszkaszentgyörgy a lakhelyemhez közeli kis falu, ahol gyerekkoromban a nagymamám élt. Ennek köszönhetően sok időt töltöttünk ott, maminak köszönhetően pedig sokat sétáltunk a környező erdőben. Ha igazán feltöltődésre vágyom, akkor ez az első hely, ami az eszembe jut - és számomra persze a legkönnyebben megközelíthető is, így ide járok a legsűrűbben. A családdal volt egy törzshelyünk, ahová piknikezni jártunk. Néhány évvel ezelőtt pont azon a helyen alakítottak ki tűzrakóhelyeket, illetve építették fel az iszkai kőpiramist. A piramis története nagyon drámai: az eredetit még az iszkai kastély akkori birtokosa, gróf Pappenheim Szigfrid építette egy családtagja emlékére. A rokon beleszeretett egy cselédlányba, ám a család nem fogadta el ezt a románcot, így végül a férfi önkezével vetett véget életének. (Shakespeare lehet iszkai volt igazából... :D) Az akkori piramis darabjait az ínséges időkben a falubelik elhordták és a házaikba építették, de hála a pár évvel ezelőtt kezdeményezésnek ma már újra létezik az emlékhely. Régen a  piramisnál állva be lehetett látni az egész környéket. A kastély körül gyönyörű kert volt kialakítva, ahová a gróf család mindenféle különleges növényt telepített. Bár a szépen kialakított kert eltűnt, helyén szerencsére nem parkoló vagy társasház épült, hanem a természet vette át az uralmat. Az elburjánzott növények, fák alkotják a mai erdő egy részét. Ennek köszönhetően már a kilátás nagy részét is eltakarják a faágak, de azért még így is érdemes ellátogatni ide. A közelben van egyébként a Csillaghegyi kilátó, illetve egy kőasztal, ahol még a mamám is játszott gyerekként. Ez az asztal mindig a hajdan volt zegzugos kastélykertet juttatja eszembe - az egyik kedvenc helyem.

Ti mit terveztek a hétvégén? Van esetleg olyan hely, amit szívesen ajánlanátok másoknak is?

 

"Amikor leesik a hó és fehér szelek fújnak, a magányos farkas elpusztul, de a falka életben marad."

 

- Trónok Harca 7. évad 7. rész

 

Tudom, csúsztam a heti idézettel, de magából az idézetből talán már ki is találtátok ennek az okát: Trónok harca lázban égtem tegnap, és sajnos ez teljes mértékben elvonta a figyelmemet. Biztos vagyok benne, hogy vagyunk így ezzel páran. :P :D Elkezdődött tehát az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb sorozatának lezárása, és elmondhatatlanul kíváncsi vagyok, hogy hová vezet ez a képtelenül fantasztikus történet.

Ti is nézitek a sorozatot?

 

 

Sajnos úgy tűnik, a tavaszi napsütést néhány napig hiányolnunk kell, így hétvégére is jobban teszi az ember, ha benti programot szervez. Én már előre fogom a fejemet, pedig még csak csütörtök van, de már így is tudom, hogy az eső mit jelent: takarítást. Ugh...

Arra gondoltam, hogy adok néhány mentő ötletet nektek az ilyen borongós, bekuckózós napokra. Nyugalom, nem takarítási tippek érkeznek! :D Az utóbbi időben több könyvről is elmondtam a véleményemet, ezért úgy döntöttem, hogy ezúttal nem olvasnivalót, hanem néznivalót ajánlok nektek. Viszont, ha már filmekről beszélünk, akkor legyen szó olyanokról, amik tényleg megérdemlik, hogy elraboljanak pár órát az életedből. Ezen a gondolaton elindulva készítettem nektek a következő listát. Vigyétek, nézzétek, véleményezzétek! ^^

5+1 igaz történeten alapuló film

Amikor találkozom valakivel, aki még nem látta az Életrevalókat, akkor legszívesebben az lenne a bemutatkozás utáni legelső dolgom, hogy a tévé elé ültetem egy kényelmes kanapéra, és addig nem engedem felállni onnan, amíg végig nem nézte a filmet. Sőt! Aki nem rajongója az elektronikának, már színházban is megtekintheti. Nekem volt szerencsém mind a kettőhöz, nagy részt ugyanazok a párbeszédek, a jelenetek, bár tény, hogy az eredeti színészek miatt azért igazán kár lenne kihagyni a mozit.

