Pergamen Helyett

Sziasztok Csillagok!

Ha csütörtök, akkor új fejezet! Ebben a részben megbizonyosodhattok róla, hogy bizony egy kisvárosi csaj azt csinál, ami csak akar!

Kiderül egy régi szereplő új képessége, továbbá Cassy életébe tornádóként ront be egy újabb vörös hajú szépség, aki csak káoszt és felfordulást hagy maga után.

Kellőképpen felcsigáztalak benneteket? Akkor kattintsatok és merüljetek bele Cassy Gale életének újabb fejezetébe. Kíváncsian várom a véleményeteket akár a fejezet végén feltett kérdésekkel kapcsolatban, akár bármi másról.

EGYÉB HÍR: Nem sokára megosztok veletek egy novellát, ami ugyancsak a Sagittariusokhoz kapcsolódik. Ha kíváncsi vagy Ezüst Sárkány történetére, akkor érdemes erre tévedned a hétvégén! ;)

Cassy azt hitte arra van kevés esélye, hogy meggyőzze szüleit az egyetemmel kapcsolatban. Mikor azonban a Központ előtt állt és azon gondolkodott, bemenjen e vagy sem, rájött, hogy Patricket meggyőzni arról, hogy elmenjen egy egyetemi bulira, sokkal lehetetlenebb feladat.

Azonban volt egy aprócska hang, a lelkiismerete, ami azt duruzsolta, hogy az sem valami jó ötlet, hogy barátnőjét egyedül elengedje egy tulajdonképpen ismeretlen sráccal a sötét, kivilágítatlan parkba. Bár Jason nem tűnt különösebben veszélyesnek, Terry iránt mutatott túlzott rajongása azért adott némi okot Cassynek a kételkedésre. Ezt persze Terryvel nem közölhette, de amúgy is volt még egy indok, amit magának is nehezen ismert be. Ha ez a hagyományos évnyitó buli valóban olyan fergeteges, mint ahogy Jason állította, akkor elképzelhető, hogy Cassy szempontjából egy sokkal figyelemreméltóbb pasi is ott lesz.

Soha senki nem fészkelte még be magát ennyire Cassy gondolatai közé és a lány még nem tudta eldönteni, hogy ennek örüljön e vagy sem. Egyetlen szúrós pillantásba olyan sok mindent belegondolt már, pedig ő volt az, aki óvva intette az ilyen viselkedéstől Terryt is. Erre tessék. Most pont ugyanolyan tüneteket produkál, mint ő. Nem engedheti, hogy ennyire legyűrjék az érzelmei, ha egyszer Harcosnak készül. Ideje lenne összeszednie magát.

Már épp arra készült, hogy ráveszi végtagjait a mozgásra és végre belép az épületbe, amikor a hátsó kert felől Lionel és egy ismeretlen másik férfi jött elő.

- Cassy, épp rólad meséltem Ethannek!

- Remélem, semmi rosszat – mondta a lány, miközben kezet fogott az említett férfival. – Hello, Ethan. Úgy hallottam, te leszel az edzőm.

- Részben – bólintott. Kézfogása erős és határozott volt, tenyerei nagyon érdesek és szárazak voltak. Egy igazi Harcos keze.

Ethan McGarrett magas férfi volt. Nem olyan erős testfelépítésű, mint Lionel, de nyúlánkabb volt, ami valószínűleg fürgévé is tette a terepen. Szőke haja katonásan rövidre volt vágva, barna szemei kíváncsian mérték fel leendő edzőpartnerét. Félmosolyra húzta a száját, ami csibészes, rosszfiús külsőt kölcsönzött, és az biztos, hogy piszkosul jól is állt neki.

Cassyt teljesen lefoglalta Ethan fizimiskája, ezért váratlanul érte, amikor a férfi még jobban rászorított Cassy kezére, majd hirtelen magához rántotta, miközben ügyesen megfordította. Cassy háta keményen a férfi mellkasának ütközött. Az egyik pillanatban még mosolyogva üdvözlik egymást, a következőben pedig már hátracsavart kézzel, torkának szegezett tőrrel állt a férfi fogásának csapdájában.

- Első lecke kicsi lány: mindig légy résen!

Bár a férfi szorosan tartotta, Cassyben volt annyi erő, hogy a derekához szíjazott Ezüst Sárkány nyelét megmarkolja. A pikkelyeket mintázó, érdes felület ismerős tapintása egyből magabiztossá tette. Egyetlen szemvillanásnyi alkalma volt csak kihúzni a tokból, de sikerült, és most egyenesen a férfi hasához tartotta. Éles helyzetben nem tudott volna halálos sebet ejteni támadóján, ahhoz túl kevés volt a mozgástere, de annyira azért megsebezhette volna, hogy kiszabaduljon.

- Taníts valami újat! – mondta diadalittasan.

Ethan a következő pillanatban már el is engedte. Nem mosolygott, de elismerően nézett rá. Lionel ezzel szemben könnyeit törölgette a nevetéstől.

- Barátom – vágta hátba Ethant -, úgy látom túlságosan alábecsülted Miss. Gale képességeit.

- A reakcióidőd elég jó.

Elég sovány dicséret volt, de Cassy olyan elégedett volt magával, hogy ezzel is bőven beérte.

- Köszönöm – mondta, miközben visszatette Ezüst Sárkányt a tokjába.

- Gyere, biztosan nehéz volt az első nap. Inaya isteni ebédet főzött, meg kell kóstolnod! – Lionel maga előtt engedte be a házba, a sort Ethan zárta. Cassy figyelmét annyira lekötötte egész nap Nathaniel, hogy eszébe sem jutott enni és egészen eddig a pillanatig nem is érzékelte, mennyire éhes.

Besétáltak a konyhába, ahol Inaya éppen mosogatott. Cassy soha nem látott még ekkora konyhát. A falat félig apró, vörös csempe díszítette, amit bizonyos időszakonként napraforgó minta szakított meg. A sötét fa pult és szekrények melegséget árasztottak, a széles ablakon beömlő napfény pedig csak fokozta azt. Középen széles konyhaszigetet alakítottak ki, aminek az egyik oldalánál négy bárszék kapott helyet. Ezek közül kettőt elfoglalt Theo és Penelopé. Úgy tűnt a kislány feszülten figyeli Theo kezét.

- Itt van ez az érme, látod? – kérdezte a fiú. – És most pedig csiribú-csiribá! - Egy ügyes kézmozdulattal elrejtette az érmét, mire a kislány eltátotta a száját.

- Anya, anya láttad? Theo varázsolt nekem!

- Hűha, ezt nekem is meg kell tanítanod – ült le a fiú mellé Cassy.

- Csak egy látványos trükk, semmi mágia nincs benne – magyarázta elvörösödve mindkettejüknek Theo.

- Anya pedig tud igazából is varázsolni ám! – mondta büszkén Penelopé.

Cassyt meglepte, amit hallott. A mágia régen sokkal több Sagittarius vérében folyt. Manapság már rendkívülinek számított, ha valaki tudott bánni vele. A mágia sok féleképpen megmutatkozhatott a Sagittariusoknál. Voltak, akik csak ügyesen bántak a gyógynövényekkel, de voltak, akik akár tárgyakat is tudtak mozgatni elméjükkel. Cassy nem ismert egyetlen ilyen személyt sem, de a könyvekben olvasta, hogy akiben felfedezik a mágiára való hajlamot, ő az Ősök elrejtett városában, Menedékben tanulhatott maguktól az Ősöktől. Bennük még nem kopott meg ez a tudás, így ők tudták megtanítani ennek az erőnek a megfelelő irányítását.

Inayának feltűnt Cassy kíváncsi tekintete, ezért miután lerakott a lány elé egy adag spagettit, ő is helyet foglalt a pultnál.

- Ha legközelebb nem eszed meg a zöldséget, téged foglak békává varázsolni – dorgálta Penelopét, aki azonban csak jót mosolygott anyja szavain. – A képességem eléggé behatárolt, de Gyógyítóként nagy hasznát tudom venni. Sagittariusként így is hamarabb gyógyulunk, mint a Kívülállók, de a mágiám segítségével még ezt az időt is képes vagyok lerövidíteni.

