Write Tag a Kacatos dobozból - 02. ...még az Óperenciás-tengeren is túl

január 10, 2019

Sziasztok!

A tavalyi évben rengeteg különböző book tag, write tag és egyéb témákat érintő tagek szinte százával repkedtek felém. (Költői túlzás, engedjétek el.) Mivel azt már meggyóntam - bár elég feltűnő bűn volt, úgyhogy túl nagy titkot nem árultam el -, hogy 2018 második felében rettenetesen elhanyagoltam a blogjaimat, ezért az sem lesz számotokra túl meglepő, hogy ezzel együtt járt az is, hogy a különböző kihívások teljesítésével borzasztóan lemaradtam. Igyekeztem legalább a blogger társaim által küldött feladatokat megcsinálni és komolyan azt hittem, hogy az összeset sikerült lezárnom tavaly. Sajnos súlyos tévedés volt.

Ezúton is szeretnék sűrűn elnézést kérni kedves Liától, amiért az általa küldött Write Tag második felét elfelejtettem. Így igaz, hazudnom sem érdemes, sajnos teljesen kiment a fejemből. Talán valamennyivel enyhítem ezt a bűnt azzal, hogy bár későn, de észrevettem, és lemaradásomat azonnal szeretném behozni! Lia oldalán a kihívást IDE kattintva érhetitek el. Lia, nagyon hálás vagyok a jelölésért, köszönöm!

A Write Tag kihívás első részét IDE kattintva visszaolvashatjátok. :)

Forrás: Pinterest
Szabályok:
  1. Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
  2. (Ha másolásvédelem van az oldaladon, jelöltjeidet irányítsd a Kacatos dobozra, innen el tudják vinni a dolgokat.)
  3. Linkeld annak a nevét, aki jelölt téged!
  4. Válaszolj a kérdésekre!
  5. Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! ;)
  6. Jelölj te is bloggereket a játékra és linkeld az oldalukat!
  7. Értesítsd őket a jelölésről!
Kérdések:

1. Valós, alternatív földi vagy kitalált világban alkotsz-e legszívesebben?

A kitalált világoktól mindig kicsit tartottam. Nem titok, hogy maximalista vagyok, így addig nem lennék nyugodt, amíg meg nem alkottam a legapróbb sarkát is képzeletben. Lássuk be, ez hatalmas meló, és nagyon sok buktatója van. Ezért a legtöbbször a valós világba helyeztem a történeteimet. Alternatív földi világot Az Elhagyott kapcsán kezdtem el alkotni, és a folyamat még mindig nem ért véget. Hihetetlenül sok lehetőség és ötlet - ám ez persze hihetetlenül sok időbe is telik. Ennek ellenére eddig ezt élvezem a legjobban.

2. Miért? Mit szeretsz benne?

Furcsamód pont azt, ami miatt az elején még tartottam tőle: a rengeteg lehetőséget és az alaposságot. A világépítős játék nélkül azt hiszem, még mindig gyerekcipőben járna ez a projekt, de annak hála az alkotás folyamata rendszerezetté vált, így sokkal nyugodtabban gondolhatom végig pontról ponta a világom alkotóelemeit. Ennek köszönhetően már nem pánikot jelent a sok féle variáció, hanem tényleg élvezetes és izgalmas játékot. Úgy alakítom a környezetet, ahogy csak szeretném. Ettől érzem úgy, hogy nem csak a történet és a karakterek, hanem mindezeknek az egész világa a saját alkotásom.

Forrás: Pinterest
3. Szoktál-e írás előtt vagy alatt kutatómunkát / világépítést végezni?

Mindig. Még akkor is, amikor nem világépítésről van szó, hanem a valóságba képzelt történetről. Megtörtént eset: egy eddig még nem publikált (és még befejezetlen) kalandregényemben a főgonosz az egyik jelenetben egy nagyon drága whiskyt ivott. Az ital neve egy, maximum két mondatban szerepelt, ám mielőtt beleírtam volna, körülbelül egy órán át böngésztem a netet, hogy megtudjam, mégis melyik whisky számít igazán menőnek. xD

4. Miért igen, miért nem? És ha igen, hogyan? Van bevált módszered?

A google a legjobb barátom. Szerintem manapság már természetes, hogy ha valamit meg akar tudni az ember, akkor először az interneten keresgél. Tulajdonképpen nincs olyan információ, amit ne lehetne megtalálni ilyen-olyan oldalon. Ettől függetlenül néha mást is használok. Nem rég például beszereztem egy gyógynövényekről szóló könyvet, amelyből szintén használtam fel italokról, kenőcsökről szóló részeket egy-egy írásomhoz. 

5. Mennyire törekszel valósághűségre, ill. hihetőségre?

Amennyire csak tőlem telik. Szerintem nagyon sokat dob az íráson, ha az hihető, és amennyiben lehetséges, megfelel a valóságnak. Természetesen rengeteg téma van, amiről csak halvány fogalmam lehet még akkor is, ha az internetet böngészem. Legnagyobb bánatomra polihisztor nem vagyok, ám ennek ellenére megteszek minden tőlem telhetőt. Rendszerint ezért haladok lassan az írással: sok idő a háttérkutatás, amit a hitelesség érdekében végzek.

Forrás: Pinterest
6. Szerinted hogy lehet ezt elérni?

Kutatással, utánaolvasással. Ha te, mint író nem veszed a fáradtságot, hogy az általad érintett témába jobban beleásd magad, és több részletet megtudj róla, akkor az olvasók miért vegyék a fáradtságot ahhoz, hogy elolvassák a művedet? Lehet, hogy nem írsz le minden megtudott információt. De sokkal hitelesebb világot, környezetet és párbeszédeket írhatsz akkor, ha ismered ezeket a tényeket. Én hiszek abban, hogy ettől érezhetően jobb lesz az alkotás minősége.