A történet egy mozgásképtelen, de gazdag férfiról szól, aki ápolójának fogad egy "utcagyereket", akit Omar Sy alakít. (Nézzetek utánna, több remek filmben is szerepelt már!) A szegénységből érkező, laza erkölcsi szabályokat valló srác fenekestül felfordítja a sorsába már szomorúan beletörődő férfi életét. Elképesztő üzenetet küldenek nekünk arról, hogy soha, de soha nem szabad feladni. Na és persze arról is, hogy néha a legváratlanabb személyek lehetnek az életünkre a legnagyobb hatással.

Korábban a Bad Boys miatt szerettem Will Smith-et, majd a Men in Black miatt, végül ezeknek köszönhetően el is könyveltem őt egy dilis, vígjátékokra specializálódott színésznek. Nagy hibát követtem el. A boldogság nyomában című film volt tőle az első komoly alakítás, amit láttam. Azóta már kiokosítottam magam és megnéztem a Hét életet vagy a legújabb filmjét a Váratlan szépséget is. Mind érdemes rá, hogy megnézzük.

Azért szeretnék mégis A boldogság nyomában címűről mesélni, mert szerintem nagyon különleges, hogy a fiával együtt játszik benne. A gyerkőc a filmben is a fiát alakítja, és szívesen megkérdezném tőlük, hogy ez milyen furcsa élmény volt számukra. Első sorban persze a gyereknek lehetett az, hiszen a drága apukának azért már nem kevés rutinja van ebben a szakmában.

A film egy olyan apukáról szól, aki mindenét elveszti, és gyermekével együtt az utcára kényszerül. Nem szeretnék ennél többet elárulni róla, de annyit mondhatok, hogy egyszerre megrázó, megindító, inspiráló és lélekemelő. Arcul csapás arról, hogy az élet néha nagyon nehéz, ám küzdeni mindig megéri.

Ha van film, amin lehet bőgni, akkor ez az, úgyhogy első sorban hölgyeknek merem ajánlani. Neeeeem, egyáltalán nem Channing Tatumról van szó... khm. :D Komolyra fordítva a szót a színész Rachel McAdamsel tökéletes párost alakítanak. Én imádtam őket, teljes mértékben elhittem nekik a ezt a drámai, romantikus történetet.

A sztori szerint adott egy szerelmes pár olyan szerelemmel, amit csak kevesen tapasztalhatnak meg. Aztán jön a csattanó (uh, bocsánat, illetlen szóvicc), amikor egy baleset után a női főszereplő elveszti emlékei legnagyobb részét. Nem emlékszik az eltelt évekre, a férjére, a kiolthatatlannak hitt érzésekre. Mit tesz a férj, amikor a nő eltaszítaná? Kitart. Talán emiatt történt meg, hogy amikor először láttam a filmet, a végén kijelentettem: ilyen nem történik a való életben! Végül kiderült, hogy de, mégis megtörtént. Elképesztőnek tartom mind a mai napig, és számomra ez olyan ékes bizonyíték arra, hogy az igaz szerelem nem csak humbug, hogy kénytelen vagyok elhinni ezt az állítást.

Nem bírom feldolgozni, hogy Leonardo DiCaprio nem ezért az alakításáért kapott Oscar díjat! Szégyen és gyalázat! Bár szemtelenül fiatal volt még ekkor (2002-es filmről beszélünk!), de talán pont ez az oka, amiért igazán megérdemelte volna. Akinek még ennyi nem lenne elég: Tom Hanks a másik főszereplő! Kell ezt még ragoznom? Ha létezik fantasztikus színész, ő határozottan az!

Kettejük párosa egy szédületes hajszába kezd (nem is gondoltátok volna a cím alapján, mi? xD) és olyan kalandos macska-egér játékot űznek, amiről hajlamos az ember azt hinni, hogy kizárólag a mozivásznon töténik meg. Hát nem! Az élet írja a legjobb forgatókönyveket, ez vitathatatlan. Imádtam, amikor a film végén (nyugalom, nincs spoiler) az inspirációul szolgáló valódi személyek életéről is adtak információkat. Két brilliáns elme összecsapása, aminek a végkifejletéért finom kis lelkem oda volt meg vissza!