- Hűha! – bukott ki Cassyből két falat között. – Ez igazából elég menő képesség Inaya. Nem is csodálom, hogy ezek után Gyógyító Mester lettél.

- Nos, igen elég egyértelmű volt, hogy melyik területen fogok kitűnni a Vizsgán – értett egyet. Cassynek feltűnt, hogy miközben mesél, folyton a nyakában lógó ékszerrel játszik. Két vékonyszemű aranylánc volt. Az egyiken egy apró nyíl, a másikon hasonló méretű csillag medál függött.

- Hogy működik pontosan?

- Leegyszerűsítve úgy, hogy a saját energiámat át tudom adni a betegnek, aki ebből táplálkozva gyorsabban felépül. Nagy koncentrációt igényel a részemről és eléggé kimerít, de ha megfelelően irányítom ezt a képességet, akkor tényleg komoly segítséget jelent.

- Kár, hogy a holtakat nem támasztja fel – szólt közbe Theo. Bár nem ez volt vele a célja, a hangulat így is megfagyott a konyhában.

- Igen – értett egyet vele halkan Inaya. – Sajnos vannak begyógyíthatatlan sebek.

- Ha már a sebeknél tartunk – szólt váratlanul közbe Ethan, megtörve ezzel a szomorkás pillanatot -, mikor is jössz le edzeni Theo?

Az ebéd ezután már kellemesebb hangulatban telt. Cassy megtudta, hogy Theo a könyvek világában érzi otthon magát, és láthatóan kellemetlen téma volt számára a testedzés, ezért Lionel gyorsan terelte is a témát Ethan nagy bánatára.

Inaya valóban istenien készítette el Cassy kedvenc fogását, és a baráti csevej is feldobta kicsit a hangulatát. Úgy gondolta, ha most nem megy be Patrickhez, akkor soha. A dolgozószobája a könyvtárszobából nyílt. Apró helyiség volt, de azért egy széles íróasztal, két könyvespolc és két karfás fotel könnyedén elfért benne.

A Vezető az asztalnál ült, amikor Cassy belépett az irodájába.

- Szervusz, Cassandra! Hogy telt az első napod?

- Egész jól – mondta Cassy, miközben helyet foglalt az egyik sötétkék fotelben. Nagyon ügyelt rá, hogy egyenletesen lélegezzen és ezzel szívverését is normál tempóra ösztökélje.

- Örömmel hallom. Legalább annyi előnyöd származik az egyetemi tanulmányaidból, hogy fel tudjuk mérni a Kívülállók jelenlegi tudását. Ez akár még hasznos is lehet nekünk a jövőben. Ha megismerjük a tudásukat, akkor könnyebben elrejtjük előttük a titkainkat.

Patrick szavai egyből Nathaniel mindentudó, átható tekintetét juttatták eszébe, és hirtelen nagyon melege lett a kis szobában. Azonban ekkor meglátott egy kiskaput, amin kilépve talán elérheti célját.

- Valóban – sietett egyetérteni. – Hiszen az elsődleges célom az, hogy a lehető legjobban kiismerjem a Kívülállókat, hogy később könnyebben meg tudjam őket védeni.

Patrick figyelmét felkeltették a lány szavai. A Vezető pontosan tudta, hogyan érje el valaki azt, amit akart, és a hízelgés ennek egyik bevált módszere volt. Letette az eddig kezében fogott tollat, hátradőlt a székében és teljes figyelmét Cassynek szentelte.

- Bölcs gondolat Cassandra, még ha a módszered merőben szokatlan is.

- Talán pont ezért hoz majd sikereket. A Vizsga után egyértelmű, hogy a küldetésemre kell majd koncentrálnom, és mivel olyan kevés idő van hátra addig, szeretném azt maximálisan kihasználni. Minél több időt töltök Kívülállók között, annál több tudást szedhetek össze. Pontosan ezért szeretnék elmenni a ma esti összejövetelükre is. Ott sokkal több lehetőségem nyílik rá, hogy a Kívülállók valódi személyiségét megismerjem. Rengeteg információt gyűjthetnék ma este, ha elmehetnék.

Cassy igazán büszke volt magára. Szerinte sikerült tökéletesen becsomagolnia a kérdést. Legalább egy másodpercig ezt gondolhatta… Aztán ránézett Patrickre. Felemelte szemöldökét és apró mosolyra húzta száját. Kinevette. Nem a szó szoros értelmében, de Patrick jól átgondolt mozdulatai és arckifejezései mögé nézve tisztán látszott, hogy mélyen elrejtve magában bizony nevet.

- Nos, Cassandra, bár becsülöm az elhivatottságod, javaslom, azt inkább a Vizsgára való felkészülésbe fektesd bele, ne a Kívülállók világába.

És ennyi volt. Néhány szó elég volt hozzá, hogy Cassy gondosan felépített érvelését úgy eltapossa, akár egy cigarettacsikket.

- Egyetlen estéről lenne szó. Valójában csak néhány óráról! Ha néhány órányi magoláson múlik a Vizsgám sikeres végkimenetele, akkor akár el is áshatnám magam a kertben most rögtön!

- Határozottan úgy emlékszem, hogy azt mondtad, tanulni szeretnél jönni az egyetemre. Márpedig ha jól sejtem, a ma esti „összejövetel” nem éppen tanulócsoport lesz, nem igaz? Én felügyelek a biztonságodért, márpedig egy esti buli nem éppen azt szolgálná.

- De…

- Cassandra, akár egyetértesz a döntésemmel akár nem, az mindenképpen végleges.

Patrick ezzel lezártnak tekintette a témát, amit azzal is kifejezett, hogy ismét kézbe vette drágának tűnő tollát és az előtte lévő iratnak szentelte figyelmét. Cassy megpróbálhatta volna tovább győzködni, de tudta, hogy semmi értelme nem lenne. Valószínűleg csak még inkább felbosszantaná, ami pedig további szankciók bevezetéséhez is vezethet.

Felállt a karosszékből és köszönés nélkül távozott a szobából. Annyira elvakította a düh, hogy a könyvtár ajtajában egyenesen beleütközött egy karcsú, nagyon vörös és nagyon göndör hajú lányba. Magasabb volt nála, bár Cassy termetét figyelembe véve ez nem volt túl meglepő. Nyúlánkabb alkata miatt vékonyabbnak is tűnt, de mikor beleütközött és gyakorlatilag visszapattant róla, érezte, hogy mennyi erőt rejt a nőies külseje.

- Figyelj a lábad elé!

- Bocs – szabadkozott Cassy. Az indulatai kicsit sem hagytak alább, ezért több szót nem fecsérelt a lányra, inkább elindult az emeletre, megcélozva szobáját.

A lépcsőfordulóban járt már, amikor meghallotta a lányt.

- Fel is adod? – kérdezte gúnyosan.

Cassy megtorpant. Vajon hallotta, hogy mit beszéltek Patrickkel? Tudomása szerint minden helyiség hangszigetelt volt, hogy a Sagittariusoknak is lehessen némi magánélete, így elképzelése sem volt, hogyan hallhatta őket a lány.

- Hogy mondod? – kérdezett vissza.

- Ha abból a szobából jöttél ki – intett a dolgozószoba irányába -, és ennyire feldúlt vagy, akkor biztosan valami szabályba ütközőt szeretnél tenni. Nem kaptál engedélyt, ezért felmész durcáskodni a szobádba? Ez nagyon… aranyos. – Az utolsó szót már inkább köpte, mint mondta.