7. A történeteid többsége egy vagy több helyszínen ill. világban játszódik?

Általában több várost érintenek a helyszínek, de van, hogy csak egyet. Ilyenkor igyekszem a város több fontosabb részét is megmutatni a cselekmény alatt. Arra még soha nem volt példa, hogy különböző világokban játszódjon egy történet.

8. Íróként hogy állsz a tájleírásokhoz, helyszínbemutatásokhoz?

A legnagyobb félelmem ezekkel kapcsolatban az, hogy túl sablonos, amit írok. Nyilván ezt soha nem fogom tudni objektíven a saját írásomról megállapítani, úgyhogy ez örök félelem marad. :D Igyekszem a cselekményt figyelembe véve leírni a szereplők környezetét. Megtanultam például, hogy ha menekül a szereplő, akkor felületesen figyel a környezetére, ha settenkedik akkor sokkal aprólékosabb leírás is megengedhető. Nekem legalábbis ezek váltak be. Sokszor visszaolvasom a régi írásaimat, mert utólag sokkal több hibát észrevesz az ember, és talán ezzel valamennyire elkerülhető a rettegett sablonosság is.


Forrás: Pinterest
9. Mit gondolsz arról, hogy van, aki szerint azért írnak olyan sokan fantasyt, mert az könnyű zsáner, hiszen ott „bármi megtörténhet”?

Igaz, hogy könnyen megváltoztatható minden, ami egyébként biztos tényként kezelendő. A fizika törvényeitől elkezdve egészen addig, hogy létezhet purlitzer penna. Ám azt kijelenteni, hogy könnyű fantasy regényt írni, azért elég túlzó. Szerintem egy regény megírása már önmagában nem egyszerű. Viszont annak is meg van a hátránya, hogy a fantasy ennyire közkedvelt lett: rengeteg Zs kategóriás könyv születik. Ha valaki igazán jót akar írni, akkor nehéz olyan témát találni, amit valaki már nem érintett, vagy ha már ismert témáról írunk, akkor nagyon nehéz a tömegből valóban kiemelkedőt létrehozni.

10. Van-e valami érdekességed a világokról, helyszínekről, amit elmesélnél? :)

Az Elhagyott történetben egyetlen földrész maradt már csak a bolygónkon, és ezt Vaalbarának neveztem el, míg az azt körbeölelő végtelen óceánt Miroviának. A név választás nem véletlen. Érdekelnek a földtörténeti témák, így akadt a kezembe "A csodálatos Föld" magazin. Ebben olvastam, hogy 3,6 milliárd éve alakult ki Földünk első szuperkontinense, és ezt nevezik Vaalbarának. Több milliárd évvel később, a lemeztektonikai folyamatoknak köszönhetően különböző szuprkontinensek jöttek létre, melyek közül a legnagyobbnak a Rodinia szuperkontinenst tartják. Ezt vette körül a Mirovia szuperóceán. A névválasztást mindig komolyan veszem. :D


Forrás: Pinterest
Már nagyon sok emberhez eljutott ez a Write Tag, és nem szeretném ugyanazoknak a személyeknek elküldeni. Remélem, jól láttam, hogy az alábbi jelöltemnél még nem járt ez a kihívás (ha tévedek, ne haragudj! :D):


Olyan sokat segítettél abban, hogy az emberek megtalálják a saját írói hangjukat, de ritkán hallottuk a tiédet. Én nagyon kíváncsi vagyok, hogy ha nem az írásról írsz, akkor milyen témában alkotsz szívesen. ^^ Remélem, te is élvezni fogod a kihívás kitöltését. :)

- Henna

Ezek is tetszeni fognak:

4 megjegyzés

  1. Nagyon szépen köszönöm a kihívást, Henna! :)
    A hétvégén meg is írom az erről szóló bejegyzést! Köszönöm, hogy rám gondoltál!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper! És én köszönöm, hogy elfogadod a kihívást. Nagyon kíváncsi vagyok a válaszaidra. :)

      Törlés
  2. Hahó!

    No, itt is írom, hogy ilyesmiért aztán ne szabadkozz, főleg előttem ne, aki tudjuk, hogy nem a legszorgosabb tag-töltögető. ^^"

    Úgy látom, nagyon hasonlóan állunk a dolgokhoz, pl. kutatáshoz, meg hogy igen, a kitalált világ azért ugyanúgy sok munkával jár, mint a valódi. A táj/helyszínleíráshoz meg tök jót írtál, bennem ez így még nem tudatosult, pedig valójában logikus. No, még tanultam is valamit. :)

    Amit meg a világépítős játékról írtál, annak nagyon örülök! Annyira jó látni, hogy bár én is csak most tanulgatom, fedezem fel az egészet, mégis tud segíteni egy ilyen, és eléri azt a célt, amire a kitaláláskor szántam. ^^

    További szépeket!

    Lia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy részben tanulságosak is voltak a válaszaim. :) Az pedig nem titok, hogy a világépítős játék tényleg a szívem csücske, mindig nagyon élevezem, amikor azokra a feladatokra alkothatok, a játékért pedig kizárólag neked tartozom hálával, hiszen te mutattad. :D ;)
      Köszönöm még egyszer ezt a kihívást, remélem idén is látunk majd ilyen jókat. :P

      Törlés

Írásaimmal itt is találkoztok

Ha kihívásra vágysz

Világdarabok játék