Az eddig felsorolt filmek közül ez a legfrissebb. Julia Roberts neve már önmagában garanciát jelenthet, ám őszintén szólva ebben a filmben mégsem ő a sztár. Jacob Tremblay mindössze tizenkét éves, mégis olyan hihetetlenül jót alakít egy nagyon komoly szerepben, hogy az állam a padlón koppant.

A film egy rendellenességgel született fiúról és annak családjáról szól. Arról, hogy mennyi megpróbáltatáson mennek át a nap minden percében. Arról, hogyan tartanak ennek ellenére össze. Arról, hogy a gyerekek gonoszak és arról, hogy lehetnek érzékenyek és jók is. Merj más lenni, merj önmagad lenni! Számomra ez a film valódi üzenete, miközben arra is fényt derít, hogy mennyi erő és kitartás lakozik azok lelkében, akik hasonló problémával élnek.

És mellékesen megjegyzem, hogy imádtam a tanár karakterét is, aki nem könnyű helyzetbe került: egy osztálynyi gyereknek kell megtanítania, hogy ne ellenszenvvel fogadják azt, aki különbözik tőlük. Van nehezebb feladat a világon, mint kiölni az emberekből az előítéletet?!

A plusz egy számomra a legnagyobb meglepetést okozó film volt. Miért? Mert az esetek nagy részében kerülöm a katonai filmeket. Nem azért, mert túl sok a véres jelenet, vagy mert túl hangosak a csatajelenetek. Ha így lenne, a megnézendő sorozat- és filmlistámon szereplő címek felét kihúzhatnám. Azért nem szoktam háborús kategóriába sorolható filmeket nézni, mert lelkileg rettenetesen megvisel. Az emberek egymás iránti gyűlölete, a sok értelmetlen, kegyetlen harc és az elesett ártatlanok, akik tulajdonképpen csak rossz helyen voltak rossz időben - ezek teljesen kikészítenek. Híradót sem nézek, mert nagyjából minden este végig sírnám az egészet.

Ez a film mégis felkeltette a figyelmemet. A cím olyan paradoxon, amire azért felkapja az ember a fejét. És ez a történet! Adott egy katona, aki az életét kockáztatja - ez bár elképesztő dolog, mégsem újdonság. Ám amikor adott egy katona , aki mindenféle fegyver nélkül rohan előre a csatatér közepére megmenteni a társait - hát, ez azért hűha! Saját magamból kiindulva bátran merem ezt a filmet olyan személyeknek is ajánlani, akik hozzám hasonlóan ódzkodnak a háborús filmektől. Higgyétek el, ezért a sztoriért érdemes félretenni a kezdeti ellenérzést.

Van olyan, igaz történeten alapuló film, amit ti is szívesen ajánlanátok másoknak?

Remélem, tetszett nektek a filmajánló. Ha szeretnétek, hogy a jövőben is hozzak hasonló témájú bejegyzéseket, akkor jelezzétek a chat felületen vagy a bejegyzés alatt kommentként. :) 

"There's a house we can build

Every room inside is filled

With things from far away

The special things I compile

Each one there to make you smile

On a rainy day."

- The Greatest Showman: A million dreams

A fenti idézet A legnagyobb showman című musicalből van. Nagyon kedvelem azt a filmet, és az összes benne elhangzó dalból ez a néhány sor a kedvencem. Talán azért, mert mindig a saját otthonom jut eszembe erről. Anyukám gyakran mondja, hogy "túl sok kacatod van", de számomra mind egy-egy szép emléket idéz vagy egy utazásomról, vagy a barátokkal, családokkal eltöltött időről - vagy a kettőről egyszerre! ^^

Aki követte a 10 napos kihívást, és olvasta a 7. napra vonatkozó részt, ahol négy könyvet kellett kiválasztanom (elérhető ITT), ő tudhatja hogy a Mi vagyunk a medvék után melyik könyvet szerettem volna a kezembe venni. Hadd meséljek nektek kicsit az alábbi regényről:

DANIEL GLATTAUER - GYÓGYÍR ÉSZAKI SZÉLRE

A tavalyi évben az egyik facebook csoportban szó volt a levélregényekről. Egyet sem olvastam még soha életemben, de a hallottak alapján úgy gondoltam, ideje belevágni és valami újat kipróbálni. Több cím is szerepelt a listámon, azonban a dolog kísérleti jellege miatt úgy gondoltam, hogy jobb kicsiben kezdeni, ezért a nem túl hosszú (238 oldalas) német műre esett a választásom.