A stílusa kicsit bicskanyitogató volt Cassy szerint, de azt el kellett ismernie, hogy átlátta a helyzetet. Ezúttal jobban megfigyelte a lányt. Hajkoronája Terry egyik kedvenc meséjének főszereplőjére, Meridára emlékeztette, és az is biztos volt, hogy körülbelül ugyanolyan makacs és önfejű. Szemeit vastagon kihúzta fekete szemceruzával és tussal, száját vörösre rúzsozta, ami kiemelte ajkának szép vonalát. Az erős smink alatt lágy vonású arca volt, de ezt nyilvánvalóan minden eszközzel igyekezett leplezni. Fekete tépett szélű farmer sortot viselt, magas sarkú bokacsizmával. A rajta lévő vörös trikó Cassy szerint néhány mérettel kisebb volt, mint kellett volna, de nem igazán volt mit takargatnia a lánynak, mert alakján látszott a rendszeres testedzés. Derekára egy vörös-fekete kockás inget kötött, de Cassy gyanította, hogy sokkal inkább a divat miatt viseli, mint inkább azért, mert annyira hideg lenne szeptember elején.

Határozottan készült valahová.

- Sasha, igaz? – tippelt Cassy. A vörös Miss. William csak kurtán bólintott. – A tanévnyitó buliba készülsz? – Feleslegesen tartotta kerülgetni a forró kását, inkább a közepébe vágott. Sasha olyan lánynak tűnt, aki ezt értékeli.

- Te nem? – Szélesen vigyorgott. Provokálta Cassyt, de a lány úgy döntött, nem hagyja magát.

- Úgy tűnik nem – intett a dolgozószoba felé. – Korai lenne még kihúzni a gyufát.

Sasha hangosan nevetni kezdett, és színpadiasan eljátszotta, ahogy letörli nevetéstől kicsorduló, nem létező könnyeit.

- Cassy, Cassy! Minden pillanat tökéletes arra, hogy kihúzd a gyufát. Ezt nem lehet beidőzíteni, egyszerűen csak… megtörténnek a dolgok és kész. Sodródni kell az árral. – Szenvedélyesen, hevesen gesztikulálva adta elő monológját, de aztán leengedte karját és felemelt szemöldökkel nézett Cassyre. Abban a pillanatban rettenetesen emlékeztetett apjára, Patrickre. – Ugyan, minek is jártatom itt a számat? A kis városi lányok örökre apuci kedvencei akarnak maradni.

Sasha hátat fordított, majd elindult a bejárati ajtó felé. A nappali boltíves bejáratából Theo kukucskált ki a folyosóra. Nyilvánvalóan mindent hallott, mert aggodalmas tekintettel nézett Cassyre. A lány mozdulatlanul állt a lépcsőfordulóban, és egyre csak Sasha utolsó szavai ismétlődtek a fejében. Tudta ő, hogy provokálni akarta, de a fenébe is, sikerült neki.

- Cassy, ne… - kezdte Theo, de Cassy már rohant is felfelé a hálóba. Ezúttal azonban egészen más cél vezérelte, mint pár perccel ezelőtt.

Az utca végében, nem messze a Központtól volt egy buszmegálló. Körülbelül húsz perc volt az út a Pandora szívében található parkig. Azon átvágva lehetett a leggyorsabban eljutni az egyetemre. Cassy egy lila apró virágokkal díszített szoknyát és egy fehér blúzt vett fel, mire Terry figyelmeztette, hogy ez már nem Green Village, és sürgősen el kell menniük vásárolni. Cassy szerint nem volt semmi probléma a szettjével, de minél később kellett visszamennie a Központba, annál jobb volt.

Barátnője kifaggatta az új lakótársairól, és a szobáról készült képeket látva sajnálkozott, hogy nem mehet el Cassyhez látogatóba.

- Oké, akkor majd te jössz hozzám, a kollégiumba. Elképesztő, hogy micsoda élet van ott! Még hajnali kettőkor is a társalgóban ültem egy csapat sráccal és arról folyt a vita, hogy a nagyképernyős tévén milyen filmet nézzünk meg ma este. Alig tudtam elaludni, annyira zsongok. Érzem Cassy, hogy olyan sok jó dolog fog történni velünk ebben a városban!

- Így legyen! Viszont ha ki akarunk tartani az egyetemen, nem ártana időben beérni az órára, úgyhogy csipkedd magad!

A Pandora Egyetem kocka épület volt, aminek a közepén egy nagy kertet alakítottak ki. A kert dísze a centrumban elhelyezkedő csillagvizsgáló volt, amit a régi történetek szerint egy Sagittarius építetett már legalább száz éve. Az egyetemet körben korinthoszi oszlopok díszítették és széles, hosszú lépcső vezetett a bejárathoz. Az előcsarnok hatalmas belmagasságú volt és Cassyék minden szava visszhangzott ott.

A nyár végén minden gólya kapott egy elektronikus üzenetet, amiben megtalálták többek közt az órarendjüket is. Ezen szerepelt az előadóterem száma is, de sajnos Cassyéknek ez nem sokat segített. Egyre kevesebb diák lézengett a folyosókon, ami riasztó jele volt annak, hogy a lányok egyre nagyobb eséllyel fognak elkésni.

Terry találomra választotta a folyosókat és fel-le robogott a lépcsőkön, de Cassy úgy érezte így lassan már az épületből sem tudnának kijutni, nem hogy egyetlen termet megtalálni a több százból. Terry épp azon tanakodott, hogy balra vagy jobbra forduljanak, amikor valaki a hátuk a mögött kilépett az egyik ajtó mögül.

Cassy már azelőtt hallotta a szívverését, hogy meglátta volna. Kissé ütemesebben dobolt a mellkasában, mint ahogy az általában a Kívülállóknál lenni szokott, úgyhogy arra gondolt, biztosan ő is siet valahová. Az emberek illatából elég könnyen meg tudta állapítani az illető nemét még látatlanban is, így nem lepődött meg, amikor megfordulva egy fiatal sráccal találta szemben magát.

Szőke haját engedte hosszúra megnőni, így az már a vállára lógott. Kék tekintete Cassyt egy pillanatra Theora emlékeztette, de ennek az ismeretlennek valamivel sötétebb árnyalatú volt a szeme, mint a Sagittarius fiúé.

Egyértelmű volt, hogy késésben van, mert óráját nézve, lehajtott fejjel ment el Cassy mellett és ütközött bele egyenesen Terrybe, aki tőle szokatlan módon, némán figyelte a srác minden apró mozdulatát.

- Bocsánat! – szabadkozott.

- Egy ilyen helyes srácnak semmiért sem kell bocsánatot kérnie tőlem – mondta Terry búgó hangon.

Nagyon kevesen múlott, hogy Cassyből ne bukjon ki a nevetés. Sokszor látta már barátnőjét „akcióban”, így jól tudta, hogy ezt a hanghordozást igazán különleges alkalmakra tartogatta. Nem kellett a mágia képességével rendelkeznie ahhoz, hogy megjósolja, mi lesz köztük a beszédtéma a következő pár órában. Terry meg akarja majd szerezni a szőke jóképű srácot, aki tökéletesen beleillett eddigi hódításainak sorába. Mindig is odavolt a szőkékért. Terryhez nem csak a vörös hajkoronája miatt illett igazán a tűz eleme, hanem temperamentuma miatt is. Nem kellett félteni őt egy percig sem. Cassy tulajdonképpen már előre sajnálta a fiút, aki észrevétlenül sétált bele egy hatalmas csapdába. Bár nem úgy tűnt, hogy ő ezt nagyon bánta volna.

- Nem gondoltam volna, hogy ekkora szerencsém lesz már a suli első napján – vágta rá Mr. Szőke, bevetve a jól begyakorolt vigyort, ami természetesen telibe talált Terrynél. – Jason vagyok.

- Terry – nyújtott kezet a lány.

- Cassy – mondta ő is a miheztartás végett, majd elszámolt magában tízig. Ennyi időt engedélyezett barátnőjének a szemezésre, majd úgy döntött, vállalja a kockázatot és belerondít a pillanatba. Köhögött egyet-kettőt, hátha ennyi is elég lesz, de tévedett.

- Bocs, hogy közbe szólok, de eléggé sietünk – mondta, nem törődve Terry bosszús pillantásával.

- Igen-igen nekem is mennem kell – felelte a srác, de tekintetét le sem vette Terryről. Cassy már inkább ijesztőnek gondolta a túlzott érdeklődést, de be kellett látnia, hogy paranoiásabb az átlagnál.

- Talán tudnál nekünk segíteni – vetette fel Terry.

- Bármiben!

- Ezt a termet keressük. – A kezében tartott telefon képernyőjén az órarend volt. – Elsőévesek vagyunk és az épület kész labirintus.

- Á, csillagászat alapjai? Nem jártok már messze. Menjetek el ott balra és szemben, a folyosó legvégén megtaláljátok a termet.

- Örök hálám üldözni fog – kacsintott Terry.

- Nem fogok messze menekülni előle.

- Aha, oké. Hát, köszi – szólt Cassy, majd belekarolt barátnőjébe és a mutatott irányba húzta.

- Sok sikert Mr. Rayfusszal! – kiabált még utánuk Jason. Egészen addig követte őket tekintetével, amíg be nem kanyarodtak a folyosón.

- Te is láttad, amit én? – Terry levakarhatatlan vigyorral az arcán megpördült párszor a folyosón. Léptei olyan légiesek voltak, hogy Cassy egy pillanatra azt hitte, barátnője nem is sétál, hanem repül.

Sokszor látta már Terrytől ezt a reakciót, így nem voltak olyan illúziói, hogy a lány első látásra beleszeretett élete párjába. Az érzései még Cassynél is könnyebben eluralkodtak rajta, akár jók voltak, akár rosszak. Barátnője számtalanszor volt már visszavonhatatlanul szerelmes és legalább ugyanennyi alkalommal tört össze a szíve örökre. Cassy teljesen a másik végletet képviselte. Soha nem érezte még, hogy szerelmes lett volna és Ryan Goslingon kívül nem is rajongott egy pasiért sem. Azt pedig határozottan számításba se akarta venni, amikor egyik gimnáziumi osztálytársa házibuliján a szekrénybe bújva megcsókolta Liam Wilkint.

A Sagittariusok közé tartozott, ám világából kevés másik személyt ismerhetett. A farmon elég elszigetelten éltek, és bár ennek biztonsági szempontból megvoltak az előnyei, a lány azért sajnálta, hogy nem voltak Csillagifjú barátai. Az emberek között sokkal jobban érezte magát, de egyetlen szemvillanásnyi időre sem felejtette el, hogy mennyire más, mint ők.

Annak ellenére, hogy sejtette, barátnője ismét szárnyra kapott érzései gyors zuhanást eredményeznek majd, engedte, hogy Terry boldogan és súlytalanul lebegjen egy ideig. Miközben barátnője áradozott, Cassy megtalálta a termet. Halk duruzsolást hallott bentről, amit határozottan rossz jelnek vett. Ha nincs hangzavar, zsivaj, akkor valószínűleg az óra elkezdődött.

- Elkéstünk – állapította meg hangosan. Ezzel már Terry figyelmét is sikerült felkeltenie.

- Tényleg? – kérdezte, majd ő is fülelni kezdett. – Basszus. Nem hallok semmit. Tutira elkezdték már.

- Oké, semmi gond. Ez nem a gimi – nyugtatta magukat Cassy. – Nem fognak leszidni, vagy kihívni felelni, csak mert elkéstünk.

- Igen, igazad van. Ne legyünk már betojik! – Mielőtt Cassy bármit is reagálhatott volna rá, Terry megtalált önbizalmával karöltve lendületesen benyitott az előadóterembe.

Cassy vett egy mély levegőt, majd követte barátnőjét. A teremben két oldalt széles lépcsősor vezetett lefelé a professzor asztalához és a táblához. Az emelkedő padsorokban ülő diákok kíváncsi és hű-ezt-megszívtátok tekintettel fordultak a késők felé. Hasonló érdeklődést mutatott irántuk az ősz hajú, magas, szétálló fülű és lapátkezű Mr. Rayfus is, aki magyarázás közben hagyhatott félbe egy kézmozdulatot, mert a táblára kivetített anyagon mutatott valamire, de közben Cassyéket figyelte némán.

Terry lendülete is megtört egy pillanatra, de próbált úgy viselkedni, mint akinek nem tűnt fel, hogy ők vannak a figyelem középpontjában. Tekintetével szabad helyet keresett, de Cassy már rég megállapította a szomorú tényt, miszerint az első sorba kell helyet foglalniuk.

- Segíthetek hölgyeim? – tette fel a kérdést mély, szinte már dörmögő hangján a professzor.

- Nem, köszönjük, találunk helyet – felelte Terry. Cassyt lenyűgözte, hogy mennyire fesztelen tud lenni.

- Nem kell tovább keresgélniük. – Mr. Rayfus rámutatott az első sorban látható két üres székre.

- Köszönjük! – mondta Cassy, majd lesütött tekintettel elindult lefelé.

- Mivel ez a legelső óra még elnéző vagyok, de félre értés ne essék, ha még egyszer valaki késik az órámról, nem leszek vele ilyen előzékeny.

Miután leültek az első sor szélén, Cassy előhalászta válltáskájából jegyzetfüzetét és a Terrytől kapott kabala tollat. Rózsaszín volt természetesen. Legelső nap a gimnáziumban Cassy azért ült le Terry mellé, mert egyszerűen az ő kisugárzását érezte a legpozitívabbnak. Aztán amikor látta, hogy a lány mormol valamit, miközben a tenyerébe firkál három egymásba fonódó kört, gyorsan arrébb is ült, mert azt hitte, szüleinek igaza volt az őrült emberekről, és biztosan Terry is valamilyen sátánista szekta tagja. Azóta persze kiderült, hogy a lánynak ez amolyan szerencsehozó rituáléja. Olyan, mint másnak valamilyen kabalafigura vagy ékszer, amit mindig visel, ha nagy nap elé néz. Aznap a gimnáziumban szerencsére Terry nem hagyta menekülni Cassyt, mellé ült, majd a kezébe nyomta a rózsaszín tollat.

- Mindenkinek szüksége van a saját babonáira – mondta. Cassy azóta nem ír mással.

- Nos, mielőtt kedvesen félbeszakítottak volna – folytatta előadását Mr. Rayfus, és nem sok jót ígérően nézett a lányokra -, épp be szerettem volna mutatni Önöknek a tanársegédemet, Mr. Nathaniel Brentet.

A kínos belépő után Cassynek fel sem tűnt, hogy a tőle távolabb eső sarokba valaki támasztja a falat. Amikor azonban részegezte tekintetét, úgy érezte, többet le sem veszi róla.

Nathaniel körülbelül vele egykorú lehetett, bár egy Kívülálló szemével borostás arca miatt biztos idősebbnek tűnt. Határozott vonásai voltak, kissé markáns álla és csokoládé szemei. Éjfekete haja valószínűleg hosszabb lehetett a megszokottnál, mert kezével párszor próbálta hátrasimítani. Cassy jól hallotta, hogy a teremben több lány is felsóhajtott és abszolút egyet tudott érteni velük.

- A fogadóórámon kívül elsősorban hozzá forduljanak a kérdéseikkel, és csak akkor jöjjenek hozzám, ha az a lehetetlen szituáció fordulna elő, amikor Mr. Brent nem tud kielégítő választ adni.

- Ó, nekem aztán adhatna kielégítő választ – mormolta mellettem Terry. Cassynek muszáj volt elmosolyodnia barátnője piszkos fantáziáján. – Kár, hogy nem szőke.

Cassy egy cseppet sem bánta ezt, ahogy azt sem, hogy széles vállai és erős karjai voltak. Nyugodt szívveréséből ítélve egyáltalán nem zavarta, hogy a teremben minden szempár rá szegeződik. Ha igazán koncentrált volna, akkor Nathaniel minden egyes hajszálát külön-külön megnézhette volna. Soha nem örült még ennyire Sagittarius képességeinek.