Mielőtt továbbhaladnánk, szokás szerint olvassátok el a könyv leírását:

"Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Minthogy újra meg újra a rossz címre ír, Leo egy idő után kénytelen felvilágosítani őt a tévedéséről. Így veszi kezdetét a különleges levélváltás, melynek során a teljes ismeretlenség és kedves bensőségesség közti keskeny mezsgyén egyensúlyozva egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg végül kénytelenek feltenni maguknak a kérdést: vajon a levelekben kifejezett, egymás iránti egyre erősebb érzéseik kiállják-e a személyes találkozás próbáját? És ha igen, hogyan tovább?"

(Forrás: Moly)

Nos, az alapsztorit ez a leírás elég érthetően felvázolja nekünk. Egy ostoba véletlen, egy rosszkor rossz helyen becsúszott plusz betű - néha csak ennyin múlik.

A könyv sok szempontból remek választás volt. Egyrészt teljes mértékben meghozta a kedvemet a levélregényekhez, másrészt pedig jól esett egy ennyire élethű történetet olvasni. Félelmetes, mennyire magamra ismertem néhány szituációban, és az a sejtésem, hogy az olvasóközönség legnagybb százaléka így volt ezzel.

Kezdetben a korábbi, plátói szerelmeimet juttatta eszembe a könyv, akik - pont úgy, mint mindenki másnak - nekem is részesei voltak az életemnek. Talán emiatt tudnám elsősorban keserédesnek leírni a regény által bennem keltett érzést. Nem volt nehéz kitalálni, hogy miért pont ez a kellemetlen, de az élettel együtt járó szerelem ugrott be. Az, hogy a szereplők emailen keresztül kommunikálnak, nem pedig személyesen, kísértetiesen emlékeztet egy olyan szituációra, amikor az internet adta álarc mögé bújva sokkal nyíltabban és könnyebben beszél az ember, ám szemtől-szemben leginkább csak dadogni képes. Tipikus tini-filmes jelenet, és leginkább azért, mert minimum egyszer ezt mindenki átéli.

Álarc. Arctalanság. Rejtőzködést sejtettnek, mégis ilyenkor adja az ember igazán önmagát. Ez tökéletesen kiderült a könyvben is. Elképesztő volt olvasni, hogy mennyire más, ám közben mégis ugyanolyan egy kapcsolat akkor, ha nem "zavarnak be" a külsőségek. Tudom, ez most kissé kacifántos, megpróbálom kibogozni.

Más, mert a külsőség nem jelent gátló tényezőt. Akárki, akármit mondd, manapság az bizony igenis számít. Ha eléd áll egy olyan személy, aki a lehető legtávolabb esik az "esetedtől", akkor nem kezdeményezel vele kommunikációt, vagy ha ő teszi meg, próbálod a legrövidebben lezárni. Így soha nem tudhatod meg, hogy milyen ember társaságától estél el. Nem kell egyből házasságra gondolni, itt egy tökéletes barát elvesztésére is gondolok. Az, hogy a szereplőink a számítógépük mögé bújtak, adott számukra egy lehetőséget arra, hogy igazán őszintén megismerjék egymást. Függetlenül attól, hogy kinek milyen színű a haja, vékony vagy túlsúlyos-e, alacsony vagy magas, fiatal vagy idős. Minden, ami "normális" esetben alapvető információ, sőt, részei az első benyomásnak, hiszen mindez - többnyire - ránézésre megállapítható, itt elenyészett, jelentéktelenné vált. Legalábbis egy ideig.

Ugyanolyan ez az email-kapcsolat, mint mindegyik másik, mert idővel itt is óhatatlanul felbukkantak problémák. Érdekellentétek, amik esetén kompromisszumot kell kötni. Kíváncsiság és a vágy, hogy a számodra fontos személyről mindent megtudj. És igen, kezdetben bármennyire is szép, idővel egyre sürgetőbb kérdéssé válnak a külsőségek is. Ám akkor már mérlegelni kell: mi az, amit még titokban tarthatok? Amit még megvédhetek az email adta álarc mögött? És mi az, amit ki kell adnom magamból annak érdekében, hogy a másikról is többet tudjak? Adok-kapok játék ez; ha az egyik féltől sokat várunk, nekünk is sokat kell beletenni. És mi történik akkor, ha én többet veszíthetek a "sok" beleadásánál, mint a másik? Tipikus kérdések egy kapcsolatnál, nem igaz?