Mr. Rayfus vagy túl figyelmetlen, vagy túl figyelmes volt, amikor a tisztán kivehető sóhajokat tudomásul sem véve folytatta az előadást. Nathaniel visszament a sarokba és leült egy székre.

Ekkor találkozott a tekintetük. Cassy érezte, ahogy szíve egy nagyot dobban, majd olyan tempóban kezd dübörögni a mellkasában, mintha ki akarna onnan törni. Valami Nathanielnél is megváltozott. Olyan áthatóan nézte Cassyt, mint aki belelát a lelke legmélyére is. Az ő szíve is gyorsabb iramot vett fel, de a lány alig tudott erre figyelni. Még ahhoz is komoly erőfeszítés kellett, hogy emlékezzen, hogyan vegyen levegőt.

Nathaniel kemény tekintete nem azt a romantikus üzenetet hordozta magában, hogy mindent tudni akarok rólad, meg akarlak ismerni. Nézésével mintha kijelentette volna, hogy ő bizony már mindennel tisztában van. Cassyt kirázta a hideg.

Túl sok titkot rejtegetett, amikről egy Kívülálló sem szerezhetett tudomást. Azt a luxust, hogy valaki kiismerje nem engedhette meg magának. Nathaniel tekintete pont ettől volt olyan ijesztő a lány számára, valahogy mégsem tudott elszakadni tőle. Mintha összekötötte volna őket valami láthatatlan cérnaszál, ami vékony volt ugyan, de elszakíthatatlan.

Végül Nathaniel fordult el először, de Cassynek feltűnt, hogy az óra végéig csak az ablakon bámult kifelé. Még így is annyira lekötötte a figyelmét, hogy ha Terry nem szól rá, akkor észre sem veszi, hogy vége az órának. Kábultan pakolta össze a füzetet és a tollat, amiket még csak nem is használt.

- Föld hívja Cassyt!

- Mi?

- Ó, kisanyám, te aztán nagy bajban vagy, mi? – nevetett, miközben a tömeggel együtt araszoltak felfelé a teremben. Nathaniel a tanárok által használt hátsó ajtón szinte kimenekült a teremből, miután Mr. Rayfus befejezte az órát.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz – hazudott Cassy, bár ő maga is tudta, hogy barátnőjét ennyivel nem veri át.

- Mr. Nathaniel Tanársegéd Brentről természetesen. Nem csodálom, hogy elakadt a szavad, lehetetlenül jól néz ki. Hozzáhasonlóval soha nem találkoztunk volna Green Villageben.

- Hát az biztos – mondta Cassy, bár valójában azt gondolta, hogy egyszerűen nincs még hozzá hasonló sem. Volt valami ijesztő, de mégis lenyűgöző benne, amitől Cassy képtelen volt másra gondolni.

- Nocsak, nocsak – mondta Terry, mikor kiértek végre a teremből. Cassy követte barátnője pillantását. Jason állt a folyosó másik oldalán és a tömeget fürkészte.

- Nem hiszem el, hogy két mondattal az ujjad köré csavartad – mondta bosszúsan Cassy, de Terry csak mosolyogva legyintett.

- Hello lányok! – köszönt oda nekik Jason, mikor végre észrevette őket.

- Szia Jason – válaszolták kórusban.

- Reméltem, hogy még itt talállak titeket.

- Máris hiányoztam? – incselkedett Terry, amitől Cassy határozottan kezdte felesleges harmadiknak érezni magát.

- Percről percre egyre jobban – ment bele a játékba Jason is. Úgy tűnt, valóban megtalálta zsák a foltját. – Ezért is gondoltam rá, hogy meghívlak a ma esti tanévnyitó bulira. Kint leszünk a parkban a kilátónál, ahogy minden évben. Fergeteges szokott lenni!

- Jól hangzik! – Ha a fergeteges és a buli szó elhangzott, az olyan volt Terrynek, mintha bekapcsoltak volna rajta egy gombot, ami kimeríthetetlen energiával látja el. – Mindenképpen ott leszünk, ugye Cassy?

Amellett, hogy amúgy sem Cassy szokott lenni a buli királynő, azt sem szabadott elfelejtenie, hogy jelenleg milyen szabályok között él.

- Nem biztos, hogy el tudok menni.

- Jesszusom, Cassy ne csináld már! Az év első bulija! A mi legelső egyetemi bulink! Ezt soha nem tudjuk már bepótolni. Ha ezt kihagyod, örökre bánni fogod!

- Megbeszéljük, jó? – Nem feltétlenül Jason előtt szerette volna megtárgyalni a dolgot.

- Én ott leszek Jason – szögezte le Terry.

Miután megbeszélték, hogy mikor és hol találkoznak, Jason elbúcsúzott, a két lány pedig elindult abba az irányba, amerre a kijáratot sejtették. Persze Cassy nem is remélte, hogy ennyivel megúszta, és nem kellett csalódnia.

- Drága barátnőm, ugye nem gondolod komolyan, hogy nem jössz el velem?

- Tudod, hogy szigorúak a szabályok Patricknél. Nagyon kicsi az esélye, hogy már az első este elenged bulizni.

- Ha valaki jól ki tudja használni a bolhányi esélyeket, az te vagy.

- Ne aggódj, nem vagyok olyan rémes. Nem kell elhinni azt, amit mások mondanak – nyugtatta Lionel Cassyt, bár vigyorából lehetett sejteni, hogy bárkik is a többiek, nem lódítanak túl nagyot.

- Lionel kiváló tanító, biztosra veszem, hogy erre te magad is hamar rá fogsz jönni. – Tekintve, hogy a lány szerint Patrick külön örömet lel mások verejtékes küzdelmében, ezért szavai nem hatottak rá túl megnyugtatóan.

- Eddig is remek oktatásban volt részem – felelte Cassy dacosan. Apja valóban kivételesen jó tanárnak bizonyult az évek során, de a lány tudta, hogy mennyire ritka volt az, hogy ő otthon tanulhatott. Ez biztos szúrta a Vezető szemét, és Cassy úgy érezte, meg kell védenie apját.

- Azt nem kétlem – bólintott Lionel. – Anthony Gale sokak előtt példakép még a Harcosok között is. Ennek ellenére, eltérő a módszerünk, úgyhogy biztosan tudok majd mutatni pár új fogást.

Cassy szerette a kihívásokat, és kezdte elhinni, hogy Lioneltől tényleg sokat elleshet. Ennek ellenére 

büszkesége nem engedte, hogy szemforgatás nélkül hagyja a férfi megjegyzését.

- Nagyon emlékeztetsz valakire – nevetett fel Lionel, aki nem mulasztotta el a reakciót.

Kijelentésére még Patrick is megengedett magának egy kurta nevetést, de a Vezető nem hagyott túl sok időt a jókedvnek. Kihasználta a Központig tartó utazást arra, hogy ismertessen néhány „alapvető szabályt”.

- A szüleid megbíztak bennem annyira, hogy egyetlen gyermeküket rám bízzák. Elvárom, hogy ez iránt a bizalom iránt kimutasd a tiszteletedet azzal, hogy betartod a Központ szabályait. Sötétedés után csak az engedélyemmel hagyhatod el az épületet, és akkor is csak felügyelettel. Ezen felül, akárhányszor kilépsz a Központ ajtaján, tájékoztatnod kell róla. És ez vonatkozik azokra az alkalmakra is, amikor elmész az iskolába. Ha nem is nekem szólsz, akkor legalább a Központ egyik Mesterének. Nem hanyagolhatod el a Vizsgára történő felkészülésedet, ezért rendszeresen kell edzened Lionellel és Ethannel, továbbá az elméleti tudásodat is el kell mélyítened, amire a könyvtárunkban szerencsére kitűnő lehetőséged lesz.

Cassy első gondolata az volt, hogy ennyi erővel egy nyomkövetőt is beleültethetnének a bőre alá és mindenkinek könnyebb dolga lenne, azonban nem akart ötleteket adni Patricknek, így ezt megtartotta magának.

- Ki az az Ethan? – Jobbnak látta, ha a szabályok iránti érzéseiről nem kezd el beszélni, ezért inkább igyekezett terelni a témát.

- Ethan McGarrett – válaszolt Lionel. – A Központ egyik Harcosa.

- Vagyis a te embered?

- Valahogy úgy, bár Ethan nem épp az a fajta személy, aki szeret beosztottként gondolni magára –mondta Lionel. Hangjában alig hallhatóan, de ott volt egy cseppnyi rosszallás. – Inkább segédedzőnek mondanám. Bőven lesz időd megismerni őt, mert elég sokat fogtok együtt tréningezni.

Remek, gondolta Cassy. Már két embernek is az a feladata, hogy elgyepálja őt.

- Hányan laktok a Központban?

- Veled együtt már nyolcan – válaszolt ezúttal Patrick. Időközben már letértek az autópályáról és a városba vezető főúton haladtak. - Lionel felesége, Inaya a Gyógyító Mesterünk. Kettejüknek van egy rakoncátlan kislánya, Penelopé. Hány éves is már Lionel? Hat?

- Nem sokára hét – válaszolt nagyot sóhajtva az apuka. – Lassan a fejünkre nő. Makacs és dacos, akárcsak te, Cassy. Azt hiszi, nem tudom, de folyton belóg az edzőterembe, pedig tíz éves koráig nem tehetné. – Bár próbált bosszankodni emiatt, tisztán látszott, hogy Lionel rajong a lányáért és jól eső büszkeséggel tölti el, hogy olyan nagy érdeklődéssel figyeli a Harcosokat.

- Nem sokára megérkezünk Cassandra – tájékoztatta Patrick.

Már egy külvárosi résznél jártak, ahol gondosan lenyírt füvet, fehér kerítést és bicikliző gyerekeket lehetett látni a tágas családi házak előtt. Ahogy beljebb mentek, egyre sűrűbben helyezkedtek el a lakóházak, feltűnt egy-egy kisbolt és buszmegálló is. Patrick jobbra-balra kanyargott a kis utcákon, majd egy zsákutcába hajtott, aminek a végén egy kétemeletes kúria emelkedett a szolidabb házak fölé.

A kovácsoltvas kerítés után a bejárati ajtó előtt egy kör alakú szökőkút volt, melynek közepéből egy levelekkel díszített oszlop állt ki. A teteje egy tálat formázott, amelyből folyamatosan kicsurgott a víz. A cseppek leperegtek a borostyán leveleken, majd belecsobbantak az alsó medencébe. A szökőkút körül egy köves feljárót alakítottak ki, ami elkanyarodott a ház jobb oldala felé, ahol egy több férőhelyes garázst építettek ki. A garázs falát szintén borostyán fedte be, így úgy tűnt, mintha a zöld barlangoknak lenne fehér garázsajtójuk.

Cassy észre sem vette, hogy tátott szájjal néz fel az épületre. Soha nem volt túl jó művészettörténetből és az építészetből, így fogalma sem volt, hányadik századból ragadt itt az épület, de annyit azért meg tudott állapítani, hogy lenyűgöző volt. Körülbelül tíz fokos, széles lépcső vezetett a kétszárnyú, sötét fából készült bejárati ajtóhoz. A külső falakon látszott, hogy valaha ugyan fehérek voltak, mostanra már megkopott, szürkés színben díszelegtek, de az ablakba és az első teraszra kihelyezett színes virágok kompenzálták az egyhangúságot. Bár első ránézésre úgy tűnt, már több száz éve itt áll a ház, közelebbről Cassy már látta, hogy sok újítás történt. Az ablakok jól szigeteltek voltak, és rajtuk keresztül átnézve jól látszott, hogy a belső tér modern kialakítást kapott.

Cassy, Patrick és Lionel kiszállt a kocsiból, majd elkezdték kipakolni a csomagokat. A lány épp azzal küzdött, hogy ne ejtse le a kezében tartott dobozt, amikor kinyílt a bejárati ajtó és egy tetőtől talpig rózsaszínbe öltözött törpe rohant feléjük kitárt karokkal és lehetetlenül csokoládés arccal.

- Apa, apa! – kiáltozta, majd nem törődve a Lionel kezében lévő két bőrönddel, egyenesen a férfinak rontott és amilyen szorosan csak tudta, megölelte a derekát.

Lionel egy lépést hátratántorodott, de sikerült megtartatnia az egyensúlyát, így még a csomagok sem estek ki kezéből.

- Hello hercegnőm! Csak nem megint csokit csentél?

Penelopé tekintetén látszott, hogy teljesen elfelejtette, hogy foltos a szája. Elengedte apját, lesütötte szemét és halkan, de mosolyogva csak annyit mondott: - Talán.

Cassynek nem sok tapasztalata volt kisebb korú gyerekekkel, de eszébe jutott, hogy anyja mindig leszidta, amikor észrevette, hogy belenyúlt a nagyon titkos helyre rakott édességdobozba.

Farmerjének zsebéből előhalászott egy zsebkendőt, majd odanyújtotta Penelopénak.

- Tessék, ezzel gyorsan eltüntetheted a bizonyítékot, és akkor senki más nem tudja meg – kacsintott.

Penelopé pár másodpercig gyanakodva méregette Cassyt, mint aki azt mérlegeli, hogy elfogadhatja-e ezt az apróságot egy idegentől.

- Ő Cassy Gale kislányom. Ő is itt fog lakni velünk.

Több sem kellett Penelopénak, gyorsan elvette a zsebkendőt és már törölte is vele a száját és az arcát. Apja bemutatása után biztosan úgy vélte, hogy ha velük fog lakni az új lány, akkor már nem is számít idegennek. Miután végzett a piszkos zsebit odanyújtotta Cassynek.

- Köszönöm! A nevem Penelopé Hunter és hét éves vagyok. Vagyis hat és fél, de Patrick bácsi szerint már mondhatom azt, hogy hét.

Cassy nevetve elvette a koszos papírt, majd ő is bemutatkozott.

Penelopé után egy border collie robogott ki az udvarra. Egyből a kislányhoz futott, majd Cassy és közé állt védelmezőn. Gyönyörű kutya volt fehér-fekete hosszú szőrével és eltérő színű szemével. Az egyik égszínkéken, a másik sötétbarnán vizslatta Cassyt.

- Ő itt Mercy, a kiskutyám. Mercy, ő pedig Cassy. Velünk fog lakni.

Cassy lemerte volna fogadni, hogy az állat Penelopé minden szavát érti, mert a kijelentést hallva óvatosan közeledni kezdett felé. Cassy szabad kezét kinyújtotta az állat felé, aki lassan megszagolgatta az ujjait. Cassy keze csokis lett a zsebkendőtől és láthatóan Mercy ennek nagyon örült.

- Kicsim szólnál anyunak, hogy megjöttünk? – kérte Lionel. - Mi addig felvisszük Cassy cuccait a szobájába.

Cassy, a Vezető és a Harcos Mester vezetésével elindult a bejárati ajtó irányába. Egy kisebb előszoba fogadta, aminek ugyanolyan napsárga falai voltak, mint nekik a farmon. Cassy megnyugodva fújta ki a levegőt. Talán ez egy jel, hogy itt is otthon fogja érezni magát valamikor.

A bal oldali falon végig fogasok roskadoztak a temérdek pulóver és kabát súlya alatt, a jobb oldalihoz pedig egy több szintes cipőtárolót helyeztek. Bár ajtaja csukva volt, Cassy biztos volt benne, hogy jól tippelte meg a tároló tartalmát. Az ajtóval szemben egy boltíves átjáró egy szűkebb folyosóra vezetett, ahonnan mindkét irányba több ajtó is nyílt, a végében pedig egy fa lépcsősor vezetett az emeletre.

A két férfi egyenesen a lépcső felé ment. Bár csak egy-egy pillanatra kukkanthatott be a helyiségekbe, annyit kitalálhatott, hogy a balra eső első szoba a nappali, a lépcső előtt, szintén ebben az irányban pedig a tágas konyha kapott helyet. Jobbra az első ajtó csak résnyire volt nyitva, így Cassy csak egymás mellett sorakozó, plafonig érő hatalmas könyvespolcok egy részét láthatta. Az ezt követő ajtó pont akkor nyílt ki, mikor a kis költöztető brigád elérte a lépcsőt.