A női és férfi hozzáállást, gondolkodást, szemléletet és viselkedési formákat is tökéletesen bemutatja Glattauer. Lényegében én arra jutottam, hogy pont annyira különbözünk egymástól, mint amennyire hasonlítunk. A könyvben szó van arról - nyugalom, semmilyen "poént" nem lövök le -, hogy a női karakter, Emmi néha "lealacsonyodik" a férfiak világába és az ő szemszögükből vizsgálja az adott kérdést, ám amikor így tesz, a férfi majdnem minden alkalommal elutasító lesz, kérdőre vonja őt. A férfi pedig pont ellentéte mindennek, amit nőként várna az ember: rendkívül kitartó!

Az író sikeresen fent tartja az olvasó érdeklődését a történet elejétől a végéig. Adott egy érdekes véletlen, ami a kezdeti, döcögős indulást teszi izgalmasabbá, majd jönnek a könnyek és nevetések, amiknek hála mindig pont akkor kapunk újabb löketet a folytatáshoz, amikor az előző már kissé fogytán volt. Talán ennek is köszönhető, hogy számomra ez szó szerint a letehetetlen kategória volt és 24 óra leforgása alatt, minden erőlködés nélkül végigolvastam (pedig azon a napon még egy családi látogatást is tettünk Esztergomban xD).

Nem tudom, hogy kettejük történetét lehetett volna-e fokozni az első részben. A könyvnek van folytatása (A hetedik hullám), és a lezárásnak köszönhetően alig várom, hogy azt is elolvassam, de azt hiszem, hogy a Gyógyír északi szélre számomra pont eleget adott. Kevesebbnél reklamálnék, többet már lehet túl soknak éreztem volna. Így azonban gazdagabb lettem egy rendkívüli olvasmánnyal.

Forrás: saját fotó

Zárásként néhány személyes adat a könyvről:

Könyv elkezdésének ideje: 2019.02.16

Könyv befejezésének ideje: 2019.02.17

Így jutott hozzám: 2018 karácsonyán kaptam ajándékba

Kedvenc főszereplőm: Leo - Én lepődtem meg a legjobban, de szívesebben azonosultam vele, mint Emmivel. Talán ennek az az oka, hogy túl jól ismerem a női nemet, így Leo több meglepetést okozott a reakcióival, mint Emmi.

Kedvenc mellékszereplőm: Adrienne - Bár csak Leo emailjeiből "ismerhettük meg", a mellékszereplők közül mégis őt jegyeztem meg a legjobban. Talán azért, mert tetszett, ahogy segített Leonak, még úgy is, hogy amit csináltak az tiszta őrültség volt.

Aki a legnagyobb meglepetés volt: Leo - Nos, ahogy már pár sorral feljebb is megfogalmaztam: tekintve, hogy nem vagyok férfi, így az ő karaktere okozott nagyobb meglepetéseket. Emmi kiborulásainak nagy részét szinte előre meg tudtam volna jósolni - magamból kiindulva. :D 

Kedvenc idézeteim:

"- {...} Ron, kis drágám, ez csodálatos! Prefektus leszel! Minden gyerekem az volt!

- Mi mik vagyunk Freddel, az unokáid?"

- J.K.Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje

Boldog bolondok napját - akarom mondani: boldog Fred és George Weasley napot! :D Ha engem kérdeztek, találóbb lenne az utóbbi, ugyanis számomra ők az elsők, akik ezen a napon az eszembe jutnak. Nyilván nem véletlen! A könyvtörténelem egyik legütősebb testvérpárosa a szememben,; sokszor könnyfakasztó-hasfogós-arcfájós nevetést csaltak elő belőlem. Sok idézetet összegyűjthettem volna tőlük, de ez volt az első, ami eszembe jutott (talán azért, mert az ötödik részt olvastam legutóbb...), de természetesen számos egyéb van még.

Nektek melyik a kedvenc idézetetek a lökött vörösöktől? :D