Egy nyúlánk, vékony, kócos, szőke hajú srác lépett ki rajta és épp sötétzöld pulóverét tűrte be farmerjába. Szóval ez lesz a fürdő – állapította meg magában Cassy. Az ismeretlen fiú nagyjából Cassyvel egykorúnak tűnt és emellett nagyon megilletődöttnek. Szinte megdermedt, mikor meglátta az idegent. Cassy biztosra vette, hogy azon gondolkodik, visszamegy a fürdőszobába és magára zárja az ajtót. Ehelyett azonban összeszedte magát, megköszörülte a torkát és kinyögött egy halk köszönésfélét.

- Hello – köszönt vissza határozott hangon Cassy. Volt valami furcsa és mégis aranyos ebben a srácban. Kis sutának tűnt, de Cassy elszégyellte magát erre a gondolatra, mert ráébredt, hogy ez talán rosszabbul hangzik, mint kellene.

- Segítsek a dobozokkal Lionel? – fordult a férfihoz sokkal magabiztosabban. Lehet, csak az idegenekkel szemben volt félénk, gondolta mosolyogva Cassy.

- Kösz, Theo, azt hiszem még egy szatyor maradt, azt felhoznád? – kérte Lionel a fiútól. Már a lépcsőfordulóban járt, amikor hátrafordult és az elsiető Theo után kiabált. – A slusszkulcsot is hozd be!

Cassy szinte oda sem figyelt a párbeszédre, kíváncsisága minden koncentrációját az emeletre irányította. Valamivel szélesebb folyosóhoz értek, amelynek falait ellepték a különböző fotók. Szinte alig látszott, hogy milyen színű a fal, mert a legkülönbözőbb fajtájú és méretű képkeretekben számtalan fénykép szolgált díszítésként.

Nem maradt idő arra, hogy jobban szemügyre vegye a képeket, mert Lionel és Patrick már régen a második emeleten jártak. Cassy gyorsan utánuk iparkodott. Az előzőhöz hasonló folyosó fogadta, de itt csak egy-két kép volt és bézs színű falak. A folyosó végén egy hatalmas kör alakú ablakon keresztül dőlt be az augusztusi napfény. Az ablak előtt a folyosó kiszélesedett, és az így kialakított részre pár babzsák fotelt és egy két személyes, szebb napokat látott barna bőr kanapét raktak. A bútorok egy kávézóasztalt fogtak közre, amin egy pakli kártya szétszórva hevert.

Négy ajtó nyílt ezen a szinten. Cassyt a jobbra esőhöz irányították. Patricknek sikerült valahogy kinyitnia a szoba ajtaját, majd odabent letették a csomagokat.

- Kellene egy lift – állapította meg nevetve Lionel, aki egyik vállát markolászta, hogy a súlytól megviselt izmokat kicsit ellazítsa.

- Egy Harcos Mesternek ennek gyerekjátéknak kéne lennie – bukott ki Cassy száján. Amint a szavak elhagyták ajkát már félve nézett Lionelre, hiszen lehet, hogy túl korai volt még heccelni a másikat. A Mester azonban hahotázni kezdett, majd megrázta mutatóujját Cassy felé.

- Erre visszatérünk még az edzésen.

Bár ez semmi jót nem jelenthetett, Cassy így is neveti kezdett.

- Pakolj ki nyugodtan Cassandra – mondta búcsúzóul Patrick, mire a két férfi magára hagyta a lányt a szobájában.

Cassy felsóhajtott és alaposan körbenézett új lakhelyén.

A falak halványszürkére voltak festve, de a hangulatos fenyőfa bútoroktól így is világosnak tűnt a szoba. A tekintetet először természetesen a széles franciaágy vonzotta magára. Fehér és szürke mintás párnákat raktak rá és egy hasonló rojtos szélű plédet. Az ágy magas támlája fölött végig a falra egy keskeny polcot erősítettek fel, amin Cassy már látta is a könyveit és a fényképeket. A bútor két oldalán egy-egy olíva zöld éjjeliszekrény volt, az egyiken egy olvasólámpával.

Az ággyal szemben egy nagy, három ajtós gardróbszekrény kapott helyet, és egy gyönyörű, hatalmas, karfás fotel, amit Cassy egyből ki akart próbálni. Az ülőalkalmatosságot úgy fordították, hogy az ablakok felé nézzen. A párkányokkal egy magasságú tárolót raktak eléjük, aminek párnázott volt a teteje, így kényelmesen odalehetett ülni.

Az ágy melletti egyszerű fehér ajtó a fehér csempékkel kirakott fürdőszobába vezetett. Kis helyiség volt, de jól felszerelt. Egy zuhanyfülke, egy vécé és egy mosdószekrény. A mosdókagyló fölötti falrészen végig tükör volt, amitől sokkal tágasabbnak tűnt a fürdő, mint amilyen valójában volt.

Cassy mindig is szeretett volna egy ilyen szobát. A fa bútorok engedték, hogy úgy képzelje, közel van a természethez, akár a farmon. Az ablakpárkánynál kialakított olvasósarok és a saját fürdőszoba csak hab volt a tortán. Mióta kiderült, hogy ide kell költöznie, lelki szemei előtt mindig egy ócska, rozoga házat képzelt el, ahol majd biztos osztoznia kell a háló-, és fürdőszobán. Megkönnyebbült, hogy ilyen szép környezetbe került és egy apró reménysugár életre kelt a szívében. Talán mégsem lesz itt olyan rossz. Talán megtanul együtt élni az itteni Sagittariusokkal, és sok évvel később majd nyugodt mosollyal az arcán fog visszaemlékezni az itt töltött boldog időkre.

Talán abból is sejteni kezdhette volna, hogy a maga elé képzelt kép mindig is csak álomkép marad, hogy a következő pillanatban hangos zene tolakodott be szobájába és a nyugodt életről szőtt terveibe. 

A dübörgő dubstep elefánt módjára tiporta porba a lelki békéjét.

- Mi a…

- Sasha.  – Az alig ismert hang váratlanul érte Cassyt, aki ijedten fordult meg. A földszinten látott fiú, Theo állt előtte, kezében egy szatyorral, amiben Cassy emlékei szerint a kedvenc kispárnája és a Terrytől kapott plüssmackója volt. Remek.

- Parancsolsz? – Kellett pár pillanat, hogy Cassy újra megtalálja a hangját, de végül szerencsére meglett. Odament Theohoz, gyorsan elvetett tőle a holmiját és odarakta a többi közé, a szoba közepére.

- A zene. Sasha szokta ezt hallgatni, amikor duzzog – magyarázta a fiú, akinek valószínűleg nem jutott eszébe, hogy Cassy még így sem értheti, hogy kiről beszél.

Most, hogy közelebb állt hozzá, Cassy alaposabban megfigyelhette a srácot. Kék szemei a sosem látott tengert juttatták a lány eszébe. Haja valamivel rendezettebb volt, mint pár perccel ezelőtt, de még így is olyan volt, mintha most kelt volna ki az ágyból.

A fiú zavartan megköszörülte a torkát, mire Cassy észbe kapott és rájött, hogy talán kínosan sok pillanatig nézte némán a fiú arcát. Remélve, hogy ezzel gyorsan el is feledtetheti tettét, kinyújtotta kezét a fiú felé és bemutatkozott.

- Cassy Gale vagyok.

- Igen, tudom – mosolygott Theo, majd kezet rázott a lánnyal. – Én Theo Attkins.

- Theo? – nézett felhúzott szemöldökkel újdonsült lakótársára Cassy. – Minek a rövidítése?

- Jobban járok, ha minél később tudod meg – nevetett. Cassy is hasonlóan érzett a Cassandra használatával kapcsolatban, úgyhogy teljes mértékben megértette a fiút.

- Na és Theo, elmeséled nekem, hogy ki az a Sasha?

*

Sasha William nem más volt, mint Patrick lánya. Cassynek ugyan rémlett egy kislány azon a régi fotón, amit apja mutatott, de eddig bele sem gondolt igazán, hogy a szigorú Vezetőnek családja van, ezért kissé meghökkent. Theo persze jól szórakozott rajta, de megnyugtatta, hogy hamar megismer majd mindenkit, és nyugodtan érezze csak otthon magát. Bár Theo kedves volt és biztatóan nézett Cassyre, a lány azért úgy sejtette, hogy az ilyen dolgok nem mennek túl könnyen.

Miután Cassy magára maradt a szobájában, előkereste a telefonját és felhívta barátnőjét.

- Na, végre! –üdvözölte Terry. – Kezdtem azt hinni, hogy tényleg elástak!

- Nem, semmi ilyesmi – nyugtatta Cassy. – Ami azt illeti, elég eseménytelen utunk volt.

Annak ellenére, hogy Terry a legjobb barátnője volt, valódi énjét nem ismerhette. Így azonban hamar meg kellett tanulnia hazudni neki, bár Cassy jobb szeretett elferdített igazságként gondolni ezekre. A barátnője védelmét szolgálta, hogy nem tud mindent, és Cassy ezért cserébe hajlandó volt megfizetni az árat, és füllenteni néha-néha.

- És milyen a hely? Találkoztál már mással is, vagy csak azzal a kamillás faszival?

- Patricknek hívják Terry – nevetett. – A hely igazából elég jó. Az épület olyan, mint egy régi kúria. Tudod, amilyen a régi fekete fehér filmekben van, vagy a büszkeség és balítéletben, csak annál azért kisebb. A szobáról majd csinálok pár képet és megmutatom.

- Vagy akár meg is látogathatlak – vetette fel az ötletet Terry. – Én már ki is pakoltam a cuccaimat a koliban, úgyhogy igazából ráérek.

Bármennyire is jó buli lett volna barátnőjével együtt berendezni a szobáját, sajnos Terry lehetetlent kért.

- Bocs, de Patrick elég karót nyelt. Nem engedi, hogy látogatóim legyenek, úgyhogy maximum én mehetnék át hozzád, de akkor soha nem végzek a pakolással.

- Jézusom, téged egy zárdába küldtek?! Hát, ez felháborító. Önálló, felnőtt nő vagy az ég szerelmére… - Cassy hagyta, hogy Terry kibosszankodja magát. Tudta, hogy értelmetlen lenne megszakítani a szóáradatát, így csak csendben, mosolyogva hallgatta barátnője ismerős káromkodásait.

Pár perccel később azzal az ígérettel búcsúztak el egymástól, hogy másnap az egyetem bejáratánál találkoznak. Cassy farmerje hátsózsebébe csúsztatta a készüléket, majd nagy lendülettel neki állt berendezni az otthonát.

*

Észre sem vette, hogy elrepült az idő. Kint már rég sötét volt, csak a zsákutcában lévő házak ablakaiból szűrődött ki némi fény. Nem volt túl sok holmija, de mindent körülbelül háromszor rakott át másik polcra vagy fogasra. Pont, ahogyan saját magának, úgy a dolgainak sem találta meg a rendes helyét. Idegen volt a környezet, idegenek voltak a bútorok, az illatok, sőt még a hangok is. A farmon tücskök zenéjét hallgatta esténként, itt vagy a dubstep szólt hangosan valamelyik szomszédos szobából, vagy az autók hangja szűrődött be.

Cassy ritkán esett kétségbe és nagyon igyekezett most is felülkerekedni a kényelmetlen érzésen, miszerint nem tartozik ide. Bár eddig úgy tűnt, mindenki könnyen befogadja, és megnyugtató érzés volt, hogy itt legalább nem kellett titkolnia képességeit, ennek ellenére mégis arra vágyott, hogy Terryvel legyen a kollégiumban.

- Hahó! – Szolid kopogás hallatszott a résnyire nyitott ajtón. – Bejöhetek?

A hang egy nőhöz tartozott. Cassynek először az tűnt fel, hogy a nőnek nyár illata van. Levendula, napsütés, friss levegő.

Látta már őt korában. Apja régi fényképén. Már akkor arra gondolt, hogy ő a legszebb nő, akit valaha életében látott és véleménye nem változott így sem, hogy az idő rajtahagyta bélyegét a nőn. Barna haja kontyban össze volt fogva, de egy hajszál kiszabadult a fogságból és a vállára hullt. Sötét barna szemei szinte anyáskodón nézték a földön törökülésben ülő Cassyt. Egyik kezében egy tányért tartott, amin két nagyon ínycsiklandozónak tűnő szendvics volt.

- Szia! Persze, gyere csak be.

- Gondoltam éhes vagy – nézett a nő a tányérra, majd Cassy beleegyező bólintását követően átadta a vacsorát. – A nevem Inaya Hunter – mutatkozott be, miközben leült Cassyvel szemben. A lány már a kenyeret majszolta. Eddig nem is tűnt fel neki, hogy ennyire éhes. – Tudod, nagyon pici korodban találkoztunk utoljára.

- Tudom, láttam egy fotót róla. – Cassynek nagyon jól esett az étel és a társaságot is szívesebben fogadta, mint gondolta. – Már Lionellel és Penelopéval is találkoztam. Nagyon aranyos kislány.

- Neki is szimpatikus voltál. Mióta megjöttél csak rólad beszél.

- Tényleg? Feljöhetett volna hozzám, nem zavart volna.

- Vigyázz mit kívánsz! – nevetett Inaya. – Ha ezt megtudja, akkor még itt is alszik veled. – Cassy mindig kíváncsi volt arra, hogy milyen, ha testvére van az embernek és úgy képzelte, valami hasonló lehet. – Nem tudom, hogy Patrick mondta e már, de a Központnak én vagyok a Gyógyító Mestere. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Vezetőnk a szabályokat már ismertette. – Cassy most elsősorban csak az evésre tudott koncentrálni, ezért lassan rakta össze a képet. Két falat után azért rájött, hogy Inaya mire szeretne utalni.

- Szóval, ha elmegyek valahová, akkor akár az is elég, ha neked szólok? -  Inaya egy fejbólintással megerősítette Cassy sejtését.

- Nehéz ennyi fafejű férfi közt élni, úgyhogy mi nők tartsunk össze – kacsintott.

A következő pillanatban Penelopé rohant be a szobába, nyomában Mecyvel. Bár fiatal volt még és képességei nem jöttek elő teljes egészében, azért Penelopé még így is könnyedén legyőzött volna egy tinédzser Kívülállót egy gyorsasági versenyben.

- Szia, anya, szia Cassy – üdvözölt mindenkit halkan, majd egyenesen anyjához ment, beleült az ölébe és szorosan megölelte.

Cassy nagyon megijedt, hogy valami baj történt. A csoki maszatos arcú kislányt, aki délután fogadta a bejáratnál, el sem tudta képzelni szomorúan.

- Mi a baj kincsem? – kérdezte Inaya.

- Apának megint el kellett mennie. Kérte, hogy szóljak neked. – Inaya arcán is megtört a mosoly. Megsimogatta Penelopét, magához szorította pár másodpercre, aztán igyekezett jobb kedvre deríteni a kislányt.

- Köszönöm, hogy szóltál! Nem lesz apának semmi baja, tudod, hogy ő és Ethan bácsi nagyon vigyáznak egymásra. Tudod mit? Lemegyünk a konyhába és csinálok neked kakaót. Ha gondolod, kérdezd meg Cassyt, hogy csatlakozna e.

A kislány Cassy felé fordult, aki már fel is pattant indulásra készen. Penelopé és Mercy előre szaladtak, így Cassynek volt alkalma kíváncsiskodni Inayánál.

- Merre ment Lionel és Ethan?

Inaya szomorú mosollyal nézett ki az ablakon a város felé és csak annyit mondott:

- Vadászni.